Hogyan készítsünk Európát?
1.) Végy egy rész zsidó-keresztény vallást, egy rész görög-római kultúrát (a jogrend ki ne maradjon!), és egy rész germán törzsi mentalitást.
2.) Adj hozzá némi pápaságot, de vigyázz, el ne nyomja a világi hatalom bukéját!
3.) Bolondítsd meg humanizmussal, ipari forradalommal és felvilágosodással.
4.) Fűszerezd nacionalizmussal és marxizmussal. Vigyázat, spicy!
Fedő alatt párold bő kétezer évig.
Hirst Európa-koncepciójának központjában az egymást kiegyensúlyozó ellentétek állnak. Hogy nincs egy hatalmi centrum, ami úgy dominálná a társadalmat, mint ahogy azt például Kínában a császár, vagy Oroszhonban a cár (keresztény vagy kommunista, mindegy) dominálni tudta. Ha volt is egy erőskezű császár, aki magasba tört, ott állt vele szemben egy rakás másik politikai erő - a pápa, a városok, no meg a többi uralkodó. Ha akadt is olyan bolond, aki egy akolba kívánta terelni a kontinens államait (Napóleon vagy épp Hitler), végül mint csúful elbukott. Mindez termékeny versengéshez, illetve a kompromisszumok kényszeréhez vezetett - mindkettő olyasmi, amiből Európa rendkívül sokat profitált.
Persze lehet amellett érvelni, hogy ez az instabilitás veszélyeket is hordoz magában. Európa történelme tele van válságokkal, forradalmakkal és háborúkkal - utóbbiak közül a legnagyobb végül oda vezetett, hogy a kontinens elherdálta globális pozícióinak jó részét*. Ami pedig a jövőt illeti, nos, néha az is elég kilátástalannak tűnik. De azért abban bízhatunk, hogy Európa eddig is elég rugalmasnak bizonyult ahhoz, hogy túlélje a válságokat. Néha persze marha lassan, marha körülményesen reagál - van például ország, ahol a társadalomnak 16 évig tartott felfogni, hogy egy kullancsot választott miniszterelnöknek. De végül csak megoldotta.
* Más kérdés, hogy utódai a szuperhatalmi státuszban számos európai fejlesztést továbbvittek - a szovjetek a marxizmust, az USA meg konkrétan egy komplex Európa-csomagot.