What do you think?
Rate this book
Fóbia
A Fóbia főszereplője egy - a nemzetközi kutatói világban is tevékeny - fizikusnő, aki a történet folyamán az elméletek világából alászáll a hétköznapok valóságába. Egy világjárvány kibontakozásának első napjaiban rokonlátogatás céljából vidékre utazik, ahol aztán egy olyan összetett, egyszerre félelmetes és megfejtésre váró helyzetben találja magát, amely a családjáról és az önmagáról való tudását alapjaiban rengeti meg.
Szöllősi Mátyás új regényének első része a család-, a bűnügyi és a lélektani regény emlékezetes ötvözete. Mindamellett, hogy érzékeny portré egy magas intelligenciájú, de terhelt családból származó fiatal nőről, a sztereotípiákat messziről elkerülő látlelet a vidéki Magyarországról, a generációk kapcsolódásának mélyáramáról, avagy az egymásból következő - sokszor véletlenszerűnek látszó, ám mégiscsak logikus - események láncolatáról.
Szöllősi Mátyás új regényének első része a család-, a bűnügyi és a lélektani regény emlékezetes ötvözete. Mindamellett, hogy érzékeny portré egy magas intelligenciájú, de terhelt családból származó fiatal nőről, a sztereotípiákat messziről elkerülő látlelet a vidéki Magyarországról, a generációk kapcsolódásának mélyáramáról, avagy az egymásból következő - sokszor véletlenszerűnek látszó, ám mégiscsak logikus - események láncolatáról.
- GenresHungary
380 pages, Paperback
First published March 20, 2024
2 people are currently reading
37 people want to read
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 9 of 9 reviews
July 23, 2024
Ha egy regény címe alatt az "első kötet" szókapcsolatot olvassuk, akkor egyfelől drukkolunk erősen, hogy ne legyen túl durva függővég az utolsó oldalon. Másfelől viszont ez a tény valamelyest kivonja a művet a kritikai megítélés alól. Hisz mondhatok ugyan dolgokat a nyelvről, a karakterekről, de a koncepciót még nem láthatom át, legfeljebb hipotéziseket állíthatok fel, hová akar vezetni a szerző a későbbiekben. Meg persze eldönthetem, hogy így egy kötet után akarom-e egyáltalán, hogy vezetgessen.
Amúgy akarom.
A nyitójelenet markáns: az elbeszélő egy egészségügyi intézményben ébred, ami alkalmasint pszichiátriai intézet lehet. Tudatában lyukak tátonganak, de hamar leesik neki, hogy öngyilkossági kísérlettel gyanúsítják. Amely gyanút - bevallom - én se tartom olyan hű de megalapozatlannak. Ami pedig ezután következik, az az ide vezető út kibontása - legalábbis minden bizonnyal, mert igazából az se totálisan elképzelhetetlen (legalábbis egy darabig), hogy a pszichiátriai affér a kiindulópont, a többi pedig belőle fakad. Akárhogy is: ne reméljük, hogy az első kötet akár csak a szálak tizedét elvarrja. Én szóltam.
Az mindenesetre világos, hogy Szöllősi előszeretettel dolgozik hosszúra nyújtott párbeszédekkel - a legtöbb fejezet magja az elbeszélő találkozása és diskurzusa valakivel vagy valakikkel, amely diskurzus aztán vagy az elbeszélő belvilágára nyit ablakot, vagy a cselekményt toszogtatja tovább. No most jogos észrevétel, hogy ezek a párbeszédek gyakran nem igazán pörögnek, nem lendítenek nagyon az amúgy mozgalmasnak ígérkező történeten, inkább csak méla pilleként keringenek az írói fantázia villanykörtéje körül. Ami lehetne irritáló is, de az van, hogy Szöllősi nagyon intenzív párbeszédeket terít elénk. Tulajdonképpen a késleltetés magasiskoláját hozza létre ezzel a különös szerkezettel, ahol a dialógusok nem is annyira a cselekményt építik, hanem az atmoszférát, egy végtelenül lelakott, nyugtalanító teret, ami úgy tekeredik rá az elbeszélőre (és közvetve: az olvasóra), mint valami sötét varázsháló.
Marha izgalmas próza, egészen biztos, hogy a legeredetibb, amit Szöllősi eddig írt. Ennél bővebben meg akkor nyilatkozom, ha láttam a kirakós többi elemét is.
Ja, és naná, hogy durva a függővég.
(Az értékelés írója a Merítés díj zsűrijének tagja.)
Amúgy akarom.
A nyitójelenet markáns: az elbeszélő egy egészségügyi intézményben ébred, ami alkalmasint pszichiátriai intézet lehet. Tudatában lyukak tátonganak, de hamar leesik neki, hogy öngyilkossági kísérlettel gyanúsítják. Amely gyanút - bevallom - én se tartom olyan hű de megalapozatlannak. Ami pedig ezután következik, az az ide vezető út kibontása - legalábbis minden bizonnyal, mert igazából az se totálisan elképzelhetetlen (legalábbis egy darabig), hogy a pszichiátriai affér a kiindulópont, a többi pedig belőle fakad. Akárhogy is: ne reméljük, hogy az első kötet akár csak a szálak tizedét elvarrja. Én szóltam.
Az mindenesetre világos, hogy Szöllősi előszeretettel dolgozik hosszúra nyújtott párbeszédekkel - a legtöbb fejezet magja az elbeszélő találkozása és diskurzusa valakivel vagy valakikkel, amely diskurzus aztán vagy az elbeszélő belvilágára nyit ablakot, vagy a cselekményt toszogtatja tovább. No most jogos észrevétel, hogy ezek a párbeszédek gyakran nem igazán pörögnek, nem lendítenek nagyon az amúgy mozgalmasnak ígérkező történeten, inkább csak méla pilleként keringenek az írói fantázia villanykörtéje körül. Ami lehetne irritáló is, de az van, hogy Szöllősi nagyon intenzív párbeszédeket terít elénk. Tulajdonképpen a késleltetés magasiskoláját hozza létre ezzel a különös szerkezettel, ahol a dialógusok nem is annyira a cselekményt építik, hanem az atmoszférát, egy végtelenül lelakott, nyugtalanító teret, ami úgy tekeredik rá az elbeszélőre (és közvetve: az olvasóra), mint valami sötét varázsháló.
Marha izgalmas próza, egészen biztos, hogy a legeredetibb, amit Szöllősi eddig írt. Ennél bővebben meg akkor nyilatkozom, ha láttam a kirakós többi elemét is.
Ja, és naná, hogy durva a függővég.
(Az értékelés írója a Merítés díj zsűrijének tagja.)
January 17, 2025
Jaj de elrontotta ezt az olvasást a lezáratlanság!
Éjjel olvastam ki, és utána még vagy fél órán át nyugtalanul-álmatlanul forgolódtam, hogy mi volt ez, egy kukkot sem értek az egészből. Micsoda fura utolsó fejezet volt ez és hogy kapcsolódik az egész zárójelenet a nagyon is ütős első fejezethez, ahová vissza kellett volna kanyarodnunk? Még akkor sem esett le - nyilván már nagyon fáradt voltam - hogy ez egy két(?)részes regény első fele volt. Csak reggel raktam össze a képet, ahogy kattintgattam párat a neten. Meg hogy ott van a belső borítón, hogy "első könyv", szóval hogy végül is ezt tudni kellett volna.
Hát nem tudom. Tegye fel a kezét, aki ezt kiszúrta!
Mondjuk az utolsó 20-30 oldalon már gyanút fogtam, hogy valami nem kóser itt, mert akármilyen lassan építkező regény ez, határozottan építkező és szerkesztett és konstruált, és elképzelhetetlennek tartottam, hogy csak úgy össze legyen csapva a vége. Kifejezetten jó érzékel adagol, egyik jelenetből lépünk át a másikba és mindegyik egy remekbeszabott, tökéletesre csiszolt csomagocska, mondanám hogy már-már novellaszerű, de ez így nem állná meg a helyét, mert a főhős mozgása, gondolatfolyama, kérdései nagyon is szervesen kötik össze a szálakat és eseményeket.
Elképesztően erős atmoszférák jöttek itt át: hosszú zötykölődés a zsúfolt, bepárásodott volánbuszon, abszurd párbeszéd egy rendőrőrsön, már-már thrillerbe illően izzasztó percek egy pályaudvar női mosdójának WC-fülkéjében kuporogva, vidéki kórház-apokalipszis a kovidpánik első hullámában, kétségbeesett bóklászás egy település szélén a vaksötét utcákon. És mindez úgy, hogy mindvégig a realitás kemény talaján maradunk, csak hősünk kalandozik el egyre másra a fáradtság, az érzelmi sokk és a feltörő emlékek hatására.
Nagyon tetszett, gyakorlatilag hibátlannak tartom a könyvet, de teljesen értetlenül állok a félbehagyás/felszabdalás ténye előtt. Méltatlan az ilyen függővégezés is egy magas színvonalú szépirodalmi alkotásnál. Hát miért nem egyben adják ki a két részt ilyenkor? Így, csonkán még az sem derül ki közel négyszáz oldalon, hogy miért az a címe, hogy Fóbia.
Éjjel olvastam ki, és utána még vagy fél órán át nyugtalanul-álmatlanul forgolódtam, hogy mi volt ez, egy kukkot sem értek az egészből. Micsoda fura utolsó fejezet volt ez és hogy kapcsolódik az egész zárójelenet a nagyon is ütős első fejezethez, ahová vissza kellett volna kanyarodnunk? Még akkor sem esett le - nyilván már nagyon fáradt voltam - hogy ez egy két(?)részes regény első fele volt. Csak reggel raktam össze a képet, ahogy kattintgattam párat a neten. Meg hogy ott van a belső borítón, hogy "első könyv", szóval hogy végül is ezt tudni kellett volna.
Hát nem tudom. Tegye fel a kezét, aki ezt kiszúrta!
Mondjuk az utolsó 20-30 oldalon már gyanút fogtam, hogy valami nem kóser itt, mert akármilyen lassan építkező regény ez, határozottan építkező és szerkesztett és konstruált, és elképzelhetetlennek tartottam, hogy csak úgy össze legyen csapva a vége. Kifejezetten jó érzékel adagol, egyik jelenetből lépünk át a másikba és mindegyik egy remekbeszabott, tökéletesre csiszolt csomagocska, mondanám hogy már-már novellaszerű, de ez így nem állná meg a helyét, mert a főhős mozgása, gondolatfolyama, kérdései nagyon is szervesen kötik össze a szálakat és eseményeket.
Elképesztően erős atmoszférák jöttek itt át: hosszú zötykölődés a zsúfolt, bepárásodott volánbuszon, abszurd párbeszéd egy rendőrőrsön, már-már thrillerbe illően izzasztó percek egy pályaudvar női mosdójának WC-fülkéjében kuporogva, vidéki kórház-apokalipszis a kovidpánik első hullámában, kétségbeesett bóklászás egy település szélén a vaksötét utcákon. És mindez úgy, hogy mindvégig a realitás kemény talaján maradunk, csak hősünk kalandozik el egyre másra a fáradtság, az érzelmi sokk és a feltörő emlékek hatására.
Nagyon tetszett, gyakorlatilag hibátlannak tartom a könyvet, de teljesen értetlenül állok a félbehagyás/felszabdalás ténye előtt. Méltatlan az ilyen függővégezés is egy magas színvonalú szépirodalmi alkotásnál. Hát miért nem egyben adják ki a két részt ilyenkor? Így, csonkán még az sem derül ki közel négyszáz oldalon, hogy miért az a címe, hogy Fóbia.
June 8, 2025
Magam sem értem, hogy miért olvastam végig ezt a nagyon kellemetlen atmoszférájú könyvet. Azt igen, hogy sok helyen direkt szürreálisak, szinte rémálomszerűek a történései, de azt szintén nem értem, hogy a (szerintem) valóságosabb részek miért olyan marhára valószerűtlenek. A rendőrségen a feljelentés során lezajló párbeszéd vagy a végén a patkány (nem, nem fér át egy ajtórés alatt és nagyjából esélytelen szabad kézzel megfogni) stb.
Olyan, mintha furcsa, egyenként nem rossz ötletek halmaza lenne egy történetbe gyúrva, de a különböző textúrák valahogy ellenállnának egymásnak. Öncélúnak tűnt a fizikai kiselőadás a buszon, de a rendőrségen a szürreális egoharcos szájkarate is. A családi titkok meg a generációs traumák meg nyilván divattémák, ezért kellettek, a covid őrület meg szinte aktuál, ugye.
De legalább valódi lélek nem volt benne, csak valami fémes, rideg üresség. Az előző könyvéről még azt írtam, hogy ügyes, de üres - ez pedig már valahogy nem is annyira ügyes.
Lehet direkt ilyen lélektelen, de ez nekem nem esik jól, rég nem vártam ennyire, hogy befejezzek egy olvasmányt.
Olyan, mintha furcsa, egyenként nem rossz ötletek halmaza lenne egy történetbe gyúrva, de a különböző textúrák valahogy ellenállnának egymásnak. Öncélúnak tűnt a fizikai kiselőadás a buszon, de a rendőrségen a szürreális egoharcos szájkarate is. A családi titkok meg a generációs traumák meg nyilván divattémák, ezért kellettek, a covid őrület meg szinte aktuál, ugye.
De legalább valódi lélek nem volt benne, csak valami fémes, rideg üresség. Az előző könyvéről még azt írtam, hogy ügyes, de üres - ez pedig már valahogy nem is annyira ügyes.
Lehet direkt ilyen lélektelen, de ez nekem nem esik jól, rég nem vártam ennyire, hogy befejezzek egy olvasmányt.
June 11, 2024
„Csakis az ember szokása ráerősíteni a szenvedésre.”
A Fóbia egy hihetetlenül erős atmoszférájú regény, ami már a nyitójelenettel elérte, hogy bizony ne nagyon akarjam letenni. Főszereplőnk, akinek a fejében vagyunk többszáz oldalon keresztül, egy pszichiátrián tér magához. Innen indulunk, és aztán emlékezünk? Mindenesetre bolyongunk egy jól behatárolt időben, egy soha véget nem érő napban, az első nagy covid hullám idején.
Ilyen hosszú időt eltölteni egy narrátor fejében nagyon magányos és nyomasztó, csakúgy, mint a külvilág, amiben a főszereplőnk létezik. A regény fejezeteiben fontos helyet kapnak többoldalas párbeszédek. Nekem ezek voltak a kedvenceim, mert egy párbeszéd nagyon bezár a történetbe, a szereplőkbe. Ráadásul azt a csavart is megnézhetjük itt többször is, hogy milyen végighallgatni egy több mint tíz oldalas párbeszédet úgy, hogy a narrátorunk kívülálló, ő is csal hallgatja. Nagyon erős volt, szinte benne éltél, és bizony olyan szituációkba kerültél, hogy nem tudtál kiszakadni belőle, végig kellett olvasnod. És aztán izgatottan lapozni, hogy hogyan tovább.
A főszereplőnk, aki egy elméleti fizikus, külföldről ér haza, hogy meglátogassa beteg nagymamáját. Közben sötét kalandokba keveredik a kihalt magyar községben, családi titkokon mereng, még több titkot fedez fel, és egy bűntény fültanúja is lesz. Elképesztően izgalmas!! A regény helyszínei (pszichiátria, egy bezárt nyilvános mosdó, egy régi, sötét ház, az éjszakai utca) mind jól sugallják a főszereplő bizonytalanságát és az egyre nagyobb kontrollvesztést – ami pedig szépen rezonál a regény idejére: a vírus első hullámában ugyanis ezt mind átéltük. Úgy ragadja meg Szöllősi ezt az időt, ahogy én is emlékszem rá: egyre nagyobb bizonytalanság, egyre kevesebb biztos tudás és kapaszkodó. Tegyetek ehhez még hozzá egy erős krimi szálat, egy traumákkal bőven terhelt család történetét, és meg is kapjátok a regényt.
Én nagyon élveztem olvasni, hihetetlen gyorsasággal sodort magával. Olvassátok bátran, mert baromi izgalmas és jó. De vigyázzatok, mert brutális függővége van, akarni fogjátok majd a folytatást.
Mikor jön? :)
A Fóbia egy hihetetlenül erős atmoszférájú regény, ami már a nyitójelenettel elérte, hogy bizony ne nagyon akarjam letenni. Főszereplőnk, akinek a fejében vagyunk többszáz oldalon keresztül, egy pszichiátrián tér magához. Innen indulunk, és aztán emlékezünk? Mindenesetre bolyongunk egy jól behatárolt időben, egy soha véget nem érő napban, az első nagy covid hullám idején.
Ilyen hosszú időt eltölteni egy narrátor fejében nagyon magányos és nyomasztó, csakúgy, mint a külvilág, amiben a főszereplőnk létezik. A regény fejezeteiben fontos helyet kapnak többoldalas párbeszédek. Nekem ezek voltak a kedvenceim, mert egy párbeszéd nagyon bezár a történetbe, a szereplőkbe. Ráadásul azt a csavart is megnézhetjük itt többször is, hogy milyen végighallgatni egy több mint tíz oldalas párbeszédet úgy, hogy a narrátorunk kívülálló, ő is csal hallgatja. Nagyon erős volt, szinte benne éltél, és bizony olyan szituációkba kerültél, hogy nem tudtál kiszakadni belőle, végig kellett olvasnod. És aztán izgatottan lapozni, hogy hogyan tovább.
A főszereplőnk, aki egy elméleti fizikus, külföldről ér haza, hogy meglátogassa beteg nagymamáját. Közben sötét kalandokba keveredik a kihalt magyar községben, családi titkokon mereng, még több titkot fedez fel, és egy bűntény fültanúja is lesz. Elképesztően izgalmas!! A regény helyszínei (pszichiátria, egy bezárt nyilvános mosdó, egy régi, sötét ház, az éjszakai utca) mind jól sugallják a főszereplő bizonytalanságát és az egyre nagyobb kontrollvesztést – ami pedig szépen rezonál a regény idejére: a vírus első hullámában ugyanis ezt mind átéltük. Úgy ragadja meg Szöllősi ezt az időt, ahogy én is emlékszem rá: egyre nagyobb bizonytalanság, egyre kevesebb biztos tudás és kapaszkodó. Tegyetek ehhez még hozzá egy erős krimi szálat, egy traumákkal bőven terhelt család történetét, és meg is kapjátok a regényt.
Én nagyon élveztem olvasni, hihetetlen gyorsasággal sodort magával. Olvassátok bátran, mert baromi izgalmas és jó. De vigyázzatok, mert brutális függővége van, akarni fogjátok majd a folytatást.
Mikor jön? :)
December 4, 2024
Eleinte nehezen tudtam hová rakni a fizikusnőt, aztán rájöttem, neki nem a jelene érdekes, hanem a lassan, szürreálisan kibontakozó múltja. A benne felvillantott járvány kicsit kovid-párhuzam, de nem az kap főszerepet. Vidéki bolyongása időtlenséget áraszt, mintha képtelen lenne elszakadni helyektől. Egy kis területen eltéved, körbe-körbe jár, végül mégis célba ér.
July 20, 2025
A függővég… hát igen, azt azóta se hevertem ki, pedig rég olvastam a regényt. Nem illik így faképnél hagyni az olvasót, de nem ám. Főként, mert ez az egész első rész tele van elszórt jelekkel, utalásokkal, amiket, gondolom, a második kötet során kellene visszafele dekódolni. Ha még emlékszik rájuk az ember. (Ezért sem szeretek sorozatokat olvasni, de legyen az az én gondom.)
Maradjunk egyelőre az első résznél, ennél a szürreális és bizarr atmoszférájú regénynél (Camus, de főként Kafka neve mocorgott bennem olvasás közben). Elbeszélő főszereplője egy elméleti fizikával, elsősorban kozmológiával foglalkozó egyetemi tanár. Emília (akinek első keresztnevét nem tudjuk) egy kórházban, a pszichiátrián ébred fel, amnéziásan. Ködös, lassan tisztuló tudatán keresztül értesülünk a kórházban és egy valamikori, ezt megelőző (?) napon történtekről, ami ugyancsak elbizonytalanítja az olvasót az elbeszéltek valóságtartalmát, a narrátor megbízhatóságát illetően. Ehhez a memóriazavarhoz járul hozzá az elbeszélő eleve mindennel és mindenkivel szemben tanúsított bizalmatlansága, félelmei és szorongásai keltette idegensége, ami ugyancsak képlékennyé teszi a reális és irreális közti határt.
Már maga a regény eleji ébredés is kafkai szituáció, ahogy az elbeszélésből kibontakozó világ is az. Főszereplőnk, ha nem is ébred bogárként, pont annyira kiszolgáltatott, önmaga számára is idegen és elszigetelődött alak, mint Gregor Samsa.
Elbeszélésének első fejezete saját kórházi tapasztalatait idézi fel, az utána következő részek egy nagyon fura, homályos és bizarr történésekkel-(meg)érzésekkel tele nap eseményeit. Emília kórházban fekvő beteg nagymamájához utazik vissza a szülővárosába. A Covid-járvány elején vagyunk, a teljes bizonytalanság, az egyre növekvő félelem periódusában. Az amúgy is elidegenedett, kommunikációra egyre képtelenebb, érzésektől egyre jobban kiüresedett világ még nagyobb idegenségbe és magányba taszítja az embert. Fokozódik a kiszolgáltatottság érzése, a hatalom embereinek szeméből sötét lélektelenség sugárzik… Minden gépies és érzelemmentes. Sivár. Steril.
Szöllősi, miközben építgeti a különböző titkokra, rejtélyekre és bűncselekményekre támaszkodó, krimiszerű történetet, mesterien érzékelteti ezt az atmoszférát. A narrátor tudatfolyamán keresztül érzékelve az olvasó számára is cseppfolyóssá válik az idő, a tér kisiklik a lába alól, a valóság nyomasztó rémálommá válik, a határok összemosódnak. Légszomj gyötör minket is, nem csak az elbeszélőt, ezt a szűk terek is erősítik: kórházi kórtermek, folyosók, autóbusz, mosdó, üres ház stb. A többnyire névtelen, karakter és kontúr nélküli emberek kiismerhetetlenek, akárcsak cselekvéseik mozgatórugói, a viszonyok kuszák, az emberi gesztusok hiányoznak. Minden tele titkokkal, rejtéllyel, elhallgatásokkal, legyen szó családtagokról, fura idegenekről vagy a hatalom rideg képviselőiről. Nem csoda, ha az elbeszélő kíváncsian és izgatottan, de egyre elveszettebben tévelyeg ebben a labirintusban.
A regény remekül ábrázolja nemcsak a környezetet, a (nem csak a járvány miatti) vészhelyzetet, de a narrátor kontrollvesztésének folyamatát is, azt, hogy hogyan hálózza be a racionális, logikára alapozó elmét az irracionalitás, a sejtések és érzések dimenziója. Hogy hogyan alakul át a megértésre és értelmezésre irányuló kutatás és nyomozás kusza álmok és valószerűtlen valóságok irányította kereséssé.
Ezt a folyamatot számos tényező befolyásolja és alakítja – transzgenerációs traumáktól és friss gyásztól társadalmi problémákon át a világjárványig minden adott ahhoz, hogy ebbe a fojtogató világba ébredjen bele az ember, miközben magányát és félelmeit mindeddig kozmológiai kutatások révén próbálta oldani és racionalizálni.
Hogyan viszonyul a narrátor ehhez a konkrét léthelyzethez, saját életéhez és a léthez úgy általában? Saját gondolataihoz, reakcióihoz? Ki és mi elől menekül? Miért? És főleg hová? Szöllősi nemcsak izgalmas krimiszálat szövöget, hanem a tőle már megszokott módon a transzcendenciát is beemeli a narratívába. "Komoly kérdésekkel foglalkozik" – akárcsak elbeszélője. Hogy mi lesz a válasz ezekre a kérdésekre, lesz-e egyáltalán, legalább az egyén szintjén, hogy egységbe szerveződnek-e a regény szálai, szervesen illeszkednek-e majd ebbe az egészbe a látszólag még kilógó részek… azt megtudjuk a következő részből. Folyt. köv.
Én nagyon kíváncsian várom.
Maradjunk egyelőre az első résznél, ennél a szürreális és bizarr atmoszférájú regénynél (Camus, de főként Kafka neve mocorgott bennem olvasás közben). Elbeszélő főszereplője egy elméleti fizikával, elsősorban kozmológiával foglalkozó egyetemi tanár. Emília (akinek első keresztnevét nem tudjuk) egy kórházban, a pszichiátrián ébred fel, amnéziásan. Ködös, lassan tisztuló tudatán keresztül értesülünk a kórházban és egy valamikori, ezt megelőző (?) napon történtekről, ami ugyancsak elbizonytalanítja az olvasót az elbeszéltek valóságtartalmát, a narrátor megbízhatóságát illetően. Ehhez a memóriazavarhoz járul hozzá az elbeszélő eleve mindennel és mindenkivel szemben tanúsított bizalmatlansága, félelmei és szorongásai keltette idegensége, ami ugyancsak képlékennyé teszi a reális és irreális közti határt.
Már maga a regény eleji ébredés is kafkai szituáció, ahogy az elbeszélésből kibontakozó világ is az. Főszereplőnk, ha nem is ébred bogárként, pont annyira kiszolgáltatott, önmaga számára is idegen és elszigetelődött alak, mint Gregor Samsa.
Elbeszélésének első fejezete saját kórházi tapasztalatait idézi fel, az utána következő részek egy nagyon fura, homályos és bizarr történésekkel-(meg)érzésekkel tele nap eseményeit. Emília kórházban fekvő beteg nagymamájához utazik vissza a szülővárosába. A Covid-járvány elején vagyunk, a teljes bizonytalanság, az egyre növekvő félelem periódusában. Az amúgy is elidegenedett, kommunikációra egyre képtelenebb, érzésektől egyre jobban kiüresedett világ még nagyobb idegenségbe és magányba taszítja az embert. Fokozódik a kiszolgáltatottság érzése, a hatalom embereinek szeméből sötét lélektelenség sugárzik… Minden gépies és érzelemmentes. Sivár. Steril.
Szöllősi, miközben építgeti a különböző titkokra, rejtélyekre és bűncselekményekre támaszkodó, krimiszerű történetet, mesterien érzékelteti ezt az atmoszférát. A narrátor tudatfolyamán keresztül érzékelve az olvasó számára is cseppfolyóssá válik az idő, a tér kisiklik a lába alól, a valóság nyomasztó rémálommá válik, a határok összemosódnak. Légszomj gyötör minket is, nem csak az elbeszélőt, ezt a szűk terek is erősítik: kórházi kórtermek, folyosók, autóbusz, mosdó, üres ház stb. A többnyire névtelen, karakter és kontúr nélküli emberek kiismerhetetlenek, akárcsak cselekvéseik mozgatórugói, a viszonyok kuszák, az emberi gesztusok hiányoznak. Minden tele titkokkal, rejtéllyel, elhallgatásokkal, legyen szó családtagokról, fura idegenekről vagy a hatalom rideg képviselőiről. Nem csoda, ha az elbeszélő kíváncsian és izgatottan, de egyre elveszettebben tévelyeg ebben a labirintusban.
A regény remekül ábrázolja nemcsak a környezetet, a (nem csak a járvány miatti) vészhelyzetet, de a narrátor kontrollvesztésének folyamatát is, azt, hogy hogyan hálózza be a racionális, logikára alapozó elmét az irracionalitás, a sejtések és érzések dimenziója. Hogy hogyan alakul át a megértésre és értelmezésre irányuló kutatás és nyomozás kusza álmok és valószerűtlen valóságok irányította kereséssé.
Ezt a folyamatot számos tényező befolyásolja és alakítja – transzgenerációs traumáktól és friss gyásztól társadalmi problémákon át a világjárványig minden adott ahhoz, hogy ebbe a fojtogató világba ébredjen bele az ember, miközben magányát és félelmeit mindeddig kozmológiai kutatások révén próbálta oldani és racionalizálni.
Hogyan viszonyul a narrátor ehhez a konkrét léthelyzethez, saját életéhez és a léthez úgy általában? Saját gondolataihoz, reakcióihoz? Ki és mi elől menekül? Miért? És főleg hová? Szöllősi nemcsak izgalmas krimiszálat szövöget, hanem a tőle már megszokott módon a transzcendenciát is beemeli a narratívába. "Komoly kérdésekkel foglalkozik" – akárcsak elbeszélője. Hogy mi lesz a válasz ezekre a kérdésekre, lesz-e egyáltalán, legalább az egyén szintjén, hogy egységbe szerveződnek-e a regény szálai, szervesen illeszkednek-e majd ebbe az egészbe a látszólag még kilógó részek… azt megtudjuk a következő részből. Folyt. köv.
Én nagyon kíváncsian várom.
December 21, 2024
Szöllősi Mátyás legújabb regényének főszereplője egy pszichiátriai osztályon ül, ahol az orvos azt állítja azért van ott, mert öngyilkosságot kísérelt meg. De ez most tényleg így volt vagy hősnőnknek higgyünk, aki nem emlékszik tisztán a közelmúltra, de nem tudja elképzelni, hogy ilyet tenne? Az író stílusa és ez a rejtély rögtön magával ragadott.
A bevezető rész után nem tudjuk meg a választ, mert a történet egy másik időbe ugrik, ahol a nőt a Covid járvány elején egy furcsa napon követjük végig. Kiderül, hogy ő egy elméleti fizikus, aki Ausztriából hazatérve vidékre utazik, ahol kórházban fekvő (nagy)mamáját szeretné meglátogatni. A nap leforgása fantasztikusan visszahozza a járvány első heteit, amikor még el se hittük, hogy milyen időszak előtt állunk, amikor sok minden, amit hallottunk hihetetlenek tűnt, de mégis kezdtünk félni és aggódni.
A könyv nagyrészét énelbeszélő módon a narrátor fejében töltjük, de mindezek mellett rengeteg fontos párbeszéd tanúi is leszünk. Ahogy helyszínről helyszínre követjük a nőt, kiderül, hogy családja tele van feszültséggel, titokkal, szorongással, de arra is rájövünk, hogy itt olyan dolgok is történtek, amiről főhősünk nem is tud. Ha ez már magában nem lenne elég izgalmas, a sztorinak van egy másik oldala is, ami egy régi és egy másik, most tervezett bűncselekményhez fűzi a főszereplőt.
Nagyon, nagyon tetszett a könyv: a stílusa is és a sztori is és már most várom a folytatást. Teljes szívből ajánlom mindenkinek.
A bevezető rész után nem tudjuk meg a választ, mert a történet egy másik időbe ugrik, ahol a nőt a Covid járvány elején egy furcsa napon követjük végig. Kiderül, hogy ő egy elméleti fizikus, aki Ausztriából hazatérve vidékre utazik, ahol kórházban fekvő (nagy)mamáját szeretné meglátogatni. A nap leforgása fantasztikusan visszahozza a járvány első heteit, amikor még el se hittük, hogy milyen időszak előtt állunk, amikor sok minden, amit hallottunk hihetetlenek tűnt, de mégis kezdtünk félni és aggódni.
A könyv nagyrészét énelbeszélő módon a narrátor fejében töltjük, de mindezek mellett rengeteg fontos párbeszéd tanúi is leszünk. Ahogy helyszínről helyszínre követjük a nőt, kiderül, hogy családja tele van feszültséggel, titokkal, szorongással, de arra is rájövünk, hogy itt olyan dolgok is történtek, amiről főhősünk nem is tud. Ha ez már magában nem lenne elég izgalmas, a sztorinak van egy másik oldala is, ami egy régi és egy másik, most tervezett bűncselekményhez fűzi a főszereplőt.
Nagyon, nagyon tetszett a könyv: a stílusa is és a sztori is és már most várom a folytatást. Teljes szívből ajánlom mindenkinek.
September 29, 2024
Almost claustrophobic, dark atmosphere, perfectly paced information pieces, I thoroughly enjoyed...now we can only wait for the continuation.
[HU - Kindle]
[HU - Kindle]
Displaying 1 - 9 of 9 reviews