Ez a könyv átfogóan beszél az emberről, az ember kapcsolatáról a természettel, a családjával. A betegségek mögött meghúzódó okokról, a gyógyulásról. Az emberségről, a minőségi figyelemről, miközben bemutatja az írót, akinek minden mondata kincsként szolgálhat annak, aki a sorok mögött is tud olvasni. A társadalom betegségei az embereken csapódnak le, ki-ki jobban bírja, van, aki kevésbé. Nem könnyű olvasmány, de a szívembe véstem fontos mondanivalóját.
Kamaszként olvastam először ezt a könyvet, de csak most, huszonhárom évvel később, két intaházi látogatás és sok év pszichiátriai praxis után értettem meg, hogy mekkora hatást gyakorolt rám. Első olvasásra szinte semmit nem értettem sem a pszchopatologiai nevezektanból, sem az emberi sorsok egyéni tragédiából és szívmelengető epizodjaiból, de valami kevéssé konkrét, érzelmi rétegben mégis belém ivódott. Benedek István attitűdje meghatározó az érdeklődéseim, emberképem alakulásában. Ha minden mentális beteggel foglalkozó szakember legalább egyszer olvasná, talán további hetven év múlva nem lenne ugyanolyan reménytelen az elmegyógyászat, mint már az ötvenes években is volt a többség számára.