Amikor Graham Guiy Leaver de Monfort, a kifogástalan modorú angol gróf nyitott tetejű, patyolatfehér BMW-jével Budapestre érkezik, hogy tanzániai oroszlánkölyköket ajándékozzon az állatkertnek, az évfolyamában legkiválóbb angol tudású Patakhegyi Borbálát kérik fel, hogy rövid itt-tartózkodása alatt tolmácsa legyen. A pár nap – úgy tűnik – elegendő a grófnak, hogy szerelemre lobbanjon a lány iránt, s arra kérje, mint élete párja kövesse őt. Bora azonban a társaság kedvencét, Takács Mikit választja, vele éli le korántsem kalandos életét Kaposváron.
Minderre halálos ágyán emlékszik vissza a varázsos személyiségű anya, aki élete végéig dajkálja magában a meg nem valósult álmot, mi lett volna, ha úgy dönt, a testén bengáli tigris ejtette sebet viselő, szórakoztató és gazdag idegennel él angol kastélyokban, gondtalanul és boldogan. Nem tudhatja azonban, csak a rejtélyes elbeszélő és az olvasó, hogy míg egy csodálatos másik élet után vágyakozik, Guiy válogatott gazemberségeket követ el.
Megrázó küzdelme a halállal átrendezi benne az értékeket, az illúzió szertefoszlik, az marad csak, ami valóság. Miki iránti szerelme és a lánya iránti szeretet. A lány iránt, akié ez a könyv. D. Tóth Kriszta ugyanis édesanyja történetét írta meg ebben a regényben.
Megrendítő vallomás és átélt, szép búcsú. Elgondolkodtat sorsról, vonzásról és választásról, látszatról és valóságról, és azzal a megnyugtató tanulsággal enged el, hogy rend van a világban és szeretet.
D. Tóth Kriszta (Kaposvár, 1975. február 1. – ) író, újságíró, riporter, UNICEF Nagykövet.
1989-1993 között a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumba járt, majd 1993-1999 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatója volt, elvégezte a média szakot, angol nyelv és irodalomból Master of Arts diplomát szerzett. 1996 márciusától augusztusáig részt vett a Washington Internship programon a University of Missouri School szervezésében.
1995 szeptemberétől 1996 márciusáig újságíró és kutató volt a The Budapest Sunnál. 1996. márciusától augusztusig újságíró gyakornok volt az Instant News Servicenél, Washingtonban. 1996 szeptemberétől 1 évig újságíró volt a Budapest Business Journalnél. 1997 októberétől 1999 júniusáig szerkesztő-riporter volt a TV3 Televízió híradójánál, a Hír3-nál. 1999 júniusától 3 évig szerkesztő-riporter-műsorvezető volt az RTL Klubnál, (Akták, Híradó). 2002 októberétől másfél évig szerkesztő-műsorvezető volt a Magyar Televíziónál. 2004 júniusától 2007 márciusáig a köztévé brüsszeli tudósítója és irodavezetője. 2007 márciusában tér haza Brüsszelből, ekkortól újra a Magyar Televízió Híradójának vezető arca, a Panoráma című külpolitikai magazin műsorvezetője. 2006 és 2011 között a Nők Lapja című hetilap publicistája, 2012-től a bookline.hu oldalon publikál.
2011 márciusától elköszönt a napi híradózástól, de maradt a Magyar Televízió munkatársa. 2011 októberében saját műsora indult DTK - D. Tóth Kriszta Show címmel, amelyet 2013 januárjáig vezetett.
Azóta szabadúszó újságíró, író, UNICEF-önkéntes. Első regénye Jöttem, hadd lássalak címmel 2013. júniusában jelent meg, hetekig az eladási listák előkelő helyén szerepelt, és 2014. áprilisában az olvasók szavazatai alapján elnyerte a Libri Aranykönyv díjat magyar szépirodalom kategóriában.
2014. február 5-én hivatalosan is kinevezték az UNICEF magyarországi Nagykövetévé. jelenleg ő az egyetlen, aki betölti ezt a tisztséget.
Beszélt idegen nyelvek: angol (felsőfok), német (középfok), francia (alapfok)
Hónapokkal ez előtt megvettem ezt a könyvet aztán ott csücsült az éjjeliszekrényemen, mert nem mertem nekifogni. Azt gondoltam, hogy olyan kevés az olvasásra szánandó időm naponta, nem akarok az alatt is sírni. Közben persze hajtott a kíváncsiság, hiszen sok jót hallottam róla. Aztán csak belevágtam s le sem akartam tenni többet míg végig nem olvastam. Egyáltalán nem az volt, amire számítottam. Nem is sírtam, csak elgondolkodtam közben egy csomó mindenen. Például azon, hogy az ember mennyi mindent tervez, hogy majd nekifogok holnap, de tényleg igazán, és aztán az élet kegyetlenül arcon vág, hogy ha 25 év nem volt neked erre elég, akkor most már hagyd a csodába. D. Tóth Kriszta stílusát szeretem. Véleményem szerint remek író, messze veri a legtöbb kortárs próbálkozást. Remélem, hogy sok másik követi még ezt az első regényt. Nagy bátorság kellett ahhoz, hogy valaki a saját életét, nem épp tökéletes gyerekkorát így a világ elé tárja, a legapróbb részletességgel. Olvasásra ajánlom!
Az egyik legjobb könyv amit valaha olvastam. Pedig fèltem tőle, hogy megvisel lelkileg, anyàs típus vagyok. Amikor elkezdtem olvasni rögtön magàval ragadott, nagyon jó a stílusa, olvasmànyos vàrjuk hogyan alakult a múlt, ès összeszorul a szívünk amikor visszatèrünk a jelenbe. Mindig egyre jobban. Közben sokmindenen elgondolkodtat döntèsekről, kompromisszumokról, vàgyakról. A legcsodàlatosabb a vége, amikor végre Bora is ràjön, hogy mi a lènyeg, hogy mi volt a lényeg egész idő alatt. Hogy élvezd az életed, azt az életet ami van, mert csak egy van.
Faltam ezt a konyvet. Valahogy kozelinek ereztem magamhoz az egeszet, mert nem csak egy anya elveszteserol szol, hanem valahogy az eletrol, a jelentektelennek tuno aprosagokrol, amik visszatekintve, egy elet tavlataban megis oriasi jelentoseget nyernek; a valasztasainkrol, amirol sose tudhatjuk meg, hogy jo dontes volt e. Szeretet, elengedes, bantas, megbocsatas. Boldogsag es szenvedes. Es valahogy megis elmaradnak a kozhelyek. Nem gondoltam, hogy ilyen hatassal lesz ram pont ez a tortenet.
Talán azert is élveztem rettenetesen a könyvet, mert kaposváriként ismerem a helyszíneket s a szereplőket is, így láttam magam előtt minden egyes jelenetet. Imádtam és faltam a könyvet.
Jöttem, hadd lássalak. Ismerj meg engem. Lehetséges ez? Megismerhetünk valakit igazán? A könyv alapjaiban véve a választásról szól. Hogy elindulunk egy úton, egy emberrel. Lemondunk sok mindenről, kompromisszumokat kötünk, hol boldogok vagyunk, hol nem. Van, hogy elsőre sikerül megtalálni a társad, van, hogy egy évtized után derül ki, hogy nem. S hogy kell-e bánni bármit is? Jó-e, ha az ember életében van egy Hufnager Pisti? Egy menekülő útvonal? Egy felnőttkori ruhás szekrény, hogy amikor a valóságban a tarsad nem ért meg, nem hagyja, hogy kibontakozz, akkor az elképzelt világodba menekülj a majdnem társaddal - akive talán, talán más lett volna. Aki partner lett volna mind abban, amiben a valódi párod nem. Meddig kell engedni? Hol ér véget az összecsiszolódás, és hol kezdődik a saját magunk becsapása és feladása? Mindezekre keresi több-kevesebb sikerrel a választ Bora is, könyvünk főhősnője. Számomra igazán szimpatikus, ahogy tartása van, nem a könyebbnek tűnő utat választja, nem adja fel egykönnyen, mindenben próbálja megtalálni a szépet, és a tűzbe menne a gyerekeiért.Élénkségével és nyitottságával könnyen tudtam azonosulni, mint ahogy lánygyermekéhez fűződő szoros kapcsolatával is. A férje? Elég nagy ívet jár be a könyvben, így az én szimpátiám spektrumán is elég nagyot megy: a belevaló, értelemes fiatal fickótól, a gondos csaladfőn át, az árulón keresztül a loserig volt ő minden az én szememben. De legalább maradt benne szikranyi emberségesség. Talán. Azt hiszem. Időutazás a 80-as, 90-és évekbe, most az egyszer felnőttszemmel. Utazás egy nő életébe, aki egyszer voltam én is,és vagyok én is...
Eljött az ideje ennek a könyvnek is, ezzel is nagyon régóta szemeztem már. (Szemezek a Húszezer éjszakával is már nagyon.. :) ) Ez a könyv azt hiszem bármelyikünkről szólhatna. Egy hétköznapi sztori, és egy mi lett volna ha. Szerintem mindenki életében található nem is egy „mi lett volna ha?”, a kérdés az, hogy mit teszünk vele. Továbblépünk, vagy sem? Agyalunk rajta, vagy elengedjük? Hiszen nem véletlenül döntünk egyes helyzetekben úgy, ahogy. Ha életünk végéig azon gondolkoznánk, hogy „mi lett volna ha?”, szerintem megőrülnénk. Én biztosan. Tényleg spoiler, csak akkor olvasd tovább, ha olvastad a könyvet. SPOILER! A történet szerint egy teljesen átlagos családi életet láthatunk, ahogy tönkremennek. A gróf szálnak azért örültem, mert Bora leépítette, mivel teljes szívével mást szeretett. Ez volt a helyes lépés, nyilván nem a pénz meg a fényűzés, ha egyszer szíve minden szeretetével Mikit szereti. Azonban ha ezt a lépést megtette, és elküldte a „másik leendő életét”, miért nem harcolt érte. Miért nem vette észre, hogy baj van. Miért nem cselekedett. Szépen ülve végignézte, ahogy Miki ráun, és kikezd egy diáklánnyal, majd elhagyja. Én nem értem. És mélységesen fel is idegesített. Az is, hogy Miki jó ember, és a történet végéig ott van Borának. Dühös voltam. Dühös vagyok, ha olyan emberek válnak szét, akik jók együtt. Ők jók voltak együtt. Nagyon sajnáltam az egészet. Annak örültem, hogy a könyv végén nem jutott vissza a grófig, hanem előtte befejezte a történetét…
This entire review has been hidden because of spoilers.
Teljesen semlegesen fogtam hozzá ehhez a könyvhöz: külföldön születtem és élek, nem ismerem D. Tóth Krisztát a médiából. Valahogy ez a könyv rákerült a 'valamikor elolvasni' listámra, de az már régen volt, és nem tudom, hogy miért. Mindenképpen most ráleltem az antikváriumban, és elolvastam.
Irodalmi szempontból csalódás volt ez a könyv. Semmi meglepő gondolat nincsen benne: mindent, ami le van írva, simán meg egyszerűen el lehet képzelni - más szóval pontosan azt írja le a könyv, amit az olvasó egy ilyen helyzetben elvár. Sok a klisé, egy kifejezés mint 'az én Huffnágel Pistim' vagy 'szélhámos' végtelenül lettek megismételve, a beszélgetések kiszámíthatóak. Biztosan vannak, akik épp ezt értékelni tudják, de én más keresek az olvasásban. A sok Guiyről szóló cikk ismétlődő volt, unalmas, és túlzás. Úgy gondolom, izgalmasabb lett volna, ha a Guiy-sztori csak a könyv végén, egyetlen cikkel derülne ki.
Amúgy a téma (a magát vidéken visszataláló nagyvárosi nő és az ebből növekvő feszültség) önmagában elég érdekes (lehetett volna), csak a kivitelezése nem volt elegendő ahhoz, hogy tényleg izgalmassá váljon. Egy második csillagot mégis adtam, mert a könyv első harmadában visszafogás nélkül lehet nosztalgiázni, főleg annak, aki abban az időben a Nap utca környékén nőtt fel.
Gyönyörű és szívfacsaró memoár, el se tudom képzelni, mennyi könny áztatta a billentyűzetet, mire elkészült. Mivel nekem is át kellett élnem a szüleim elvesztését elég fiatalon, nagyon sokat adott ez a könyv. Keserédes dolog felnőtt, érett fejjel végiggondolni szüleink életét, és teljes emberként meglátni őket erényeikkel és tökéletlenségeikkel együtt - nem csak anya/apa szerepben - akkor, amikor már nem beszélgethetünk velük ezekről. De D. Tóth Kriszta még ennél is tovább ment, hiszen saját, gyerekkori önmagát is megjelenítette édesanyja szemén át, úgy, ahogy csak egy anya láthatja (amivé közben ő is vált). Köszönet az élményért.
Mélyen megérintett ez a kötet, egy fiatal anya boldogtalansága, a vidéki élet fojtó montázsai, egy rossz házasság és mindennek a közepén két felnövőfélben lévő, önmaguk határait feszegető, személyiségükben éppen csak szárba szökkenő kamasz útkeresése áll a középpontban. Mindeközben megelevenedik előttünk a szocialista Magyarország, az úttörő-táborok, egy tanárházaspár küzdelmei a rendszer ellen és az iskolai osztályuk mellett, kiállásról és érzelmi hullámvölgyekről számol be a könyv, ahol egyre nehezebben lehet elválasztani a rájuk bízott fiatalok lelki gyötrelmeit a saját démonaikkal való megküzdéstől.
Nagyon jo kis konyv amit batran ajanlok barkinek aki konnyu megis tartalmas olvasmanyra vagyik. Nagyon olvasmanyos, megis mely mondanivaloval rendelkezik, amit ha szeretnel eszreveszel es elmerengsz rajta, de ha szeretned csak haladsz a tortenettel. Egyutt eltem a foszereplovel mikozben olvastam, sokat toprengten a muvon akkor is ha esetleg nem olvastam.
Nem hiába a sok ajánlás, magával ragadó, és egyben elgondolkodtató is, jól lehet vele haladni, a tipikus “csak még egy fejezet” letehetlen könyv. Élmény volt olvasni.
Gyönyörű történet, nagyon jól megírva. Nem lehet letenni. Imádom D. Tóth Kriszta egyszerű de mégis briliáns, keserédes stílusát. Minden lapról sugárzik a mély szeretet és fájdalom.