Erdő van idebenn

by Tóth Marcsi

Ahogy az Erdő van idebenn lapjain ismerőssé váló falu félúton van Eger és Ózd között, úgy találja meg a helyét Tóth Marcsi bemutatkozó könyve a novelláskötet és a regény között - és nem csupán megtalálja, hanem be is lakja ezt a sejtelmekkel és babonákkal teli teret. Az egymással összefüggő történetek a kilencvenes évek első felében indulnak, hogy a következő tizen-egynéhány esztendőben nyomon kövessük az itt lakók életét. Azokét, akik eleve itt voltak és mindig is itt lesznek, és azokét, akik idekerültek, és egyszer talán el is hagyhatják ezt a furcsán otthonos világot. A 44 éves Mara a teljes anyagi összeomlás szélén, egy kudarccal végződő házasságból érkezik a faluba 15 éves lányával, hogy barátnője, Dijanka panziójában dolgozva kezdjen új életet. Neki is van egy lánya, Lotti. Míg ő haragban van a világgal, addig Kismara inkább megérteni próbálja. Mellettük és rajtuk keresztül ismerjük meg a többieket: álmaikat és félelmeiket, saját beszédüket és közös titkaikat. Amiből rengeteg van. Akárcsak rejtekútból és útvesztőből. Erre utal a könyv címe is: az erdő konkrét helyszín, körülöleli, védi és zárja a falut, és egyszersmind az elbeszélésciklus, a körkörösség, az időtlenség metaforája.

224 pages, Paperback

First published May 13, 2025

Reviews

[Kuszma · Rating 5 out of 5]

Végtére is az irodalom az egyéni élmény közös élménnyé formálásának művészete. Hogy nyelvi eszközökkel létrehozzuk azt a gravitációs teret, ami magához vonzza az olvasót, hogy érzelmi viszonyt alakítson ki azzal, amivel eddig csak egy embernek, a szerzőnek volt kapcsolata. Ez egyfajta aranycsinálás, csodás halszaporítás, a mágikus út a semmiből a valamibe. És hát Tóth ezt nagyon jól műveli. Szerintem azért, mert pontosan tudja, hogy a személyesség nem monokróm dolog. Nem arról szól, hogy minden fürdik a nyáresti fényben, vagy szarrá ázik a depresszív novemberi esőben. Hanem is-is. A személyesség emberekből áll, akikre jó vagy rossz visszaemlékezni. Helyekről, ahol remekül vagy cudarul éreztük magunkat. Sérülésekről, ajándékokról. Emlékezni olyan, mint ködben kóborolni - de hogy ebből a ködből lehet-e történeteket szaggatni, az nem csak érzékenység, hanem tudás dolga is. És Tóth tud. Amikor megrajzolja a hegyek közé szorult falut, a döntéseik közé szorult embereket, akkor eléri, hogy felfüggesszem a tudást, miszerint: ez csak fikció. Ez pedig elég menő.

Megjegyz.: a kötet - és egyben a záró elbeszélés - egy Hiperkarma szám címe, bár erre való utalást a könyvben nem találtam. Akárhogy is, nagyon szépen harmonizál a szöveg általános hangulatával.

(Az értékelés írója a Merítés zsűrijének tagja)

[Dani Dányi · Rating 5 out of 5]

Elsőkönyv, és ehhez képest (is) nagyon kiforrott, remekül megírt szöveg-szövegek. Sok kis szöveg, amik nagyon szervesen összetartoznak, földrajzi-ökológiai-közösségi egységben, egy térség és egy kis falu életeinek részletei. Frissnek és eredetinek hat az egész megszólalásmód: gyakran köznyelvi és kollokviális de nagyon kidolgozott és gazdag, gyakran köznapi és triviális de mégis kétségtelen hogy irodalmi szövegben vagyunk, különösen eltalált és hatásvadásztalanított a dramaturgia, és bár gyakran erős mondatokat olvasunk, mégsem a szerző eredetieskedése viszi a szöveget, hanem a karakterek és a hangulat. Hiába hogy nyomott és nyomasztó, amilyen egy szegény és vergődő kistelepülés közössége és élete és kilátásai: súlyosak a valóságok, de nagyon szép kilátások vannak közben arra az erdőre, akár odakint, akár odabent. A kamaszlány-perspektíva apránként kiválik mint vezérfonál, és mint egy művészibb, szürreálisabb vagy egyszerűen "csak" fantáziadúsabb narratív mód, és ez is sokat ad a könyvhöz. Szuper bemutatkozás, el vagyok ragadtatva.

[Kovaxka · Rating 4 out of 5]

Nagyon erős négyes, mert első megjelenésnek fantasztikus. Az már az én egyéni sorstragédiám, hogy a novellafüzérek nálam ritkán működnek. Hangulatfestés és stílus jeles, a karakterek remekül működnek, a történetek erősek, elgondolkodtatók. Nagyon várom a következő írást, ami – remélem – regény lesz.

[Lassányi Tamás Péter · Rating 3 out of 5]

Bár nagyon tetszett, mégsem szerettem bele, és ha valamit, hát azt maximálisan megadom neki, hogy nem a szokásos béna nosztalgia-múzeum az a kilencvenes évek Magyarország, amiben kellemetlenül kóválygunk a főhösökkel.el.