Kappanfölde

by Vass Norbert

Foghíjtelkek, búcsújáró helyek és Family Frost-os hűtőkocsik. Traffipax ellen rózsafüzér, álmatlanságra visszafelé játszott Rolling Stones-dalok. Világszép szólamvezető, halláskárosult lemezlovas, ördöggel cimboráló vénlány, fociultra kölcsöntiszteletes, na meg a lidérces pasztörizálóüzem. Ezen a babonás végvidéken képtelen alakok teszik a dolgukat.
A Kappanfölde apokaliptikus rural fantasy, szellemekkel és szentekkel van tele. Mozaikszerűen építkező elbeszéléseiben egymásra rakódnak a pogány hitvilág, a keresztény hagyomány, a népi hiedelmek, valamint a popkultúra rétegei.
Mit keres az andocsi futballpályán egy Freddie Mercuryba oltott, Tom Selleck-bajszú alak, és hová lett a Frigur kántor szíve? Vass Norbert borongós színekkel, szeretettel és humorral idézi meg egy sosemvolt somogyi kisközösség szokatlan mindennapjait. A Kappanfölde lüktető prózanyelve minden földi dolgok legvarázslatosabbikával, a zenével rokon.

152 pages, Paperback

First published January 1, 2024

Reviews

[Kuszma · Rating 5 out of 5]

Ha már minden történetet elmeséltünk (egyesek szerint ez már a XIX. század végén bekövetkezett), akkor nem maradt más hátra, mint új nyelvet kitalálni, hogy úgy tűnjön, először halljuk a történeteket. Vass a népmesék csalafinta szöveghagyományát hangszereli újra azzal, hogy hozzákeveri a speciálisan magyar közös tudást, amiben Kadlott Károly éppúgy jelen van, mint a siófoki Flört diszkó vagy a Family Frost. Persze van, ahol le kell hántani a nyelvi leleményt az elbeszélésről (magyarán: másodszor is el kell olvasni, lassabban), hogy egyáltalán megértsük, mi van oda írva - de cserébe marha fontos információkkal gazdagodunk. Például hogy a gyugyi vurstliban még a Metallica is csak szimfonikusokkal mer fellépni. Vagy hogy a traffipax ellen rózsafüzér jó, a széplány-lidérc ellen korai Stones-dalok, a dallamtapadást pedig leginkább a damaszkuszi törpedzsin képes orvosolni. Ja, és ne akarjátok összefércelni Koppány felnégyelt lelkét, mert annak nem lesz jó vége. Szóval: tündéri kötet, ami a nyelv erejével képes a lokálist, a provincionálist kozmikussá gyurmázni. Mindenkinek teljék benne akkora öröme, mint nekem.

(A recenzió írója a Merítés zsűrijének tagja.)

[eme · Rating 5 out of 5]

Óóó, kérem szépen, ez a kötet az, amire a sok komoly kortárs prózába belefáradt ember szíve vágyik. Az enyém biztos. El tudjátok képzelni Bodort és Petőfit egy kocsmában ginás pasztörizált tejet kortyolgatva? Kis idő múlva csatlakoznak hozzájuk mások is, köztük például Krasznahorkai és Bognár Péter. Előttük egy halom könyv és CD. Nézegetik, olvasgatják, hallgatják őket, és összegyúrnak az egészből, meg persze fantáziájuk és leleményességük szabadjára eresztett tejfehér koralljaiból egy fordított irányt vett kváziapokaliptikus-szürrealista-mágikus realista valamit. Groteszk és abszurd mázzal bevonva.
Az eredmény egy egyszerre vicces és játékos, de egyben hóttkomoly… nem tudom, pontosan mi, novellafűzér-e, regény-e (én utóbbi felé hajlok), de hogy nagyon tetszik, az ziher.
Úgy kellett nekem ez a friss és üde humor, ez a sok mindenkit megidéző, mégis egyedi hang, mint egy falat kenyér. Néhol hangosan felvinnyogsz olvasás közben, máskor olyan lírai passzusokkal lep meg, hogy csak bámulsz, mint a moziban. Közben meg csalódottan döng fektetett nyolcasokat az égre és dugványozza a végtelent. (Aki nem érti, miket hablatyolok itt összevissza, forduljon bátran a kötethez a megértést elősegítendő.)

Szóval elvarázsolódtam. Mintha én is kaptam volna egy adagot abból a dízeles matt tejből, ami a regény (nevezzük annak) szereplőit megszédítette. De próbálok kicsit magamhoz térni, és komolyabban is írni róla, mert nem illik ám elviccelődni ezt a kötetet. Nagyon nem.
Vass remek érzékkel teremti meg saját regényvilágát és ennek a világnak a mitológiáját. Somogy vidékén vagyunk, megvan minden adottság ahhoz, hogy egy rögvalóságot megidéző nyomorpornót kapjunk, de nem így történik. Az elbeszélő úgy dönt, hogy a bedőlt ólak mélyén megbúvó homályt, a kiürült dűlőket és udvarokat a mesék, a keresztény hitvilág, vagy épp a hiedelemvilág alakjaival és elemeivel népesíti be. A kevés megmaradt csetlő-botló ember mellett szemtelen erdei lidércek, kísértetek, démonok és pirimókusok jönnek-mennek, meg ujjnyi dzsinnek, soványtalpú rókák és fura macskák, Szent Antalról nem is beszélve. És ez a színes kavalkád együtt él és lélegzik, szervesen összefonódva. Megannyi érdekes, egyedi alak. Mindezt úgy, hogy közben a rögvalóság is határozottan átsejlik a karneváli forgatagon, és a természetfelettivel való találkozások is hangsúlyos szerepet kapnak.

Maga a regény történetek, anekdoták sorából épül fel, mindegyik sztori kiemel pár figurát, főszereplővé avanzsálva. De gyakran előfordul az is, hogy elindul a történet valakivel, hogy a végére valaki más történetévé váljon. És így indázik, kacskaringózik tovább a narratíva, anélkül, hogy kirajzolna egy meghatározott, előre mutató ívet. Előre haladót semmiképp. Mert itt a lemez B oldalával kezdjük, azt is visszafele hallgatjuk, ahogy visszafele olvasunk és visszafele kántáljuk az átokzsoltárokat is. Szóval fordított világ ez, az idő kissé megbolondult. Együtt van minden és egyre sűrűsödik.
Sűrűsüdik a homály, szinte minden történet éjjel játszódik, csak a hold az égen. Csend van faluban és temetőben egyaránt, a harangok hallgatnak, a szívek elvesznek. A gyerekek is. Van valami baljós, ami folyamatosan belengi a tájat és a történeteket, többek közt olyan marhaságok, mint baj és genetika, a lezárás pedig, betartva a gyakran emlegetett visszafele logikát, visszaszippant magába mindent. Hogy lesz-e replay? Ki tudja.
Hogy mégsem csak ijesztő és félelmetes ez a világ, azt a humornak köszönhetjük, a nyelvi játékosságnak, az asszociációknak, az intertextuális játéknak, amelyek lekötik és így felszabadítják az olvasót. Elterelik a figyelmét, játékra invitálják. Megnevettetik. És milyen jól teszik.
Közben meg komoly ez a játék meg a nevetés is. Az elbeszélő jó érzékkel tartja fenn az egyensúlyt a narratívában. Nem lendülünk át céltalan komikumba, sem érvagdosó melankóliába. Csak annyira nevetünk a regény alakjain, hogy még szeretni is tudjuk őket. Csak annyira találkozunk a természetfölöttivel és a végtelennel, amennyit még el tudunk viselni. Szerettem ezt a mélyen emberi hangot, a gyógyítani vágyást minden csalódás, csend, őssötét és magány ellenére. Mert valahol mindannyian rókamezes kiskrapekként ücsörgünk az almafán. És várunk. Mindenek ellenére.

[tengelic · Rating 5 out of 5]

Az a műfajú magyar könyv amit mostanában nagyon megszerettem - adott egy furcsa település, amiben mindenki rettentő furcsa: nézzük miket művelnek. A valóságtól egy csárdáslépéssel balra helyezkedik el, de azért mégis maradéktalanul megvan a somogyi hangulat. Popkultúra, népszokások, keresztyén áthallások (a futballrajongó Szűz Mária és a mindenhol felbukkanó Szent Antal), szellemek, garabonciások, minden van amire az ember a könyv végén boldogan azt mondja, hogy "mi a fenét olvastam" majd azzal teszi fel a polcra, hogy egy hónap múlva előveszi újra, és már tudja is, hogy kinek veszi meg születése napjára. Nagy élmény, csak ajánlani tudom.

[Veronika · Rating 4 out of 5]

Kérem szépen itt aztán mindenféle hiedelemalak felbukkan a szinkópás démonoktól kezdve a Jutka Persi neonzöld körméig. Adomaszerű események, minden fejezetben egy-egy új hajmeresztő, vicces, rémisztő, sajátos kis törtnet, és mind ugyanabban a vidéki településen játszódik. Némely eseményt adott zene fest alá, no és a jó öreg Family Frost. Nyelvezete hol tájjellegűen ízes, hogy avíttas, a szerző jól brillírozik vele.