„Ennek a panelháznak húsleves helyett akció, buli és humor fő a konyháiban.” Juhász-Barna Sarolta @Kultúrklisék Mi érdekes történhet egy tízemeletes panelház elöregedő lakóközösségében? Az biztos, hogy a pécsi Szaggató közben nem az unalom tartja össze a falakat. Nem elég, hogy hirtelen meghal a közös képviselő, még az is kiderül, hogy halála előtt valamiért meglovasította a társasház liftfelújításra gyűjtögetett millióit. Egy közösen átmulatott este alkalmával a lakók egy csoportja kitalálja, hogyan tehetnének szert némi bevételre: táncos rendezvényeket, könyv és- filmklubot szerveznek a házba időseknek, később pedig a tilosban járást megkoronázva illegális borteraszt is nyitnak a tízemeletes tetején. És amíg több generáció kisebb-nagyobb bökkenőkkel próbálja közös erővel kompenzálni a társasházi kassza hiányát, addig egészen különös sorsok bújnak elő az ajtók mögül. A lépcsőházban csak úgy röpködnek a rigolyák, a bulikon ropognak a csigolyák, az akciódús történetben szereplő kotnyeles nagymamák konyhájában pedig a ház szinte összes titka terítékre kerül. Irénke és Gizi néni például sajátos nyomozási módszerével igyekszik kiteregetni az elhunyt közös képviselő szennyesét, a pár éve megözvegyült Szűcs úr végre kísérletet tesz szomszédasszonya szívének elnyerésére, néhányan pedig a még nem túl kései szerelem keresésére indulnak. Vajon sikerül rálelniük hőseinknek az elveszett milliókra, vagy akár még többre is? Kapinya Viktória második regénye egy percet sem hagy az unatkozásra: amíg a szereplők a twistet járják, addig az olvasónak garantáltan nem kell egy kis rekeszizomtornáért a szomszédba mennie. Vagy ez esetben talán mégis...
Jó lenne egy ilyen világban élni, ahol ilyen fitt és jókedvű, élettel teli az összes nyugdíjas, ilyen közösségi élet folyik, ahol a 80 pluszosok simán felkerekednek rendszeresen bulizni meg nyomozni meg azt mondják, hogy 'jön a jard', meg ilyenek.
Ez nyilvánvalóan egy bohózat, egy burleszk, irreális, túlzó és modoros. Bohózatnak viszont igazán nem rossz, nem ír rosszul a szerző, csak én nem szeretem ezt a műfajt, nem tudok szívből nevetni a butácska és elcsépelt helyzetkomikumokon. A nyomozás vége pedig különösen bosszantott, ahogy a semmiből napvilágra került a rejtély, ami szintén meseszerű volt.
Sajnos én úgy érzem, hogy manapság a világban az öregség eleve egy viccfaktor, (valahogy a fiatalabb szereplők jellemzően nem kerülnek ilyen "vicces" helyzetekbe a regényben), erre valahol ráerősít ez a történet is.
Filmen vagy színpadon talán jobban tudnám élvezni.
Új értelmet nyert számomra a panelromantika kifejezés.
Előre le kell szögeznem, hogy valószínűleg nem én vagyok a könyv célközönsége, ennek ellenére nagyon jól szórakoztam olvasás közben. Kapinyai Viktória jól ír, szerethetőek a karakterek és a történet hihetetlenül cozy és szívet melengető. Kicsit féltem tőle, hogy nem lesznek-e közhelyesek a panel-életből ismert motívumok, de szerenécsre teljesen organikusak voltak, ami az egész jelenséget körülölelő áthatolhatatlan nosztalgikus mázra tekintettel igazán megsüvegelendő teljesítmény.
Kettő dolog volt, ami nekem személy szerint nem tetszett/hiányoltam. Az első, hogy az ilyen lakóközösségek életében bizony vannak olyan események is, amiket a Panel Boogie túlságosan is könnyeden ábrázol (bár cozy regény, tehát ezt én nem tekintem komoly hibának, a koncepció más volt) és néhány párbeszéd kicsit olyan volt, mintha egy drámaszakkörön hangzott volna el, túlzottan teátrális és kiszámított. Ettől a két dologtól eltekintve egy szuper olvasmány volt a Panel Boogie!