What do you think?
Rate this book
Neandervölgyiek I-III.
Darvasi László monumentális nagyregénye 1908-tól 1957-ig vezet végig a magyar történelmen.
A vidéki kastély grófja felesége halála után valószerűtlen építkezésbe fog: egy elpusztíthatatlan kertet akar megalkotni. A munkálatokban részt vesz a városi zsidó kalandor éppúgy, mint az indulatait nehezen fékező művezető, Lackó. A városban már ott téblábol a Pestről eltanácsolt Gál Endre tanár, kattogtatja masináját a sokat látott fényképész, illetve élni tanul egy cselédlány, Erna, aki a történet kezdetén ébred rá az erejére. A magyar vidék, a főváros és a nagyvilág az egymásba kapcsolódó történetek színhelye. Zsidók, magyarok, szegények, gazdagok, okosok és bolondok a szereplők, illetve föltűnnek a régről ismert könnymutatványosok is. A történelem alakulása végül mindenkit, épelméjűt, ábrándozót és pragmatikust is próbára tesz, viszont a nagyregény cselekménye mindegyre nem várt fordulatokat vesz. Darvasi három generáción átívelő elbeszélése gazdag és magával ragadó látomás a 20. századról. A tét elég komoly. Eltűnik-e a mese. S ha valóban eltűnik, mi marad utána.
A vidéki kastély grófja felesége halála után valószerűtlen építkezésbe fog: egy elpusztíthatatlan kertet akar megalkotni. A munkálatokban részt vesz a városi zsidó kalandor éppúgy, mint az indulatait nehezen fékező művezető, Lackó. A városban már ott téblábol a Pestről eltanácsolt Gál Endre tanár, kattogtatja masináját a sokat látott fényképész, illetve élni tanul egy cselédlány, Erna, aki a történet kezdetén ébred rá az erejére. A magyar vidék, a főváros és a nagyvilág az egymásba kapcsolódó történetek színhelye. Zsidók, magyarok, szegények, gazdagok, okosok és bolondok a szereplők, illetve föltűnnek a régről ismert könnymutatványosok is. A történelem alakulása végül mindenkit, épelméjűt, ábrándozót és pragmatikust is próbára tesz, viszont a nagyregény cselekménye mindegyre nem várt fordulatokat vesz. Darvasi három generáción átívelő elbeszélése gazdag és magával ragadó látomás a 20. századról. A tét elég komoly. Eltűnik-e a mese. S ha valóban eltűnik, mi marad utána.
1712 pages, Hardcover
First published June 5, 2024
6 people are currently reading
84 people want to read
About the author
László Darvasi
38 books30 followersLászló Darvasi was born in 1962. He is one of the most versatile contemporary writers, and possibly one of the best-known authors of his generation. As well as a writer of prose, especially short stories, he is also a poet and playwright. He graduated at a teacher's training college in Szeged - an important town in Darvasi's life - in 1986, and after some years of teaching he started working for Délmagyarország, a regional daily newspaper.
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 2 of 2 reviews
August 28, 2025
Egy ilyen hosszú regény már nem is regény, hanem valami más. Egy kontinens, mondjuk, ahova az ember úgyszólván beköltözik, bebarangolja hegyeit-völgyeit, lakóival szoros barátságot köt, együtt járnak meccsre, esküvőre, temetésre, közben mindannyiuknak hosszú, deres szakálla nő. Persze egy idő után az ember mégiscsak hazamegy, az óceánjáróról integet fehér zsebkendővel a parton összegyűlt sokaságnak, szemzuga könnytől sós. De egy része mindig a kontinensen marad.
Persze ha csak a hossz lenne a lényeg, az irodalom nagymenőit onnan lehetne felismerni, hogy nekik van leginkább elszarusodva az ülőgumójuk. Pedig hát nem így van, nem bizony. Az irodalom nagymenőit onnan lehet felismerni, hogy lábukhoz törleszkedik és dorombol az anyanyelv. A Neandervölgyiek, ha a történetet nézzük, nem egy vasziszdasz. Első világháború, második világháború, Don-kanyar, holokauszt, Rákosi-korszak, '56-os forradalom - csupa olyan történelmi momentum, amelyet legalább annyiszor megírtak már, mint ahány oldal ez a könyv. Hogy van bárkinek bátorsága még ezekhez a témákhoz nyúlni? Nem szorul össze a szíve, látva, kikkel kell megmérkőznie? Igazából Darvasinak egy sansza van, hogy ebből az egészből olyasmit rittyentsen, amitől nemhogy az asztal szakad be, de a linóleum is. Igen, a nyelv. Mert Darvasinak olyan írói nyelv van a birtokában, ami keveseknek - sőt helyesebb, ha azt mondjuk, senki másnak. Mert ugyan kinek jutna még eszébe, hogy "szerelmes, mint vajas kenyér a napon" vagy "öreg, mint az ember első papucsa"? A Darvasi-mondat tehát egy sajátos, önálló tudattal rendelkező organizmus, ami képes szintetizálni a csúnyát és a szépet, egy lépésből eljutni bárhonnan bárhova, legyőzve a téridő korlátait - gyanítom, ha 1712 oldalnyi nem összefüggő mondatból állna a kötet, akkor is képes lenne lenyűgözni.
De nemcsak a mikroszint működik, hanem a makroszint is. Magyarán: van egy ív, egy struktúra, cselekményszálak szecessziós egymásba fonódása, ami végül kiad egy ún. "történetet". Persze ez a történet sűrű, mint Tarzan dzsungele, de hát ez a mágikus realizmusnak (vagy minek) nevezett izé már csak ilyen. Ami egyfelől a szereplők érdeme. A Darvasi-karakterek ugyanis épp olyanok, mint a Darvasi-mondatok: szépek és csúnyák, félelmetesek és megejtőek egyszerre, van súlyuk, egyéniségük. Nem lehet három szóban összefoglalni jellemüket, mert bonyolult, komplex figurák, lenyűgözik és meglepik az olvasót - de az a benyomásom, hogy az írót is. Olyan gravitációs mezejük van, hogy képesek maguk köré hajlítani a cselekményt, ami bizony jót tesz a szövegnek.
Fél évszázad, ennyit ölel fel ez a regény. Papíron. Mert közben meg sokkal többet: nem csak azért, mert bizonyos szempontból megjelenik benne a komplett Darvasi-mitológia a könnymutatványosokkal meg Taligással együtt. Hanem mert - mint a legtöbb valamirevaló regény - igazából a végtelenről szól. És arról, hogy milyen pici az ember ebben a végtelenben. És ugyanakkor a maga picinységében is: óriás. Kicsi és nagy, szép és ronda, jó és rossz, azaz: ember. Neandervölgyi.
Persze ha csak a hossz lenne a lényeg, az irodalom nagymenőit onnan lehetne felismerni, hogy nekik van leginkább elszarusodva az ülőgumójuk. Pedig hát nem így van, nem bizony. Az irodalom nagymenőit onnan lehet felismerni, hogy lábukhoz törleszkedik és dorombol az anyanyelv. A Neandervölgyiek, ha a történetet nézzük, nem egy vasziszdasz. Első világháború, második világháború, Don-kanyar, holokauszt, Rákosi-korszak, '56-os forradalom - csupa olyan történelmi momentum, amelyet legalább annyiszor megírtak már, mint ahány oldal ez a könyv. Hogy van bárkinek bátorsága még ezekhez a témákhoz nyúlni? Nem szorul össze a szíve, látva, kikkel kell megmérkőznie? Igazából Darvasinak egy sansza van, hogy ebből az egészből olyasmit rittyentsen, amitől nemhogy az asztal szakad be, de a linóleum is. Igen, a nyelv. Mert Darvasinak olyan írói nyelv van a birtokában, ami keveseknek - sőt helyesebb, ha azt mondjuk, senki másnak. Mert ugyan kinek jutna még eszébe, hogy "szerelmes, mint vajas kenyér a napon" vagy "öreg, mint az ember első papucsa"? A Darvasi-mondat tehát egy sajátos, önálló tudattal rendelkező organizmus, ami képes szintetizálni a csúnyát és a szépet, egy lépésből eljutni bárhonnan bárhova, legyőzve a téridő korlátait - gyanítom, ha 1712 oldalnyi nem összefüggő mondatból állna a kötet, akkor is képes lenne lenyűgözni.
De nemcsak a mikroszint működik, hanem a makroszint is. Magyarán: van egy ív, egy struktúra, cselekményszálak szecessziós egymásba fonódása, ami végül kiad egy ún. "történetet". Persze ez a történet sűrű, mint Tarzan dzsungele, de hát ez a mágikus realizmusnak (vagy minek) nevezett izé már csak ilyen. Ami egyfelől a szereplők érdeme. A Darvasi-karakterek ugyanis épp olyanok, mint a Darvasi-mondatok: szépek és csúnyák, félelmetesek és megejtőek egyszerre, van súlyuk, egyéniségük. Nem lehet három szóban összefoglalni jellemüket, mert bonyolult, komplex figurák, lenyűgözik és meglepik az olvasót - de az a benyomásom, hogy az írót is. Olyan gravitációs mezejük van, hogy képesek maguk köré hajlítani a cselekményt, ami bizony jót tesz a szövegnek.
Fél évszázad, ennyit ölel fel ez a regény. Papíron. Mert közben meg sokkal többet: nem csak azért, mert bizonyos szempontból megjelenik benne a komplett Darvasi-mitológia a könnymutatványosokkal meg Taligással együtt. Hanem mert - mint a legtöbb valamirevaló regény - igazából a végtelenről szól. És arról, hogy milyen pici az ember ebben a végtelenben. És ugyanakkor a maga picinységében is: óriás. Kicsi és nagy, szép és ronda, jó és rossz, azaz: ember. Neandervölgyi.
February 1, 2025
Mindig irigykedek kissé, amikor valami nagy külföldi könyvsikert olvasok ilyen-olyan magyar fordításban, hogy azért az igazi élményből kimaradok, a fordításkor mindig elveszik valami az eredetiből, a nyelv igazi ízéből. Most végre kaptam egy kis kárpótlást, mert Darvasi regénye igazi olvasmányélmény, a magyar irodalom és nyelv ünnepe, büszkeségünk tárgya.
A regény 1908-57-ig játszódik, azt hiszem, nehezen lehetne találni a magyar történelemben ennél embert próbálóbb ötven évet. Lehet-e ezeket az éveket úgy megírni, főleg ilyen terjedelemben, hogy ne nyomják agyon az olvasót? Darvasi talált erre egy módszert, nem vágja az arcunkba a durva realitást, inkább mesévé teszi azt. Gold Sámuel, aki megjárta a Holdat, Bézsé Gerzson, a félkezű sofőr, Tibi bácsi, az okos bolond, Putto Lacrima, a beszélő szobor, maga a kastélykert, ami önálló életet él, és lehetne sorolni. A regény sosincs ott a történelem fősodrában, inkább a mellékvizeken imbolygó csónakokba ülteti a szereplőket, de így is pontosan átérezzük, amikor a történelem egy nagyot lök ezeken a kis járműveken. Igaz, ahogy megyünk előre a történetben, egyre inkább fogy a mesés jellege a szövegnek, mint ahogy az emberek tűrőképessége is egyre kopik, ahogy egyre inkább elvesztik a hitüket abban, lesz ez még jobb is. (Az olvasás végén meghallgattam @Kalmár_Melinda beszélgetését Darvasival, és ott is ez hangzik el, kopik ki a mese a történetből, szóval nem csak én képzelem így: https://www.youtube.com/watch?v=pj7VY....)
A nagy történet sok szereplővel is jár, de ez nem okoz zűrzavart, (majd’) minden szereplő kap valami jellegzetességet, amiről könnyen felismerhető, ráadásul egy-egy időszakban mindig van 3-4-5 ember, aki körül forog a cselekmény, így a többiek addig pihennek a kispadon. Ennek persze megvan az a hátránya, hogy a legtöbb szereplő „célszerszámmá” válik, csak keveseknek jut ki a jellemfejlődés. És persze igazi főszereplője sincs a regénynek, talán csak Sós Erna, a cselédlány az, aki végig aktív marad (meg egyáltalán végig éli ezt az időszakot), mint valami tyúkanyó, terelgeti végig a történelmen az ő csibéit.
A regény hibái közt meg kell említeni, hogy azért ennyi szereplőt mozgatni ennyi ideig nem lehet hibamentesen, Sándor pl. abszolút fontos szereplő a II. vh. alatti időkben, aztán amikor hazakerül, kapunk valami félinfót, hogy bekebelezi az ÁVH (ami az ő előéletével azért több magyarázatot is megért volna), és több száz oldalra elfelejtjük. Vagy pl. Hugó, Kellerék Amerikába szakadt fia, aki ’49(?)-ben egyszer csak hazajön a gyerekkel, mert elhagyta a felesége, és azt gondolnánk, akkor majd lesz neki is története, de nem, legközelebb ’56-ban látjuk újra, megint Amerikában, és éppen próbálja kiengesztelni a feleségét (ugyanazt), mert megcsalta. Van egy kis hiányérzete az embernek.
De hát lehet-e kétezer oldalon keresztül fenntartani a színvonalat? Vagy inkább kérdezem azt, hogy fent lehet-e tartani az olvasó érdeklődését ennyi ideig? Azt nem mondom, hogy elvesztettem az érdeklődésemet, de azért mutatkoztak rajtam a kifáradás tünetei a harmadik kötet olvasása közben. És talán Darvasin is, mert pl. az elég fontos 1953-55-ös évekre csak 65 oldal jutott a könyvben.
Azt is fontos megemlíteni, hogy ez végtére is egy történelemkönyv, egy olyan időszakról, ami ma is meghatározza a közbeszédet. Vagy mondhatnám azt, hogy kettéválasztja ezt az országot. Főleg azért, mert akik beszélnek róla, csak fél (vagy annál is kevesebb) ismerettel rendelkeznek róla. Szóval történelem tanulásnak sem utolsó ez a regény, időnként fel lehet fedezni benne a párhuzamokat a mával is, mert ismétli magát a rohadék, olyan, mint egy kereskedelmi tévé, csak nincs benne reklám. Szerencsére Darvasi nem viszi túlzásba ezt a direkt párhuzamba állítást, akinek van szeme rá, úgyis látja.
Felmerült bennem, hogy ez lenne-e a leghosszabb magyar regény? Keresgéltem, de nem találtam rá infót. Egyelőre ezt tekintem a leghosszabbnak, de ha tudsz hosszabbat, szólj. (Felmerült (lásd fentebbi YT videó), hogy Nádas Párhuzamos történetekje még ilyen terjedelmű. Megszámoltam, a Neandervölgyiek 2 558 034 karakter (szóközök nélkül), a Párhuzamos 2 458 447, szóval Darvasi könyve tényleg hosszabb, igaz, nem sokkal, majdnem 4%-al.)
És persze nincs befejezve, Darvasi írja már a folytatást, állítólag azt visszafelé haladva az időben, hát majd meglátjuk, hogyan illeszkedik az előzményekhez.
A fenti értékelés írója a Merítés-díj próza zsűrijének tagja.
A regény 1908-57-ig játszódik, azt hiszem, nehezen lehetne találni a magyar történelemben ennél embert próbálóbb ötven évet. Lehet-e ezeket az éveket úgy megírni, főleg ilyen terjedelemben, hogy ne nyomják agyon az olvasót? Darvasi talált erre egy módszert, nem vágja az arcunkba a durva realitást, inkább mesévé teszi azt. Gold Sámuel, aki megjárta a Holdat, Bézsé Gerzson, a félkezű sofőr, Tibi bácsi, az okos bolond, Putto Lacrima, a beszélő szobor, maga a kastélykert, ami önálló életet él, és lehetne sorolni. A regény sosincs ott a történelem fősodrában, inkább a mellékvizeken imbolygó csónakokba ülteti a szereplőket, de így is pontosan átérezzük, amikor a történelem egy nagyot lök ezeken a kis járműveken. Igaz, ahogy megyünk előre a történetben, egyre inkább fogy a mesés jellege a szövegnek, mint ahogy az emberek tűrőképessége is egyre kopik, ahogy egyre inkább elvesztik a hitüket abban, lesz ez még jobb is. (Az olvasás végén meghallgattam @Kalmár_Melinda beszélgetését Darvasival, és ott is ez hangzik el, kopik ki a mese a történetből, szóval nem csak én képzelem így: https://www.youtube.com/watch?v=pj7VY....)
A nagy történet sok szereplővel is jár, de ez nem okoz zűrzavart, (majd’) minden szereplő kap valami jellegzetességet, amiről könnyen felismerhető, ráadásul egy-egy időszakban mindig van 3-4-5 ember, aki körül forog a cselekmény, így a többiek addig pihennek a kispadon. Ennek persze megvan az a hátránya, hogy a legtöbb szereplő „célszerszámmá” válik, csak keveseknek jut ki a jellemfejlődés. És persze igazi főszereplője sincs a regénynek, talán csak Sós Erna, a cselédlány az, aki végig aktív marad (meg egyáltalán végig éli ezt az időszakot), mint valami tyúkanyó, terelgeti végig a történelmen az ő csibéit.
A regény hibái közt meg kell említeni, hogy azért ennyi szereplőt mozgatni ennyi ideig nem lehet hibamentesen, Sándor pl. abszolút fontos szereplő a II. vh. alatti időkben, aztán amikor hazakerül, kapunk valami félinfót, hogy bekebelezi az ÁVH (ami az ő előéletével azért több magyarázatot is megért volna), és több száz oldalra elfelejtjük. Vagy pl. Hugó, Kellerék Amerikába szakadt fia, aki ’49(?)-ben egyszer csak hazajön a gyerekkel, mert elhagyta a felesége, és azt gondolnánk, akkor majd lesz neki is története, de nem, legközelebb ’56-ban látjuk újra, megint Amerikában, és éppen próbálja kiengesztelni a feleségét (ugyanazt), mert megcsalta. Van egy kis hiányérzete az embernek.
De hát lehet-e kétezer oldalon keresztül fenntartani a színvonalat? Vagy inkább kérdezem azt, hogy fent lehet-e tartani az olvasó érdeklődését ennyi ideig? Azt nem mondom, hogy elvesztettem az érdeklődésemet, de azért mutatkoztak rajtam a kifáradás tünetei a harmadik kötet olvasása közben. És talán Darvasin is, mert pl. az elég fontos 1953-55-ös évekre csak 65 oldal jutott a könyvben.
Azt is fontos megemlíteni, hogy ez végtére is egy történelemkönyv, egy olyan időszakról, ami ma is meghatározza a közbeszédet. Vagy mondhatnám azt, hogy kettéválasztja ezt az országot. Főleg azért, mert akik beszélnek róla, csak fél (vagy annál is kevesebb) ismerettel rendelkeznek róla. Szóval történelem tanulásnak sem utolsó ez a regény, időnként fel lehet fedezni benne a párhuzamokat a mával is, mert ismétli magát a rohadék, olyan, mint egy kereskedelmi tévé, csak nincs benne reklám. Szerencsére Darvasi nem viszi túlzásba ezt a direkt párhuzamba állítást, akinek van szeme rá, úgyis látja.
Felmerült bennem, hogy ez lenne-e a leghosszabb magyar regény? Keresgéltem, de nem találtam rá infót. Egyelőre ezt tekintem a leghosszabbnak, de ha tudsz hosszabbat, szólj. (Felmerült (lásd fentebbi YT videó), hogy Nádas Párhuzamos történetekje még ilyen terjedelmű. Megszámoltam, a Neandervölgyiek 2 558 034 karakter (szóközök nélkül), a Párhuzamos 2 458 447, szóval Darvasi könyve tényleg hosszabb, igaz, nem sokkal, majdnem 4%-al.)
És persze nincs befejezve, Darvasi írja már a folytatást, állítólag azt visszafelé haladva az időben, hát majd meglátjuk, hogyan illeszkedik az előzményekhez.
A fenti értékelés írója a Merítés-díj próza zsűrijének tagja.
Displaying 1 - 2 of 2 reviews