A trilógia befejező részében Ábel a hargitai rengeteg, majd a város után Amerikában próbál szerencsét. A csavaros észjárású székely fiút a talpraesettsége, humora és emberségessége segíti át a nehéz helyzeteken, hogy az újvilági kalandozások után végül visszatérjen szülőföldjére, mert ahogy a regény híres mondata is állítja: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!”
Nehéz valami jót írni erről a könyvről. Annál is inkább, mert nem tudom elválasztani tőle a másik két részt, nálam egyben van az egész, hiába trilógia a történet. Nehéz valami jót írni, róla/róluk, és nem azért, mert nem lehet jót írni, sokkal inkább azért, mert csak azt tudnék írni, szuperlatívuszokban. Szívemet melengette az a mód, ahogy Tamási Áron a magyar nyelvet használja. Annyira gyönyörű, gördülékeny! Olyan költői képekkel dolgozik a regényben, amiken elámul az olvasó, ráadásul ezek nem erőltetett képek, hanem minden a helyén van, minden a megfelelő időben van. Manapság ez nem nagyon megy a szerzőknek és a fordítóknak. Aztán a székely furfang. Jókat mosolyogtam magamban, és sokszor hangosan felkacagtam olvasás közben, sőt, volt egynéhány rész, amikor a körülöttem lévőket is boldogítottam hangos felolvasással egy-egy részlettel. És hát persze ott a tömény mondanivaló, ami miatt az egészet végigolvassa az ember (van, aki nem ismeri a kérdést és a rá kapott feleletet?): {{hogy miért is vagyunk a világban: hogy valahol otthon legyünk benne}}, hogy értse, megértse, mi miért történik, van, alakul. Ha még nem olvastad Ábel töténetét, ne hagyd ki!
This entire review has been hidden because of spoilers.
Ábel nem találja a helyét a nagy Almában. Rengeteg fajta munkát kipróbál, de egyikben sem érzi jól magát és egy idő után valamilyen oknál fogva felmond, vagyis inkább csak felszívódik.
Aztán már elkezd azon gondolkozni, hogy mi az élet értelme, végre egy fekete srác, akiből éppen akkor üzték ki az ördögöt, azt válaszolja neki, hogy az az élet értelme, hogy valahol otthon érezzük magunkat benne. Ezért Ábel fogja magát, és azonnal hazamegy, a családhoz, a barátokhoz, és visszamegy őrizni a fát a banknak.