Boldog boldogtalan

by János Háy

Ennek a könyvnek nyolcmilliárd ember a szereplője, köztük két töritanár, három színésznő, három magyartanárnő, két pszichológus, egy sátoraljaújhelyi könyvtáros és maga az elbeszélő is, meg persze egy csomó aranyos kis háziállat. Egy regény, amelyben történetek adják át a stafétát újabb történeteknek. Épp úgy, ahogyan felkapjuk az idős néni csomagját a lépcsőházban, hogy innét mi cipeljük fel az emeletre. Ahogyan szülők adják át a gyereket egymásnak: „Fáj a hátam, megfognád?” Ahogyan műszakváltáskor a munkatárstól átvesszük a feladatokat: „Majd nagyon figyelj arra a vevőre, mert gyanúsan viselkedik.” Olyan ez a könyv, hogy bárki könnyedén bele tud kuckózni - nehéz lesz megválni tőle.

464 pages, Hardcover

First published March 18, 2024

About the author

Háy János (író, költő) 1960. április elsején született Vámosmikolán. Orosz-történelem szakot végzett Szegeden, esztétikát az ELTE-n. 1989-től 2004-ig kiadói szerkesztőként dolgozott (Holnap, Pesti Szalon, Palatinus). Régésznek készült, de első ásatása során véletlenül feltárta kedvenc kutyájának maradványait. Ezt követően figyelme egyre inkább a rock-zenére irányult. 1982-ben azonban egy kudarcba fulladt zenekar alapítási kísérlet után felhagy a zenével. Ezidőtől publikál irodalmi műveket. Versek, novellák és regények mellett számos rajza is megjelent. Budapesten él. Van gyermeke (kettő), felesége (egy). Olyan, mint mindenki.

Reviews

[Kuszma · Rating 3 out of 5]

Kövezzetek meg, rajongók, de szerintem amit Háy egy ideje csinál, az a vámosmiklósodás tipikus esete. Kialakult egy bevált stílusa, ami körül megteremtődött egy masszív, többé-kevésbé állandó olvasói kör, és ez kényelmessé tette. Rájött, hogy tulajdonképpen elég ezt a rutint újra és újra elővenni, és akkor különösebb megerőltetés nélkül, futószalagon jönnek ki belőle a könyvek – amiből következik, hogy Háy megítélésem szerint egy ideje már nem tesz mást, mint eddigi életművét másolja, kisebb-nagyobb változtatásokkal. (Nem, nem újraírja – másolja. Nem ugyanaz.) „Ő az, aki kimásolja a saját fejéből a valóságmásolatokat…” – jellemzi Háy az egyik (író) karakterét, és hát ezt tulajdonképpen önmagáról is elmondhatná annyi betoldással, hogy „kimásolja a saját fejéből a valóságmásolatok másolatait”.

A Háy-i stíl egyik jellegzetes eleme a saját hibákkal kapcsolatos folytonos önreflexió. No most a saját hibáinkra reflektálni, szögezzük le, nagyon szimpatikus dolog. Ugyanakkor néha azt érzem, Háy csak azért követ el fölös számban hibákat, hogy aztán jóízűen szanaszét reflektálhassa a komplett regénytestet. Ha mérlegre tennénk, mennyi ebben a könyvet a cselekmény, és mennyi a cselekvőkön, a világon és magán az író dolgain való elmélkedés, hát, alighanem utóbbi felé billenne el a mérleg nyelve. Ami akár szórakoztató is lehetne – ha nem lenne ilyen hosszan abszolválva. Mert az van, hogy a fenn említett Háy-i hibák egyike épp a terjengősségre való hajlam. Amivel Háy tisztában is van, és annak rendje és módja szerint reflektál is rá: „Hú, ezt most kicsit hosszan írtam le.” (54. oldal) Önirónia, gondolhatnánk. De szerintem nem az, inkább csak öniróniának álcázott kibeszélés az olvasóhoz, aki pont az ilyesmik miatt jár a Háy-regényekbe. Tőle felesleges bocsánatot kérni, mert ő éppen ezt a jellegzetesen Háy-i túlírtságot szereti: hogy van egy író, aki csak leül, és ömlenek belőle a mondatok, egyenesen rá az olvasóra, az meg önfeledten pancsikol bennük. De aki szerint ez egy felületi próza, aminek nincs mélysége, csak nyúlós, tartalmatlan, önmagukban gyönyörködő mondatai, az a bocsánatkéréssel nincs kisegítve – neki egyszerűen kevesebb terjengősségre lenne szüksége.

Emlékszem, a korai Háy-szövegekben ott volt valami „Előttem az élet”-es báj – egyfajta őszinte naivitás és eredetiség, ami mondjuk egy okos hatéves gyermekrajzából árad. Most viszont azt érzem, hogy van egy rutinos profi, aki rajzol valamit, és azt mondja: „Nézd, ezt egy hatéves csinálta, hát nem cuki?” De ha megfeszülök, én akkor se tudom elhinni neki.

(Az értékelés írója a Merítés zsűri tagja)

[gbkMnkii · Rating 1 out of 5]

Féltávnál ezt írtam:

“Borzalmas ez a kikacsintgató, "(ön)-ironikus"
ripacskodás...nincs történet, nincsenek szereplök,
teljesen véletlenszerú képek villannak fel...”

Sajnos nem lett jobb csak rosszabb.

“Mért kelek fel, kérdezte magától a könyv. Összedugták busa fejüket a szereplők, egy nagy fejük volt, és az épp olyan szép fej volt, mint minden fej, aranyos, mint az őzikék feje, vad, mint az éhes ragadozóké, okos, mint
a kutyáké, és az egész mégis olyan volt, mint egy ember feje.”

Ilyen és ehhez hasonló röhejes mondatok.

Talán egy fél csillagot megérdemelne a kifejezetten jó borítóért, de inkább visszakérném a könyv árát a boltban ha lehetne! :)

[HU - Hardcover]

[Lassányi Tamás Péter · Rating 1 out of 5]

Mikor elkészült a nagy mű, Háy biztosan elégedetten pillantott nyelvi és szerkesztési bravúroskodásaira (sosem elég, ez teszi a magyar írót!), felragyogott a lelke a kedves iróniától, ahogy a 12. kerület neki kedves, nekem borzalmas lakóit megénekelte. Én meg csak tartogattam valamire a geciszar jelzőt: ennek jó lesz.