Ólomszív: Az Orgia ikerregénye

by Gábor Zoltán

„Ólomban megképződött a gondolat, hogy a rendőrségnek és az ügyészeknek igazából nem is okoz fejtörést, hogy negyvennégy szentestéjén valaki kitalálta: Tamást és Klárát ki kell vinni a kertbe, és le kell lőni. Úgy képzelte, hogy egy angol krimiben, az angol bíróságon zajló perben, amikor a korona nevében vádolja meg az ügyész a vádlottat, a korona sértve érezné magát a Klára és Tamás nevű alattvalókat ért sérelem miatt, de itt nincs korona, és Klára szülein kívül senki, de senki nem érzi sértve magát a rajtuk esett sérelem miatt, egyáltalán, rajta, Ólom Pálon kívül senkinek föl sem tűnik ez.
Ólom azt sem érti, mi az, hogy nyolc-tíz zsidó. Nyolc és tíz között tudvalevőleg kettő a különbség. Már egyetlenegy emberi élet kioltásáért simán akasztanak Angliában, guillotine alá kerülnek elkövetők Franciaországban és villamosszékbe Amerikában. Itt meg nem kötnek bele abba, hogy Bokorék hány zsidót öltek meg szenteste!
És hogy kiket. Tessék felsorolni, kiket. Név szerint.
És akkor azt is, hogy mikor kerültek be a nyilasházba, kinek a feljelentése alapján. Mert arra mi kíváncsiak vagyunk, és maga el fogja nekünk mondani. Ráérünk. Mondhatták volna neki, Ólom szerint. De nem mondták, és nem értek rá.”

216 pages, Paperback

First published April 8, 2024

Reviews

[Kuszma · Rating 4 out of 5]

Emlékszem, mennyire nem tudtam mit kezdeni az Orgia című regénnyel. Bámultam, a maga módján botrányosan fontos könyvnek tartottam, de nem tudtam lenyelni sehogy. Mert az az elkövetők könyve volt. A nyilasok embertelen tetteinek embertelen jegyzőkönyve - hideg, távoli, kegyetlen, nem hagyja az embert levegőt venni. Aztán itt van ez a könyv. Az "Orgia ikerregénye". Vajon mire megyünk egymással?

Ha az Orgia az elkövetők könyve, az Ólomszív az áldozatoké. (Legalábbis kezdetben annak tűnik.) Szükségszerű, hogy mint ilyen, az áldozatok félelmeiről és fájdalmairól szóljon. Ahogy azt Zoltán teszi. Ezzel viszont olyan terepre téved, ahol brutális a konkurencia - amíg az Orgia egyedülálló volt, pusztán a nézőpontból fakadóan, addig az Ólomszívnek valahogy azzá kell válnia.

Ennek eszköze egy eredeti figura szerepeltetése, mégpedig Ólom detektívé, aki vitán felül a rendőrállomány krémje. Nagy kár, hogy szaktudását korlátozottan tudja érvényesíteni, tekintve, hogy ő egy ötcentis ólomkatona, akit a kilencéves Tamás szorongat a markában, miközben a XII. kerületi nyilas pártház zárkájában várja, hogy döntsenek a sorsáról. És miközben erre vár, Tamás és Ólom járatják a kis szürke agysejteket, azon mélázva, ki is dobta fel őt és édesanyját a nyilasoknak. Képzelt krimi, ami többről szól annál, mint hogy Tamás ebben a reménytelen helyzetben legalább a fantázia síkján vissza akarja szerezni a kontrollt (vagy legalább: kezelni az elviselhetetlen szorongást) az igazság kibogozásával. Mert ezen felül ez a nyomozás arra is rávilágít, hogy ha a társadalom rendező elve a csupasz erőszak, akkor tulajdonképpen mindenki potenciális gyilkos.

Aztán a kötet majd felénél változik a perspektíva. Az addig világos struktúra felbomlik, amit én szétesésként érzékeltem. Mintha Zoltán nem tudná eldönteni, kinek is akarná ebben a szakaszban a történetét megírni. És főleg: kivel akarná elmondani ezt a történetet. Egyes elbeszélők olyan dolgokat mondanak el, amit igazából nem tudhatnak - mert Zoltán nem bírja ki, és a szájukkal szól. Amit maximálisan megértek. Mert ezek olyan dolgok, amelyekről érdemes tudnunk, amelyről kell tudnunk. Csak így valamiképp sérül az irodalom, mert a téma legyűri.

Összegezve: az első rész egy fontos és remek regényt tartalmaz. A második rész "csak" egy fontos regényt.

[eme · Rating 4 out of 5]

Ismerjük mindannyian Andersen meséit. Nem szokványos sablonmesék fontos emberi-társadalmi problémákról, érzésekről és azok hiányáról, jóról és rosszról, örömről és bánatról, inkább az utóbbiról. Nehéz súlyuk van, ólomsúlyuk.
Nem véletlen, hogy Zoltán Gábor tőle kölcsönzi főszereplőjét, a rendíthetetlen ólomkatonát, aki a regényben szerzői alter ego-ként ólomszívvel és makacs elszántsággal nyomoz egy ügyben, úgy, hogy közben az egyedi eset kapcsán általános kérdéseket tesz fel bűnről, potenciális indítékról, egyéni és társadalmi felelősségvállalásról.
Zoltán is ezzel a rendíthetetlenséggel kutatja több kötetében is a nyilasterror éveit, valamint az ezzel való szembenézést, többnyire ennek hiányát.

Az Ólomszívben, mint azt már többen is leírták, ismét az Orgia világában vagyunk, de itt egy bizonyos történetet emel ki az elbeszélő, és ennek révén reflektál a történtekre. A mese és krimi elemeit hívja segítségül: a regény első felében egy kilencéves kisfiú és egyetlen megmaradt játéka, Ólom Pál, az ólomkatona nyomoz a kisfiút és édesanyját a nyilasházba juttató áruló kiléte után. A regény második és harmadik részében Ólom egyedül marad, és fura szituációban, kézről kézre, zsebből zsebbe vándorolva nyomoz tovább, és lesz tanúja az események utóéletének. Ez utóbbi részekben (de nem csak itt) az elbeszélői hang eléggé problémássá válik, amennyiben az ólomkatona elbeszélése egy mindentudó elbeszélőével fonódik össze, eléggé szétválaszthatatlanul. A regény itt kevésbé cselekményes, inkább esszészerűvé válik, sok információval teletűzdelve. A narratíva egésze, valljuk be, több sebből vérzik, ez vitathatatlan, viszont az is igaz, hogy személy szerint ezúttal nem erre koncentráltam. A "mit" most fontosabb volt számomra a "hogyan"-nál. Mea culpa.

Az elbeszélőkkel együtt elmerültem a keresésben, kutatásban és töprengésben. A regényben a lényegi kérdés: megtalálni a konkrét személyt, aki miatt az elbeszélés központi alakjai nyilasházba kerültek. Konkrét tettest találni az elkövetett bűnhöz. Olyant, akinek van arca, van indítéka és van alkalma elkövetni azt. Ez a krimiszál, a nyomozás lehetővé teszi a vitát, az újrakezdést és újramesélést. A perspektíván való igazítást. Persze "ha elölről kezded a történetet, akkor sem lesz másképp". A megtörténeteken változtatni már nem lehet, a narráció ebben nem segít. Segíthet viszont a megértésben. Változtathat a megtörténtekhez való viszonyulásunkon. Felszínre hozhat elhallgatott dolgokat, rávilágíthat homályban maradt (pontosabban hagyott) részletekre.

Zoltán érdeme, hogy nem ítélkezik, inkább csak rámutat dolgokra. Az egyes ember és a tömeg működésére. Arra, hogy a határhelyzetek potenciális bűnössé tehetnek mindenkit, mert "a kisember nem tud elbújni". Arra, hogy a bűnöket konkrét emberek, gyakran csak kis közönséges svihákok követik el, nem egy nehezen körülhatárolható, homályos massza. Arra, hogy a valóságról szóló utólagos történetek során mindenki hazudik, másoknak, de önmagának is. Az igazi szembenézés, az önvizsgálat pedig elmarad, egyéni és közösségi szinten egyaránt. Az elhallgatások és átnarrativizálások pedig elveszik a dolgok (ólom)súlyát. Jelen esetben hozzá nem értő emberek hanyag és nemtörődöm módon, fenti utasításra, szinte elbagatellizálták az ügyet. Ők nem azáltal bűnösök, amit elkövettek, hanem azáltal, amit elmulasztottak. Az el nem indított kivizsgálásokkal, a be nem hívott tanúkkal, a fel nem tett kérdésekkel.
Eszembe jut egy epizód a regényből, az öreg, aki a vonatra tett zsidókkal kapcsolatosan azt bizonygatja, hogy "benne van szív", mert nem kívánja, hogy ne legyenek életben. Elég ez a tagadás? A nem tevés, a nem akarás, a nem kívánás? Jobb ez egy, de facto cselekvés révén elkövetett bűnnél?
Mit (nem) kíván a becsületes magyar ember? Aki nem mellesleg "nem szívbajos".
Van-e mód az álláspontok közelítésére ott, ahol a valótlanság hihetővé tételére nagyobb hangsúlyt fektetnek, mint az igazság kiderítésére? Ahol nincs lelkiismeret-furdalás, nincs bűnbánat. Ahol csak mossuk kezeinket.

A regény utolsó része egyértelművé teszi, hogy csak a kitartó és makacs egyéni kutatás maradt. A magukra és a szerencsére számítható ólomszívek rendíthetetlensége. Ők viszont vannak. Szerencsénkre.

[Gabor Hernadi · Rating 5 out of 5]

This book is hot a sequel or prequel to the writer previous similar book "Orgy" but as it says, its `twin`. Now we can follow the fate of a mother and her nine years old boy (who were minor characters in the previous book) in the days of Arrow Cross Party terror at the end off WWII and tries to find the answer to the question who killed them. The majority of the narration is uniquely from the viewpoint of the little boy`s toy soldier who tries to `investigate` what actually happened. Not as viscerally horrifying as the Orgy but not less important.

[Dóra Esze · Rating 5 out of 5]

Tényleg egészen különleges élmény együtt olvasni a kettőt.