Pernye és fű

by Pál Závada

Závada Pál új regényének szereplői dokumentumfilmet forgatnak olyan gazdálkodókról, akiket gyújtogatással vádoltak meg az ötvenes években. Egy baráti kör nyomoz - a filmeseken kívül szociográfus, grafikus, történész és újságíró is van köztük -, keresik és megpróbálják szóra bírni az áldozatok családtagjait, a valamikori tanúkat, ügyészeket, bírókat meg a hajdani tudósítókat. De közben saját életüket és korukat is meg kéne érteniük - 1988-ban vagyunk, válságokkal és bizakodásokkal terhes, kiszámíthatatlan időkben. Múltbéli bűnökről és érvekről szóló viták, kutatások és illegális olvasmányok, tüntetések, szervezkedések és kamerába mondott vallomások közepette kell szembenézniük házasságuk válságaival, új szerelmek vágyaival, gyerekeik sorsával, hivatásuk, megélhetésük gondjaival. A szerzői eligazítás szerint Pernye és fű figurái fiktívek, története kitalált, a benne szereplő filmforgatás interjúi azonban valóságosak - azokat Sipos András rendezővel készítették Statárium című, 1989-ben bemutatott filmjükhöz.

544 pages, Hardcover

First published October 8, 2024

Reviews

[Kuszma · Rating 3 out of 5]

Főiskolai emlékeim szerint a szociológia az a mostoha sorsú tudomány volt, amelynek ugyan sokan elismerték elvitathatatlan érdemeit a valóság ábrázolásában, de ha egy mód volt rá, ők se látogatták az órákat. Závada bravúrja, hogy egész pazar életművét a fikció és e mostoha tudományág párosításának szentelte, sőt képes volt ebből a frigyből nem öszvért, de kentaurt létrehozni. No most ez a könyve is ezt az elvet követi - van egy kőkemény szociológiai mag, meg egy vékonyka magköpeny, ami a fikcióhoz köti. Eddig ez a recept bevált - nagyon sokáig akartam hinni, hogy most is be fog, mert miért ne válna be. De én személy szerint csalódtam.

Az alapsztori: a szociológus elbeszélő (aki határozottan nem Závada Pál, bár talán igény lenne rá) egy rendező barátjával lemegy '88-ban a Viharsarokba (ami az elbeszélő szűkebb pátriája), hogy dokumentumfilmet csináljanak a Rákosi-rendszer néhány statáriális bírósági eljárásáról. Mindenféle emberekkel beszélnek, néha barátaik is meglátogatják őket, kezelik például a kamerát, esténként meg összeülnek, és diskurálnak a dolgok folyásáról. A történet meg ugye kerekedik lassacskán, nyögvenyelősen a kezük alatt. Mindez működhetne krimiként, de nem működik - nemes egyszerűséggel azért, mert nagyjából azonnal világos mindenkinek, mi is történt akkor, szóval krimi-szempontból nincs sok kideríteni való. Amit kapunk: egy csomó vallomás, egy részük az áldozatok oldaláról, más részük meg a bűnösökéről, amelyek élesen szembehelyezkednek egymással, de saját kategóriájukon belül sokszor repetitíven ismételgetik önmagukat. Ez a repetitivitás regénytechnikai szempontból talán hiba - de ha esszének tekintjük a szöveget, máris jelentőséget nyer, mert ezzel bizonyítja a szerző, hogy a jelenségek nem egyediek és elszigeteltek, hanem általánosak és rendszeralkotóak. Úgy vélem, minden nehézkessége ellenére ez a vonal a könyv legfőbb értéke, mert óriási tudással vezet be minket abba a kollektív traumába, amit a parasztság kultúrája a tőle idegen kommunista gyakorlattal való találkozáskor elszenvedett. Plusz arról is releváns infókat közöl, hogy milyen igazodási kényszerek és önmentegető stratégiák alakultak ki a rendszer fogaskerekeit alkotó ügyészi és bírói karban, valamint az államnak alávetett médiában.

De úgy érzem, amit Závada e köré kerített, az ún. "regénység" minőségében messze elmarad az elvárt szinttől. Kraft nyilván ebben is van - ugye '88-at írunk, a szocialista rendszer agonizál, és mindenhol ellenzéki csoportosulások ütik fel a fejüket. Értelmiségi hőseink tehát olyan helyzetben vannak, ahol érzik ugyan, hogy enyhül a légkör, de még korántsem biztos, hogy rügyet bonthatnak - a határok pedzegetése, a változó helyzettel együtt történő óvatos változás érdekes síkokat villant meg. Amit nem látok, hogy a szereplők is odatennék magukat. Mintha nem találnák a helyüket - nagyon jókat eszmecserélnek az ötvenes évek vonalasságáról, vagy a dokumentumfilm-készítés kulisszatitkairól, de valahogy sántikál a szöveg, ha Závada személyességet akar közéjük csempészni. Egyszerűen nem tudnak egymásra kapcsolódni, viszonyaikba, konfliktusaikba a szerző közel sem tud annyi erőt vinni, mint a szociográfiai értekezésbe - talán mert utóbbi sokkal jobban érdekli, mint az előbbi.

Lehet, túl szigorú vagyok ezzel a három csillaggal. (Závadának? Hármast? Meg vagyok húzatva???) De rendkívül zavar ez az egyensúlyhiány a szöveg szociológiai tanulmány-jellege és fikciós volta között - utóbbit kinőtt kölcsönszmokingnak látom, amit csak azért rángattak rá szerencsétlenre, hogy beengedjék a szépirodalomba. (Gondolkodtam azon, hogy ha csak két-háromszáz oldalas a kötet, akkor jobban tolerálom-e ezt - igen, simán lehet. Tulajdonképpen törvényszerű, hogy ugyanazt a hibát egy hatszáz oldalas könyvben kétszer akkorának látom, mint egy háromszáz oldalasban.) Ettől függetlenül páratlanul gazdag tárháza a könyv a Viharsarok (és Magyarország) XX. századi történetének, és azok is bátran tanulmányozzák, akik szeretnének dokumentumfilmet készíteni. De szerintem regénynek nem annyira jó.

(Az értékelés írója a Merítés zsűrijének tagja)

[Endre · Rating 5 out of 5]

Egy nagyon összetett könyv, ami sokkal több annál, mint amit a bevezető ajánl. Ma is lényeges egyéni, csoportos és társadalmi kérdések és azokat vizsgáló több perspektíva ábrázolása a 20. század közép europájából.
A very complex, well written book, much more than what the introduction suggests. It remains relevant today in addressing individual, group, and societal issues, presenting them through multiple perspectives from mid-20th-century Central Europe.

[Kinga Máhr · Rating 5 out of 5]

Úgy érzem, ez a könyv egy kicsit magyarázat mindenre, amiben élünk. Závada regényeit, stílusát nagyon szeretem, és bár ezt a könyvet a többinél sokkal nehezebben olvastam végig, mert hosszú is, fáj is, így utólag mégis kulcsregénynek látom. Ott van benne minden: Trianon, a népi-urbánus ellentét, a holokauszt, a vidéki Magyarország, az 50-es évek koncepciós perei, a kuláküldözés, '56 és a regény "jelen ideje", kb. '89, a rendszerváltás előtti pillanatok. Fiktív, de egy csomó valós utalással írókra, művészekre, filmekre, valahai ellenzékiekre, konkrét rendszerváltó eseményekre.