David elveszítette emlékezetét. Nem tudjuk, miként, de higgyük el, az író ezt mondja. Davidot nem látjuk, ő - feltételezem - valahol a regény terén kívül igyekszik visszaemlékezni, szereti-e a tojásos lecsót, vagy sem. Ami a regény terén belül van, az a három ismerős, Arvid, a mostohaapa, valamint Silje és Jon, a két kamaszkori barát, ők próbálnak segíteni Davidnak, levelet fogalmaznak, hátha így előidézhetik az emlékezet rekonstrukcióját. Az olvasóban* azonban hamar kialakul a meggyőződés, hogy itt bizony nem Davidról tudunk meg sokat, hanem azokról, akik beszélnek. Ez az igazi írói cél, amit alátámasztanak a leveleket kísérő jelenidejű fejezetek is, amelyekben a felek D.u.** életébe nyerünk betekintést. Ezek éles kontrasztot alkotnak azzal az évekkel ezelőtti Arviddal, Siljével és Jonnal, akik a Davidnak írott levelekben szerepelnek. Ahogy éles a kontraszt aközött is, ahogy Arvid vagy Jon látja Siljét, ahogy Silje vagy Arvid látja Jont, ahogy Jon vagy Silje látja Arvidot, és persze ahogy valamennyien látják Davidot (hogy a felsorolásban nem szereplő mellékszereplőkről már ne is beszéljünk). Ettől a megsokszorozott szemszögkavalkádtól lesz olyan a regény, mint egy kaleidoszkóp: az ember forgatja, innen nézi, onnan nézi, aztán próbál valami általánosnak mondható következtetést levonni. De inkább ne vonjon. Mert nincs „igazi” David, akit rekonstruálni lehetne: számos különböző David van, mindenkinek megvan a saját Davidja, aki csak az övé. És a többiek identitása sem feltérképezhető, mindenki csak azt látja a másikból – tükör által homályosan -, amit az látni enged, vagy amit a szemlélő látni akar. Nem vagyunk megismerhetőek, nem vagyunk megfejthetőek. Annyifélék vagyunk, ahányan néznek minket.
(Kár, hogy Silje fejezete mind a tartalom, mind a szövegforma szintjén lefelé lóg ki a könyvből. Enyhén önismétlő, kissé túlgondolt. Az összkép mindazonáltal több mint érdekes: jó és izgalmas.)
*Most E/3-ban beszélek magamról (olvasó = én), még mielőtt valaki kikérné magának, hogy benne ugyan nem. Csak mondom.
**David utáni.