Visszatérő ​álmom, hogy apám vállán ébredek

by Zsombor Aurél Biró

Nincs ​nehezebb dolog, mint őszintén hazudni az igazságról. Biró Zsombor Aurélnak mégis sikerül: első regényében úgy szedi magát darabjaira és rakja össze újra, hogy a végére talán ő maga sem tudja, mi a valóság. Egy huszonöt éves fiú története ez, aki szeretne végre férfivá válni, de körülötte már annyira férfiak a férfiak, hogy ő csak iszonyodni tud ettől a rengeteg szőrtől. Az edzője papuccsal dobálja a medencepartról, osztályfőnöke hipóval összekevert sósavat iszik kémiaórán, és amikor végre kiszabadul a gyerekkorból, a művészegyetemen is oroszlánszaga van mindennek. Apját csak távolról meri szeretni, óvatosan, mint az Istent, és hát akkor a nőkről még nem is beszéltünk. Ebből a regényből mégis csak úgy árad a szeretet. Zsombor olyan empátiával dédelgeti karaktereit, mintha tényleg a családtagjai lennének. Mert azok is. Vagy nem. De ez igazából mindegy, ugyanis legjobban saját magát imádja, és annak próbál a végére járni, hogy honnan ered ez a masszív önszerelem. Spoiler: nem fog kiderülni. Biró Zsombor Aurél egy ropogósan friss, újgenerációs hangon szólal meg, és teszi ezt olyan könnyed humorral és autentikus szomorúsággal, hogy olvasó legyen a talpán, aki kibírja, hogy ne egy szuszra darálja le ezt a könyvet. Mert ezek a mondatok nemcsak folynak megállíthatatlanul, de meg is történnek, mint az élet.

Genres: Hungarian Literature, Contemporary

184 pages, Paperback

First published January 1, 2024

Reviews

[Kuszma · Rating 4 out of 5]

Minden traumaregény alapja, hogy az elbeszélő ki van (volt) szolgáltatva környezetének. Na, ez ilyen értelemben egy kifordított traumaregény - itt a környezet van kiszolgáltatva az elbeszélőnek, aki olyan gátlástalanul beszél szülőkről és szeretőkről, hogy azok kénytelenek minduntalan belépni a szövegbe és korrigálni azt. (Hogy erre egyáltalán módjuk nyílik, azért a szerző becsületére válik.) Mert hát ugye az író egy külön állatfaj. Egyfajta amorális lény, aki nem éli a fájdalmat, hanem használja: egy regény alapanyagául. Ha traumaregényről volna szó, felmerülhetne, hogy terápiás céllal teszi ezt, de itt szó sincs erről. Egyszerűen a valóság csak annyiban bír értékkel számára, amennyiben jól mutat a papíron.

Dupla-, sőt triplafenekű önreflexív regény, könyv az önmagáról író íróról író íróról. Az a fajta szöveg, ami ha modoros (és néha bizony annak tűnik), akkor nemcsak leírja magáról, hogy modoros, hanem kifejti, csak azért beszél a saját modorosságáról, hogy elvegye a kritikák élét. Egy ilyen szövegkorpuszban a hibák valahogy új fénytörésben jelennek meg - a struktúra integráns részeivé válnak. Egy játék elemeivé, amit az író a szöveggel, és azon keresztül az olvasóval játszik. Ami azt illeti, én élveztem ezt a játékot.

(Az értékelés írója a Merítés díj zsűrijének tagja.)

[Szelesteirita · Rating 4 out of 5]

„De mindegy, azt csinálsz, amit akarsz. Úgy írsz meg, ahogy akarsz. Csak annyit azért hadd jegyezzek meg, hogy nem muszáj ám velünk szórakozni, csinálhatnál hülyét magadból is.”

Ami azt illeti, nekem nagyon jólesett ez a szöveg, mert a pimaszságával kirángatott a megszokott szövegekből. Rájöttem, hogy nem kell ám mindig olyan komolyan venni a nagy irodalmat, nem kell mindig leesett állal bámulni hogy minden mennyire gyönyörű. Biró Zsombor Aurél ebben az első prózakötetében ugyanis játszott a szöveggel, és legfőképp az olvasóval.

Az autofikció lassan unalomig ismert már, és ugyan én nem szűnök meg élvezni ezeket a szövegeket, az igaz, hogy jogosan tud sok lenni ez a téma. Ezt a regényt is úgy kezdtem olvasni, hogy biztos a klasszikus felosztás lesz: gyerekkori traumák, szenvedő szülők, félresikerült párkapcsolatok, az íróvá válás nehézségei. Hozza is ezeket Biró, de olyan játékosan veszi el az élüket, hogy engem behúzott, és már nem érdekelt az igazság, csak újabb csavart akartam a szövegben.

Kiszól itt nekünk állandóan az író, aki írja az írót, hogy mindez úgysem így volt, írhatnék neki szebbet, mást is. Kiszólnak a szereplők, reagálnak a regény szövegére, alakítják a regény beli magukat, védekeznek. Könyörtelenek és kíméletlenek. De a leginkább a szerző kíméletlen, aki a saját szenvedéseit is lereagálja, eltúlozza ha kell.

Ez a fajta felfejtése a valóságnak (szem előtt tartva, hogy a valóság amúgy is mindegy, ha egy jó szöveget olvasunk) remek játék. És én ezt szeretem az irodalomban, tulajdonképpen ezekben a játékokban pihenek. Ne vedd komolyan nagyon magadat, ne gondold, hogy mindenről fantasztikusan kielemezhető mondatok kellenek. Élvezd az olvasást, engedd magad becsapni, engedd magad összezavarni. És akkor itt remek képet kapsz a íróság viszonylagosságáról, az igazsághoz való hozzáállásról, az íróvá válás kínjáról, a nyelvről, ami alakítja az életünket.

És hogy mitől lesz valami irodalom, hogyan lehet megírni az életetet, hogy történetté váljon? Például így, és én nagyon szívesen olvasnék még hasonlókat!

[fulbea · Rating 4 out of 5]

Néhány héten belül olvastam két fiatal kortárs író könyvét.

Kemény Lili és Biró Zsombor Aurél könyve sok vonatkozásban hasonlít egymásra. Korábban az SzFE-n végeztek, idén jelent meg első prózakötetük, melyben bátran mernek nyúlni a nyelvhez. Önmagukat, és saját írói hangjukat keresve elemezgetik helyüket a családban, a párkapcsolati kihívásokban, pályaindulásban. Szüleik próbálták beléjük plántálni zseniségüket, ami okozott némi bizonytalanságot bennük, de ezt most az első könyv megjelenésével talán legyűrték.

Biro Zsombor könnyed, játékos formába bújtatott, ugyanakkor érzékeny mondatokkal mutatja eddigi élete fontos állomásait, frusztrációit, sikereit. Iskola, uszoda, szülők, szerelem, egyetem, pályakezdés. Elvárások kontra saját vágyak.

Őszintén ír a bizonytalanságról, önmarcangolásról, arról a fojtogató érzésről, hogy nem tud felszabadultan önmaga lenni.
Valóságosan ír a párkapcsolati mindennapokról, az ego-küzdelmek folytonos kuksolásáról, majd mindennapi lecsapásáról. Mindig felüdülés valódi őszinteséget olvasni egy fiataltól a mai Insta szivárvanyban.

Nem olyan nagy baj, ha az ember a magaslati levegőt akarja beszippantani, de ahhoz hogy ezt eléggé tudja értékelni, meg kell járni a Mariana-árkot is. Na ez olyan szépen hangzó közhely lett, hogy mindjárt ki is törlöm! De mégse, mert amúgy meg igaz. Ezt úgy is akkor tudja meg mindenki, ha körülnézett az árokban.

Itt aztán tényleg keveredik a valóság a fikcióval, amit a szerző huncut kikacsintással közöl is az olvasóval. Jópofa beékelés a szereplők kommentelése és véleménye a szövegekről, amiről szintén nem tudható biztosan, hogy valóság vagy fikció.

Bár néha olyan érzés fog el, mintha stand up comedy-t olvasnék, de aztán beúsznak a szép, erős mondatok, a pontosan eltalált, érzékeny szavak.
Tudom, hogy a mai generációnak más a hozzáállása az obszcén kifejezések használatához, számukra az őszinteség és valódiság egyfajta megjelenítése, de én kissé maradi gondolkodású vagyok koromnál fogva (X), nekem ez a mennyiség kicsit sok, lehúzza a szépirodalom esztétikai értékét.
Ennek ellenére jó kezdésnek érzem, és várom a szerző második regényét. (Majd igyekszem a Katonába is eljutni, 2 darabja is repertoáron van-lesz.)

A fenti értékelés írója a Merítés-díj próza zsűrijének tagja.

[Dalma · Rating 4 out of 5]

Nekem tetszett. A vegyes érzések végig bennem voltak, hogy most átvagyok-e verve az ‘önéletrajzi regénnyel’ vagy csak szimplán fikciót olvasok. Nem olvastam még ehhez hasonlót, ez lehet bók is meg nem is:)
4.5 csillagot adok neki.

[Oriente · Rating 5 out of 5]

Nálam nagyon betalált ez a többfenekű autófikció.
Elég elképesztő elsőkönyv, bátor is és ravasz is, egy kis mesterdarab.

Először is, klassz a szöveg: csak úgy surrannak az oldalak, aztán meg mégis vissza kell lapozni, mert olyan jó volt ez vagy az a rész, hogy namégegyszer, ki akarom élvezni minden kis részletét.

Másodszor, ez a könyv szórakoztató. Mármint vicces. A legjobb értelemben. Néha úgy érzem, a humorérzék kifejezetten rejtegetnivaló a kortárs magyar irodalomban (arra gondolni se merek, hogy esetleg nincs is mit rejtegetni), és hát én szeretek nevetni. Kis katarzisok ezek, ha képes ilyenre egy szépirodalmi szöveg.

De ami a legjobban tetszett, az tényleg a rétegelés, hogy a dokumentarista módon megjelenített hősök - a valós családtagok és a szerző kedvese -, belépnek a sztoriba és kommentálják a saját karakterük megformálást, mondatait, aminek hatására a regény átformálja a róluk kialakított képet, ugyanakkor mivel ezt is a szerző mondatja velük, összeomlik az egész fotorealisztikus kártyavár, újra és újra megértjük, hogy egy illúzióban vagyunk. Vagyis ez fikció, nem autófikció. Vagy mégis? Vagy mégse?
Hát én ezt az írói incselkedést nagyon szerettem. :)

[Nora · Rating 3 out of 5]

Egy self-aware nárcisztikus még ugyanúgy nárcisztikus

[Dani Dányi · Rating 5 out of 5]

Nagyon jó, és nagyon szórakoztató szöveg ez - és a híre ellenére, a várakozással ellentétben, egyáltalán nem tudtam ezt a könyvet autofikciónak tekinteni.
Pár indikátor az autofikciósságra: az E/1 főhős neve azonos a szerzővel, és erre reflektál. Önéletrajzi fikció. Szerepel benne saját néven a család. Na jó, de attól még egész más, hiszen végig játszik a szerzői és szerkesztői és olvasói szempontokkal. És minden szava egy-egy önéletrajzi fikciós hazugságból véglegesített verzió. Szóval ennyi erővel Esterházy (akit néha fikáz, de ez inkább homage) is autofikciós szerző, amikor éppen az Esterházy család csodálatos kalandjairól ír. (Illetve Münchausen báró is autofikció, stb.)
Na de akkor mi ez? Egy elég szuper debütáló, vagyis bemutatkozó regény. Engem behúzott, egy- két oldal után, és gyakorlatilag végig visz a svung, nem is nagyon voltak üresebb járatok. Az egyik legszórakoztatóbb család- és önéletírás EP óta, bár nyilván másképp, és ez így jó. Szinte bűntudatom lett, annyira jól esett ezt a könyvet olvasni: hogy igen, lehet a nyilvánvalóságig ismert és megírt dolgokat is újra megírni úgy, hogy az nem csak egyéni, de humoros és utánozhatatlan legyen. Kurvajó lett, Zsombikám, mondaná a fater, végülis nincs harag, de most már szállj le erről a kibaszott autófikciós szarról, mert összezavarod a kritikusokat.

[Férfi könyvvel a kezében · Rating 5 out of 5]

Idei legjobb, pedig még van szűk 3 hónap az évből.

Zsombira érdemes lesz odafigyelni!

[Kovaxka · Rating 4 out of 5]

Én ideológiailag nem vagyok elég képzett, viszont remekül szórakoztam olvasás közben. Végre egy kortárs mű, ami nem hozott le az életről, és még túlírva sem volt. Irónia, önirónia, jó mondatok jellemzik a szerzőt, még ha néhol kicsit nyers is. Családját, barátait, szerelmeit nem irigylem, de kíváncsian várom az életművét.

[Nora Tunner · Rating 5 out of 5]

6 csillag

[Anita · Rating 5 out of 5]

"[...] én már kész vagyok, pötyögöm a jegyzeteket a telefonomba, dolgozom fel az elmúlt órákat és éveket, pedig tudom, hogy most kéne beledögleni a fájdalomba, de nincs bennem semmi, még a torkom se szorul össze, mintha a testem is tisztában lenne vele, hogy tartani kell az érzéseket, elrakva, leszorítva, hogy majd akkor jöjjenek ki, amikor hazaérek, mert egy író csak a laptop előtt vérzik"

[pati. · Rating 4 out of 5]

a jelenet a nagypapa borászatában és a Sári monológja a végén valami eszméletlen

[Virág · Rating 5 out of 5]

"...szerényen magyarázgattam, milyen kínkeserves munka a saját életemből művészetet faragni..."

[***** · Rating 5 out of 5]

gyöngyszem

[Fanni · Rating 5 out of 5]

nem akarok senkit meg semmit senkihez és semmihez sem hasonlítani, de azért muszáj megjegyeznem, hogy a Kemény Lili Nem-je ez a könyv szeretne lenni, mikor felnő.

[Zsuzsi László · Rating 2 out of 5]

Nagy reményekkel indultam neki ennek az olvasmánynak, mivel több helyről is azt hallottam, mennyire zseniális és kihagyhatatlan mű. Sajnos, csalódnom kellett. Bár kétségtelen, hogy Zsombornak van érzéke az íráshoz, a karaktere számomra egészen elviselhetetlen volt. Természetesen gondoskodott róla, hogy mindent szóvá tegyen a kötetben, amit kifogásolhat az olvasó, ezzel elvileg felmentve magát, hiszen tisztában van ő a saját hiányosságaival, nem kell azokat még nekünk is kiemelni. Ennek ellenére nem gondolom, hogy ez felmentené bármi alól is. Az autofikció fogalmát olyan szinten értelmezte szabadon, ami engem személy szerint már idegesített és elvette a mondandója súlyát, hiszen honnan tudni, mikor mond igazat és mikor ecsetel egy sztorit 5 oldalon keresztül, csakhogy a végén megtudjuk, egy szava nem volt igaz? Zsombor személye engem végtelenül lefárasztott, itt-ott éreztem szimpátiát iránta, a kötet 90%-ában azonban azt éreztem, egy slammer fejében járok. És nem a jó fajtából, hanem egy olyanéban, aki mondandójától a slam esten elkap a viszketős cringe.

[Dóra Esze · Rating 2 out of 5]

Lángoló tehetség, lenyűgöző szóbűvész, de ez az anyag egyszerűen nem üti meg azt a bizonyosat. Tét nélküli önnyalogatás, és értem én, hogy nagyon vicces, ahogy keveri a non-fictiont a kitalációval, de én egyszerűen eluntam ezt a játékot, pedig nagyon kevés dolgot unok az életben. Egyáltalán nem éreztem benne a kockázatvállalás bátorságát, nem vitte a bőrét a vásárra, sőt nagyon is kényelmes pozíciót választott, olyat, amilyenben semmi baja nem lehet, de a birkák majd kajálják. Az ezoterika irtó komikusnak szánt gúnyolásától elhánytam magam, de persze ez legyen az én bajom. Viszont nagyon várom a következő műveket, mert, bár lehet, hogy ezt már említettem, őrületes tehetség a szerző. Ezzel pedig valójában hálót ad az olvasónak, nem halat, ami nyilván pompás, csak ez a kis konkrét korpusz nem tűnt nekem olyannak, amely képes megszerettetni magát.

[Gábor Rózsa · Rating 5 out of 5]

Én ezt szétadtam. Nevettem, meghatódtam, szörnyülködtem és néha meg-megálltam csodálni a mondatok szépségét. Sokat azon agyaltam mikor letettem a könyvet, hogy mi a fenének tetszik ez, hiszen csak egy belső gondolat folyam az egész apró személyes szarságokkal… nincs is tradicionális cselekmény. Mi a fene miatt működik valami és mi miatt nem? Durva dolog ez a művészet…

Egyébként kicsit Rossz versek flash csak könyvben.

[Marcell · Rating 5 out of 5]

Érdekes és izgalmas autofikciós kortárs olvasmány, melyet egy meglepően őszinte és közvetlen, egyben humoros szerzői–narrátori hang vezet, ami sokszor könyörtelen nyíltsággal és őszinteséggel beszél családról és örökölt terhekről, felnövésről, fejlődésről és visszafejlődésről, magáról az írói létről, és az elmúlásról, mégha teszi ezt sokszor a plasztikus valóság és a képzeletbeli fikció öncélú és önkényes összemosásával.

[BlankaSzabo · Rating 4 out of 5]

Nagyon humoros - sok autofikciot olvastam, de ebben a konyvben nagyon kulonleges modon reflektal az autofikciora, hogy mi igaz es mi tulzas.
"Tudni kell, hogy a csatat mindig onmagunkkal vivjuk, csak a parod lesz aztan az, aki megtukrozi neked az ellenpontokat, amiket a sajat vakfoltjaid miatt nem vagy kepes megerteni, az o szemebol neznek vissza rad a demonjaid."

[Judit · Rating 2 out of 5]

Végre kicsit más elbeszélői stílus, és nem az unalmas E/1. De valahogy nem hiszek a srácnak, és nem hiszem, hogy ez nem saját élmény/gondolat gyűjtemény. Ami ha csak félig is igaz akkor kivételesen egoista és bunkó alakról van szó. Ha pedig ezt technikai bravűrökkel takargatja az még rosszabb.

[Zsófi · Rating 3 out of 5]

Ami jó, az elég jó (minden rész ami a szüleiről szól - a hazugságot is el akarja hinni az ember). Ami rossz, az elég rossz (minden, ami a szerzőről szól - álságos az a kitárulkozás ami csak másokról őszinte).

[Helga BK · Rating 4 out of 5]

Ajándék volt ez a könyv és vakon mentem bele. Néha nevettem, néha sajnáltam, néha úgy voltam vele erről már hallottam.
Őszinte volt, nem a tradicionális formában hanem a belső gondolatokban.
Olyan volt mintha a Zsombor a naplóját osztotta volna meg és kíváncsian lapoztam végig a 178 oldalon.

[Dorothy Wise · Rating 4 out of 5]

Sose kezdjetek dramaturggal, rosszabbak, mint a pszichológusok.

Köszönöm, Tamara.

[Moose · Rating 5 out of 5]

akkor most megyek én is, megírom az életrajzom, és közben hazudok is egy kicsit, pro bono

[Lassányi Tamás Péter · Rating 3 out of 5]

Ahhoz képest, hogy irritáló ömlengés/kesergés/ünneplés a mekkora íróságról, elég király. Néha még a teljesen érdektelen metázást is kifejezetten jó volt olvasni. Persze csak néha.

[vikyb · Rating 5 out of 5]

másodjára még baszóbb

[Monika · Rating 4 out of 5]

3.5

[Balazs Siegler · Rating 4 out of 5]

Vegulis tetszik, de leginkabb a posztmodern reflektalas es fokusz-valtas adja a meg a ritmust, a felnoves tortenet klasszikus elemekkel operal. Vannak jo mondatai. Gyorsan lehet vegezni a konyvvel.

[Kristof · Rating 4 out of 5]

öncélú önfaszszopkodás a belterjes magyar irodalom nyomorából = tetszett. remélem Sári talál egy olyan faszit, aki igazán szereti.