Ismét egy nagyon csavaros, bonyolult Maigret kötet, ami a koraiak közül való (1931-es). A felügyelő kicsit más is a tőle később megszokottól, talán valahogy lazább, aktívabb is, merészebb, nem csak a csendes, merengő megfigyelő, aki pipázva sétálgat. Nem átall beavatkozni a bűnügybe, méghozzá nem is kicsit, hogy teljesen összezavarja a tettest.
Két fiatal jómadár eldönti, hogy kirabolja a Víg Malom kasszáját, és zárás után bezárkóznak a pincébe. Azonban arra nem számít az ifjú Chabot és Delfosse, hogy a pincéből előbukkanva az aznap este ott mulató török - vagy görög? - holttestébe botlanak... Elmenekülnek, és lesik a híreket, vajon hová vezet majd a nyomozás?
Nehéz volt kibogozni a szálakat, én mindvégig a sötétben tapogatóztam csak, és nagyon meglepett a végeredmény, amit Maigret ebben a könyvben Poirot-hoz hasonló nagymonológban vezet le, amikor a szereplők majdnem kivétel nélkül egy kis szobában csoportosulnak.
Érdekes volt, hogy Maigret igazán csak a könyv felénél bukkan fel, vagy fedi fel magát, mondjuk így, bár szerintem a rutinos Simenon olvasó már kiszúrja az elején is. ;)
Sokáig velem fog maradni a hangulata, a jelenetek a Víg Malomban, a két fiatal szereplő rázós pillanatai, Grafopulosz holtteste a sötétben, és persze Adéle, akit címszereplőnek tettek meg, és aki a kötelező, pongyolás, öltözködős jelenetet hozza. ;)
U.i.: Ezt nem Rayman Zsófia fordította, de ebben is Maigret-né van, Madame Maigret helyett.
Tényleg ráférne ezekre a régi példányokra egy-egy új fordítás, és szép, új, friss Agavés kiadásuk.