Miért bolyong a Hold? A Mincéirí (közismert nevükön: Irish Travellers, azaz ír vándorok) népmeséiből a címadó kérdésen kívül többek között választ kapunk arra, hogy miért nőnek a tiszafák szinte kizárólag temetőkben, hogyan keletkezett a pitypang, miért csíkos a borz, hogyan végződött a méhek és az óriások csatája, vagy éppen miért ennyire hátborzongató a róka hangja. Az ír nomádok történetei keresetlen líraisággal beszélnek a természettel való harmonikus együttélésről, az állatok védelmezésének jelentőségéről, az embertársaink iránti empátia és a „közös sors” fontosságáról.
A Mincéirí hagyományosan ekhós szekereken, sátrakban lakva, többnyire kézműveskedésből és kereskedésből élve, keresztülkasul vándorolt Írországban – mindaddig, amíg a hatvanas években, a nomád életmód kriminalizálásával, letelepedésre nem kényszerítették őket. A szerző, Oein DeBhairduin is egy ilyen letelepített családból származik, és nem csupán összegyűjtötte a gyermekkorában hallott, addig kizárólag szájhagyomány útján terjedő meséket, de elmesélésük körülményeibe és az ír vándorok mindennapjaiba is beavatja az olvasót.
A könyvet a szintén vándor származású Leanne McDonagh grafikusművész illusztrálta.
Nekem, aki inkább a mediterrán vidékek szerelmese, egyszer csak bevillant, hogy Írországra, dús erdőkre, hűvösre, tündérekre vágyom. Aztán szembejött ez a kötetet és tudtam, hogy ez nekem kell, mert mostanság elkezdtem a folklórral, népmesékkel megbarátkozni, amely úton Marija Morevna indított el.
Az Irish Traveller nomád népcsoportról nem is hallottam soha. Nagyon pozitív benyomást keltettek ezek a történetek, azért is, mert teljesen mások mint a mi népmeséink, amiket bevallom nem igazán kedvelek. Nyilván minden nép meséit és hiedelemvilágát a körülményeik formálják és a Kárpát-medence átjáróháza és a mindenféle birodalmaknak való kitettsége nem feltétlenül tett jót az itteni népléleknek. A történeteinkben jelenlévő hetykeség, a fifikás legkisebb parasztfiú királlyá válása, a jó és a rossz állandó harca, a nagyravágyás eléggé meghatározza a magyar virtust a mai napig.
Az ír nomádoknál viszont életmódjukból kifolyólag központi szerepet kap a természet, természeti jelenségek, növények és állatok, egymás megsegítése. Merőben eltér ezeknek a meséknek a hangulata a mieinktől, sokkal szelídebbek, egyetlen mesében volt csak rossz ember, akivel a gyerekeket ijesztgették. A mesék nyelvezte nagyon igényes, öröm volt olvasni, külön nagyon jó megoldásnak találtam, hogy a szerző mindegyik előtt megosztott egy személyes történetet, hogy milyen körülmények között hallotta az adott mesét. Ezekből a kis sztorikból a nomádok életéről is kaphattunk morzsákat, ami felkeltette az érdeklődésem irántuk.
Összességében csodás kötetre leltem, szeretem, amikor ilyen megérzéseim vannak, egy új világra nyílt most ajtó. Nagyon ajánlom bárkinek, rövidke, de nagyon értékes gyűjtemény rajzokkal illusztrálva.
The stories and the way Oein DeBhairduin wrapped them in life and culture was beautiful. I especially appreciated the sharing of the Gammon glossary, as even growing up in Ireland we never got taught anything about Pavee culture and I feel really grateful to be able to learn a little through stories like this. My favourite tale was about the hedgehog, but the stories were all so vibrant that it was a struggle to pick a favourite!!