„Nyugodt szívvel kijelenthető, hogy végre ígéretes, olvasni érdemes, rendkívüli tehetséggel bíró új magyar ifjúsági szerző született.”
Böszörményi Gyula, az Álomfogó-regények szerzője
Áron és testvérei felvételt nyertek az Altare Tertium tagjai közé: vállalták a feladatot, hogy segítenek megóvni a Meratánok harmadik oltárát, amely utolsó kapocsként tartja össze a valóság szövedékét. Ehhez meg kell fékezniük az Arctalan Kóborlót, aki Anna lelkének mélyén lapul. De ha a Tertium tényleg nemes célért küzd, miért őriznek titkokat újdonsült tagjaik előtt? Miért nem fedik fel Annának a jóslatot, amelyből kiderülne, micsoda valójában a Kóborló?
Áronékat már nem éri meglepetésként, ha számító Virrasztókkal, eszelős Onikkal vagy más szörnyekkel kerülnek szembe, de csakhamar be kell látniuk: ha tényleg tudni akarják az igazat a Kóborlóról, akkor még a legendás Néma Város meglátogatásától sem riadhatnak vissza.
Az ötletekben és fordulatokban gazdag regény az Oni: Szürke vérrel elindult fantasy-trilógia második kötete.
Nem tagadom, kicsit bajban vagyok A néma város kapcsán. Nem tudom, hogy vethetnék olyat a szerző szemére, amit nagyjából minden más könyvnél pozitívumként emelnék ki. A könyv ugyanis stílusában semmit nem változott – Feri for president! –, minőségre szintúgy nem – lehet még jobb is lett, de hogy még mozgalmasabb az talán bizonyos is –, de nekem kevésbé tetszett, mint az első rész. És ennek egyetlen oka van csupán. Na, szóval, a kalandok túl nagy része (egy jelenetet leszámítva a egész könyv) játszódik ebben a rideg, változatlan, mégis folyton változó, rémálomszerű fantasy/sci-fi/horror másvilágon. Semmi baj ezzel, de az első részben a Földön, Magyarországon, valami poros kisvárosban voltunk végig. Az osztályteremben, a kocsmában, a buliban. Ettől a regény, hiába voltak benne szörnyek és varázslatok, valahogy egyszerűnek, ismerősnek, földhözragadtnak – és hazainak – tűnt. Én pedig ezt szerettem. A „valóságosságnak” ez a röpke illúziója eltűnt most és időközben a szerző is profi író lett. Ami nagyon jó dolog. Csak most nem igazán örülök neki. :)
Az első rész után önként jelentkeztem a könyvért, ugyanis nem túloztam akkor, amikor azt mondtam, tetszett. Igaz, akkor sem túloztam, amikor a hibáiról beszéltem. Összességében azért a pozitívumok sokkal többet nyomtak a latban, és ennek nincs semmi köze ahhoz, hogy a sorozat egy magyar néven publikáló magyar író tollából jelent meg.