What do you think?
Rate this book
Die Kriege der Gegenwart und der Beginn einer neuen Weltordnung: Die große Analyse des ehemaligen Außenministers
Ein Warn- und Weckruf des ehemaligen deutschen Außenministers
Als im Morgengrauen des 24. Februar 2022 russische Truppen auf Befehl Wladimir Putins hin in die Ukraine einfielen, veränderte sich nicht nur Europa, sondern die gesamte Der Krieg war nach Europa zurückgekehrt, der Krieg um Grenzen, um Herrschaftsansprüche und Machtfragen.
Im Nahen Osten hat der Überfall der Hamas auf Israel gezeigt, welchen weltpolitischen Zündstoff verschleppte, teilweise uralte territoriale Konflikte wie jener um Palästina enthalten.
Nimmt man Pekings Drohungen gegen Taiwan noch hinzu, lässt sich unschwer erkennen, wie instabil und brisant die Weltlage geworden ist. Hinzu Der globale Süden verlangt unwiderruflich sein Recht auf Mitsprache und Teilhabe. Neue Bündnisstrukturen entstehen, ohne und jenseits des Westens, der sich zunehmend auf sich selbst zurückgeworfen sieht, weltpolitisch an Bedeutung verliert und innerhalb Europas und der USA mit mächtigen nationalistischen und antidemokratischen Bewegungen konfrontiert ist. Und was wird schließlich aus Europa, wenn die USA sich nach den Präsidentschaftswahlen von ihren transatlantischen Verpflichtungen abwenden sollten?
Der ehemalige deutsche Außenminister Joschka Fischer beschreibt die Grundzüge dieser heraufziehenden neuen Ordnung und zeigt die Bedrohung und Herausforderung, die diese für die deutsche und europäische Politik bedeuten.
Als im Morgengrauen des 24. Februar 2022 russische Truppen auf Befehl Wladimir Putins hin in die Ukraine einfielen, veränderte sich nicht nur Europa, sondern die gesamte Der Krieg war nach Europa zurückgekehrt, der Krieg um Grenzen, um Herrschaftsansprüche und Machtfragen.
Im Nahen Osten hat der Überfall der Hamas auf Israel gezeigt, welchen weltpolitischen Zündstoff verschleppte, teilweise uralte territoriale Konflikte wie jener um Palästina enthalten.
Nimmt man Pekings Drohungen gegen Taiwan noch hinzu, lässt sich unschwer erkennen, wie instabil und brisant die Weltlage geworden ist. Hinzu Der globale Süden verlangt unwiderruflich sein Recht auf Mitsprache und Teilhabe. Neue Bündnisstrukturen entstehen, ohne und jenseits des Westens, der sich zunehmend auf sich selbst zurückgeworfen sieht, weltpolitisch an Bedeutung verliert und innerhalb Europas und der USA mit mächtigen nationalistischen und antidemokratischen Bewegungen konfrontiert ist. Und was wird schließlich aus Europa, wenn die USA sich nach den Präsidentschaftswahlen von ihren transatlantischen Verpflichtungen abwenden sollten?
Der ehemalige deutsche Außenminister Joschka Fischer beschreibt die Grundzüge dieser heraufziehenden neuen Ordnung und zeigt die Bedrohung und Herausforderung, die diese für die deutsche und europäische Politik bedeuten.
174 pages, Kindle Edition
Published March 13, 2025
About the author
Joschka Fischer
35 books7 followersJoseph Martin "Joschka" Fischer is a German politician of the Alliance '90/The Greens. He served as Foreign Minister and Vice Chancellor of Germany in the cabinet of Gerhard Schröder from 1998 to 2005. Fischer has been a leading figure in the West German Greens since the 1970s, and according to opinion polls, he was the most popular politician in Germany for most of the government's duration. Following the September 2005 election, in which the Schröder government was defeated, he left office on November 22, 2005. In September 2010 he supported the creation of the Spinelli Group, a europarliamentarian initiative founded with a view to reinvigorate the strive for federalisation of the European Union.
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 8 of 8 reviews
March 20, 2026
Fischer könyve arról a problémáról szól, aminek létével az Unió valamennyi politikai közszereplője tisztában van, csak épp nem szeretnek vele szembenézni, úgyhogy tolják maguk előtt, amíg lehet. A probléma pedig az, hogy ha az EU azt akarja, hogy ne nézzék hülyegyereknek a világpolitikában, akkor bizony katonai erőt kell felmutatnia. Csakhogy az EU egész működését a konszenzus elvére építette fel, arra, hogy csak az a döntés lehet tartós és haszonnal kecsegtető, amit közösen hozunk. Ez egy nagyon szép elv, és tök jó lenne, ha a világ ezen az alapon működne. Volt is történelmi pillanat, amikor úgy tűnt, lehetséges – a ’90 évek eleje, amikor a kommunista világbirodalom összeomlott, és a demokráciák győzelmi tort ültek felette. De az a helyzet, hogy nagyon hamar, már a délszláv háborúk idején rá kellett döbbennünk, ez az egész egy illúzió. Ott volt egy brutális népirtás a közvetlen szomszédban, Európa peremén, és az EU egyszerűen nem tudott mit kezdeni vele. Mert a következetesen konszenzuskereső magatartás nem működhet olyan felekkel szemben, akik csak az erő nyelvén hajlandóak beszélni.
Persze ekkor még ott volt az EU háta mögött az erő, mégpedig az Egyesült Államok, akinek megvolt a képessége és a hajlama is, hogy megbombázza Belgrádot. Mondjuk úgy, elvégezte a piszkos munkát, amíg Európa békésen legelészett, mint a mező barmai. Csakhogy Trump színre lépésével a helyzet megváltozott. És – hangsúlyozza Fischer – teljesen érthető, hogy megváltozott. Ne gondoljuk, hogy Trump csak egyfajta baleset a történelem szupersztrádáján, sokkal inkább egy nagyon is érthető igény kifejeződése: hogy az EU igenis gondoskodjon magáról. Abszurd, hogy egy közösség, ami gazdasági súlya alapján a világ legnagyobb hatalmai közé számít, ráhagyatkozik az USA-ra, ha védelmi feladatokról van szó. Ez az út egyszerűen nem járható, különösen ha a közvetlen szomszédságában ott van Oroszország, egy agresszív imperialista erő, ahol a vezetőt az legitimálja, hogy az egykori nagyság visszaszerzésével hitegeti az ország népét. Merkel még elhitte, hogy Putyint partnerként lehet kezelni, aki ellátja az európai ipart nyersanyagokkal, szerényen megelégedve a német beszállító szerepkörével, ám legkésőbb Ukrajna megtámadásakor mindenkinek látnia kellet, milyen butaság ebben hinni. A konszenzusos megegyezések kora lejárt, vagy – optimistán mondva – időlegesen felfüggesztődött, és egy új geopolitikai korszak vette kezdetét, ahol megint az erősebb jogán döntenek. Ebben a korszakban a felek úgy érzik, az USA kivonulása és általános elbizonytalanodása hatalmi vákuumot teremtett, ahová akár be is lehet nyomulni. Putyin meg is próbálkozik vele, ahogy Kína is, csak ő sokkal körmönfontabban. A kérdés, hogy Európa mit tesz. Elfogadja az alávetett szerepkört az offenzív, bár nála jóval csóróbb oroszokkal szemben, vagy felfegyverzi magát.
(Itt még nagy az egyetértés.)
Persze mindezt könnyű elhatározni, de sokkal nehezebb megvalósítani. Hisz Európának nincs egységes vezetése, következésképp az efféle döntések csak hosszas egyeztetések után hozhatóak meg. Érthető továbbá, hogy minden miniszterelnök fázik a gondolattól, amikor választói elé kell álljon pénzt kuncsorogni korszerű fegyverrendszerekre. Meg hát ugye itt van a morális kérdés is, amit nem lehet elhanyagolni. A nyugati demokráciáknak ugyanis megvolt az erkölcsi tőkéje, aminek alapja az emberi jogok és a demokrácia melletti egyértelmű kiállás. Ugyanakkor jól láthatjuk, ez a tőke elvesztegethető. Látjuk, mit tett az USA Irakban, és hát Izrael is hiába hivatkozik arra, hogy ő a Közel-Kelet egyetlen demokratikus állama, ha közben pont azt bizonyítja, hogy egy demokratikus állam alkalmasint éppúgy képes emberiségellenes bűncselekményeket elkövetni, mint akármelyik vérszomjas diktatúra. Hát akkor mitől lennének jobbak nálunk, kérdezik az autoriter vezetők. Szóval meglehet, ha az EU belemegy egy fegyverkezési versenybe Oroszországgal, akkor pont azt veszíti el, amiben morálisan jobb volt náluk. Ha meg nem fegyverkezik, akkor képtelen lesz megvédeni az értékeit egy közvetlen támadással szemben – hisz nem lesz mindig egy USA vagy egy Ukrajna, aki helyette harcol -, és hajára kenheti a morális tőkéjét.
Ilyen ez a történelem, na: nem jó döntés van, legfeljebb csak kevésbé rossz.
Persze ekkor még ott volt az EU háta mögött az erő, mégpedig az Egyesült Államok, akinek megvolt a képessége és a hajlama is, hogy megbombázza Belgrádot. Mondjuk úgy, elvégezte a piszkos munkát, amíg Európa békésen legelészett, mint a mező barmai. Csakhogy Trump színre lépésével a helyzet megváltozott. És – hangsúlyozza Fischer – teljesen érthető, hogy megváltozott. Ne gondoljuk, hogy Trump csak egyfajta baleset a történelem szupersztrádáján, sokkal inkább egy nagyon is érthető igény kifejeződése: hogy az EU igenis gondoskodjon magáról. Abszurd, hogy egy közösség, ami gazdasági súlya alapján a világ legnagyobb hatalmai közé számít, ráhagyatkozik az USA-ra, ha védelmi feladatokról van szó. Ez az út egyszerűen nem járható, különösen ha a közvetlen szomszédságában ott van Oroszország, egy agresszív imperialista erő, ahol a vezetőt az legitimálja, hogy az egykori nagyság visszaszerzésével hitegeti az ország népét. Merkel még elhitte, hogy Putyint partnerként lehet kezelni, aki ellátja az európai ipart nyersanyagokkal, szerényen megelégedve a német beszállító szerepkörével, ám legkésőbb Ukrajna megtámadásakor mindenkinek látnia kellet, milyen butaság ebben hinni. A konszenzusos megegyezések kora lejárt, vagy – optimistán mondva – időlegesen felfüggesztődött, és egy új geopolitikai korszak vette kezdetét, ahol megint az erősebb jogán döntenek. Ebben a korszakban a felek úgy érzik, az USA kivonulása és általános elbizonytalanodása hatalmi vákuumot teremtett, ahová akár be is lehet nyomulni. Putyin meg is próbálkozik vele, ahogy Kína is, csak ő sokkal körmönfontabban. A kérdés, hogy Európa mit tesz. Elfogadja az alávetett szerepkört az offenzív, bár nála jóval csóróbb oroszokkal szemben, vagy felfegyverzi magát.
(Itt még nagy az egyetértés.)
Persze mindezt könnyű elhatározni, de sokkal nehezebb megvalósítani. Hisz Európának nincs egységes vezetése, következésképp az efféle döntések csak hosszas egyeztetések után hozhatóak meg. Érthető továbbá, hogy minden miniszterelnök fázik a gondolattól, amikor választói elé kell álljon pénzt kuncsorogni korszerű fegyverrendszerekre. Meg hát ugye itt van a morális kérdés is, amit nem lehet elhanyagolni. A nyugati demokráciáknak ugyanis megvolt az erkölcsi tőkéje, aminek alapja az emberi jogok és a demokrácia melletti egyértelmű kiállás. Ugyanakkor jól láthatjuk, ez a tőke elvesztegethető. Látjuk, mit tett az USA Irakban, és hát Izrael is hiába hivatkozik arra, hogy ő a Közel-Kelet egyetlen demokratikus állama, ha közben pont azt bizonyítja, hogy egy demokratikus állam alkalmasint éppúgy képes emberiségellenes bűncselekményeket elkövetni, mint akármelyik vérszomjas diktatúra. Hát akkor mitől lennének jobbak nálunk, kérdezik az autoriter vezetők. Szóval meglehet, ha az EU belemegy egy fegyverkezési versenybe Oroszországgal, akkor pont azt veszíti el, amiben morálisan jobb volt náluk. Ha meg nem fegyverkezik, akkor képtelen lesz megvédeni az értékeit egy közvetlen támadással szemben – hisz nem lesz mindig egy USA vagy egy Ukrajna, aki helyette harcol -, és hajára kenheti a morális tőkéjét.
Ilyen ez a történelem, na: nem jó döntés van, legfeljebb csak kevésbé rossz.
May 4, 2025
3,5 Sterne, das Buch lebte von Wiederholungen von diversen Aussagen, so dass es auch hätte kürzer ausfallen können
March 13, 2025
Joschka Fischer, heute mit 75 in einer Rolle, die früher Helmut Schmidt als Altkanzler inne hatte.
Er ist raus aus dem aktuellen Politikleben, hat aber viele Kemnntnisse. Hier schreibt er illusionslos über die Kriege in der Ukraine und Israel/Palästina sowie der Rolle der USA und was das für Deutschland bedeutete.
Die realistische, schonungslose Einschätzung tut gut, denn die Versprechungen der Parteien im Wahlkampf waren kaum glaubhaft.
Zwar sind noch nicht die neuesten Entscheidungen von Donald Trump im Buch enthalten, aber im Kapitel „Qua Vadis, USA“ blickt Fischer zurück bis in die Zeit nach 9/11, dem Krieg gegen Irak, auch die Obama-Zeit und fasst somit gut zusammen.
Auch ein Kapitel zu China ist enthalten. Dann wieder ein umfassender Blick auf Europa.
Ein lesenswertes Politsachbuch, wobei kaum ein Warn- und Weckruf, wie etwas übertrieben beworben, denn konkrete Lösungen hat auch Fischer nicht. Einen kritischen Blick auf Europas Zustand hat Joschka Fischer aber schon länger.
Er ist raus aus dem aktuellen Politikleben, hat aber viele Kemnntnisse. Hier schreibt er illusionslos über die Kriege in der Ukraine und Israel/Palästina sowie der Rolle der USA und was das für Deutschland bedeutete.
Die realistische, schonungslose Einschätzung tut gut, denn die Versprechungen der Parteien im Wahlkampf waren kaum glaubhaft.
Zwar sind noch nicht die neuesten Entscheidungen von Donald Trump im Buch enthalten, aber im Kapitel „Qua Vadis, USA“ blickt Fischer zurück bis in die Zeit nach 9/11, dem Krieg gegen Irak, auch die Obama-Zeit und fasst somit gut zusammen.
Auch ein Kapitel zu China ist enthalten. Dann wieder ein umfassender Blick auf Europa.
Ein lesenswertes Politsachbuch, wobei kaum ein Warn- und Weckruf, wie etwas übertrieben beworben, denn konkrete Lösungen hat auch Fischer nicht. Einen kritischen Blick auf Europas Zustand hat Joschka Fischer aber schon länger.
August 13, 2025
Das Buch benennt viele wichtige Probleme und Herausforderungen, denen Europa sich im 21. Jahrhundert stellen muss und erklärt auch die Hintergründe, die zu diesen Problemen geführt haben. Der Author vermittelt seine Gedanken auf eine sehr langatmige und unstrukturierte Art. Es gibt viele Zeitsprünge innerhalb einzelner Kapitel und dabei wird vieles wiederholt. Würde man diese Information deduplizieren, hätte man ein deutlich kürzeres aber interessanteres Buch mit demselben Informationsgehalt.
July 16, 2025
Schwaches Büchlein. Ein Wert hätte in der kritischen Auseinandersetzung mit der eigenen Rolle in der Beziehung zu Russland gelegen. Dies fehlt. Die vorliegende Schrift bleibt (daher) oberflächlich und bei vielen Gemeinplätzen.
Read
October 3, 2025Ich hatte ein bisschen 'höhere Erwartungen' an dieses Buch.
Beziehungsweise mir schienen
- 'der Beginn einer neuen Weltordnung' zu fehlen
- 'Israel' übergewichtet
- 'Indien' als grösste Demokratie der Welt untergewichtet
- die 'UNO' ebenfalls untergewichtet
Beziehungsweise mir schienen
- 'der Beginn einer neuen Weltordnung' zu fehlen
- 'Israel' übergewichtet
- 'Indien' als grösste Demokratie der Welt untergewichtet
- die 'UNO' ebenfalls untergewichtet
November 28, 2025
Eine Bestandsaufnahme der neuen Wirrnisse und Risiken nach der Zeitenwende - keine handlichen Lösungen, aber ein klarer Blick auf das Entstehen einer neuen Welt-Un-Ordnung, die viele Herausforderungen und Gefahren mit sich bringt
November 13, 2025
Fischer ist kein Stratege, aber er könnte einige Punkte ansprechen, die verdeutlichen, wo Deutschland sich selbst in der europäischen Konstellation sieht.
Displaying 1 - 8 of 8 reviews