- Te is olyan vagy, aki a repülőn a szárnyat fotózza a felhők fölött? - Soha nem ülök a szárnyak mögött.
Szentesi Éva új kötetének főhőse képzeletben repülőre száll, hogy fentről vizsgálhassa önmagát, a testét, az életét. A testi és a lelki traumák utáni létezést, az őt körülvevő világot, a véletlenek összefüggéseit (amelyek csak messziről tűnnek véletlennek). Hogy milyen a viszonya a férfival, akivel él abban a sokféle vonatkozásban, ami az újrakezdést jelenti. Ahogy a mozaikszerű gondolatok összeállnak, kirajzolódnak egy olyan nő körvonalai, akin a közösségi média, a közvélemény elvárásai ejtenek sebet, sokkal nagyobbat, mint az egykori drasztikus műtéti beavatkozások. Mert mi marad nekünk, ha mindent megosztunk magunkról?Felsejlik ezzel párhuzamosan korunk is, amelyben szinte minden pusztulásra ítéltetett, de ezt nem veszi észre senki - még főszereplőnk is csak az új niacinamidos krémet reklámozza, miközben darabokra hullik a civilizáció.
One of the best books I’ve read. It’s a journey to the deepest depths of the soul while holding mirror to our grotesque TikTok society. Eva dares to say things out loud that normally people don’t. She writes about her recovery journey in much detail. She writes about how life is beautiful and unpredictable. She writes a lot about love and about death. Her way of writing is very inspiring. She is very inspiring.
Easy-to-read personal notes about the life of a woman in her late 30s. The book collects feelings, fragments of events, and short reports. The story is broken, untimed, and nightmare-like, just like the life of a cancer survivor.
Nem igazán tudom, mit mondhatnék, először talán azt, köszönöm, Éva. Hihetetlenül fontos, nehéz, komplex és még annál is jelentőségteljesebb témákat érint a könyv. Kemény, elgondolkodtató mondatok után viszont olykor olyan szavak rántanak vissza a valóságba, mint a “szörcsöl” vagy a “scrollol” (akkor már nem inkább szkrollol?). Ha a cél ezzel a főszereplőről kialakított képünk árnyalása volna, akkor is nehezen tudnám elhelyezni az efféle szavakat egy, a rákról, életről, halálról, szeretetről, családról, és igazán mindenről kifinomultan, intelligensen gondolkodó ember szókincsében. Ennek ellenére is sokat adott a könyv, különösen és majdhogynem nyersen őszintének, s személyesen is minden egyes szavában igaznak találtam a következő gondolatot: “Semmit nem tud az életről, amíg nem tudja meg, milyen a köntös zsebébe helyezett katéterzsákkal sétálni a folyosón olyan lassan, hogy azt higgyék, most tanul járni, és tapsoljanak, amiért minden egyes nap egy kicsivel még tovább jut a nővérpultnál.”
A mai naphoz nincsenek emlékeim nem igazán lineáris történetvezetéssel tárja az olvasó elé a mondanivalóját, hanem sokkal inkább emlék- és érzéstöredékekkel operál. Számomra ez a stílus érzelmileg sokkolóbbnak hatott, és mostanában az az érzésem, hogy az ilyen szerkezetű művek sokkal érzékletesebben tudják átadni a szerző mondanivalóját, mint azok, ahol a leülök és elmesélem jelleggel vetik azt papírra.
A szöveg kapcsán igyekeztem megtartani a távolságot, mert ha nem teszem meg, akkor valószínűleg végigbőgöm az egészet. Kívülállóként, olvasóként pedig nagyon szépen megfogalmazza azt, hogy az ember legnagyobb kincse az egészsége, amit addig nem, vagy kevésbé becsülünk, amíg el nem veszítjük.
A mai naphoz nincsenek emlékeim érzelmileg nem könnyű olvasmány, de mindenképp érdemes elolvasni, ha az ember kicsit kibillenne a komfortzónájából. Mert szerintem bármilyen írás teljesen más, brutálisabb színezetet kap, amikor tudod, hogy nem fikciót olvasol.
Sose olvastam még Szentesi Évától könyvet, interjúkat láttam már vele és ott ragadott meg az egész személyisége és stílusa. Ami valóban lehet valakinek nyers és nem éppen kedvenc de én pont ezt imádom benne. Főleg hogy azok után amiken Ő átment. Nagyon szerettem a könyvet, voltak részei ahol nagyon sokszor letettem, nem azért mert nem tetszett hanem mert annyira szörnyű volt olvasni milyen betegségei lehetnek az embernek és hogy ezt hogyan is éli meg valaki. Egészen az anyasággal kapcsolatos dolgokat is. Viszont voltak olyan részei is mikor mosolyogva olvastam a sorokat néha még fel-fel kuncogtam is.
Nem bántam meg egyáltalán, hogy megvásároltam ezt a könyvet.
szerencsés vagyok. reménnyel teli vagyok. harsány maradok. szerelmet majd az élet az orrom elé evezteti majd. anyát és apát szorosabban kell majd reggel megölelnem. annyi mindent ki szeretnék még próbálni. annyi emberrel szerétnék még találkozni. velük egybeolvadni. szívemet összetöretni. annyi mindenki lennék. akárki lehetek. szabad vagyok és bármi megtörténhet.
Izzó vérrel lüktet benned a Nő, izzó vérrel rejted magadban az igazságot, izzó vérrel hordozod az Életet! Évám, te magad vagy a lélegző valóság, öröm és szenvedés, szerelem és annak hiánya, minden, mi a létet kerek egésszé teszi. Minden könyved egy-egy szívből szakadt remekmű, mely élni tanít, s közben belénk suttogja: fogadd el, milyen is ez a törékeny, mégis makacs élet!
Csodálatos könyv, aminek minden mondata megrendítő és tanulságos. Bemutatja egy nő küzdelmeit egy élettel, egy társadalom állapotát, a reményt, a kétségbeesést, a szeretetet. Ajánlom mindenkinek!
Sosem olvastam még Szentesi Évától könyvet, és szinte sosem volt még olyan, hogy ne tudjam eldönteni, mi legyen a következő könyv. Két napig tipródtam, mire kezembe vettem ezt. Atyavilág, micsoda könyv volt ez! Nagyon tetszettek a rövid, néhány soros kis gondolatok, ami hol gyászfeldolgozás, hol aktuálpolitika, hol egy fantasztikusan erős nő túlélése! A sors fura fintora, hogy az utóbbi megint nagy hangsúlyt kap az írónő életében. Drága Éva, ismeretlenül is: sikerülnie kell, sikerülni fog!