What do you think?
Rate this book
Az emberek meséje
A Párizsban élő André Tavasz professzor egyedül nevelte fiát, miután a felesége nem sokkal a gyermek születése után nyomtalanul eltűnt.
Amikor a tizenkét éves fiút André Budapestre küldi iskolába, apa és fia eltávolodnak egymástól, hosszú évekig mit sem tudva a másikról. Messzire kerülnek korábbi unalmas, bár komfortos életüktől, André a tanítványa révén bekapcsolódik egy franciaországi mészárlás utáni nyomozásba, Zsombor pedig a méhek társadalmának kutatásában merül el, és mézkereskedőként járja a világot. Medárdban, a világtól távoli erdélyi falucskában aztán váratlanul újra összeér a sorsuk, előtörnek elfojtott indulataik, felcsapnak a szeretetvágy és a bűntudat, a féltés és az önzés fékezhetetlen hullámai.
A Bolyai szerzőjének új regényében Bolíviától az írói fantázia teremtette kis faluig követhetjük a maguk elől is menekülő szereplőket, akik a boldogság utáni vágytól és az elkerülhetetlen véletlenektől sodortatva igyekeznek megtalálni a helyüket a jóság és gonoszság meséjében.
Amikor a tizenkét éves fiút André Budapestre küldi iskolába, apa és fia eltávolodnak egymástól, hosszú évekig mit sem tudva a másikról. Messzire kerülnek korábbi unalmas, bár komfortos életüktől, André a tanítványa révén bekapcsolódik egy franciaországi mészárlás utáni nyomozásba, Zsombor pedig a méhek társadalmának kutatásában merül el, és mézkereskedőként járja a világot. Medárdban, a világtól távoli erdélyi falucskában aztán váratlanul újra összeér a sorsuk, előtörnek elfojtott indulataik, felcsapnak a szeretetvágy és a bűntudat, a féltés és az önzés fékezhetetlen hullámai.
A Bolyai szerzőjének új regényében Bolíviától az írói fantázia teremtette kis faluig követhetjük a maguk elől is menekülő szereplőket, akik a boldogság utáni vágytól és az elkerülhetetlen véletlenektől sodortatva igyekeznek megtalálni a helyüket a jóság és gonoszság meséjében.
488 pages, Hardcover
First published January 1, 2024
2 people are currently reading
40 people want to read
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 5 of 5 reviews
March 29, 2025
„A világnak attól van jövője, hogy el van rontva.”
Ha két dolgot kéne kiemelnem, ami ebben a könyvben van (nyugalom, végül többet fogok), akkor az ez lenne: méhek és véletlenek. A méhek sűrű emlegetése, valamint a velük kapcsolatos helyenként tankönyvszerű ismeretterjesztő szakaszok gazdag metaforális teret nyitnak meg, ami egyaránt építkezik a közösségalkotó rovarok viselkedéséből, valamint az isteni nektárból, amit előállítanak. A véletlenek pedig olyanok, mint a transzcendensre nyíló kapuk – megtörténnek, nem értjük őket, de ha döntéseinket hozzájuk igazítjuk, akkor a varázstalanított világban is rákapcsolódhatunk a mágiára.
Különben meg Láng szédítő kontraszttal dolgozik: van egy provinciális, piciny erdélyi falu, Medárd, ahol nincs térerő, a GPS bemondja az unalmast, ha pedig lezúdul az eső, akkor egy hónapig megszűnik minden kapcsolat a világ többi részével. És van a külvilág, a tágas tér Toszkánától Bolíviáig, ahol gyilkosságok történnek, emberellenes összeesküvések bonyolódnak, ahol minden bokorban kaland és veszély leselkedik. És nagyon úgy fest, hogy az első, az eldugott falu a kozmosz köldöke, körülötte kering minden, felé gravitálnak a dolgok, minden ott ér össze – de hogy miért és hogyan, azt senki sem tudja, senki sem érti, nem is tehet mást, csak elfogadja.
Úgy képzelem, a legtöbb író legalább egyszer meg akarja írni a maga Macondóját – a világot, amiben a mágia és a realitás egymásba kulcsolódik és nászra lép. Csak hát ugye zömüknek nem sikerül: szétcsúszik, zavarossá és szűretlenné válik a világ, nem az lesz a papíron, amit előzetesen odaképzeltek. Lángnak azért sikerül a teremtés aktusa, mert ura a nyelvnek, amit használ – mondatai tökéletes szerkezetek, megtartják a kibogozhatatlan és végtelen olvasati lehetőségek tonnás tömegét. A Bolyait, bevallom, nem tartottam tökéletes regénynek, legfeljebb egy érdekes és jó regénynek. Ez a mű jobb nála: karcolja a tökéletest. A Bolyai Libri irodalmi díjat nyert – nem is tudom, ennek a kötetnek milyen díjat kéne nyernie. Valami nagyobbat, az biztos.
(Az értékelés írója a Merítés zsűrijének tagja.)
Ha két dolgot kéne kiemelnem, ami ebben a könyvben van (nyugalom, végül többet fogok), akkor az ez lenne: méhek és véletlenek. A méhek sűrű emlegetése, valamint a velük kapcsolatos helyenként tankönyvszerű ismeretterjesztő szakaszok gazdag metaforális teret nyitnak meg, ami egyaránt építkezik a közösségalkotó rovarok viselkedéséből, valamint az isteni nektárból, amit előállítanak. A véletlenek pedig olyanok, mint a transzcendensre nyíló kapuk – megtörténnek, nem értjük őket, de ha döntéseinket hozzájuk igazítjuk, akkor a varázstalanított világban is rákapcsolódhatunk a mágiára.
Különben meg Láng szédítő kontraszttal dolgozik: van egy provinciális, piciny erdélyi falu, Medárd, ahol nincs térerő, a GPS bemondja az unalmast, ha pedig lezúdul az eső, akkor egy hónapig megszűnik minden kapcsolat a világ többi részével. És van a külvilág, a tágas tér Toszkánától Bolíviáig, ahol gyilkosságok történnek, emberellenes összeesküvések bonyolódnak, ahol minden bokorban kaland és veszély leselkedik. És nagyon úgy fest, hogy az első, az eldugott falu a kozmosz köldöke, körülötte kering minden, felé gravitálnak a dolgok, minden ott ér össze – de hogy miért és hogyan, azt senki sem tudja, senki sem érti, nem is tehet mást, csak elfogadja.
Úgy képzelem, a legtöbb író legalább egyszer meg akarja írni a maga Macondóját – a világot, amiben a mágia és a realitás egymásba kulcsolódik és nászra lép. Csak hát ugye zömüknek nem sikerül: szétcsúszik, zavarossá és szűretlenné válik a világ, nem az lesz a papíron, amit előzetesen odaképzeltek. Lángnak azért sikerül a teremtés aktusa, mert ura a nyelvnek, amit használ – mondatai tökéletes szerkezetek, megtartják a kibogozhatatlan és végtelen olvasati lehetőségek tonnás tömegét. A Bolyait, bevallom, nem tartottam tökéletes regénynek, legfeljebb egy érdekes és jó regénynek. Ez a mű jobb nála: karcolja a tökéletest. A Bolyai Libri irodalmi díjat nyert – nem is tudom, ennek a kötetnek milyen díjat kéne nyernie. Valami nagyobbat, az biztos.
(Az értékelés írója a Merítés zsűrijének tagja.)
September 14, 2024
André Tavasz, egy Franciaországban elő nyugdíjas egyetemi tanár, régi tanítványa kérésére Romániába indul egy merénylet felkutatása miatt. André megismerkedik Andreával, egy rendőrnővel, összeköltöznek, ott ragadnak a Medárd nevű faluban. André helyettesítést vállal a postai telefonközpont kezelésben, így alkalma nyílik az összes befutó hívást hallani. Megismeri a falu lakóit, titkait, bekapcsolódik a hétköznapokba, és a folytonos feszült figyelem mellett megtapasztalja a korábban nem ismert boldogságot is. Mániákus jegyzetelésének köszönhetően minden részletet megőriz jegyzetfüzetében.
A későbbi fejezetekben André fia kezdi el mesélni a saját történetét, megvilágítva apja közönyösségét, szeretet nélküli viselkedését. A fiú kamasz korától magyar iskolában tanult, magányosan, család nélkül teltek ezek az évek. Később egy svájci cég megbízásából különleges mézekre vadászik, így folyamatosan utazgat, menekül, ismerkedik érdekes emberekkel, miközben felidézi korábbi emlékeit.
A regényben egy család mészárlásának felderítése, egy apa-fia elidegenedett kapcsolata, egy falu lakóinak kapcsolati hálózata olvasható, és mindezt keresztül-kasul körbezsongják a méhek, a véletlenek láncolata pedig folyamatosan a történet körül kering. Gyakran központi téma a méhek munkája, nemzettsége, típusai, szokásai. Néhány különleges méh fajt is megismerhetünk. A méhek és emberek kommunikációjának összehasonlítása, párhuzamba állítása mellett a méhészkedésnek, a méhek munkájának mélyebb rétegei is megmutatkoznak. Nem zavaróan didaktikus, még pont jól eltalált az arány a mesélés és a tartalmas ismeretanyag között. A méhészek egyszerű, boldogságot hozó, életet tisztelő életmódjáról nagyon tanulságosak a mondatok. Kiválóan szembeállítja vele a hirtelen meggazdagodó svájci jómód igazi arcát.
A felidézett emlékek patakként csordogálnak mederből-mederbe , körbefonva a jelent. Egyetlen nap eseményeit a múlt pillanatainak visszaidézései dúsítja fel, miközben kirajzolódnak szereplőink személyiségei, a motiváltságuk és a fordulatos, véletlen események. Fő sodra az otthontalanság érzete, a szorongató árvaság, a közöny, önbecsülés,- és kommunikáció hiánya. A két férfi szereplő mellett nagyon sok ember története felbukkan a visszaemlékezések kapcsán.
Nagyon dús, szépen formált, gyakran ízes, lírai prózával gazdagított, ugyanakkor izgalmas cselekménnyel megspékelt szöveg, nagyon komplex egységgé formálódott. Látványos, kifejező képi világúak a mondatok. Túlírtnak gondolnánk, de az utolsó 100 oldalt kivéve nem túlírt számomra, élveztem minden sorát. Részletgazdag környezet leírás mellett többször olvasunk filozófiai gondolatokat, irodalmi vonatkozásokat, utalásokat.
Az év egyik kiemelkedő regénye számomra, nagyon szerettem olvasni.
A későbbi fejezetekben André fia kezdi el mesélni a saját történetét, megvilágítva apja közönyösségét, szeretet nélküli viselkedését. A fiú kamasz korától magyar iskolában tanult, magányosan, család nélkül teltek ezek az évek. Később egy svájci cég megbízásából különleges mézekre vadászik, így folyamatosan utazgat, menekül, ismerkedik érdekes emberekkel, miközben felidézi korábbi emlékeit.
A regényben egy család mészárlásának felderítése, egy apa-fia elidegenedett kapcsolata, egy falu lakóinak kapcsolati hálózata olvasható, és mindezt keresztül-kasul körbezsongják a méhek, a véletlenek láncolata pedig folyamatosan a történet körül kering. Gyakran központi téma a méhek munkája, nemzettsége, típusai, szokásai. Néhány különleges méh fajt is megismerhetünk. A méhek és emberek kommunikációjának összehasonlítása, párhuzamba állítása mellett a méhészkedésnek, a méhek munkájának mélyebb rétegei is megmutatkoznak. Nem zavaróan didaktikus, még pont jól eltalált az arány a mesélés és a tartalmas ismeretanyag között. A méhészek egyszerű, boldogságot hozó, életet tisztelő életmódjáról nagyon tanulságosak a mondatok. Kiválóan szembeállítja vele a hirtelen meggazdagodó svájci jómód igazi arcát.
A felidézett emlékek patakként csordogálnak mederből-mederbe , körbefonva a jelent. Egyetlen nap eseményeit a múlt pillanatainak visszaidézései dúsítja fel, miközben kirajzolódnak szereplőink személyiségei, a motiváltságuk és a fordulatos, véletlen események. Fő sodra az otthontalanság érzete, a szorongató árvaság, a közöny, önbecsülés,- és kommunikáció hiánya. A két férfi szereplő mellett nagyon sok ember története felbukkan a visszaemlékezések kapcsán.
Nagyon dús, szépen formált, gyakran ízes, lírai prózával gazdagított, ugyanakkor izgalmas cselekménnyel megspékelt szöveg, nagyon komplex egységgé formálódott. Látványos, kifejező képi világúak a mondatok. Túlírtnak gondolnánk, de az utolsó 100 oldalt kivéve nem túlírt számomra, élveztem minden sorát. Részletgazdag környezet leírás mellett többször olvasunk filozófiai gondolatokat, irodalmi vonatkozásokat, utalásokat.
Az év egyik kiemelkedő regénye számomra, nagyon szerettem olvasni.
January 2, 2026
3-4 csillag között van nálam, nagyon érdekes könyv volt, bizonyos tekintetben le is nyűgözött, de a végére kicsit kezdett sok lenni. Mindkét narratíva izgalmas volt - igaz, az első, E/3-ban íródottnál a szereplőket jó darabig egyáltalán nem tudtam követni (sőt, igazából a végén sem voltam még tisztában a kis erdélyi falu fura lakosaival, ki kicsoda). Meg is lepett az E/1-be váltás, amikor az addigi főszereplő fiának gondolatait és életeseményeit is olvashattuk már. Ott aztán a méhes szál kiteljesedett, és ez tényleg lenyűgözött - nagyon alaposan utánajárt a szerző a méhek életének, világának. De a Franciaországban, Svájcban, Afrikában, Dél-Amerikában játszódó cselekményszál minden része nagyon hihetően volt megírva, egy egyetlen városban, egyetlen helyszínen játszódó regényhez képest rendkívül színes volt. El is gondolkoztam, hogy vajon a szerző mindezeken a helyeken járhatott-e, és hogy milyen idős lehet, mert az idősebb és a fiatalabb főszereplő is nagyon hús-vér figura, fiatalnak és idősebbnek egyaránt el tudtam képzelni az írót (egyébként idősebb).
Aki méhekről, elcseszett apa-fiú kapcsolatról, vagy éppen gyilkossági nyomozásról szeretne olvasni, az biztosan jól fog szórakozni.
Aki méhekről, elcseszett apa-fiú kapcsolatról, vagy éppen gyilkossági nyomozásról szeretne olvasni, az biztosan jól fog szórakozni.
July 11, 2025
Vannak könyvek, amelyek az első mondattól megragadnak, aztán hónapok után is ott motoszkálnak benned, mert nem lehet őket befejezni, lezárni. Mert nem adják magukat könnyen. Mert tele vannak titokkal, tele vannak megválaszolatlan kérdésekkel. Mert olyanok, mint egy kaleidoszkóp. Elég egy kis mozdulat, egyetlen kis üvegszilánk megmozdulása, és egész más az összkép. Mindig más, miközben a zárt rendszer minden darabja ugyanaz. Vagy mégsem. Na, ez egy ilyen könyv. Édes mézként vonz magához, aztán beleragadsz, menthetetlenül.
Az emberek (és a méhek) meséje önmagában is egy rendkívül összetett, sokszorosan rétegzett narratíva, amelybe nagyon könnyű beleveszni, a szó pozitív értelmében. Ugyanakkor számos más mesét is megidéz. Az emberben olyan nevek bukkanak fel az olvasás közben, mint Bodor, Márquez, Bolaño vagy épp Borges. És ez nagyon jó így. Szeretem ezt a mágikus realista világot, amelyben valóság és fikció, álom és emlék, reális és mitikus szépen összeszövődik, amelyben az idősíkok és nézőpontok váltakoznak, külső és belső terek közti határok összemosódnak, amelyben a hidelmek és babonák számára éppúgy van hely, mint a tudományos vagy tudományosnak álcázott passzusoknak. És hol van még a nyomozás.
Merthogy nyomozás ez a regény, többszörösen is az. Egy konkrét eset, a Chevaline-i mészárlás okán indul, hogy végül belső és külső utazások révén különböző identitás(ok) után kutassunk, keressük az egyén helyét önmagában és a világban, a másik vagy épp a közösség tükrében. Reflexiók és önreflexiók, tükrök és titkok mindenhol. Meg menekülés és keresés, távolodás és közeledés önmagunktól és önmagunkhoz, másoktól és másokhoz. Mi hoz nyugalmat a magány és otthontalanság idegenségében? Kiválni, elkülönülni vagy alkalmazkodni, beolvadni? Önmagad megtalálni vagy épp feladni? A sorsfordító és -formáló véletlenek és kiszámíthatatlanságok valami rejtett, részeiben néha fel-felsejlő mintázatba rendeződnek, revelációszerű élményt okozva, hogy aztán ismét elveszítsük a fonalat, és megkérdőjelezzünk mindent.
Láng az individuum és közösség működését és együttműködését is vizsgálja, a kommunikáció lehetőségeit, a zörejeket, a csendeket, az igazság és hazugság szürkezónáit, melyek ellenére, valahogy mégis működik a világ.
Ott van egy halk, de egyenletes zömmögés a zajok és hangok kavalkádjában, amely mélyebb áramlások felé irányítja a figyelmet. Ott van az az összetett szem, amely sokezer apró szem révén tágítja a perspektívát, védelmet és biztonságot nyújt. "A méhek, ha ismeretlen veszélyt érzékelnek, pár óra leforgása alatt képesek szemük szerkezetén változtatni, csak hogy megpillanthassák, mitől borult fel eddigi életük, hol rejlik a megoldás" - írja az elbeszélő. Erre az új prespektívára van szükség ahhoz, hogy az élet véletlenjeit, sorsunk mintázatát, vagy azt, amit annak vélünk valamennyire megérthessük-megsejthessük. De vajon képesek vagyunk-e erre az új perspektívára? Tudunk-e a méhek szemével látni? Tudunk-e a méhek közösségéhez hasonlóan szerveződő, zárt közösségben élni, ahol minden egy magasabb érdeknek van alárendelve? És ha igen, mi az ára ennek? Mit kell feladnunk? Mire van reményünk? Van-e reményünk?
Rendkívül bonyolult és fontos kérdéseket feszeget a szerző, miközben réteget rétegre halmoz. Az olvasó sem lazíthat (hál’istennek), válogathat az értelmezési lehetőségek közül. Olvashat filozofikus regényt, krimit, apa- és anyaregényt, identitáskereső énregényt, száz év magányt egy archaikus közösségben és az elidegenedett nagyvilágban, nagyon is reális erdélyi falutörténetet remekül megrajzolt alakokkal, sorsokkal, kis mágikus szállal bolondítva, az emigráció regényét több generáció perspektívájából és még annyi minden mást. A posztmodern játék meg csak hab a tortán. Az egymást tükröző arcok, elbeszélők és írások (André jegyzetei, Zsombor/Étienne/Bernard ezekre való reflektálása és narratívája például), az elbeszélő megbízhatóságának kérdése, a miértek megválaszolatlansága mind-mind bonyolít egyet ezen a labirintuson. Mit ne mondjak, imádtam tévelyegni benne. És nem, nem jutottam még ki, nem is fogok, azt hiszem. Inkább csak sétálgatok, gyönyörködöm benne. Nemcsak a méz gyógyító erejű, a mese is. (Aki nem hiszi, járjon utána.)
A tavalyi év kedvence lett számomra. Olvassátok!
Az emberek (és a méhek) meséje önmagában is egy rendkívül összetett, sokszorosan rétegzett narratíva, amelybe nagyon könnyű beleveszni, a szó pozitív értelmében. Ugyanakkor számos más mesét is megidéz. Az emberben olyan nevek bukkanak fel az olvasás közben, mint Bodor, Márquez, Bolaño vagy épp Borges. És ez nagyon jó így. Szeretem ezt a mágikus realista világot, amelyben valóság és fikció, álom és emlék, reális és mitikus szépen összeszövődik, amelyben az idősíkok és nézőpontok váltakoznak, külső és belső terek közti határok összemosódnak, amelyben a hidelmek és babonák számára éppúgy van hely, mint a tudományos vagy tudományosnak álcázott passzusoknak. És hol van még a nyomozás.
Merthogy nyomozás ez a regény, többszörösen is az. Egy konkrét eset, a Chevaline-i mészárlás okán indul, hogy végül belső és külső utazások révén különböző identitás(ok) után kutassunk, keressük az egyén helyét önmagában és a világban, a másik vagy épp a közösség tükrében. Reflexiók és önreflexiók, tükrök és titkok mindenhol. Meg menekülés és keresés, távolodás és közeledés önmagunktól és önmagunkhoz, másoktól és másokhoz. Mi hoz nyugalmat a magány és otthontalanság idegenségében? Kiválni, elkülönülni vagy alkalmazkodni, beolvadni? Önmagad megtalálni vagy épp feladni? A sorsfordító és -formáló véletlenek és kiszámíthatatlanságok valami rejtett, részeiben néha fel-felsejlő mintázatba rendeződnek, revelációszerű élményt okozva, hogy aztán ismét elveszítsük a fonalat, és megkérdőjelezzünk mindent.
Láng az individuum és közösség működését és együttműködését is vizsgálja, a kommunikáció lehetőségeit, a zörejeket, a csendeket, az igazság és hazugság szürkezónáit, melyek ellenére, valahogy mégis működik a világ.
Ott van egy halk, de egyenletes zömmögés a zajok és hangok kavalkádjában, amely mélyebb áramlások felé irányítja a figyelmet. Ott van az az összetett szem, amely sokezer apró szem révén tágítja a perspektívát, védelmet és biztonságot nyújt. "A méhek, ha ismeretlen veszélyt érzékelnek, pár óra leforgása alatt képesek szemük szerkezetén változtatni, csak hogy megpillanthassák, mitől borult fel eddigi életük, hol rejlik a megoldás" - írja az elbeszélő. Erre az új prespektívára van szükség ahhoz, hogy az élet véletlenjeit, sorsunk mintázatát, vagy azt, amit annak vélünk valamennyire megérthessük-megsejthessük. De vajon képesek vagyunk-e erre az új perspektívára? Tudunk-e a méhek szemével látni? Tudunk-e a méhek közösségéhez hasonlóan szerveződő, zárt közösségben élni, ahol minden egy magasabb érdeknek van alárendelve? És ha igen, mi az ára ennek? Mit kell feladnunk? Mire van reményünk? Van-e reményünk?
Rendkívül bonyolult és fontos kérdéseket feszeget a szerző, miközben réteget rétegre halmoz. Az olvasó sem lazíthat (hál’istennek), válogathat az értelmezési lehetőségek közül. Olvashat filozofikus regényt, krimit, apa- és anyaregényt, identitáskereső énregényt, száz év magányt egy archaikus közösségben és az elidegenedett nagyvilágban, nagyon is reális erdélyi falutörténetet remekül megrajzolt alakokkal, sorsokkal, kis mágikus szállal bolondítva, az emigráció regényét több generáció perspektívájából és még annyi minden mást. A posztmodern játék meg csak hab a tortán. Az egymást tükröző arcok, elbeszélők és írások (André jegyzetei, Zsombor/Étienne/Bernard ezekre való reflektálása és narratívája például), az elbeszélő megbízhatóságának kérdése, a miértek megválaszolatlansága mind-mind bonyolít egyet ezen a labirintuson. Mit ne mondjak, imádtam tévelyegni benne. És nem, nem jutottam még ki, nem is fogok, azt hiszem. Inkább csak sétálgatok, gyönyörködöm benne. Nemcsak a méz gyógyító erejű, a mese is. (Aki nem hiszi, járjon utána.)
A tavalyi év kedvence lett számomra. Olvassátok!
January 15, 2025
Évindító volt számomra ez a könyv, és nem bánom! Rég olvastam ennyire izgalmasat.
Tetszett, hogy nagy a kontraszt a szinte már hétköznapinak vélt, ismert, közeli helyszínek és karakterek (Segesvár környéke, erdélyi falvak, népek) valamint a távolibb, egzotikusabb vidékek és kultúrák, szereplők (La Paz- Bolívia, Franciaország, Svájc, stb.) között.
Két hang szólal meg: az apa, André Tavasz és a fiú, Zsombor (aki Étienne-re változtatja felnőttként a nevét), a regény egésze kettejük elhidegülésének történetét fejti ki, más véletlenszerű események és szereplők sodrásában.
Fontos "szereplő" az istenháta mögötti faluban, Medárdban, egy fészerben veszteglő motorbicikli is, s mintha az események mind e körül forognának, hogy feltáruljon a titok: hogy került oda, mik az előzmények, hogyan köthető ez egy távoli, franciaországi bűncselekményhez.
A méhekről szóló passzusok igazán érdekesek: arra sarkallnak, hogy még többet akarjunk tudni a méhek közösségének működéséről, sokszínűségükről. Bernard Mandeville A méhek meséje műve mintegy apropó e regény címadásában. Láng meséje az emberekről sokunk (élet)meséje lehet.
Tetszett, hogy nagy a kontraszt a szinte már hétköznapinak vélt, ismert, közeli helyszínek és karakterek (Segesvár környéke, erdélyi falvak, népek) valamint a távolibb, egzotikusabb vidékek és kultúrák, szereplők (La Paz- Bolívia, Franciaország, Svájc, stb.) között.
Két hang szólal meg: az apa, André Tavasz és a fiú, Zsombor (aki Étienne-re változtatja felnőttként a nevét), a regény egésze kettejük elhidegülésének történetét fejti ki, más véletlenszerű események és szereplők sodrásában.
Fontos "szereplő" az istenháta mögötti faluban, Medárdban, egy fészerben veszteglő motorbicikli is, s mintha az események mind e körül forognának, hogy feltáruljon a titok: hogy került oda, mik az előzmények, hogyan köthető ez egy távoli, franciaországi bűncselekményhez.
A méhekről szóló passzusok igazán érdekesek: arra sarkallnak, hogy még többet akarjunk tudni a méhek közösségének működéséről, sokszínűségükről. Bernard Mandeville A méhek meséje műve mintegy apropó e regény címadásában. Láng meséje az emberekről sokunk (élet)meséje lehet.
Displaying 1 - 5 of 5 reviews