Az Időtlen rend lenyűgöző tanmese az emberi képességekről és korlátokról, a döntés hatalmáról, valamint a társadalmi rendszerekben rejlő kihasználatlan lehetőségekről. Filozófia keveredik a kalanddal, dráma a romantikával, fikció a valósággal ebben a monumentális eposzban. A karakterek árnyaltsága és sokszínűsége, a részletgazdag leírások, a rendkívül csavaros dramaturgia, valamint a különleges hangulatot varázsoló stílus révén teljes mértékben a történet hatása alá kerülünk.
Bradley Storm, a londoni egyetemista kedvenc pubjában bánkódik hűtlen barátnője miatt, amikor valami történik vele. Nem sokkal később egy olyan világban ébred, amely semmiben sem hasonlít addigi tapasztalataihoz. Mintha különböző korok pozitívumai keverednének valami egészen újszerűvel, egyesítvén az emberi civilizáció legelőnyösebb vonásait. Ám a látszólagos tökéletesség mögött súlyos titkok rejtőznek. Barátok, ellenségek, árulás, szerelem, hazugság, rejtély, küzdelem, szenvedély, valamint ezernyi megdöbbentő esemény vár Bradleyre, miközben felfedezi és megpróbálja megérteni a pionírok és korlátoltak birodalmát: „az idő fényes oldalát”. Mindemellett saját múltjával is szembe kell néznie, ami mások jövőjére is kihatással lehet.
Téti István műfajokon átívelő remekműve egészen egyedi atmoszférát teremt, amely magával ragadja az olvasót az első pillanattól a tökéletesen kiszámíthatatlan végkifejletig.
Wáo! Elképesztően jó dolgok születnek magyar írók tollából. Ez a regény pont azt adja, amit a fülszövegben ígér: fantasztikumot, kalandot, filozófiát,társadalmi kérdéseket, áthallásokat, romantikát. Teli van okos gondolatisággal, mégis meseszerű, egy részletesen felépített másik világ. A nyelvezete igényes, a történetszövés nagyon gördülény - ettől nagyon jó olvasni. Én nagyon jól szórakoztam és nagyon hasznosan is. (Az külön jó pont, hogy a sivatagi vándorlás részleteit Almásy gróf naplója ihlette - micsoda értékmegőrzés!:))
“–… Az a sok „jó”, amivel a civilizációtok elhalmoz titeket, a veszteteket okozza. Pusztán az évezredek óta tartó tökéletes megtévesztésnek köszönhető, hogy dalolva szaladtok a szakadék felé. A sötétség, amely körülvesz titeket, már annyira a részetekké vált, hogy azt hiszitek, láttok. Pedig nem látok semmit. Semmit, ami igazán lényeges, semmit, ami valójában a javatokat szolgálná.”