A 20. század elejének különc írófigurája Csáth Géza, akinek munkásságára jószerivel halála után figyeltek fel.
Az író, orvos és zenekritikus Csáth Kosztolányi és Bródy hatására kezdett el komolyabban foglalkozni az írással, rövidre szabott élete alatt mindössze öt kötete jelent meg. Idegorvosi munkásságának lenyomata az Egy elmebeteg nő naplója, mely tagoltsága és tanulmány jellege ellenére összefüggő műként olvasható. Főszereplője egy paranoiában szenvedő hölgy, bizonyos A. G. kisasszony, aki az elme- és idegkórtani klinikára való felvétele előtt már évek hosszú sora óta részesült idegorvosi kezelésben. Zseniális adottságait a zseniális adottságú orvosa fedezte fel maga Csáth Géza. A mű a pszichiátria és a pszichoanalízis módszereinek tárháza is egyben, de tudománytörténeti jelentőségénél, a kórrajz közreadásánál mélyebb és erősebb szépirodalmi jellege a benne közölt napló és levelek miatt.
Géza Csáth (born József Brenner; February 13, 1887 – September 11, 1919), was a Hungarian writer, playwright, musician, music critic, psychiatrist and physician.
Különös, felkavaró, nehézkes sőt fárasztó szövegezésű, mégis lebilincselően érdekes mű ez az esettanulmány. Szubjektív jegyzetek következnek. A freudi pszichológia alkalmazása a század elején még nagy újdonság, progresszív tudományos munka volt egy ilyen eset. A.G. beteg kezelését az akkori pszichológiai elméletek szerint, korrektül, akkurátusan, részletesen tárgyalja az esettanulmány. Ugyanakkor mai fejjel olvasva, nekem többszörösen is megrázó, hogy minden korrektsége és tudományossága mellett mennyire haszontalan és részvétlen egy valami ez a „kezelés”, ami messze többet tár fel saját elméletének az értelmezéséről, mint a szerencsétlen beteg állapotának okairól vagy megoldásáról. Ez a megfigyelő, elemző, leíró jelleg szerintem nem tudható be egyedül az esettanulmányi műfajnak. A tudós, fehérköpenyes férfiak tudományos előremenetelének tárgya ez a nőbeteg, és ez a kilátás már magában igen elkeserítő. Mintha valami karikatúra lenne, vagy egy terjengős illusztráció a Száll a kakukk fészkére mellé. Apropó illusztráció, marha jó a borítója. Kicsit csodálkozom is, hogy ez a szöveg egy ilyen generálsorozatba egyáltalán bekerült, de ennek végső soron talán örülök. A szövegben kibontakoztatott pszichológia elméletét mint tájékozott laikus úgy látom, archaikussága mellett amit az ember működéséről leír az egyfelől viszonylag triviálisnak hat (ilyen értelemben hajmeresztő az az általános tudatlanság, amibe ez reflektorfényként világított) másfelől teli van olyan ordító hiányossággal, mulasztással, ami legalábbis nem sok jót ígér az analitikus folyamat nem fehérköpenyes résztvevőinek. (A kényszerzubbony mondjuk ne számítson köpenynek.) Áttételesen a nők életéről, a nőkkel szembeni elvárásokról és előítéletekről sokat, bár nem sok újat olvashattam, ám ezúttal tudományos köntösben. Sokkoló volt szembesülnöm azzal, hogy a haladás – valószínűleg kihagyhatatlan – lépései visszanézve mennyire másként hatnak, mint amikor még merész újdonságnak számított az analízis. Fontos kor- és kórdokumentum ez, aminek – remélem – sokat változott mára az értelmezhetősége, és amelynek korszellemiségét őszintén remélem, hogy senki sem akarná ma már feléleszteni.
Pszichológia/ pszichiátriatörténetileg érdekes olvasmány, amit a kezünkben tartva elégedetten bólinthatunk, ha pillanatnyilag úgy érezzük, hogy szétesőben van a világ, legalább a pszichiátriai kezelés nagyot fejlődött az elmúlt 100 évben. G. kisasszony kezelése például rendszeres vizitekből, heti háromszori elektrokonvulzív alkalmakból (igen, ez azt jelenti, amit gondolsz), és rendszeres étkezésből állt. Legalább hagyták békében írni.
Ha mást is annyira szórakoztatnak a freudizmus nem túlságosan nőbarát magyarázatai, mint engem (lásd: női maszturbáció; a 35 éves nő maszturbál, egyértelmű problematikus tünet, a szexuális komplex kellemes izgalma (mi más??). Jó tudni, hogy a legtöbbünk ebből a szempontból a Lipótba tartozik), jó szívvel ajánlom, mások viszont terjengősnek és kicsit repetitívnek fogják találni a szöveget, de ki tudja.
Hát én azt mind értem, hogy ez egy orvostörténeti, pszichiátriatörténeti mű. Csáth megelőzte korát, már akkor pszichoanalitikus kórtörténetet vetett papírra, amikor ez még nem hódít az elmekórtanban, ráadásul az irodalomban túl szakmai, az orvostanban meg túl irodalmi, úgyhogy kvázi skatulyázhatatlan. Az is rendben van, hogy keverednek benne a freudi, jungi ki tudja még milyen tanok. Dehogy alig értek belőle egy kukkot is, hát az is biztos!:) Szép kerek mondatai vannak, hogyaszongya: „A pszichotikus egyén főképp egyetlen dologgal fizet reá arra a jótéteményre, amelyet számára a pszichózis nyújt. A dementiával. A folytonos komplexizgalmak, a rendszerré vált abnormis endopszichikus reflexek korai funkcionális aszténiára vezetnek.” És még tudnám fokozni!;) Bevallom őszintén, én egy cseppet sem sajnálom, hogy morfinista volt. Hogy a depresszióra, szorongásra való hajlamát ezzel tartotta karban, és közben olyan novellákat írt, amikért rajongok, és amilyeneket enélkül, nem hinném. Ezt az írását hamar el fogom felejteni, nem emiatt szeretjük. Ez nekem egy kicsit olyan vak vezet világtalant, azzal együtt, hogy a vakunk azért érti a dolgát!, csak hát van egy kis stiklije.:) A zenéjére, nah arra nagyon kíváncsi vagyok. Hasonló gyöngyszem lehet, mint a novellái.
Érdekes volt a könyv. Fura volt egy skizofrén ember szemszögét "elolvasni". A kötetben volt Csáthról is több tanulmány, azok is jók voltak. A felolvasó hangja nagyon kellemes volt. Valószínűleg el nem olvastam volna, ahhoz nyomasztó, de felolvasva emészthetőb volt, ez egész érdekes, mert van még olyan könyv, amit elolvasni soha, de hangoskönyvben meg simán.
This book can be read as a novel consisting of diary entries or a psychiatric case study.
For me as a psychology student it was very interesting to see how they treated people with a psychiatric disorder in a hospital and it was particularly enjoyable to get a glimpse of the contemporary diagnostic methods and theories.
Though because it was written by a psychiatrist it may be hard to understand some terminologies but there is a nice glossary in the back of the book (though in the text itself it's not noted which words are explained).
I'm really glad I read this now and not 5 years ago.
Írásakor előremutató lehetett, ma ijesztő kép arról, meddig terjedtek a kor orvosainak képességei, ambiciói. Csak az lehet ilyen biztos a dolgában, akinek fogalma sincs arról, hány eshetőséggel nem számol.
Teljeseggel ertelmezhetetlen szamomra mint irodalmi mu. A stilus meg a “novelty value”t amugy latom, meg erdekes, hogy mint egy doktori kutatomunka van prezentalva a tortenet, de sajnos nekem nem tetszett ez a megoldas.
It's usage of words is sometimes confusing and at times it is hard to read, but it manages to hold the attention of the reader. It is more of a case-study, than an actual book, but every aspect of it is interesting, from the age's psychological and medical views, through insane woman, to the analogy of why the woman and her unconscious behaved the way it did.
My only problem is, that Csáth states every discovery of the doctors as true fact, rather, than a main assumption. He doesn't leave room for the possibility, that they might have been wrong about anything in their diagnosis.
Still, an interesting read, for anyone - especially for those, who are interested in psychology.
Mindenki baromi hosszas nagyon szofisztikált, és túlhúzott értékeléseket ír. Inkább csak azt mondom olvasd el, ha szeretnél egy kicsit megőrülni. Nagyon szép esettanulmány, és nagyon jó alapokon nyugszik, nagyon szépen fel van építve, még karakterfejlődést is látni lehet benne, ahogy megyünk előre. Nem mondok olyanokat, hogy paranoid skizofrénia, vagy bármi ilyesmi, mindenki döntse el maga, mit lát benne. Szerintem baromi jó, ütős, ne várjatok plotot nincs benne igazából, de valami eszméletlenül megihletheti az embert.
Szeretem Csáthot. Ez a mű eltérő a többitől, mert nem egy morfiummal átitatott látomás. Egy elmebeteg nőről szóló igaz történet. Szépen szétboncolja az okokat, amelyek kiválthatták a betegséget. Nagyon sok szak szó volt, de nem várhattam mást. Ami zavart, hogy találtam hasonlóságot a beteg és az anyám között.
Végül egy többször félretett majd újra elővett könyv lett. Nehezen rágtam át magam a napló részén. Nem egy szórakoztató olvasmány, de megérte.
G. kisasszony elméje által teremtett világot G. naplóján keresztül ismerjük meg. Ezt a kifejezetten komplex és összefüggő rendszert egészíti ki az orvos a hölgy élettörténetének releváns részeivel. Ritka élmény ennyire részletes betekintést nyerni egy mentális betegséggel küszködő ember sajátos életébe. Számomra egészen bámulatos az a stílus és háttérismeret, amivel egy hétköznapi (?) kisasszony rendelkezett bő 100 évvel ezelőtt. Az pedig külön elgondolkodtató, ahogy adott körülmények között egy-egy döntés milyen irányba képes terelni az ember életét. Az alkotás második fele maga a pszichoanalízis, ahol Brenner dr. - gyakornokként - új megközelítéssel elemzi a beteg pszichózisát.
A könyv megírását követő évben kezdte el tudatosan használni a morfiumot annak tudatmódosító hatása miatt. Talán más is volt ennek a hátterében? Hiszen végül őt is utolérte a paranoia. Vagy csak kiteljesedett rajta? Ha utóbbi, akkor vajon mennyire a saját komplexeinek vizsgálata ez könyv? Máshogy is alakulhatott volna Csáth sorsa, ha időben szakértő kezekbe kerül?
Csáth zsenialitását mutatja, hogy orvosként is képes volt új utakat bejárva maradandót alkotni. Talán ez a mű nem is könyv, sokkal inkább egy orvosi tanulmány. Bár ahhoz meg túlságosan irodalmi. Igazából mindegy is. Akit érdekel a pszichológia XX. század eleji szemmel, annak bátran ajánlom.
Örülök, hogy elolvastam, de sajnos ez is olyan, amit nem igazán lehet értékelni. Egyrészt, mert valaki tényleges naplóját nem tekinthetem szépirodalomnak, másrészt mert a száz éves orvosi gondolkodást és szakkifejezéseket szintén nem. Elolvasásra egyébként mindenkinek ajánlom, nem árt, ha látjuk, hogyan működött régen a mentális betegségek kezelése.