Egy fiatal lány Kalocsáról szerencsét próbál a Budapest nevű bolygón. Mese ez, vagy valóság? Erdős Virág történetében mindkét lehetőség egyszerre adott. Abszurd, groteszk, vicces és szívszorító jelenetek során követhetjük végig Lili felnőtt életét, aki csak szeretne végre otthon lenni valahol.
Lili, a bakfis és Lali, a droid bepattannak egy űrhajóba, hogy a Kalocsa nevű kisbolygó poros unalmából a pezsgő Budapestre repüljenek. Ha valakit e mondat arra késztet, hogy Erdős kisregényében a szépirodalom és a sci-fi izgalmas fúzióját keresse, csalódni fog - az egész ufó-keret ugyanis nem több, mint könnyen emészthető metafora a vidéki lányról, akit hív a nagyváros, és aztán rútul elnyeli. Kicsit ambivalens volt olvasni - egyfelől tényleg élveztem a csutkáig tolt nyelvi játékosságot, meg az abszurditás hullámverését, ami az egész kötetet uralja. (Azzal együtt, hogy bevallom, az abszurditás belső logikáját gyakran képtelen voltam értelmezni. Inkább ad hoc brainstormingnak tűnt, mint átgondolt ívnek.) Értékeltem, hogy a szokásos női pszichonyomor-regények alapötletét Erdős új nyelven, új megközelítéssel próbálja feldolgozni. Ugyanakkor azt is érzem, hogy hiába van csurig a szöveg komoly problémafelvetésekkel (idegengyűlölet, egyéni kiszolgáltatottság, a tudat meghasadása nyomás alatt), a túlhajtott játékosság (valamint a rövid terjedelem) megakadályozza, hogy súlyukhoz mérten lehessen foglalkozni velük. Nem érzem a kötetet masszív létezőnek, inkább csak tojáshab, eperparfé vagy vattacukor, amit az ember befal, öröme telik benne, aztán elfelejti.
A világ itt még nem egyetem, hanem mindenféle veszélyes és kamaszos kisbolygók a biliárdasztalon. Budapest is távoli bolygó, de itt aztán mesehős legyen a talpán, akit nem forgat ki a cselekmény önmagából. A paprikaport prüszkölő droid legyen irgalmas hozzád, olvasó!