What do you think?
Rate this book
Kicsi kozmosz
Képzeletbeli drónunkkal emelkedjünk minél magasabbra, cikázzunk a Drakulában gazdag édes Erdély vagy éppen Budapest fölött, aztán ereszkedjünk, mondjuk, a Duna fölé, és ne legyünk meglepve, ha elszabadult drónunk egyszer csak Manhattan szűk égi folyosói fölött köröz tovább. Mindeközben közelebbről végigkövethetjük, ahogy Selyem Zsuzsa új regényének elbeszélői kicsi kozmoszaikkal igyekeznek összekapcsolódni.
Botladozó földi lelkek ők, Szél Icu (akinek „amigdalájára rá volt tetoválva, hogy #énvagyokahibás #engemnemlehetszeretni”); édesanyja, Osztrovszki Lili (aki mindig is színészi & énekesi karrierre vágyott); Portik Simon alias Don (Icu férje és gyermekeinek apja, mellékállásban az élet császára); vagy Bari Vera, alter, roma filmrendező (aki éppen Kicsi kozmosz című filmjét készül megrendezni), de fültanúi lehetünk az esőben fecsegő kutyák pletykálkodásának és az imposztor madarak gondtalan fütyörészésének is.
Selyem Zsuzsa regénye érzékenyen és ironikusan, empatikusan és provokatívan, könyörtelenül és vigasztalóan szabadítja meg szereplőit abból a káoszból, amit nem csak ők maguk teremtettek.
Selyem Zsuzsa 1967-ben született Marosvásárhelyen.
A Jelenkor Kiadónál megjelent kötetei:
Moszkvában esik (2016)
Az első világvége, amit együtt töltöttünk (2020)
Botladozó földi lelkek ők, Szél Icu (akinek „amigdalájára rá volt tetoválva, hogy #énvagyokahibás #engemnemlehetszeretni”); édesanyja, Osztrovszki Lili (aki mindig is színészi & énekesi karrierre vágyott); Portik Simon alias Don (Icu férje és gyermekeinek apja, mellékállásban az élet császára); vagy Bari Vera, alter, roma filmrendező (aki éppen Kicsi kozmosz című filmjét készül megrendezni), de fültanúi lehetünk az esőben fecsegő kutyák pletykálkodásának és az imposztor madarak gondtalan fütyörészésének is.
Selyem Zsuzsa regénye érzékenyen és ironikusan, empatikusan és provokatívan, könyörtelenül és vigasztalóan szabadítja meg szereplőit abból a káoszból, amit nem csak ők maguk teremtettek.
Selyem Zsuzsa 1967-ben született Marosvásárhelyen.
A Jelenkor Kiadónál megjelent kötetei:
Moszkvában esik (2016)
Az első világvége, amit együtt töltöttünk (2020)
324 pages, Hardcover
First published March 28, 2025
2 people are currently reading
27 people want to read
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 of 1 review
October 28, 2025
Szerintem kétféle irodalmi nyelv van. Az egyiknél a nyelv eszköz - legyenek a mondatok bármilyen kifinomultak vagy akár minimalisták, szigorúan funkcionálisak, egyetlen céljuk, hogy az író minél pontosabban átadja a cselekményt vagy a szereplők emócióit. A másiknál viszont a nyelv fal - először át kell mászni az olvasónak rajta, gyakran kínkeservvel, és csak úgy jut el magáig a regényig. Na, szerintem Selyem könyve utóbbi halmazt erősíti.
Szögezzük le, ez a nyelv remek. Néhol kifejezetten pazar mondatokra és jelenetekre találunk benne. De amint úgy érezzük, hogy igen, most megragadtuk a cselekmény grabancát, Selyem csavarint egyet a nyelven, és kitépi a markunkból. Játszik az időkezeléssel, a nézőpontokkal, de még a térérzékelésünkkel is - néha mintha kozmikus távlatokba hátrálna, máskor meg olyan közelre zoom-ol, hogy elveszünk a mikrovilágban. Váratlan elemek és cselekményszálak behozásával hökkent meg (mit keresünk a Dubrovka színházban? hogy kerül ide Drakula bácsi?), amelyek folyamatosan arra kényszerítenek, hogy áthelyezzük a fókuszt a központinak hitt szálról egy másikra, amelynek talán nincs is folytatása, csak egyfajta zárványként került bele a szövegbe. Ez a fajta olvasótriggerelés, megjegyzem, nagyon jól tud esni - Cartarescu Solenoidja is erre épült, és nem lepne meg, ha Selyem inspirálódott volna belőle. Ugyanakkor számomra ez a fajta nyelv akkor borítja igazából virágba a művet, ha minden mondata egy-egy tégla az atmoszféra építményében. Itt ezt nem érzem - az anomáliák nem annyira a mű világáról, mint az író nyelvvel ápolt viszonyáról, illetve sajátos irodalomértelmezéséről közölnek információt. Bravúros szöveg, ami nem áll össze bravúros regénnyé.
(Az értékelés írója a Merítés zsűrijének tagja)
Szögezzük le, ez a nyelv remek. Néhol kifejezetten pazar mondatokra és jelenetekre találunk benne. De amint úgy érezzük, hogy igen, most megragadtuk a cselekmény grabancát, Selyem csavarint egyet a nyelven, és kitépi a markunkból. Játszik az időkezeléssel, a nézőpontokkal, de még a térérzékelésünkkel is - néha mintha kozmikus távlatokba hátrálna, máskor meg olyan közelre zoom-ol, hogy elveszünk a mikrovilágban. Váratlan elemek és cselekményszálak behozásával hökkent meg (mit keresünk a Dubrovka színházban? hogy kerül ide Drakula bácsi?), amelyek folyamatosan arra kényszerítenek, hogy áthelyezzük a fókuszt a központinak hitt szálról egy másikra, amelynek talán nincs is folytatása, csak egyfajta zárványként került bele a szövegbe. Ez a fajta olvasótriggerelés, megjegyzem, nagyon jól tud esni - Cartarescu Solenoidja is erre épült, és nem lepne meg, ha Selyem inspirálódott volna belőle. Ugyanakkor számomra ez a fajta nyelv akkor borítja igazából virágba a művet, ha minden mondata egy-egy tégla az atmoszféra építményében. Itt ezt nem érzem - az anomáliák nem annyira a mű világáról, mint az író nyelvvel ápolt viszonyáról, illetve sajátos irodalomértelmezéséről közölnek információt. Bravúros szöveg, ami nem áll össze bravúros regénnyé.
(Az értékelés írója a Merítés zsűrijének tagja)
Displaying 1 of 1 review