Miért mindig a hasonló férfiak/nők vonzanak (pedig már sokszor megjártam ezzel a típussal)? Miért nem tudom biztonságban érezni magam egy párkapcsolatban? Miért szorongok mindig, hogy nem szeretnek eléggé, megcsalnak, elhagynak? Miért menekülök az intimitás vagy az elköteleződés elől? Miért érzek kényszert, hogy több vasat is tartsak a tűzben? Miért vetem alá magam a partnerem akaratának, ha ez dühít és keserűvé tesz? Miért vagyok vele sokszor olyan elutasító, undok vagy zsarnokoskodó, miközben tényleg szeretem? Miért van az, hogy az eszemmel sokszor tudom, mit kellene tennem, de képtelen vagyok meglépni? Miért megyek bele mindig ugyanazokba a konfliktusokba, amikor már sokszor megtapasztaltam, hogy sehova sem vezetnek?
A fenti kérdések némelyike talán már bennünk is megfogalmazódott a saját párkapcsolati működésünkre vonatkozóan. Érzéseink és cselekedeteink néha ugyanolyan rejtélyt jelenthetnek számunkra, mint egy másik ember belső világa és reakciói. Hiszen sokszor akkor is ugyanazokat a mintázatokat ismételjük a párkapcsolatainkban, amikor azok fájdalmasak, és már sejtjük, hogy valószínűleg ismét kudarchoz vezetnek. Logikus volna, hogy változtassunk, valami belső kényszer mégis mindig ugyanarra az útra terel minket. Mi lehet ennek az oka? A kérdést másképp érdemes feltenni: a működésmódunknak és a visszatérő problémáinknak ugyanis nem okuk van, hanem történetük. Ha segíteni akarunk magunkon, először is ezt a történetet kell megértenünk.
Gyerekként kiszolgáltatottak vagyunk, és még jóval kevesebbet tudunk a világról, mint a felnőttek, de valahogy értelmeznünk kell a minket érő élményeket, és megbirkóznunk azokkal. Kicsiként tesszük ezt úgy, ahogy képesek vagyunk rá. A baj az, hogy a későbbiekben is automatikusan azokhoz a stratégiákhoz nyúlunk, amelyek hajdan sikeresnek bizonyultak. Ám ami adott körülmények között, gyerekként még segített nekünk, az más körülmények között, felnőttként már nem biztos, hogy hasznos lesz. Sőt, a múltunk így képes rátelepedni a jelen életünkre, és irányít minket anélkül, hogy észrevennénk. Amíg mindezt nem fedjük fel, és nem nyúlunk tudatosan más megoldásokhoz, addig működésünket egy olyan automatizmus vezérli, amely folyton ugyanazokat a csalódást és fájdalmat okozó élményeket ismételteti meg velünk.
E könyvben párválasztásunk és párkapcsolati működésünk rejtett mozgatórugóival ismerkedhetünk meg, melyek segítenek megérteni, mit miért érzünk, gondolunk és teszünk. A klinikai szakpszichológus, pár- és családterapeuta szerző elsősorban sémaelméleti megközelítésben, valamint a rendszerszemlélet és számos egyéb irányzat felé kitekintve segít ránézni arra, hogy múltbeli élményeink miként érhetők tetten vonzalmainkban, párkapcsolati játszmáinkban és konfliktusainkban, döntéseinkben és megoldásainkban. Hogy az összefüggésrendszer még világosabb legyen, a könyvben három férfi és három nő párkapcsolati történetén keresztül tanulmányozhatjuk a sémakémia működését.
Úgy ahogyan a szerző előző könyve, az Elménk csapdájában is, ez a kötet is rengeteget nyújt a sémák kapcsán. Milyen jó, hogy a sok internetes, populáris pszichológizáláson túl van könyv is, és egyben nézhetünk rá erre a témára. Számomra sok újdonság nem volt abban, hogy a maladaptív sémák hogyan találkoznak egy kapcsolatban, sőt, már a vonzások alapjainál és járják köreiket, viszont elgondolkodtam azon, hogy akkor ez szinte kivétel nélkül, majdnem kötelezőszerűen így fut mindenhol, hiszen mindenkinek megvan valamelyik, na jó… több is a sémákból. A különbség a tudatossággal kezdődhet, azt hiszem.
Hiszem, tapasztalom, hogy a „másik” nélkül „én” sem vagyok. Ugyanis kapcsolatok nélkül valódi önismeret szerzése sincs, csupán információk és egy torz énkép. A kapcsolatok talaja, ezen belül is különösen a párkapcsolatok szférája nyújt teret ahhoz, hogy tapasztalatot szerezzünk arról, hogy valójában hogyan is működünk, milyenek vagyunk, hol tartunk. A másik iránti empátiámmal karöltve a nyers önreflexió a saját sémáink és vakfoltjaink kapcsán megspórolhatatlan, hiszen ahol nincs őszinteség és a munka ezzel, elmarad a fejlődés, nem értem, miért és miben kell elsősorban nekem változnom és gyógyulnom. A sémákkal való szembenézést megspórolva, gondolom, az ember fiai és leányai ugyanazon a szinten maradnak érzelmileg, és még ha a szereplők változnak is a „romantikus történeteiben”, de ugyanazt a plotot követik, mert tudat alatt ugyanazokat „akarja” újraélni. Mindenkinek ajánlanám a könyvet, még akkor is, ha úgy érzi, már mindent tud erről.
A Lélekrágcsálók után ettől a könyvtől rengeteg pofont kaptam. Tudtam eddig is, hogy valami nem jó, valamit rosszul csinálok, van valami fajta mintázat a viselkedésemben, de amíg el nem olvastam ezt, nem tudtam, hogy ennek neve van és gyökere van.
Közérthető, kézzelfogható és mindenkihez közeli mintákon keresztül vezet minket végig az írónő a sémák működésén, a közbeékelt feladatokkal pedig mindenki megkeresheti a sajátjait, amelyek dolgoznak benne.
Rengeteget tanultam a sémákról, és még többet szeretnék a kezelésükről, viszont az az érzésem, hogy kezdek most már a ló túloldalára átesni pszichológiából. Egy időre biztosan abba kell hagyni az ilyen irányú önfejlesztést, mert lassan több kárt fog csinálni, mint hasznot.
welp this one hurt lol. having a severe anxious attachment is the worst thing I have to endure in my fuckin life. like I genuinely think it's worse than HELL. (the thing is, this book is not even about attachment styles but patterns and still. i don't think there is a person on this planet who is more anxious than me ahahhaha. that's what i get for having two cheating exes and one avoidant :'))) have i ever felt safe? have my needs ever been met before? ofc i'm like this, like... bffr.