Katastroof

by Mari Saat

Jutustusega "Katastroof" esitab autor traditsioonilise armastusloo raamides isiksuse süvastruktuuris kulgevate protsesside kujutise. Armastuse purunemine on isiksuse lagunemise loogiline tulemus – katastroof on indiviidisisene, mitte kahe inimese vaheline protsess.

72 pages, Paperback

First published January 1, 1973

About the author

Born in Tallinn in 1947, Mari Saat is an Estonian economist and writer who has published four novels and a number of short story collections, children's books and non-fiction works,

She has received many awards since the publication of her first collection of short stories, Katastroof, in 1973, including the Estonian Cultural Endowment's Prose Award in 1992, 1999 and 2008, the latter for The Saviour of Lasnamäe.

Reviews

[Kuszma · Rating 3 out of 5]

Mari Saat az észt irodalom nagy kívülállója, főállású közgazdász, aki mintegy mellesleg ír* – illetve elképzelhető, hogy főállású író, aki mintegy mellesleg közgazdászkodik, ezen ne vesszünk össze. A címadó (hosszabb lélegzetvételű) kisregény elején Saat sajátosságain morfondírozva arra jutottam, hogy a KGST-országok íróihoz képest meglehetősen keveset foglalkozik a társadalmi jelenségekkel, annál többet a lélektannal, így a szöveg valami sajátosan skandináv ízzel gazdagodott. A főhős egy Olev nevű fiatalember, akit premier plánban kísér az írónő – enyhén (nagyon enyhén!) Camus Közöny-ét idéző figura, aki minden eszközzel próbálja érzelemmentesíteni saját magát, mert a higgadtságban látja azt az eszközt, amivel karrierista vágyait kielégítheti. Ez irányú ténykedését különböző nők próbálják megakasztani, különösen egy bizonyos Sirje – a címbéli Katasztrófa pedig arra utal, hogy ezt nem minden siker nélkül teszi. Írói szempontból. Olvasói szempontból meg a Katasztrófa az, hogy az író az ígéretes, egyszemszögű lélektani próza közepén elereszti a gyeplőt, otthagyja Olevet, és elkezd más szereplőkkel (elsősorban Sirjével) foglalkozni, ami nem lenne önmagában baj, de sajnos ettől az a határozott érzésem támad, hogy felületessé vált a szöveg, és nem sikerült kihozni a lehetőségekből a maximumot.

A második kisregény (Ködhegy királya) még kevésbé nyerte el tetszésemet. Két műegyetemi hallgató szerelmének krónikája – egy fiúé, meg egy lányé, jegyzem meg gyorsan. (Ha két fiúé, vagy két lányé lenne, talán nagyobb érdeklődést váltott volna ki belőlem.) Egész egyszerűen képtelen vagyok többet kihüvelyezni belőle, mint azt a világirodalmon végiggyűrűző tanulságot, hogy „Jaj, de szar az élet, és még arra se jövünk rá, mitől”. Felejtős. Ezek után a kötetet záró rövidebb novellák kifejezetten felüdülésként hatottak, különösen Az iskola, ami úgy ahogy van, pöpec. Lehet, Saat-nak ezek a behatárolt formák az igazi specialitásai, mert nincs ideje elkolbászolni az erős vezérfonaltól. Mindent egybevetve nem különösebben emlékezetes kötet, nem rántotta ki a lábam alól a padlószőnyeget. Pláne, hogy az nincs is.

* Ezt nyilván az utószóból tudom, amit pont az ilyen infókért szokás tartani. Mindenesetre nagyon igyekeztem, hogy olvasás közben a szöveg sajátosságait ne próbáljam meg ennek a ténynek a tükrében vizsgálni. Jelentem, sikerült.

[M · Rating 3 out of 5]

Üks segane kunstnikust mees, kelle mõttemaailm kohati lausa hullumeelsuse poole suunduvat ja kaunid naised tema ümber. Mind hirmutasid need toored ja tugevad emotsioonid. Need olid ehedad, valusad ja kõhedad. Raamatu lõpp pööras mu nii sassi, et võttis tükk aega enne kui sain lõpuks maha rahunetud.