What do you think?
Rate this book
Szigorúan őrizetlen - Négy év Dél-Amerika legkeményebb börtönében
Győző drogfutár, és lebukik a caracasi repülőtéren. Hogy jutott el odáig, hogy csempész legyen belőle? Mi történik vele az előzetesben? Hogyan zajlik a tárgyalás? Turák Péter könyve testközelből mutatja be azokat a helyzeteket, amikre mindenki kíváncsi, de akkor járunk jól, ha csak olvasmány formájában találkozunk velük.
A java azonban csak ezután jön. Győző a Los Tequesbe – hivatalos nevén a Ramo Verde Büntetésvégrehajtási Intézetbe –, ebbe a venezuelai fővárostól délnyugatra található, hírhedt börtönbe kerül. Először semmit nem ért, aztán túl gyorsan muszáj tisztába jönnie a kimondatlan törvényekkel.
A Szigorúan őrizetlen bemutatja a különböző börtönblokkokat, a rabok társadalmát. A komplexumban nincsenek őrök – a raboknak maguknak kell megszervezniük, hogyan élnek együtt. Az őrök a fegyház falain kívül helyezkednek el. Odabent egy egész trópusi város lüktet, mindenki üzletel, virágzik a lehúzás, a csempészet, a prostitúció – mindenki úgy boldogul, ahogy tud. Egyesek meghalnak, mások letöltik a büntetésüket, és kiszabadulnak.
Győző hogyan élheti túl?
A java azonban csak ezután jön. Győző a Los Tequesbe – hivatalos nevén a Ramo Verde Büntetésvégrehajtási Intézetbe –, ebbe a venezuelai fővárostól délnyugatra található, hírhedt börtönbe kerül. Először semmit nem ért, aztán túl gyorsan muszáj tisztába jönnie a kimondatlan törvényekkel.
A Szigorúan őrizetlen bemutatja a különböző börtönblokkokat, a rabok társadalmát. A komplexumban nincsenek őrök – a raboknak maguknak kell megszervezniük, hogyan élnek együtt. Az őrök a fegyház falain kívül helyezkednek el. Odabent egy egész trópusi város lüktet, mindenki üzletel, virágzik a lehúzás, a csempészet, a prostitúció – mindenki úgy boldogul, ahogy tud. Egyesek meghalnak, mások letöltik a büntetésüket, és kiszabadulnak.
Győző hogyan élheti túl?
320 pages, Paperback
Published January 1, 2024
1 person is currently reading
5 people want to read
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 of 1 review
December 4, 2024
Lyukas óráimban néha azzal szórakoztatom magam, hogy újabb és újabb definíciókat találok ki az "irodalom" kifejezéshez. A legújabb (őszintén nem tudom, hogy hanyadik) a következő: "Irodalom az, amit nem csak az tesz érdekessé, amiről szól." No most ezt alapul véve Turák könyve nem igazán irodalom, és elég sokat gondolkodtam azon, vajon jól tette-e az író, hogy bizonyos értelemben azzá akarta tenni.
A "Szigorúan őrizetlen", ha csak a lényegét nézzük, telivér riportregény, ami arról szól, hogy Győző, a jobb sorsra érdemes hazánkfia bekerül egy venezuelai "önigazgató" börtönbe. Ami arról ismerszik meg, hogy a rabok börtönőrök nélkül kvázi önmagukat felügyelik - ez pedig, tekintve a köztük lévő életellenes bűncselekmény miatt elítéltek arányát, hát, finoman szólva is véres procedúra*. Ezt a pokoli világot eddig legfeljebb Jason Statham moziban láthattuk feltűnni, a szöveg pedig pont abból kölcsönzi erejét, hogy mélyebb, pontosabb és hitelesebb, mint a Jason Statham mozik úgy általában. A mélyebbel és a pontosabbal nincs is bajom, de ezen a szinten bevitorlázik a képbe a hitelesség kérdése.
Turák ugyanis azt az utat választja, hogy nem szikár dokumentumregényt ír, hanem egyfajta irodalommá forgatná át az egészet, ahol Győző a főhős, akinek szemszögéből követjük az eseményeket, az elbeszélő pedig jobbára elrejtőzik mögötte. Világos, mi a potenciális hozadéka ennek a döntésnek: azzal, hogy közelebb megyünk Győzőhöz, viszonyunk vele személyesebbé válik**, a helyenként filmforgatókönyv-szerű interpretálás pedig vizualizálhatóbbá teszi a cselekményt. Csak hogy ezzel párhuzamosan elmosódik a határ fikció és dokumentum között, a visszakereshető és ellenőrizhető tények elkeverednek Győző (és a szerző) véleményeivel, aminek következtében sérül a hitelesség - mondhatni, csak azért hiszem el a sztorit, mert el akarom hinni. Megjegyzem, jó lett volna egy elő- vagy utószó, ahol a szerző előzetesen tisztázza az ezzel kapcsolatos tudnivalókat illetve saját munkamódszerét - a szöveg elé biggyesztett "Igaz történet alapján" szókapcsolat őszintén szólva nem tűnik elégségesnek.
Mindennek ellenére egyáltalán nem rossz könyv. Bővebben: az eleje ugyan döcög, de amint behajítják szerencsétlen főhőst Dél-Amerika bűzös kloákájába, olyan sodróvá és érdekessé válik, hogy nincs idő kétségeket megfogalmazni vele kapcsolatban. Az elemi erő, amivel ezekben a részekben Turák érzékelteti velünk ennek a jellegzetesen latin brutalitásnak a működési mechanizmusát, a korrupciót, vallásosság és kegyetlenség ördögi ambivalenciáját, nos, ez az elemi erő mindenképpen jó szöveget csinál a "Szigorúan őrizetlen"-ből. Még ha jó irodalmat azért nem is.
* Felfoghatatlan amúgy ennek a rendszernek az ostobasága. Hisz végtére is mi végre vannak a börtönök, legalábbis elméletben? Hogy a bűnözők, ha egyszer kikerülnek az intézményből, ne bűnözzenek. Erre kialakul egy szisztéma, amiben a börtön lényege, hogy nincs külső kontroll, következésképp a hierarchia csúcsára azok kerülnek, akik a legagresszívabbak, leggátlástalanabbak, magyarán: a profi gyilkosok. Aki pedig odabenn boldogulni akar, alkalmasint pont ezeket a skilleket sajátítja el: az agressziót, a gátlástalanságot. Nem is börtön az ilyen, hanem simán bérgyilkosképző.
** Elméláztam rajta, nem lett-e egy ponton a szerző és szereplője viszonya túlságosan is személyes. Kicsit úgy érzem, Győző a kelleténél sokkal inkább egyfajta "úri betyár" jelleget kapott - olyasvalakinek van beállítva, aki megcsúszott ugyan, de valójában szeretni való csibész, akinek helyén van a szíve meg az esze. Amivel nagy vonalakban egyet is tudok érteni, csak hát úgy érzem, elsikkad a tény, hogy a drogkereskedelemben való több éves tevékeny részvétel azért túlmutat a csibészkedésen meg a megcsúszáson. Persze ezzel együtt nyilván nem érdemel olyan retorziót, mint amivel egy venezuelai börtön jár.
A "Szigorúan őrizetlen", ha csak a lényegét nézzük, telivér riportregény, ami arról szól, hogy Győző, a jobb sorsra érdemes hazánkfia bekerül egy venezuelai "önigazgató" börtönbe. Ami arról ismerszik meg, hogy a rabok börtönőrök nélkül kvázi önmagukat felügyelik - ez pedig, tekintve a köztük lévő életellenes bűncselekmény miatt elítéltek arányát, hát, finoman szólva is véres procedúra*. Ezt a pokoli világot eddig legfeljebb Jason Statham moziban láthattuk feltűnni, a szöveg pedig pont abból kölcsönzi erejét, hogy mélyebb, pontosabb és hitelesebb, mint a Jason Statham mozik úgy általában. A mélyebbel és a pontosabbal nincs is bajom, de ezen a szinten bevitorlázik a képbe a hitelesség kérdése.
Turák ugyanis azt az utat választja, hogy nem szikár dokumentumregényt ír, hanem egyfajta irodalommá forgatná át az egészet, ahol Győző a főhős, akinek szemszögéből követjük az eseményeket, az elbeszélő pedig jobbára elrejtőzik mögötte. Világos, mi a potenciális hozadéka ennek a döntésnek: azzal, hogy közelebb megyünk Győzőhöz, viszonyunk vele személyesebbé válik**, a helyenként filmforgatókönyv-szerű interpretálás pedig vizualizálhatóbbá teszi a cselekményt. Csak hogy ezzel párhuzamosan elmosódik a határ fikció és dokumentum között, a visszakereshető és ellenőrizhető tények elkeverednek Győző (és a szerző) véleményeivel, aminek következtében sérül a hitelesség - mondhatni, csak azért hiszem el a sztorit, mert el akarom hinni. Megjegyzem, jó lett volna egy elő- vagy utószó, ahol a szerző előzetesen tisztázza az ezzel kapcsolatos tudnivalókat illetve saját munkamódszerét - a szöveg elé biggyesztett "Igaz történet alapján" szókapcsolat őszintén szólva nem tűnik elégségesnek.
Mindennek ellenére egyáltalán nem rossz könyv. Bővebben: az eleje ugyan döcög, de amint behajítják szerencsétlen főhőst Dél-Amerika bűzös kloákájába, olyan sodróvá és érdekessé válik, hogy nincs idő kétségeket megfogalmazni vele kapcsolatban. Az elemi erő, amivel ezekben a részekben Turák érzékelteti velünk ennek a jellegzetesen latin brutalitásnak a működési mechanizmusát, a korrupciót, vallásosság és kegyetlenség ördögi ambivalenciáját, nos, ez az elemi erő mindenképpen jó szöveget csinál a "Szigorúan őrizetlen"-ből. Még ha jó irodalmat azért nem is.
* Felfoghatatlan amúgy ennek a rendszernek az ostobasága. Hisz végtére is mi végre vannak a börtönök, legalábbis elméletben? Hogy a bűnözők, ha egyszer kikerülnek az intézményből, ne bűnözzenek. Erre kialakul egy szisztéma, amiben a börtön lényege, hogy nincs külső kontroll, következésképp a hierarchia csúcsára azok kerülnek, akik a legagresszívabbak, leggátlástalanabbak, magyarán: a profi gyilkosok. Aki pedig odabenn boldogulni akar, alkalmasint pont ezeket a skilleket sajátítja el: az agressziót, a gátlástalanságot. Nem is börtön az ilyen, hanem simán bérgyilkosképző.
** Elméláztam rajta, nem lett-e egy ponton a szerző és szereplője viszonya túlságosan is személyes. Kicsit úgy érzem, Győző a kelleténél sokkal inkább egyfajta "úri betyár" jelleget kapott - olyasvalakinek van beállítva, aki megcsúszott ugyan, de valójában szeretni való csibész, akinek helyén van a szíve meg az esze. Amivel nagy vonalakban egyet is tudok érteni, csak hát úgy érzem, elsikkad a tény, hogy a drogkereskedelemben való több éves tevékeny részvétel azért túlmutat a csibészkedésen meg a megcsúszáson. Persze ezzel együtt nyilván nem érdemel olyan retorziót, mint amivel egy venezuelai börtön jár.
Displaying 1 of 1 review