Anyám tenyere

by Kollár-Klemencz László

A nagysikerű természetírásokat tartalmazó novelláskötetek és a sváb felmenőinek emléket állító Öreg banda című családregénye után Kollár-Klemencz László új műve tiszta fikció. Az Anyám tenyere a mitikus középkorban játszódik a pilisi rengetegben, a Duna-kanyarban. Főhősei: a családját elveszítő remete és a lováról leeső lány, akik az erdőben szembesülnek életük nagy titkaival és értik meg küldetésüket is. A természet vadsága és jámborsága, beláthatatlan ereje ebben a kötetben még nagyobb téttel jár, mint a szerző korábbi műveiben: Az Anyám tenyere nemcsak két ember találkozásának a krónikája, hanem a természet, ember és állat együttélésének, konfliktusainak és lehetséges harmóniájának megmutatása, legkivált pedig tanúságtétel Isten kereséséről és a létezés legelemibb tapasztalatairól.

Genres: Fiction

240 pages, Hardcover

First published October 3, 2024

Reviews

[Kuszma · Rating 5 out of 5]

Azt gondolom, ez Kollár-Klemencz legjobb könyve. Eddigi három kötetén is látszott, hogy saját időértelmezését akarta hol jobban, hol rosszabbul, de mindig minél kevesebb kompromisszummal rátekerni a magyar prózahagyományra - most pedig megtalálta azt a keretet, amiben az egész lélegezni kezd és életre kel. A regény ideje a magyar középkor, amit a szöveg egy pontján az olvasó meglehetős pontossággal belőhet, különösen ha ismerős Arany balladáinak világában - itt lépnek kölcsönhatásba egymással azok az ellentétpárok, amelyek mozgásban tartják a cselekményt. Ezek a kontrasztok mind ismerősek, mondhatni, tradicionálisak: remete és király, erdő és falu, vad és vadász, pogány és pap. Mind alapvetően egy problémát illusztrál: hol az ember helye a világban? Mikor vagyunk Isten tenyerén? Ha a közösségnek adjuk magunkat - vagy ha kivonulunk onnan? Valamennyi szereplőnek megvan a válasza erre az ontologikus kérdésre - olyan válasza, ami az adott kontextusban igaz, ám a többiek igazságával nem kibékíthető. Ezek a konfliktusok teremtenek medret Kollár-Klemecz szép, legendákból, varázslatból és lírából gyúrt mondatainak, hogy aztán az egész folyam a maga tempójában lecsorogjon oda, ahol az utolsó pont mindent lecsendesít.

(Az értékelés írója a Merítés zsűrijének tagja.)

[Oriente · Rating 4 out of 5]

Kettősség kísérte ezt az olvasásomat. Tagadhatatlanul megfogott ez a középkori és természetközeli világ, ahol elmosódik a határ valóság, hiedelem és mítosz között, miközben az is átjön a könyv oldalain, hogy nincs ebben semmi rendkívüli, adott helyen és időben akár éppen így is megélhető az élet és halál misztériuma. Az elemi félelem, illetve az egymáshoz kapcsolódás vágya egyaránt meghatároz embert ás állatot, vadat és vadászt, szolgát és királyt, pogányt és keresztényt. Olyan elvarázsolt, légies, mégis összetett világot alkotott a szerző, amit ha elhagysz, hiányzik és vissza akarsz térni hozzá - vagyis Kollár-Klemencz László igazi mesélő.
Mégsem lett a legkedvesebb mesélőm, mert a szövegre jellemző folyamatos, sok helyütt még tördeléssel sem jelzett nézőpontváltást erőltetettnek éreztem és olvasási szempontból nagyon megterhelőnek. Nem maga a módszer zavart, ahogy az elbeszélő szemszög folyamatosan változik és egymásba fonódik, hanem hogy simán rosszul van megcsinálva. Hogy ez mennyire a szerző és mennyire a szerkesztő felelőssége, nem firtatom, de nem hiszem hogy bármelyikük tényleg azt a hatást kívánta volna elérni, hogy én folyton visszaugorjak, újraolvassak, ide-oda zizegjek a lapokkal, mert már megint nem értem, kinek a fejében vagyok. Maga az eszköz egy jó stíluselem lehetett volna, az írói szándék irányát is sejteni vélem benne, de ahogy megvalósult, mégsem működik szerintem.

[Dani Dányi · Rating 5 out of 5]

Mesebeli rengeteg ez a könyv, a Dunakanyar fikcionalizált, misztikus középkori félhomályában. Állatok és emberek, előbbiek csak élnek ahogy hagyják őket, utóbbiak pedig sem az állatokat, sem egymást nemigen hagyják. Akár királylány az ember, akár pogány falusi vagy küszködő pap, a neheztelés, gyász, frusztráció, meg rengeteg félelem senkinek sem könnyű poggyász. Kivéve a remetét a hegyen, mert ő valahogy közelebb lakik az istenhez, és mentesnek tűnik a félelemtől meg a többi nyavalyától. Az emberi életek nagyrészt a természet, az isten és az emberi hiedelmek, babonák össze épp nehezen egyeztethető szálak mentén mozognak. De van, hogy a farkasok, van hogy egy szarvastehén szempontjába helyezkedik a történet.
Szépen kidolgozott a nyelvezet, cselekményes, nem túlmagyarázott a szöveg. Öröm és rejtély és izgalom volt elcsavarogni benne.

[Happybalaga · Rating 4 out of 5]

nagyon fáj

[Timea Mátéfi · Rating 4 out of 5]

Néhány kedvenc szövegrész:

"Az ember hangja meleg volt, kedves, de szavai közt lődörgött a magány, mint fogak közt a rés, mozdulataiban az érintés hiánya."

"Anyám tenyerén dombok vannak, hegyek, völgyek, folyó kanyarodik a közepén, keresztülvág egyenest, s belefolyik anyám karjába, onnan árad végig a testén az élete kék folyója."

"...a semmittevő elfoglaltság épp olyan, ailyen egy tündöklő vasárnap, jólesik, hogy elfeledtesse a hétköznapokat."

"Elfelejtettem rövid időre mindent, csak a tavaszt élveztem, hogy a testem most nyílik, hogy mások is fiatalok, hogy a visszatérő madarak megfiatalítják az erdőt."

"Pomuk nehézkesen feláll, hogy tegye a dolgát. Elmondott egy reggeli imát a Teremtőnek s az összes teremtményének, betakarózott az imával egész napra, s betakarta vele őket is."

"Vannak, akinek az érzései a jövőről fájdalom, a múltja vigasz. Sajnálom, kik félnek látni, és adnék nekik az én jövőmből, hogy nézzenek bele, és tegyék a maguk jövőjéhez, tapasszák hozzá sárga agyaggal, és merjenek a maguk jövőjére is gondolni, hogy bátrak legyenek este lefeküdni, és izgatottan várják, hogy eljöjjön a reggel."

"Vad volt és kedves, akkor jöttem rá, a vadság és a kedvesség elválaszthatatlan. Ő is, ahogy minden más, a vadságot és a kedvességet egy időben kapta Istentől, s éppolyan természetes ártatlansággal mutatja ki mindkettőt."

"Azt hisszük, a gondolatunk erősebb, mint a tél, hogy mit gondolunk tavasznak, az erősebb, mint a tavasz, hogy mit gondolunk bárminek is, az erősebb mindennél. A vad nem hisz, így képtelen a hiszékenységre, a vad tud, a tudás a jelen valósága, a hideg, a meleg, az éhség, szomjúság, a fradtság, fájdalom. A hiszékenység mindezeken kívül esik. Az állatok tudják Istent, az állatokat Isten teremtette."

"Van egy tekintet emberben, állatban, amiben ott van a remény, és olyan remény, ami átlátszó, mint a tiszta forráskút vize, át lehet rajta menni, átlépni abba az életbe, ahol megoldódik minden, és láttam rajta ezt a tekintetet, erős volt benne a hit, hogy meggyógyul, s mi fogjuk rendbe hozni."

"- Imádkozz, Ágnes, amikor csak tudsz, amikor nyitva van a szemed, csak imádkozz, minden tetted egyben legyen ima is, az imádság az emberi lélek legmélyebb és legtermészetesebb ösztöne, mert nem annak kell az imádság, ki Istent megtalálta."

"- Maga tiszteli bennem a másságot, és ezzel könnyűvé teszi mindkettőnknek a találkozást.
- Ez még nem elég, Pomuk, még nem! - mondta Lőrinc. - Odáig kellene eljutnom, hogy a másságod szeressem!"

"Készültek a szombat estére, ami nekik a fák ünnepét, a tavaszi nap-éj egyenlőséget jelentette, mikor a hidegségbe merevedett tél az érkező melegnek dől, s megpihen, a fény pedig a sötétségbe réved."

"Apám inkább olvastat magának, az olvasást a papokra és a nemes asszonyokra bízza, könyvet tartani a kézben olyan, mint csokor virágot, mondja, s mindig elérzékenyül, ha olvasni lát."

"Isten üzen a fák hajladozásával, az állatok alázatosságával, Isten üzen a felhők hajthatatlanságával, a nap szüntelenségével, a föld rendíthetetlenségével. Isten üzen mindennel, ami ezen a világon körülöttünk és velünk történik, nem igazságot üzen, hanem valóságot. Az igazság félelemmel teli, a valóság félelem nélküli, mikor átadjuk magunkat Istennek, átadjuk a félelemt is."

"- Egymáson keresztül vezet az út Istenhez! Olyanok vagyunk az ő szemében, mint gyermekei, akik egymással játszva, birkózva, veszekedve, ölelkezve találnak őrá - mondja az atya."

[Tamas Kisely · Rating 3 out of 5]

Gyönyörű leírása a természetnek, a magyar mondavilágnak, a hitnek és a különböző hitek megélésének. Rengeteget ad, ha az ember képes belemélyedni, viszont számomra sokszor a tájleírások hossza és a feleslegesen beszúrt mondavilágot feltáró jelenetek egyszerűen elvitték a fókuszt és egy idő után elkezdtek untatni.
Nem képes koherens maradni és nem képes a fő történetet úgy vezetni, hogy én a végéig érdeklődő maradjak.
Elfogadom, hogy ez lehet azt jelenti, hogy nem nekem való, ettől függetlenül az őszinte véleményem nem hazudtolhatom meg.

[Anna · Rating 2 out of 5]

Hamarosan a Látóban.

[Bíborka · Rating 4 out of 5]

tetszett nekem ez a könyv, szeretnék én is remete lenni a hegyekben KÖZEL ISTENHEZ