Ultramarin

by Petra Finy

A tizennyolc éveseké a világ, még akkor is, ha azt mások éppen kiforgatják a sarkaiból.
Prágába bevonultak a tankok, Magyarországon életbe lépett az új gazdasági mechanizmus. Virágzik a zenei klubélet, a szexuális szabadság egyre erősebb. A Coca-Cola már kapható, minden fiatal farmerben akar járni, és Beatlest hallgat. A rövid szoknya, hosszú haj és a nyugati zenék fémjelzik a fiatalok lázadását.

Él Budapesten három, érettségi előtt álló fiú és két lány. Szétfeszítik őket a hormonok, de összetartja a csapatot a barátság. Közülük valaki a rendszer kegyeltje, valakinek rejtőzködnie kell, de még a rendszer kegyeltjének is van egy súlyos titka. Az események pedig megállíthatatlanul sodorják az öt fiatalt a drámai végkifejlet felé. Finy Petra legújabb regénye megrendítő módon mesél szerelemről és barátságról 1968-ban.

Hardcover

First published September 18, 2024

About the author

Finy Petra 1978-ban született Budapesten. Első felnőtt könyve a 2006-ban megjelent Histeria grandiflora című verseskötet, 2008 óta több mint tíz nagysikerű gyerekkönyvvet írt. 2012-ben jelent meg első felnőtt regénye, a Madárasszony.

Reviews

[Kuszma · Rating 4 out of 5]

Nem a legrosszabb opció, amikor a szerző olyan művekből nyer inspirációt, mint az Iskola a határon vagy a Pál utcai fiúk. Már csak azért is, mert Finy Petra regényeivel nekem eddig jobbára az volt a legnagyobb bajom, hogy szerintem hajlamos a mondatok közé dobni a gyeplőt, hogy hadd szaladjanak, hadd áradjanak, és ez gyakorta nem csak a cselekményt erodálta, hanem bizonyos prózai túlhabzásokat is okozott. Na de ha az ember tiszteletreméltó elődökre támaszkodik, az fékezi ezt a fajta lendületet, rákényszerít egy bizonyos nyelvhasználatot a szövegre – mondhatjuk, fékezett habzású regényt eredményez.

A történet amúgy a ’60-as években játszódik, főhősei kamaszok, akik kamaszodnak erősen, ami ugye a permanens változás melegágya. Ebben az életkorban nincs semmi kőbe vésve – a barátságok szerelemmé, haraggá, sőt egyenesen árulássá változhatnak át, ami garantálja a gazdag, érzelmekkel gazdagon átszőtt cselekményt. Ami amúgy két szálon bonyolódik – az egyikben egy szereplőcsokrot követhetünk nyomon, Kelement, Tömpét, Belphégort és persze a lányokat, Kockás Gizit és nem utolsó sorban a Csehszlovákiából ideszakadt Ninát. Ez a szál erősen merít a korszak nosztalgiafaktorából, van itt minden a tujázástól az Ifjúsági Parkig*, de a lényeg azért a karakterek közti folyton változó dinamika, amelyet Finy sikeresen tart folyamatos mozgásban, egyrészt azzal, hogy figurái önmagukban is érdekesek, másrészt meg azzal, hogy ezt az érdekességet hatványozza, ha kontaktusba lépnek egymással**. Aztán ugye van egy „B” szál is, a katonacsaládba csöppent, de legkevésbé sem katonás Belphégor története, aki egy katonaiskola – Ottlik-hommage! – falai közt próbál meg túlélni, és egyben eltitkolni melegségét. Amíg az első szálban van helye a felszabadultságnak, addig ez a második sík sokkal nyomasztóbb, sötétebb, tele van megalázással, bántalmazással. A két szál pedig kunkorodik ide-oda, amíg végül a dolgok jelentőséget nyernek, ami párhuzamosnak tűnt, az összetalálkozik, e kémiai reakció eredménye pedig a drámai robbanás.

Szerintem kifejezetten jól összerakott szöveg ez – kár, hogy a végére mintha lazult volna a fegyelem, és elő-előtört a szereplőkből (és a szerzőből) a vágy, hogy úgy beszéljenek, mintha saját lírai életművüket akarnák megalkotni. Ez a fajta felhabzás pedig a cselekmény kifutására is rányomta bélyegét, ami így aztán túl lett koreografálva - egyszerűen túl egzaltált, túl harsány ahhoz, hogy komolyan megüssön.

* Bátor dolog olyan korszak nosztalgiáját eszközként használni, amelyben mi még csak nem is éltünk. Ezzel együtt Finy szerintem nem botlik, alapvetően érzékletesen installálja a szövegbe ezeket az elemeket.
** Egyetlen érdekes kivételt a szöveg antagonistái, a bántalmazók jelentik – az egyik szálban a Pásztor-fivérek***, a másikban Csurma és Aladdin -, akik valamiért rettentő egysíkúra sikerültek, motivációik kimerülnek abban, hogy „gonosz vagyok, mert megtehetem”. Mondjuk simán lehet, ez azt jelenti, hogy a szerző egyszerűen képtelen azonosulni a szélsőségesen negatív karakterekkel, aminek én mint magánember kifejezetten örülök.
*** Jó, a Pásztor-fivérek esetében jelezve van a rendőrkapitány apa rájuk vetülő árnyéka, de épp csak odavetve, és nem igazán teszi őket komplex figurává.

(Az értékelés írója a Merítés zsűrijének tagja)

[Kovaxka · Rating 4 out of 5]

A meseszép borító elcsábított: a motívumvilága passzol is a történet egyik fontos jelenetéhez. Ismét megállapítottam, mekkora mázlim van, hogy tíz évvel később születtem, mint a főszereplők, akik sajnos egytől egyig sorra húzták a rossz lapokat. Mindenkinek jutott nehéz sors, családi körülmény, háborús örökség, forradalmi érintettség a regényben, és a 60-as évek végének szinte minden ikonikus helyszínére, sztereotípiájára is rácsodálkozhattam. Eleinte nagyon idegesített, hogy mindenki olyan gyönyörűen fogalmaz tinédzser kora, vagy tanulatlan felnőtt léte ellenére, mint egy alanyi költő, aztán beletörődtem, mert érdekelt a fiatalok története, és meg is kedveltem néhány karaktert. Jó írás, elgondolkodtató is, de nem lett kedvenc.

[Veronika · Rating 2 out of 5]

Hogy én mennyire haragszom erre a könyvre. Hol van ez a Madárasszonytól?! A korabeli fiatalok úgy beszélnek, ahogy ember nem beszél. Nem elég Gizi, Kelemen, Tömpe és Belphégor nézőpontja, alkalmasing oda kell biggyeszteni a Pásztor ikrekét is, minek, ne kérdezd, talán hogy azokat a zaklató seggfejeket is meg lehessen érteni, de ha nem akarom, akkor ne erőltesd.
Eközben az Ezredes fiának naplóbejegyzései azt az illúziót keltik ő a főszereplő, de neeem, itt válogatni lehet éppen kin át akarja felszippantani az olvasó a lényeget. Pedig ő legalább belülről mutatja be a nagy gebaszokat és a kicsiket is, míg Kelemen anyja csak elmeséli, nem megmutatja a gulagot és annak utóhatását. És én hogy rühellem, ha egy szerző így spórol! Ezt a lustaságot!
Kérdem újra, hol az az egyedi, megragadó hang, ami a madárasszonyban még mert elbarangolni? Mára csak trendeket és meghatódást kiszolgáló sorokat látok és ez szomorú.