„Amikor fákat ültetsz a teraszodra, egyszer égig fognak érni. Mivel a költészetben minden, bármi lehetséges, és az igazi költészet mindig valóságalapú, ahogy mindig minden az. Mégis a leglogikusabbnak tűnő szókapcsolat is csak akkor jó, ha van, működik az a láthatatlan szál, ami nem megmagyarázható. És akkor most hogy is van ez? Hát pontosan így, ilyen a vers, semmit nem tudunk róla, nem megmagyarázható, mégis van, létezik, lélegzik és működik. Valami olyasmit mesél a valóságról, amit mindannyian tudunk. De csak akkor jövünk rá, amikor éppen verseskötetet olvasunk. Amikor fákat ültetünk a teraszra.” (Jász Attila)
Magyar költő, szerkesztő, esszéíró. Szülei: Jász István és Fitos Irén. 1985–1988 között a Veszprémi Vegyipari Egyetem hallgatója volt. 1988–1991 között művelődési házban dolgozott. 1989 óta publikál. 1989–1993 között az Eszterházy Károly Főiskola diákja volt. 1991–1994 között a Nevelési Tanácsadó Intézet csoportvezetője volt. 1993 óta a tatabányai Új Forrás szerkesztője és főszerkesztő-helyettese, 2010-től főszerkesztője. A Szépírók Társasága érdekvédelmi szövetség tagja.