Gyengéim az informatív utószavak, különösen ha a fordító követi el őket. Ez a kötet pedig tényleg kívánja, hogy egyet-mást megvilágítsunk vele kapcsolatban. Például miért haragudott Hetényi Zsuzsa Szorokinra tíz éven keresztül? De főleg: miért blokkolta eme ifjúkori zsenge kiadását a szerző oly sokáig?
Nos, a második kérdésre (félig) válaszolva (az elsőt hagyom lebegni): nem azért, mert rossz. Mert "A négyek szíve" egyáltalán nem rossz, sőt: egyenesen remekmű, ha a remekmű ismérve, hogy dermesztő konzekvenciával (és az ehhez elengedhetetlen írói profizmussal) építi fel a saját világát. Sajna ez nem feltétlenül jár együtt azzal, hogy a kötet élvezetet okoz - eleven példa erre a tényre ez a mű. Mert "A négyek szíve" bizonyos tekintetben olvashatatlan, brutális és céltalan erőszakosságával mintha egyenesen ki akarná taszítani magából az olvasót. De ez nem puszta provokáció és polgárpukkasztás, nem arról van szó, hogy Szorokinnak nincs más eszköze az ingerküszöb birizgálására, mint a Sade márkit megidéző (és meghaladó) szadizmus irodalomba emelése. Ez ugyanis egy rétegzett regény: van a már említett szadista vonal, az kimondhatatlan borzalmak* naturális, émelyítő leírása. De ezek mellett, ezzel organikusan egybeépülve ott találjuk az orosz/szovjet irodalmi hagyomány egyéb elemeit is. A szöveg megdöbbentő mesterségbeli tudással intonálja hol a realista klasszikusok hangját, hol a szocreál termelési regényeket, emelkedetten filozofál vagy lírai érzékenységgel operál - és amikor elhisszük neki, hogy ezt is tudja, megnyílik talpunk alatt a csapóajtó, és belezuhanunk egy aprólékosan ábrázolt rettenetbe. Ez a kontraszt, a nemzeti irodalom hagyományainak kifordítása (ami elképzelhetetlen ezen hagyományok ismerete és - szerintem - szeretete nélkül) az egész konstrukció motorja.
De nem csak a kontraszt tesz róla, hogy a regény nagyot üssön. Hanem az erőszak értelmetlensége, céltalansága is. Szorokin "hősei" persze nem "csak úgy" ölnek és kínoznak, hanem egy magasztos terv érdekében. Csak épp ez a terv felfoghatatlan az olvasó számára, ha utal is rá az író, hát nem létező szavak és értelmetlen számsorok mantrázásával teszi. Ezzel pedig a szöveg hideg űrré válik, amiben ösztönösen keresnénk ugyan a választ a "miért?" kérdésre, de közben pontosan tudjuk, hogy ettől a választól meg vagyunk fosztva. Ha van is valamiféle konklúzió, azt nehezen veszi be a gyomrunk: hogy ilyen az ember. Szellemesen társalog, egyesekkel kedves, másokat kegyetlenül megöl, és közben eszébe sem jut, hogy ő rossz volna. Erkölcsi univerzuma kettős, az egyikben gonosz, a másikban jó, és nem fogja fel e mesterséges kettéosztás totális abszurdumát. Ezért lehetséges a holokauszt, a gulág, vagy épp Bucsa.
* Megjegyzem, Szorokin legállatiasabb kínzásai sem mások, mint bevett orosz káromkodások szó szerinti megvalósításai. Tehát igazából nem is kimondhatatlanok (nagyon is kimondjuk őket), az író csak megadja nekik a megfelelő súlyt azzal, hogy aprólékosan ábrázolja, mit is jelentenek valójában.