Üveghegy

Ólomerdő #2

by Csilla Kleinheincz, Cserny Timi Pookah (Illustrator)

„Elég szörnyű dolgokat művelünk egymással puszta szeretetből.”

A tündér Lóna visszatért, lánya, Emese azonban képtelen megbocsátani neki, hogy egykor elhagyta. Az öntörvényű lány inkább a saját útját keresi a tündérek varázslatos birodalmában, amely fenyegető változások előtt áll. Nincs könnyű dolga, hiszen meg kell tanulnia varázsolni, elfogadni Lónát, és elengedni a múltat.

Emese nem tud lemondani a vágyairól, még ha ezeknek nem is csupán ő fizeti meg az árát. Miután megszegi a tündérek egyik legnagyobb tabuját, kénytelen elszánni magát: az emberi életet választja, vagy Héterdő legendáit és varázslatait? Mindkét világban hosszú útra indul, hogy meglelje a válaszokat, ám döntései meghatározzák a családja és a tündérek sorsát is – de hogy a lány hős lesz-e vagy romboló, azt talán még a végzetnők sem tudják.

Az Ólomerdő hét éve várt folytatása két kisregényt tartalmaz, amelyek újra igazolják, hogy Kleinheincz Csilla sorozata elvárásainkra rácáfoló fantasy, egyúttal nagyon is emberi konfliktusokat bemutató családtörténet a döntések súlyáról.

Genres: Fantasy, Young Adult

384 pages, Paperback

First published November 18, 2014

About the author

Kleinheincz Csilla (1978. augusztus 26. –) magyar író, szerkesztő, műfordító.

Korábban a Stádium Fiatal Írók Köre és a Cohors Scriptorium tagja, korábban a Delta Vision kiadó és az Ad Astra kiadó szerkesztője volt. Az SFmag alapító szerkesztője, a korábban Delta Műhely-ként létrehozott Írókör és a Magyar Írószövetség tagja, a The Portal angol nyelvű, kisprózával foglalkozó magazin magyar területi koordinátora. Jelenleg a GABO kiadó szerkesztője.

~~

Kleinheincz Csilla is a Hungarian-Vietnamese writer, whose stories and novels mostly fall in the area of slipstream and fantasy. She translates fantasy into Hungarian and works as an editor at the Hungarian SF publisher Gabo.

Reviews

[Veronika Nyerges · Rating 5 out of 5]

A belső borítón fülszöveg helyett egy idézet a regényből: “Elég szörnyű dolgokat művelünk egymással puszta szeretetből”, na igen.
Emese kicsit idősebb lett, ő maga a megtestesült hiány. Vannak fizikai, és érzelmi hiányosságai, amin nem segítenek a tündér-képességek, emberként kell ezeket kezelnie. Vissza is kapta az anyukáját meg nem is, keresik az utat egymáshoz, miközben Emese megpróbál emberként is és tündérként is élni. Furává vált a családja, mindeki egyszerre van ott mellette, miközben elérhetetlenek, folyamatosan mindenkivel átértékelődik a kapcsolata, nem tinikönyv ez egy kicsit sem, az írónő nem holmi világot akar megmentetni a hősével, egy kósza apokalipszisnél nagyságrendekkel nagyobb, és valós problémákat pakol a hátára. Ha valaki a tündéreket cukorfelhőn táncikáló, csillogó varázspálcákat villantó cukiruhás kiscsajokként képzelné el, hát akkor majd most kijózanodik.

[brompton brompton · Rating 4 out of 5]

Nagyon jó volt, imádtam, de volt benne 1-2 apróság, ami miatt lehúzok most egy csillagot.

[natasa · Rating 4 out of 5]

az ólomerdő összeszedettsége után az üveghegyet kissé csalódottan tettem le a végén.

ugyan manapság már ciki nyelvtannáciskodni, de ha már annyira igényesen íródott az első rész, hogy sokan ki is emelték az összegzésükben, akkor hadd szabadjon rugóznom ezen a témakörön kicsit. a történet nem volt rossz, bár az első kötetnek nem ér a közelébe, és kissé döcögősen is indult be, de azok után, hogy az első könyvben nyálcsorgatva ámultam a csodálatos nyelvezeten és annak gördülékenységén, most szíven ütött minden egyes stilisztikai hiba, egyáltalán nem vártam ezt a slendriánságot. (amikor pedig ránéztem az ólomerdő blogra és megláttam egy poszt címében, hogy "2.0-ás", akkor végképp eltört bennem valami.)
kicsit nehéz megragadni, mitől is volt kevésbé jó az üveghegy, de talán nagyrészt a karakterekben rejlik a hiba. most nem sikerült olyan jól elmélyíteni őket, így nem is éreztem magam igazán közel hozzájuk és a többség eleve nem is volt különösebben szimpatikus. maga a sztori pedig valahogy nem azzal a természetességgel áradt, mint az ólomerdőben, hanem kicsit úgy éreztem, mintha mindenáron nagyobbat akarna mondani és túlontúl titokzatos próbálna lenni. mindezektől függetlenül semmiképp sem mondanám, hogy rossz, de az első könyv egyszerűen olyan magasra tette a lécet, hogy ahhoz képest bármi, ami nem ugorja meg azt a szintet, valamilyen szinten mindenképp csalódás lesz.
ha lennének félpontok, mindenképp 4,5-et adnék rá, de így marad a négyes.

de mondom, nekem sajnos sokat rontott az élményen a föntebb említett hanyagság, amitől képtelen vagyok elvonatkoztatni. mindenesetre remélem, hogy a következő kötetek újra a korábbi odafigyeléssel készülnek majd.

[D. Dorka · Rating 5 out of 5]

4,5 csillag

És Kleinheincz Csilla beváltotta, hogy 7 év múlva lett csak második kötet. Milyen szerencse, hogy én már akkor kezdtem neki a trilógiának, amikor a végére értünk, így a várakozás egyetlen oka az volt, hogy mást is olvastam közben.

Az Üveghegy valójában két kisregény, az első a címadó, a második pedig a Kősárkány. Természetesen összetartoznak, csak némi regénybeli idő választja el őket. Mégis az értékelés szempontjából célszerű őket külön kezelni.

Az Üveghegy Lóna szemszögéből íródott, ami annak ellenére némi döccenőt jelentett számomra az olvasásban, hogy nem rögtön olvastam az Ólomerdő után. Cserébe viszont nem tett hozzá maga a szemszög sokat a történethez. Lehet, hogy kihagytam volna. Viszont a téma nagyon érdekes volt: anya-lánya viszony. Az első kötetnek is ez volt a szervező ereje, a lány szeretete az anyja iránt. Csak mire megtalálta, addigra már az ideál és emlékek helyett emberré vált számára is az anyja, akire nagyon dühös volt. Ebben a kisregényben az anya szemszögéből látjuk, ahogy kétségbeesetten próbál küzdeni a lánya elvesztett szeretetéért, miközben egészen más alapérzelmekkel és alapfogalmakkal dolgozik, hiszen ő a tündérvilág szülötte, a gyermeke viszont az embervilág neveltje inkább. Ez az ütköztetés nekem nagyon tetszett. És persze a múltjuk is nagyon terhelt, így sokkal könnyebb a lánynak pótanyafigura után nézni, semmint rendezni a vérszerinti anyjával a viszonyát. Illetve arra jöttem még rá, hogy azért is szeretem annyira ezt a történetet, mert bár fantasy, de mégis konkrétan (is) megjelenik benne a 21. század, és ettől nem érzem annyira távolinak. Külön pikantéria, hogy Emese (és egyébként mindenki) döntéseinek súlya sokkal nagyobb a tündérvilágban.

A Kősárkány megnyitja előttünk tündérország belsejét, Szépországot, már nemcsak a peremvidéken maradunk a fémerdőkben. Két (nem túl távoli) idősíkban követjük Emese történetét. Ez adott némi plusz izgalmat, miután kibogoztam a zavart, amit keltett, amíg nem sikerült rájönnöm, hogy nem lineáris a cselekmény. Az egyik síkban Emese önmagát keresi a tündérvilágon kívül, fizikailag és lelkileg is próbálja függetleníteni magát tőle. Így tágult ki Gödöllő és a Cházár András utcai iskola Bécsre, majd még messzebbre. Tipikus „tini lány elszalad a felnőttség problémái elől, amíg még úgy érzi, megteheti” rész volt, ahol ugyan a végkimenetelt tudtuk, mégis szép íve volt. Díjaztam, ahogy az emberi rajzolást összeveti Emese a varázslatok lerajzolásával, és hogy melyik is a fontosabb az életében. Amire kifejezetten felnőtt megoldást talált: mindkettőnek a maga helyét. Eközben a másik síkon pedig Szépországban próbál rájönni, hogy ki is ő, mi is az ő feladata. Amiben a legerősebb elem szerintem Ezüstkezű legendája (spoiler: ez a zárókötet címe), ami akár Emeséről is szólhat, de a legendák ugye sosem ennyire egyszerűen működnek. Azt pedig tudjuk, milyen nyomasztó hatalmas elvárásoknak megfelelni. Mindezen önkeresés közben pedig folytatódik tovább a mitikus történetünk, ami most a sárkányokra fókuszál. Párral már az előző kötetben is találkoztunk említés szintjén, most jóval többet megtudtunk róluk. Például hogy a sárkányok hogyan születnek. Habár soha eszembe nem jutott volna, hogy a holtak visszahozása lesz a mód, gyönyörű megoldás, ahogy a bennük lévő szeretet éhséggé válása is. Ez egy olyan tragédia, ami mindent tönkretesz. És amit Emese persze nem tudott, mert senki nem mondta el neki, féltésből. Így lett Istvánból, az apából, Kő. Akinek ráadásul nincsenek emlékei, mert Lóna, hogy védje saját és lánya életét, elvette őket. Cserébe Lóna maga emberi emlékekkel felvértezve kicsit megváltozott személyiségét tekintve. Csupa apró csemege az olvasónak. Irigylem Kleinheincz Csilla fantáziáját, és egyben nagyon örülök, hogy megfogalmazta és összetette az ötleteit könyvekbe. Szóval van a két sárkányunk, Hajnal és Éjfél, akik ebben a kötetben felébrednek (és legalább megemlítem Ispilángot és Tálibert, akik állatok, ám idővel kiderül, hogy a sárkányok álmai gyakorlatilag, szinte már mintha azt testesítenék meg, amilyenek a sárkányok lenni akarnának, ha nem lennének a fantáziavilág egyik legbrutálisabb teremtményei – már megint mennyi szimbólum és ötlet) megismerjük a történetüket, és leginkább nem tudjuk eldönteni, hova is álljunk. Majd fény derül egy harmadik, még élő sárkányra, Ártányra, aki valószínűleg még központi figura lesz a továbbiakban.

A kiadás is gyönyörű szerintem, az illusztrációk is szépek a maguk egyszerű-, de mégis nagyszerűségében. Tudom, a gabos első kötetben is voltak, de én még a deltásat kaptam kézhez.

Azért azt a -0,5 csillagot illenék megmagyaráznom, ha már itt áradoztam bekezdéseken keresztül. Kénytelen voltam legalább az első kötettel összehasonlítani, és az nagy katarzisélmény, amit az Ólomerdő meg tudott adni, ebben a kötetben elmaradt. Ez nem volt annyira jó értelemben megszerkesztve. Ez nem jelenti azt, hogy rossz lenne, csak hogy az első kötet túl jól sikerült…

Abszolút tervben van a zárókötet, csak ugye az a fránya könyves listám elég hosszú. De nem akarom sokáig váratni magam.

[Roberto · Rating 5 out of 5]

Az ólomerdő folytatása...fenomenális!
Itt is néha sok volt nekem a metafora, de ettől eltekintve, remek könyv volt!
Annyira gyönyörűséges megfogalmazás van néhol benne, mint amikor pl. Ispiláng és Tutáliber beleszövődik a történetbe. Annyira valóságos, és annyira valószerűtlen, hogy a benne rejtező energia, mágia a csillagos égig emeli az olvasó lelkét. És ott a könnyek gyémántcseppekként gördülnek le orcáján.
Gyönyörűségesen érzéki álomvalóság.
Magával ragadó. Beszippantó.
Feltétlenül elolvasnivaló!

[Nora Sznida]

Amennyire vártam a második részt annyira jó is volt, szóval egyáltalán nem csalódtam, csak azt sajnáltam, hogy Lóna és Emese kapcsolata nem úgy alakult ahogyan a nagy várakozás és a nő után kutatása miatt azt elvártam volna, de hát ez nem egy tündérmese! Sajnáltam azt is, hogy szegény István végül nem élte túl, gondolom kicsit ez is megfertőzte Emese kapcsolatát az anyjával. Mindent együttvéve nagyon tetszett mind a két könyv, kicsit hiányoltam Rabonbánt, de gondolom az utolsó részben kapunk belőle. :)

[Mariann · Rating 4 out of 5]

Wow I loved IT! I am really bumped right now, this book was really really good! 😍 I loved the athmosphere, the setting, finally I have found a hungarian fairy tale retelling that was amazing! Oh Im so happy.

[Hikari · Rating 5 out of 5]

Ez nem egy egyszerű fantasy vagy újraírt mese. Ez egy gyönyörű utazás egy kamasz lánnyal, akivel együtt bolyonghat az olvasó az ólomerdőben, a csillagfalvak közt, az Üveghegyen, vagy éppen Bécsben és Gödöllőn. Ez egy egyre mélyebbre nyúló családtörténet, melyben tündérek és emberek élete fonódik össze elválaszthatatlanul.
Készen állsz arra, hogy megismerd magadat, hogy megtudd a kemény, valódi leplezetlen igazságot? Készen állsz, hogy megtudd a Rengeteg titkait? Készen állsz, hogy felfedezd a sárkányok mítoszát? Akkor gyere velem...a sors útjai ugyan kifürkészhetetlenek, ám a válaszokat nem rejtik el Előled sem. Csak fel kell jutnod hozzá az Üveghegyre.

Bővebben: http://irasaimtarhaza.blogspot.hu/201...

[Egyed Csaba · Rating 2 out of 5]

Óriási csalódás volt, főleg a kitűnő az első rész ut��n.
Távol álljon tőlem az írónő bántása, hiszen az előző résszel minden tisztelemet kivívta, de aki az Ólomerdő folytatását várja ettől a regénytől, az inkább ne vegye meg.
Az én ízlésemnek a könyv irodalmi stílusa teljesen élvezhetetlen volt. Maga a történet még érdekes is lehetne (kifejezetten tetszett, hogy betekintést nyerhettünk az Üveghegyen túlra), de nem érzem megfelelőnek a bemutatását, egy sokszor az volt az érzésem, hogy a történet nem vezet sehova.

[Judit Rozsonits · Rating 5 out of 5]

Ez a könyv... hasonlóan szétszaggatta a szívemet, mint a Csillagainkban a hiba.
Akinek már nincs életben az édesapja, az megérti, ha elolvassa Csilla Ólomerdőjének folytatását.
Írok majd a blogomon mindkét kötetről-de most még túl közeli az élmény.
Mélységesen felkavart-csak most nem tudtam sírni. Majd az újraolvasásnál-akkor nem nyilvános helyen fogom olvasni...
A problémám annyi: HOL A FOLYTATÁS????

[Barbara Molnár · Rating 5 out of 5]

Nem akarok sok mindent szólni erről a könyvről.
Épp csak annyit, hogy rémisztően magamra ismertem Emesében, ami miatt még annyira sem érzem magamat különlegesnek, mint eddig.
Köszönöm, és mégsem.