Igazából soha rosszabb elbeszéléskötetet. Soltésznak mindig van a tarsolyában egy érdekes kiindulópont, egy jó ötlet, sőt helyenként még egy-egy ügyes karakterre vagy izgalmas helyszínre is futja a büdzséből. Az általános kreativitás helyenként el is leplezi, hogy igazából ezek a sztorik alapvetően mozdulatlanok - történik ugyan ez meg az, de a szereplők általában ugyanúgy hagyják el a szöveg terét, ahogy belementek. Dramaturgiai értelemben Soltész ritkán épít fel íveket, inkább csak fellő pár tűzijáték-rakétát (augusztus 20. reference), aztán mikor elül a füst, azt látjuk, hogy igazából minden ugyanaz. Persze az is tény, hogy a novella ilyen műfaj: korlátozott terjedelem, korlátozott tér az építkezésre. Szóval inkább örüljünk annak, aminek lehet is örülni: egy jól összerakott, jól szerkesztett elbeszéléskötetnek, aminek egyes tételei a magas lécet is megugorják.
(Az értékelés írója a Merítés zsűrijének tagja)