Kádárné és Kádár - Házasságban a hatalommal

by György Majtényi

A ​Kádár-korszak névadója, Kádár János 1956 novemberétől 1988 tavaszáig, tehát több mint harminckét éven át irányította az országot. A háttérben szinte mindig ott állt mögötte a felesége: Tamáska Mária, aki nagy hatással bírt férjére és a kor politikájára. Majtényi György hiánypótló, főképp levéltári kutatásokon alapuló műve az első titkáré mellett az ő alakját és közös életük négy évtizedének mindennapjait eleveníti meg.

Ki volt Tamáska Mária? Hogyan ismerte meg az ifjú Kádár (akkor még Csermanek) Jánost a kommunista mozgalomban, és később milyen érzelmek örvénylettek közöttük? Miképp érezte magát az asszony a pápánál a Vatikánban, s miért szólította egyszer levelében „elvtársnak” a férjét? Hogyan befolyásolta személyisége az ország vezetőjének magatartását és a Kádár-korszak politikáját? Milyen volt az agg házaspár élete a kommunista rezsim végnapjaiban, és miként alakult Kádár özvegyének sorsa a kilencvenes évek elején?
Többek között ezekre a kérdésekre is megpróbál válaszolni a Befejezetlen múlt című sorozat legújabb kötete.

212 pages, Hardcover

First published January 1, 2023

Reviews

[Dóra Esze · Rating 4 out of 5]

Nagyon érdekes részleteket fed fel a házaspár tagjainak fiatalkoráról, a szocializmus évtizedeiről, a nyugatos megítélésről, nekem mindenekelőtt érdekeseket ötvenhatról, de gyakran volt az az érzésem, hogy a szerző kerüli, hogy élesen fogalmazzon. Kádár extrém alkalmazkodókészsége például nem más, mint rettenetes opportunizmus és gyávaság (tudom, tudom, nehéz gyerekkora volt). Sztálin halála után nem azért nem mondott, írt, nyilatkozott olyan karakteresen, mint Nagy Imre, mert nem volt hozzá kedve, hanem mert nem volt hozzá elég okos, elég intellektuális, ráadásul ő aztán tényleg nulla-huszonnégyben figyelte cikkanó szemmel, melyik pillanatban melyik kapura érdemes mozdulni. Most értettem meg, hogy a híres krumplileveses mondása lényege nem holmi kiállás az egyenesség és a nyílt beszéd mellett, hanem az a törekvés, hogy főtitkár elvtárs minél hamarabb megtalálja a kaméleonizálható pontot a diszkurzusban. Mondjuk már ezért a felfedezésért megérte elolvasni -- de mindennel együtt roppant alapos és nagyon élvezetes nyelven íródott munka. Szinte soha nem olvasok non-fictiont, ez egy olyan kivétel volt, amely megérte a kitérőt.

[nad · Rating 4 out of 5]

Rettenetesen érdekes könyv, azért nem öt csillag mert kétszer ennyit is tudtam volna olvasni a témában.
Megérteni Kádár Jánost mint magán embert, illetőleg házastársát Tamáska Máriának olyan mintha vastag szürke ködön keresztül próbálnánk ellátni messzire. Valamit látunk kirajzolódni de nem mondhatjuk biztosra, hogy a szemünk nem csal és a képzeletünk nem próbál feltételezésekbe és szubjektív következtetésekbe taszítani. Mindkettőjük esetében feltehető a két kérdés: Ki is volt? Ki is lehetett volna?
Az önfeladás alaktalanná és meghasonlottá tette önön valójukat, tudatosan fordítva hátat a valóságnak és felelősségvállalásnak amíg csak fizikailag lehetett.
Nem okoz meglepődést Kádár teljes összeomlása amint elérkezik a múlttal való szembenézés perce.

A társadalmi életszínvonal-emelése iránt való törekvése az ország eladósodásának egyik kiváltója volt. De a népet egy kényelmes komfortos buborékban kellett tartani, ahol a rendszer ellen való lázadás gondolata, lehetősége nem kaphat teret.

Az egyik oldal margójára valami ilyesmit jegyeztem fel a volt első titkárról:
“Tökéletesre fejlesztette szerepét. Az országnak csendes, szürke, háttérben álló és kiterjeszkedő bölcs Atyja. Társaságtól függően annyi mindenki volt, hogy végül senki sem maradt. Üreges, zárkózott, soha meg nem ismert, jellegtelen váz.”
“Fantom retorziók, büntetések elől menekülő, elvárásokat görcsösen túlteljesítő, kiterjeszkedő, bizalmatlan biztonsági játékos. Isten előtt sem őszinte.” Tartott a társadalom és nemzetközi szféra általi legitimizációjának elvesztésétől, romboló eszmék iránti kényszeres megfelelni akarása élete végéig kísérte. Örökké azon dolgozott, hogy múltbéli gyáva megítélését ellenpéldákkal kiiktassa. Legnagyobb próbálkozásai árán sem sikerült.

Tamáska Mária az önfeladás mintaképe, az emberi célok, vágyak és önön személyiség elmorzsolódásának ékes példája és tragédiája. Életszakaszának elején a női korkép tükre, aminek következtében láthatjuk milyen csekély mozgástérrel, milyen körülmények közt kellett navigálnia és mégis valakivé lennie. Bármilyen magasra is jutott ebben a korban férje mellett rábélyegezték azt az árnyék szerepet, amelyet elemi szinten sérelmezett, mégis a végsőkig osztozott férje magára vállalt végzetes sorsában.

Az ember nem tud élni természetesen és jólelkületben állandó önmegtartóztatás és önkorlátozás mellett. Az örömtelenség és keserűség mélyre beivódott magán életükbe, amelyet megbízható forráshiány miatt sosem fogunk teljesen megérteni.