What do you think?
Rate this book
Trouble in Paradise: From the End of History to the End of Capitalism
In Trouble in Paradise, Slavoj Žižek, one of our most famous, most combative philosophers, explains how by drawing on the ideas of communism, we can find a way out of the crisis of capitalism.There is obviously trouble in the global capitalist paradise. But why do we find it so difficult to imagine a way out of the crisis we're in? It is as if the trouble feeds on the march of capitalism has become inexorable, the only game in town.Setting out to diagnose the condition of global capitalism, the ideological constraints we are faced with in our daily lives, and the bleak future promised by this system, Slavoj Žižek explores the possibilities - and the traps - of new emancipatory struggles. Drawing insights from phenomena as diverse as Gangnam Style to Marx, The Dark Knight to Thatcher, Trouble in Paradise is an incisive dissection of the world we inhabit, and the new order to come.'The most dangerous philosopher in the West' - Adam Kirsch, New Republic 'The most formidably brilliant exponent of psychoanalysis, indeed of cultural theory in general, to have emerged in many decades' - Terry Eagleton 'Žižek leaves no social or cultural phenomenon untheorized, and is master of the counterintuitive observation' - New YorkerSlavoj Žižek is a Hegelian philosopher, Lacanian psychoanalyst, and political activist. He is international director of the Birkbeck Institute for the Humanities and the author of numerous books on dialectical materialism, critique of ideology and art, including Less Than Nothing, Living in the End Times, First as Tragedy, Then as Farce and, most recently, The Year of Dreaming Dangerously.
213 pages, Kindle Edition
First published November 27, 2014
312 people are currently reading
3335 people want to read
About the author
Slavoj Žižek
629 books7,437 followersSlavoj Žižek is a Slovene sociologist, philosopher, and cultural critic.
He was born in Ljubljana, Slovenia (then part of SFR Yugoslavia). He received a Doctor of Arts in Philosophy from the University of Ljubljana and studied psychoanalysis at the University of Paris VIII with Jacques-Alain Miller and François Regnault. In 1990 he was a candidate with the party Liberal Democracy of Slovenia for Presidency of the Republic of Slovenia (an auxiliary institution, abolished in 1992).
Since 2005, Žižek has been a member of the Slovenian Academy of Sciences and Arts.
Žižek is well known for his use of the works of 20th century French psychoanalyst Jacques Lacan in a new reading of popular culture. He writes on many topics including the Iraq War, fundamentalism, capitalism, tolerance, political correctness, globalization, subjectivity, human rights, Lenin, myth, cyberspace, postmodernism, multiculturalism, post-marxism, David Lynch, and Alfred Hitchcock.
In an interview with the Spanish newspaper El País he jokingly described himself as an "orthodox Lacanian Stalinist". In an interview with Amy Goodman on Democracy Now! he described himself as a "Marxist" and a "Communist."
He was born in Ljubljana, Slovenia (then part of SFR Yugoslavia). He received a Doctor of Arts in Philosophy from the University of Ljubljana and studied psychoanalysis at the University of Paris VIII with Jacques-Alain Miller and François Regnault. In 1990 he was a candidate with the party Liberal Democracy of Slovenia for Presidency of the Republic of Slovenia (an auxiliary institution, abolished in 1992).
Since 2005, Žižek has been a member of the Slovenian Academy of Sciences and Arts.
Žižek is well known for his use of the works of 20th century French psychoanalyst Jacques Lacan in a new reading of popular culture. He writes on many topics including the Iraq War, fundamentalism, capitalism, tolerance, political correctness, globalization, subjectivity, human rights, Lenin, myth, cyberspace, postmodernism, multiculturalism, post-marxism, David Lynch, and Alfred Hitchcock.
In an interview with the Spanish newspaper El País he jokingly described himself as an "orthodox Lacanian Stalinist". In an interview with Amy Goodman on Democracy Now! he described himself as a "Marxist" and a "Communist."
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 30 of 124 reviews
March 21, 2016
When Thatcher was asked about her greatest achievement, she promptly answered: 'New Labour.'
Risking an air of redundancy, Trouble in Paradise is troubling, concerning, topical and immediate. Cobbled from pieces Žižek wrote for periodicals (largely the Guardian and the LRB -- I had read most of them previously there) I found his arguments much more persuasive presented here, linked arm and arm, even if the repeated jokes do ache a bit after the 5th telling. What I appreciate about the text is how Žižek look to other theorists for answers or at least models of opportunity: Sloterdijk and Berardi feature prominently. So quickly -- inequality and a lack of social justice are inflaming many throughout the world. It is a question of expectations, so watch out China. Mindsets are becoming medieval at digital speeds. The establishment feels threatened --why Snowden, Assange, Manning are viewed as such threats -- the welfare state was doomed once the Wall fell, as the lack of a political alternative meant that such securities were a superfluous expenditure. Z reflects on Benjamin's mystic violence while he imagines a Communist horizon. I texted my best friend while reading this that I felt the weight of emancipatory politics all weekend, yet I could only trust beer in such weighty matters.
Risking an air of redundancy, Trouble in Paradise is troubling, concerning, topical and immediate. Cobbled from pieces Žižek wrote for periodicals (largely the Guardian and the LRB -- I had read most of them previously there) I found his arguments much more persuasive presented here, linked arm and arm, even if the repeated jokes do ache a bit after the 5th telling. What I appreciate about the text is how Žižek look to other theorists for answers or at least models of opportunity: Sloterdijk and Berardi feature prominently. So quickly -- inequality and a lack of social justice are inflaming many throughout the world. It is a question of expectations, so watch out China. Mindsets are becoming medieval at digital speeds. The establishment feels threatened --why Snowden, Assange, Manning are viewed as such threats -- the welfare state was doomed once the Wall fell, as the lack of a political alternative meant that such securities were a superfluous expenditure. Z reflects on Benjamin's mystic violence while he imagines a Communist horizon. I texted my best friend while reading this that I felt the weight of emancipatory politics all weekend, yet I could only trust beer in such weighty matters.
November 30, 2016
Once I’d finally finished the first draft of my PhD thesis, all 79,659 words of it, the first book I decided to read was by Slavoj Žižek. From this I infer that academia has warped my brain, possibly for life. I found 'Trouble in Paradise' a great deal easier to read than Living in the End Times, for several reasons. Firstly it is shorter, secondly it is ostensibly based on a lecture series given in South Korea, and thirdly there is less frequent recourse to Hegel and Kant. The style is much the same, however. As Žižek freely admits at the end, ‘No single idea underlies this bric-a-brac, nothing like Negri’s ‘multitude’ or Piketty’s ‘soak the rich’ to orientate the book’s analyses towards a clear political strategy’. The text flits from analysis of a poem or joke to discussion of genocide and financial crisis. I’ve become curiously fond of this unique style, but it doesn’t lend itself to reviewing the book as a whole. Instead, I found myself writing references to specific points in a little notebook, as otherwise I’d forget them under the onslaught of further eclectic miscellanea.
Parts that I found interesting and thought-provoking included discussion of structural unemployment as a necessary underpinning of global capitalism (p.23), the link between debt and guilt (p. 44), and this comment on freedom:
That second sentence is longer than I remembered. Further intriguing material is to be found on constructed ignorance (p.69), the conflict between superego individualisation and global problems (p.87), and analysis of the Arab Spring and how revolutions are re-appropriated (p.102). I further noted this idea about consistency and general principles versus specific circumstances:
Žižek also has some striking things to say about Europe’s rising anti-immigrant sentiment (p.138), the necessity and impossibility of global government (p.160), and post-colonialism (p.170). At times, though, he is just talking nonsense:
It really isn’t. The most memorable part of the book concerned the need for a new ‘Master’. The initial point is both very true and well-expressed:
From this, Žižek moves through Badiou to make this claim, which I am not sure how to feel about:
Food for thought, certainly. I was amused that Žižek ended the book in the same way as David Graeber ends The Utopia of Rules: On Technology, Stupidity, and the Secret Joys of Bureaucracy - with an extended analysis of ‘The Dark Knight Rises’. That film appears to hold a fascination for critical theorists. I can understand why on some level, but it is also an absolute chaos of plot holes. Here, Ra’s al Ghul is compared to Robespierre. I was the first person to borrow this book from the university library; evidently my fellow students have no idea how to have fun.
Parts that I found interesting and thought-provoking included discussion of structural unemployment as a necessary underpinning of global capitalism (p.23), the link between debt and guilt (p. 44), and this comment on freedom:
Since free choice is elevated to a supreme value, social control and domination can no longer appear as infringing the subject’s freedom; it has to appear as (and be sustained by) the very experience of individuals as free. This unfreedom often appears in the guise of its opposite: when we are deprived of universal healthcare, we are told that we are given a new freedom of choice (to choose our healthcare provider); when we can no longer rely on long-term employment and are compelled to search for a new precarious job every few years or maybe even every couple of weeks, we are told that we are given the opportunity to reinvent ourselves and discover our unexpected creative potential; when we have to pay for the education of our children, we are told that we become ‘entrepeneurs-of-the-self’, acting like a capitalist who has to choose freely how he will invest the resources he possesses (or has borrowed) - in education, health, travel. Constantly bombarded by such imposed ‘free choices’, forced to make decisions for which we are not even properly qualified (or do not possess enough information about), we increasingly experience our freedom as a burden that causes unbearable anxiety.
That second sentence is longer than I remembered. Further intriguing material is to be found on constructed ignorance (p.69), the conflict between superego individualisation and global problems (p.87), and analysis of the Arab Spring and how revolutions are re-appropriated (p.102). I further noted this idea about consistency and general principles versus specific circumstances:
...market freedom goes hand in hand with the US supporting its own farmers, preaching democracy goes hand in hand with supporting Saudi Arabia. This inconsistency, this need to break one’s own rules, opens up a space for genuine political interventions... In Greece, a reasonable call for a more efficient and non-corrupt state apparatus, if meant seriously, implies a total overhaul of the state... A measure (say, the defense of human rights) which is in general a liberal platitude, can lead to explosive developments in a specific context.
Žižek also has some striking things to say about Europe’s rising anti-immigrant sentiment (p.138), the necessity and impossibility of global government (p.160), and post-colonialism (p.170). At times, though, he is just talking nonsense:
What if, today, straight marriage is ‘the most dark and daring of all transgressions’?
It really isn’t. The most memorable part of the book concerned the need for a new ‘Master’. The initial point is both very true and well-expressed:
When Thatcher was asked about her greatest achievement, she promptly answered: “New Labour”. And she was right: her triumph was that even her political enemies adopted her basic economic policies. The true triumph is not victory over the enemy; it occurs when the enemy itself starts to use your language, so that your ideas form the foundation of the entire field.
From this, Žižek moves through Badiou to make this claim, which I am not sure how to feel about:
What we need today, in this situation, is thus a Thatcher of the Left: a leader who would repeat Thatcher’s gesture in the opposite direction, transforming the entire field of presuppositions shared by today’s political elite of all main orientations.
Food for thought, certainly. I was amused that Žižek ended the book in the same way as David Graeber ends The Utopia of Rules: On Technology, Stupidity, and the Secret Joys of Bureaucracy - with an extended analysis of ‘The Dark Knight Rises’. That film appears to hold a fascination for critical theorists. I can understand why on some level, but it is also an absolute chaos of plot holes. Here, Ra’s al Ghul is compared to Robespierre. I was the first person to borrow this book from the university library; evidently my fellow students have no idea how to have fun.
October 13, 2015
Note to self: Do not read any more Slavoj Zizek! If tempted, repeat the word “transfunctionalization” until comatose.
I forget why I thought I needed to read this, it was something to do with harsh words about globalization and the banking crisis, I think.
Much of what Zizek says may well be sharp and provocative, but he doesn’t take aim so much as fire scattershot; he can’t leave any unrelated topic alone. Worse, it’s wrapped in an unfocussed jumble of pop culture, and disentangling anything from the impenetrable pseudo-intellectual babble: “Badiou opposes a new ‘affirmative’ dialectics to (what he considers) the classic dialectical logic of negativity which engenders out of its own movement a new positivity” is just not worth the effort.
Near the end (I skimmed a lot to get there) he quotes a critic Ari Kohen, who took him to task over his convoluted verbal masturbation, and attempts to defend himself (at length). But the quote is the clearest and most succinct paragraph in the book; I thought, good on you, Ari.
I forget why I thought I needed to read this, it was something to do with harsh words about globalization and the banking crisis, I think.
Much of what Zizek says may well be sharp and provocative, but he doesn’t take aim so much as fire scattershot; he can’t leave any unrelated topic alone. Worse, it’s wrapped in an unfocussed jumble of pop culture, and disentangling anything from the impenetrable pseudo-intellectual babble: “Badiou opposes a new ‘affirmative’ dialectics to (what he considers) the classic dialectical logic of negativity which engenders out of its own movement a new positivity” is just not worth the effort.
Near the end (I skimmed a lot to get there) he quotes a critic Ari Kohen, who took him to task over his convoluted verbal masturbation, and attempts to defend himself (at length). But the quote is the clearest and most succinct paragraph in the book; I thought, good on you, Ari.
March 10, 2016
Žižek jerks off to words for two hundred pages.
If there was a point he was trying to communicate besides how very clever he is for managing to fit so much vocabulary into a paragraph, I wasn't able (or willing) to extract it.
If there was a point he was trying to communicate besides how very clever he is for managing to fit so much vocabulary into a paragraph, I wasn't able (or willing) to extract it.
September 16, 2020
Not a self-help book for today's maladies, but it is a book that tickles your brain. Never read before sleeping if you want to have a nice sleep. Žižek's convictions are unapologetic and one might feel "you know nothing" as the book unfolds.
October 18, 2019
Körülbelül 120 oldalig biztos voltam benne, hogy én úgy lehúzom ezt a könyvet, mint szigeti punk a holland turistákat. Aztán egyre inkább világossá vált számomra, hogy ez így ebben a formában nem lesz lehetséges (sajnos) – mert a hangzatos lózung, miszerint Zizek „a Nyugat legveszélyesebb filozófusa”, nem teljesen légből kapott. Igen, elfogadom, ez a szlovén csávó valóban a progresszivizmus pápája, a forradalom filozófusa, vonatkozó könyve pedig minden hibájával együtt (nincs mese) a XXI. század egyik érvényes alapműve, és mint ilyen, gazdag muníciót kínál azoknak, akik a jövő útjait fürkészik.
Zizek állítása dióhéjban annyi, hogy a globalizáció veszteseinek, a leszakadóknak a társadalmi energiái robbanásközeli állapotba kerültek – ezt az energiát pedig csak úgy lehet megszelidíteni, ha a demokratikus áramlatok hangsúlyosabban beemelik a diskurzusba az egyenlőség kérdését – nem csak az emberi méltóság témakörében, hanem gazdasági aspektusból is. Ez egy progresszivista, marxista (ne féljünk kimondani, hisz Zizek se fél: kommunista) krédó, amely egy új osztályharcot vizionál, és amit ha figyelmen kívül hagyunk, akkor a tömeg indulatait a különböző (vallási vagy nacionalista) fundamentalizmusok kaparintják meg. Igaz, ami igaz, én is úgy hiszem, hogy a nyugati típusú pártpolitikai formák kiüresedtek (legutóbb a francia választások szállítottak erre bizonyítékot), és világosan látszik, melyik a két pályázó, aki az így megüresedett térbe pozicionálja magát: a különböző progresszív mozgalmak, illetve a populista szélsőjobb. Előbbi a horizontális egyenlőség híve (és mint ilyen, sok szempontból baloldali elmélet), mert azt állítja, hogy a szegények és gazdagok közti különbség csökkentésével lehet mérsékelni a globalizáció problémáit – tehát alapvetően nem megszüntetni, hanem megreformálni akarja a globalizációt. A másik mozgalom viszont a globalizációt teszi felelőssé a gondokért*, és nemzeti alapú izolációt hirdet, alkalmasint úgy, hogy azért közben megtartja a közösséghez tartozás előnyeit (például a milliárdos EU támogatásokat). Ez a gondolkodásmód vertikális egyenlőséget kínál fel, azt állítván, hogy lehet, te sokkal szegényebb leszel, mi pedig (a vezetőid) sokkal gazdagabbak, de ez másodlagos, a lényeg, hogy mindnyájan magyarok vagyunk. Pedig hát mi a franc köze van a problémához annak, hogy VÉLETLENÜL mind magyarok vagyunk? Láthatjuk, ebben az egyenletben a nacionalizmus a horog végén a szaftos giliszta, amire ráharap a nép – és ráharap a nép. Merthogy az a paradox helyzet állt elő, hogy a progresszívek (akik egy valódi egyenlőséget hirdetnek) viszont képtelenek eljutni a tömeghez, egyszerűen nem találják meg a nyelvet hozzájuk.** Viszont itt van nekik egy Zizek, aki látványosan, lendületesen képes artikulálni a problémát – nyilván meg kell becsülni őt.
Csakhogy (mégpedig ez egy ordenáré nagy "csakhogy") Zizek jellemzően a pszichoanalitikus iskolák eszköztárával kívánja bizonyítani állításait – viszont véleményem szerint társadalmi kérdéseket pszichoanalitikai módszerrel alátámasztani olyan, mint cirokseprűvel halászni. Egyszerűen más minőség. Részben (azt hiszem) ennek tudható be az a konstans homály, ami oly sok fejezetet beleng ebben a könyvben, és amit talán a szerző is érzékel – legalábbis úgy vélem, ezért próbálja a logikai szakadékokat olyan meghökkentő, provokatív analógiákkal elfedni, mint amilyen mondjuk a páviánok seggéről szóló***. De hát ha a szakadék nem is látszik, azért még ott van, ahogy Czeslaw Milosz mondta volt: "A vulgarizált tudás olyan érzetet kelt, mintha minden érthető és világos volna. Ez a tudás bizonyos szempontból a völgyhidakra emlékeztet. Nyugodtan átmehetünk rajta, elhitethetjük magunkkal, hogy nincs alattunk szakadék. A szakadékokba nem szabad lenézni – de ez, sajnos , mit sem változtat azon a tényen, hogy szakadékok igenis vannak." És bár Zizek valóban egésze káprázatos elméleti struktúrákat hajigál elénk – de ezek a heurisztikus gondolatok gyakran mintha elvesznének a blöffök és blődlik között.
Végig figyeltem, hogy vajon Zizek képes-e a kommunizmusról úgy beszélni, hogy a közgazdaságtant szinte csak érinti – nos, képes volt. Ez alighanem azért van, mert számára a kommunizmus nem gyakorlati, hanem erkölcsi kérdés – az egyetlen következetes választás, ha valaki igazából meg akar szabadulni a társadalmi egyenlőtlenségektől. Amivel nem az a problémám, hogy így figyelmen kívül hagyjuk a kommunizmus bűneit – hiszen valóban lehet amellett érvelni, hogy amit Sztálin csinált, annak nem sok köze van Marx eszméihez. Csakhogy van itt még valami: ugyanis a kommunizmus erkölcsi lényege szerintem nem függetleníthető attól, hogy a gyakorlatban megvalósítható-e – hisz bizonyos aspektusból ��pp a megvalósíthatatlanságából következtek a bűnei. Ebből fakad (véleményem szerint) e könyv mélységes fatalizmusa: hogy óhajtja a forradalmat, de annak esetleges hátulütőivel nem kíván foglalkozni. És ez az a pont, ahová Zizeket én már nem tudom, nem akarom követni. Elképzelhető, hogy Zizeknek igaza van, amikor azt mondja: ezzel a passzivitással, a fokozatos reformok iránti elkötelezettséggel én is csak konzerválom azt, ami a kapitalizmusban ártalmas – elképzelhető. De ha bizonyosság lenne, még akkor is kicsinek érezném magam ahhoz, hogy felvállaljam a felelősséget egy akkora véráldozattal járó operációhoz, mint amekkorát Zizek elkerülhetetlennek tart. Én maradnék a deklaráltan erőszakmentes mozgalmak mellett, ám fenntartom a jogot magamnak, hogy felhasználjam (ellopjam) a későbbiekben is a szerző értékesebb gondolatait.
* Mivel magam a globalizációt olyan folyamatnak látom, ami a kapcsolódási pontok és információk eddig ismeretlen mennyiségű előfordulásának törvényszerű következménye, igazán nem tudom, hogyan lehet szembeszállni vele úgy, hogy ne csökkentenénk le végletesen ezeknek a kapcsolódási pontoknak és információknak a számát. És még egyetlen olyan értelmes fejtegetést sem hallottam, ami megmagyarázta volna, hogyan lehet fájdalommentesen csökkenteni ezeket, és ha végül valahogy mégis csökkentettük, akkor egészen pontosan mi is lesz utána.
** Persze ez nem független itt Kelet-Európában a történelmi tapasztalatoktól. Nyilván nem véletlen az sem, hogy Lenin annyira erőltette az „élcsapat” elméletét – mivel a bolsevikek pártként nem tudták megszólítani igazából az orosz tömegeket, ezért a tömegek helyett maguk közül élcsapatot neveztek ki, aki a tömeg nevében cselekedett. Aztán látjuk, mi történt a végén. Nyilván ez egy olyan veszély része, amivel foglalkozni kell: hogy miért és miképp válik egy egalitárius mozgalom totális diktatúrává. Zizek ezt nem teszi meg, így a kérdés, hogy miképp érjük el az egyenlőséget, ha a gazdagok nem érdekeltek a változásban, kívül marad a könyv hatókörén. Pedig valamilyen szinten itt kezdődnek a gondok.
*** "Miért van a páviánoknak olyan tolakodóan nagy, szőrtelen, vörös fenekük? A fő ok láthatóan az, hogy a tüzelő nőstény feneke izzad, s így a hím tudja, hogy kész a párosodásra. De a behódolás jeleként is funkcionál – ha az egyik állat a másik felé fordítja a fenekét, ezt mondja a gesztussal: „Tudom, hogy erősebb vagy nálam, ne harcoljunk hát többet!” A vörösebb és csupaszabb seggű több társat vonz, s így több utóda lesz, s azok pedig azért örvendenek közkedveltségnek, mert az átlagot tekintve vörösebb és csupaszabb a seggük, mint a többieké. Nem így fest az ideológiai hegemóniáért vívott harc is? Az ember megmutatja csupasz, kitüremkedő seggét, fölajánlkozva, hogy hatoljanak belé az ideológiai üzenetek."
Zizek állítása dióhéjban annyi, hogy a globalizáció veszteseinek, a leszakadóknak a társadalmi energiái robbanásközeli állapotba kerültek – ezt az energiát pedig csak úgy lehet megszelidíteni, ha a demokratikus áramlatok hangsúlyosabban beemelik a diskurzusba az egyenlőség kérdését – nem csak az emberi méltóság témakörében, hanem gazdasági aspektusból is. Ez egy progresszivista, marxista (ne féljünk kimondani, hisz Zizek se fél: kommunista) krédó, amely egy új osztályharcot vizionál, és amit ha figyelmen kívül hagyunk, akkor a tömeg indulatait a különböző (vallási vagy nacionalista) fundamentalizmusok kaparintják meg. Igaz, ami igaz, én is úgy hiszem, hogy a nyugati típusú pártpolitikai formák kiüresedtek (legutóbb a francia választások szállítottak erre bizonyítékot), és világosan látszik, melyik a két pályázó, aki az így megüresedett térbe pozicionálja magát: a különböző progresszív mozgalmak, illetve a populista szélsőjobb. Előbbi a horizontális egyenlőség híve (és mint ilyen, sok szempontból baloldali elmélet), mert azt állítja, hogy a szegények és gazdagok közti különbség csökkentésével lehet mérsékelni a globalizáció problémáit – tehát alapvetően nem megszüntetni, hanem megreformálni akarja a globalizációt. A másik mozgalom viszont a globalizációt teszi felelőssé a gondokért*, és nemzeti alapú izolációt hirdet, alkalmasint úgy, hogy azért közben megtartja a közösséghez tartozás előnyeit (például a milliárdos EU támogatásokat). Ez a gondolkodásmód vertikális egyenlőséget kínál fel, azt állítván, hogy lehet, te sokkal szegényebb leszel, mi pedig (a vezetőid) sokkal gazdagabbak, de ez másodlagos, a lényeg, hogy mindnyájan magyarok vagyunk. Pedig hát mi a franc köze van a problémához annak, hogy VÉLETLENÜL mind magyarok vagyunk? Láthatjuk, ebben az egyenletben a nacionalizmus a horog végén a szaftos giliszta, amire ráharap a nép – és ráharap a nép. Merthogy az a paradox helyzet állt elő, hogy a progresszívek (akik egy valódi egyenlőséget hirdetnek) viszont képtelenek eljutni a tömeghez, egyszerűen nem találják meg a nyelvet hozzájuk.** Viszont itt van nekik egy Zizek, aki látványosan, lendületesen képes artikulálni a problémát – nyilván meg kell becsülni őt.
Csakhogy (mégpedig ez egy ordenáré nagy "csakhogy") Zizek jellemzően a pszichoanalitikus iskolák eszköztárával kívánja bizonyítani állításait – viszont véleményem szerint társadalmi kérdéseket pszichoanalitikai módszerrel alátámasztani olyan, mint cirokseprűvel halászni. Egyszerűen más minőség. Részben (azt hiszem) ennek tudható be az a konstans homály, ami oly sok fejezetet beleng ebben a könyvben, és amit talán a szerző is érzékel – legalábbis úgy vélem, ezért próbálja a logikai szakadékokat olyan meghökkentő, provokatív analógiákkal elfedni, mint amilyen mondjuk a páviánok seggéről szóló***. De hát ha a szakadék nem is látszik, azért még ott van, ahogy Czeslaw Milosz mondta volt: "A vulgarizált tudás olyan érzetet kelt, mintha minden érthető és világos volna. Ez a tudás bizonyos szempontból a völgyhidakra emlékeztet. Nyugodtan átmehetünk rajta, elhitethetjük magunkkal, hogy nincs alattunk szakadék. A szakadékokba nem szabad lenézni – de ez, sajnos , mit sem változtat azon a tényen, hogy szakadékok igenis vannak." És bár Zizek valóban egésze káprázatos elméleti struktúrákat hajigál elénk – de ezek a heurisztikus gondolatok gyakran mintha elvesznének a blöffök és blődlik között.
Végig figyeltem, hogy vajon Zizek képes-e a kommunizmusról úgy beszélni, hogy a közgazdaságtant szinte csak érinti – nos, képes volt. Ez alighanem azért van, mert számára a kommunizmus nem gyakorlati, hanem erkölcsi kérdés – az egyetlen következetes választás, ha valaki igazából meg akar szabadulni a társadalmi egyenlőtlenségektől. Amivel nem az a problémám, hogy így figyelmen kívül hagyjuk a kommunizmus bűneit – hiszen valóban lehet amellett érvelni, hogy amit Sztálin csinált, annak nem sok köze van Marx eszméihez. Csakhogy van itt még valami: ugyanis a kommunizmus erkölcsi lényege szerintem nem függetleníthető attól, hogy a gyakorlatban megvalósítható-e – hisz bizonyos aspektusból ��pp a megvalósíthatatlanságából következtek a bűnei. Ebből fakad (véleményem szerint) e könyv mélységes fatalizmusa: hogy óhajtja a forradalmat, de annak esetleges hátulütőivel nem kíván foglalkozni. És ez az a pont, ahová Zizeket én már nem tudom, nem akarom követni. Elképzelhető, hogy Zizeknek igaza van, amikor azt mondja: ezzel a passzivitással, a fokozatos reformok iránti elkötelezettséggel én is csak konzerválom azt, ami a kapitalizmusban ártalmas – elképzelhető. De ha bizonyosság lenne, még akkor is kicsinek érezném magam ahhoz, hogy felvállaljam a felelősséget egy akkora véráldozattal járó operációhoz, mint amekkorát Zizek elkerülhetetlennek tart. Én maradnék a deklaráltan erőszakmentes mozgalmak mellett, ám fenntartom a jogot magamnak, hogy felhasználjam (ellopjam) a későbbiekben is a szerző értékesebb gondolatait.
* Mivel magam a globalizációt olyan folyamatnak látom, ami a kapcsolódási pontok és információk eddig ismeretlen mennyiségű előfordulásának törvényszerű következménye, igazán nem tudom, hogyan lehet szembeszállni vele úgy, hogy ne csökkentenénk le végletesen ezeknek a kapcsolódási pontoknak és információknak a számát. És még egyetlen olyan értelmes fejtegetést sem hallottam, ami megmagyarázta volna, hogyan lehet fájdalommentesen csökkenteni ezeket, és ha végül valahogy mégis csökkentettük, akkor egészen pontosan mi is lesz utána.
** Persze ez nem független itt Kelet-Európában a történelmi tapasztalatoktól. Nyilván nem véletlen az sem, hogy Lenin annyira erőltette az „élcsapat” elméletét – mivel a bolsevikek pártként nem tudták megszólítani igazából az orosz tömegeket, ezért a tömegek helyett maguk közül élcsapatot neveztek ki, aki a tömeg nevében cselekedett. Aztán látjuk, mi történt a végén. Nyilván ez egy olyan veszély része, amivel foglalkozni kell: hogy miért és miképp válik egy egalitárius mozgalom totális diktatúrává. Zizek ezt nem teszi meg, így a kérdés, hogy miképp érjük el az egyenlőséget, ha a gazdagok nem érdekeltek a változásban, kívül marad a könyv hatókörén. Pedig valamilyen szinten itt kezdődnek a gondok.
*** "Miért van a páviánoknak olyan tolakodóan nagy, szőrtelen, vörös fenekük? A fő ok láthatóan az, hogy a tüzelő nőstény feneke izzad, s így a hím tudja, hogy kész a párosodásra. De a behódolás jeleként is funkcionál – ha az egyik állat a másik felé fordítja a fenekét, ezt mondja a gesztussal: „Tudom, hogy erősebb vagy nálam, ne harcoljunk hát többet!” A vörösebb és csupaszabb seggű több társat vonz, s így több utóda lesz, s azok pedig azért örvendenek közkedveltségnek, mert az átlagot tekintve vörösebb és csupaszabb a seggük, mint a többieké. Nem így fest az ideológiai hegemóniáért vívott harc is? Az ember megmutatja csupasz, kitüremkedő seggét, fölajánlkozva, hogy hatoljanak belé az ideológiai üzenetek."
March 21, 2019
"Una nuova epoca oscura incombe, con l'esplosione di passioni etniche e religiose e l'affievolirsi dei valori dell'illuminismo. Queste passioni sono sempre state in agguato, di nuovo oggi c'è che esse sono uscite allo scoperto." (p. 153)
January 27, 2016
To use his own description- a tartle. I can't remember what his point is
Want to read
November 7, 2015"if moderate liberal forces continue to ignore the radical left, they will generate an insurmountable fundamentalist wave"
October 25, 2023
Somehow disjointed and coherent at the same time? Funny and fascinating in equal measure.
August 14, 2023
Második nekifutásra sikerült csak a könyv végére érnem, mert az érthető megfogalmazást némileg megnehezítette Zizek bizonyos alapfogalmak szimbolikus átértelmezése. Emiatt érdemes egy szusszra olvasni ezt a kötetét is, mert kieshetünk a kereteiből. Nagyon izgalmas írás, köszönet a szerzőnek és a fordítónak!
September 7, 2015
What I like about Zizek, and this book, is that the reader is not taken for granted, his intelligence and capacity to comprehend are never underestimated. Zizek tells it the way he sees it like it is, and does not dispense with the wealth of information and understanding of his mind. The book, in fact, while rich in analysis of diverse cultural and political phenomena, does not offer or propose a clear path of action, a single-minded strategy; but beneath the many topics discussed is the hopeful vision of a communist option, not the failed inaccessible ideal of the past, but a space in which ideas can move without being restricted --and ultimately obliterated-- by market demands.
January 17, 2023
Probably actually a 3.5, just because it’s like… a bit over my head. Not SO far over my head, it is somewhat approachable, but when he gets really into the weeds of Marxist theory and similar stuff, ehhhhh… I lose it a bit. That being said, I did really enjoy it! It’s very well-written, it’s got some nice humor, his arguments make a lot of sense to me… yeah it’s all pretty good. Reading the small sections about the Russia-Ukraine conflict from 2014 was… odd.
August 10, 2020
As engaging as provocative. Zizek is an intellectual radical who manages a biting critique of liberal capitalism, but also the failures of those who have (esp „real socialist“ regimes) and who do (esp left-liberals) oppose it. The important thing is probably not to take him too serious though.
January 30, 2025
‘in our daily lives, we more and more resemble baboons… Individuals display their hairless protruding butts, offering themselves to be penetrated by ideological messages’
February 22, 2021
I like Zizek. I really do. I could listen to him go on calling out comic examples of irony and hypocrisy in the west. But Trouble in Paradise just fell short for me. In a six-minute video, perhaps his Hegelian negations of life and being are quite entertaining. But in prose, it can feel a little... wandering.
The method of the book itself is quite something; Zizek will spend a few pages dancing between four or five themes - for example, Kant's public/private reason, baboon mating rituals, Obama's peace prize and Orban's phone tapping - and sometimes tie it up into a complete idea by the end of the chapter. But then, sometimes he doesn't. The central aim of the book (to find an alternative direction, a radical change away from capitalism) is gestured towards but not conclusively found. Ah! - he says - the failure of the left to organise effectively may be linked to Marx's eschatological interpretation of history. The answer, then, is a return to..... Hegel(!?) Well, why? Eagleton makes a fair comparison to the old line about Sartre's existentialism making philosophy out of ashtrays. And Zizek does share that kitchen-sink lens of reality. But Existentialism developed out of its tropes a comprehensive philosophy. Zizek shows how everything can be interesting and then leaves it there.
Buf. I don't know. I don't know what it is exactly that I took from Trouble in Paradise. I found Welcome to the Desert of the Real much more focused on its central claim (fundamentalism and capitalism are two sides of the same coin, legitimise each other). But what is the real point or prescription of this book?
Zizek has a fantastic, precise way of educing the hidden contradictions of politics and being, but the lack of a consistent narrative detracts from it. Imagine what a read this could have been if its energy had been focused strictly on something particular...
--
- Late capitalism has evolved a way to embrace and publically ridicule its flaws and contradictions, thereby sidestepping criticism. There are degrees of truth and degrees of 'forgetting'. Liberal capitalism has, in its way, found a way to include aspects of spirituality and fundamentalism.
- The perceived viability of capitalism owes something to the failure of the Left to provide a strong alternative. Similarly, the rise of Islamofascism may have something to do with a weak Left in the Islamic world. If moderates continue to ignore the radicals, they'll collapse.
The method of the book itself is quite something; Zizek will spend a few pages dancing between four or five themes - for example, Kant's public/private reason, baboon mating rituals, Obama's peace prize and Orban's phone tapping - and sometimes tie it up into a complete idea by the end of the chapter. But then, sometimes he doesn't. The central aim of the book (to find an alternative direction, a radical change away from capitalism) is gestured towards but not conclusively found. Ah! - he says - the failure of the left to organise effectively may be linked to Marx's eschatological interpretation of history. The answer, then, is a return to..... Hegel(!?) Well, why? Eagleton makes a fair comparison to the old line about Sartre's existentialism making philosophy out of ashtrays. And Zizek does share that kitchen-sink lens of reality. But Existentialism developed out of its tropes a comprehensive philosophy. Zizek shows how everything can be interesting and then leaves it there.
Buf. I don't know. I don't know what it is exactly that I took from Trouble in Paradise. I found Welcome to the Desert of the Real much more focused on its central claim (fundamentalism and capitalism are two sides of the same coin, legitimise each other). But what is the real point or prescription of this book?
Zizek has a fantastic, precise way of educing the hidden contradictions of politics and being, but the lack of a consistent narrative detracts from it. Imagine what a read this could have been if its energy had been focused strictly on something particular...
--
- Late capitalism has evolved a way to embrace and publically ridicule its flaws and contradictions, thereby sidestepping criticism. There are degrees of truth and degrees of 'forgetting'. Liberal capitalism has, in its way, found a way to include aspects of spirituality and fundamentalism.
- The perceived viability of capitalism owes something to the failure of the Left to provide a strong alternative. Similarly, the rise of Islamofascism may have something to do with a weak Left in the Islamic world. If moderates continue to ignore the radicals, they'll collapse.
April 20, 2023
Žižek korunk egyik rocksztárja és valahol a könyve is ilyen. Kicsit inkább egy hangos arénakoncert jut az eszembe erről a könyvről, ami tele van nagyon jó gondolatokkal, de valahogy mégis inkább egy színes szagos előadásra hajaz, ami inkább kommersz akar maradni, hogy bárkinek a fülébe ragadhasson, akihez eljut (persze, ez önmagában egy eszköz inkább és az is lehet, hogy csak én vagyok túl sznob). Azt gondolom, hogy általánosságban mindaz, amit a világ működéséről ír igaz, osztja is lelkesen a pofonokat, ezekhez nagyon jól kapcsol irodalmi, populáris és közéleti példákat is. Engem annak a gondolatkísérlete (persze az alapbeállításom sem áll messze ettől) erősen megragadott, hogy ma igazán konzervatív csak egy radikális baloldali eszmére hangolt ember tud lenni, az ezzel kapcsolatos részeket és példákat nagy élvezettel olvastam. Összességében valahogy nekem mégis inkoherens ez a könyv, de a központi gondolat, mi szerint a kapzsiság és a kizsákmányolás az atomizált egyéneket korábban összefogó közösségeket, valamint (és ez a rész Ukrajna kapcsán 2023-ban különösen érdekes, vannak pillanatok amiket mondhatni akár előre megjósoltnak mondhatunk a könyv kiadása után 9 évvel) a nemzetek önző individualizmusa és egymással való erőszakos versengése a saját növekedésük céljából mind olyan jelenségek, amikre választ kell találni a lehető leghamarabb. A megoldást a kommunizmusban látja Žižek, de néhány nagyívű gondolaton túl még a start mezőig sem kísérli meg az eljutást, a megvalósítás konkrét lépéseire pedig hiába is várunk. Öt csillagot nem adnék erre a könyvre, igazából a négy csillag megadásán is elgondolkodtam, de egyrészt a könyv témája, másrészt a sok jó gondolat miatt, amiről ír megadom neki a négy csillagot.
July 29, 2020
Interessante crítica ao Capitalismo, por vezes confuso em todas a ligações e comparações que tenta estabelecer
No final, a posição de Zizek torna se um pouco mais clara, aquilo que defende. Mas o mesmo que critica é maleita que também ele sofre - excesso de abstração e poucas coordenadas de acção prática real. Susceptível de muitas discussões políticas, deve ser tomado não como uma oposição binária comunismo-capitalismo, mas como uma tentativa de formar algo novo a partir de uma base formal com potencial positivo e quiçá universal em valores. Zizek não defende o comunismo que a história nos deu. Aponta as suas falhas, a sua chacina. Do mesmo modo, não defende o fascismo. No entanto defende a sua luta emancipatória, acusa os podres estruturais que as despoletaram. Aquilo que pode dar errado numa revolução, aquilo que ela necessita..
Bom para pensar no mundo pós - moderno, no seu sentido esvaziado nos ritmos industriais, na dessacralizaçao da cultura e do homem tornado máquina e número e agente self made da sua liberdade demasiado pesada num mundo complexo sem garantias de segurança suficientes. Um mundo individualista, egocêntrico, sem visão clara da força coletiva, que deixa cada um de nós por vezes perdido em tantas escolhas de que não é especialista.
Zizek fala de um horizonte, apenas possível de entrever após o travo das ambiguidades em que vivemos, na desigualdade estrutural, no ciclo vicioso do consumismo, nas inúmeras ilusões de paraíso.
No final, a posição de Zizek torna se um pouco mais clara, aquilo que defende. Mas o mesmo que critica é maleita que também ele sofre - excesso de abstração e poucas coordenadas de acção prática real. Susceptível de muitas discussões políticas, deve ser tomado não como uma oposição binária comunismo-capitalismo, mas como uma tentativa de formar algo novo a partir de uma base formal com potencial positivo e quiçá universal em valores. Zizek não defende o comunismo que a história nos deu. Aponta as suas falhas, a sua chacina. Do mesmo modo, não defende o fascismo. No entanto defende a sua luta emancipatória, acusa os podres estruturais que as despoletaram. Aquilo que pode dar errado numa revolução, aquilo que ela necessita..
Bom para pensar no mundo pós - moderno, no seu sentido esvaziado nos ritmos industriais, na dessacralizaçao da cultura e do homem tornado máquina e número e agente self made da sua liberdade demasiado pesada num mundo complexo sem garantias de segurança suficientes. Um mundo individualista, egocêntrico, sem visão clara da força coletiva, que deixa cada um de nós por vezes perdido em tantas escolhas de que não é especialista.
Zizek fala de um horizonte, apenas possível de entrever após o travo das ambiguidades em que vivemos, na desigualdade estrutural, no ciclo vicioso do consumismo, nas inúmeras ilusões de paraíso.
December 10, 2017
Filosofia é algo que sempre gostei
January 18, 2020
Reading his work helps form the habit of trying to see the larger picture of the daily humdrum of politics, to ask why things are the way they are and look for the deeper patterns at play.
On the flipside, I worry Slavoj forms interpretations and connections of events that don't exist, with such specific examples or platitudes offered as evidence that I sometimes get the impression the examples are anomalous or exceptions that prove the opposite.
On the flipside, I worry Slavoj forms interpretations and connections of events that don't exist, with such specific examples or platitudes offered as evidence that I sometimes get the impression the examples are anomalous or exceptions that prove the opposite.
October 16, 2017
an enjoyable dérive from the great entertainer of our time
August 18, 2022
Šķiet, ka tikai Žižeks var izskaidrot pretrunas neoliberālisma hegemonijas "paradīzē" caur anekdoti par kādu britu franču restorānā un par metaforu šķiru cīņai izmantot zombijus un vampīrus.
Daudz popkultūras, Marksa un Hēgeļa, tam visam savienojoties secinājumā, ka “there is something wrong with our notion of Paradise”. Interesanta šķita tēze, ka “the only true conservatives are radical leftists”.
Daudz popkultūras, Marksa un Hēgeļa, tam visam savienojoties secinājumā, ka “there is something wrong with our notion of Paradise”. Interesanta šķita tēze, ka “the only true conservatives are radical leftists”.
October 8, 2021
At the time of writing Marianne Williamson, a spiritual self-help author and a 2020 Democratic presidential candidate, remarked that US politics is gripped by “dark psychic forces” predictably stunning TV audiences and lighting up social media platforms. The unconventional wording resonated with some viewers and mystified pundits who ridiculed her. I believe there’s no other way to view these reactions than with Zizek’s brand of analysis.
In typical Zizek fashion the book’s arguments are verbose, circuitous and so ironically distant the listener is forced to question if it’s all bullshit. Yet somehow the ramblings always end with a satisfying punchline and more often than not I’m compelled to nod.
Why doesn’t he get to the point rather than force-feed us the proverbial word salad? I claim there is a consistent method to his approach. The very language we use to address politico-socio-psychological (and so on) issues are steeped in the waters of ideology. To ignore the linguistic context is to ignore the submerged part of the iceberg.
If the reader can buy into at least that much then there is much to be gained from his critique of capitalism. It is not a narrow technocratic critique (minimum wage, distribution curves, tax rates, etc) but a critique of the unconscious in psychoanalytic terms. This is a perspective that’s often ignored or even openly dismissed in political discourse yet it is (as Zizek might say) immanent.
It shouldn’t surprise anyone that Williamson’s (and Trump’s for that matter) comments captured a part of the public imagination while bewildering the experts. People already intuitively frame experiences, political or otherwise, in the language employed by Williamson (i.e. vibes, moods, psychic forces).
In the wake of the US 2016 election perhaps the concerned political reader would do well to consider adopting other analytical tools other than the “Rationalist” approach. For no matter how much you try to chase away nature, it will always come back.
In typical Zizek fashion the book’s arguments are verbose, circuitous and so ironically distant the listener is forced to question if it’s all bullshit. Yet somehow the ramblings always end with a satisfying punchline and more often than not I’m compelled to nod.
Why doesn’t he get to the point rather than force-feed us the proverbial word salad? I claim there is a consistent method to his approach. The very language we use to address politico-socio-psychological (and so on) issues are steeped in the waters of ideology. To ignore the linguistic context is to ignore the submerged part of the iceberg.
If the reader can buy into at least that much then there is much to be gained from his critique of capitalism. It is not a narrow technocratic critique (minimum wage, distribution curves, tax rates, etc) but a critique of the unconscious in psychoanalytic terms. This is a perspective that’s often ignored or even openly dismissed in political discourse yet it is (as Zizek might say) immanent.
It shouldn’t surprise anyone that Williamson’s (and Trump’s for that matter) comments captured a part of the public imagination while bewildering the experts. People already intuitively frame experiences, political or otherwise, in the language employed by Williamson (i.e. vibes, moods, psychic forces).
In the wake of the US 2016 election perhaps the concerned political reader would do well to consider adopting other analytical tools other than the “Rationalist” approach. For no matter how much you try to chase away nature, it will always come back.
April 6, 2016
Zizek is an iconoclast whose writing is often impenetrable but can also, at times be thought-provoking and entertaining. The best parts of the book are his analyses of the 2007-2008 banking crisis and the various wars in the middle east. The most difficult parts are his complex analyses of the struggles in Eastern Europe, particularly the Ukraine, and his general thesis about the need to reformulate communism as a bulwark against the worst excesses of modern-day capitalism.
His writing is most entertaining when he wanders off into analogies based on works of popular culture and jokes. Thus, he explains why masturbation is more satisfying than full sex, how zombies and vampires reflect the class struggle (zombies are the down-trodden masses, vampires are the wealthy aristocracy) and how the present state of world politics is reflected in Batman movies. But beware, I may be in danger of making it sound much more readable than it really is.
His writing is most entertaining when he wanders off into analogies based on works of popular culture and jokes. Thus, he explains why masturbation is more satisfying than full sex, how zombies and vampires reflect the class struggle (zombies are the down-trodden masses, vampires are the wealthy aristocracy) and how the present state of world politics is reflected in Batman movies. But beware, I may be in danger of making it sound much more readable than it really is.
February 18, 2017
After reading Žižek for a while I am getting used to with his style of narration; fast, jump around often, name-drop Hegel, Lacan or Marx or other thinkers. His explanations are often repetitive. You can almost find every piece of bit of this books in his other books. However, he always has thougt-provoking ideas. He can give a different perspective on issues so that we can see something from his peculiar eyes. His jokes are excellent. He does not joke just for joking. He used it to explain his argument in easier way. Unfortunately, this book is quite unstructured. He admits it in the last chapter. But, it is a rewarding experience. After reading his 'non-philosophical' work, I need to read more of his 'philosophical' ones.
May 28, 2018
İçinde bulunduğumuz dünyanın halini, tartışılmaz kabul edilen neoliberal kapitalist ideolojisini, gideceği yeri ve neler yapabileceğimizi tartışıyor Zizek. Tabii ki çözüm radikal özgürlük yani komünizm :).
“Communism is not the name of a solution, but the name of a problem, the problema of commons in all its dimensions... our horizon has to remain Communist - a horizon not as an inaccessible ideal, but as a space of ideas within which we move.”
“In short, true courage is to admit that the light at the end of the tunnel is probably the headlight of another train approaching us from the opposite direction.”
“Communism is not the name of a solution, but the name of a problem, the problema of commons in all its dimensions... our horizon has to remain Communist - a horizon not as an inaccessible ideal, but as a space of ideas within which we move.”
“In short, true courage is to admit that the light at the end of the tunnel is probably the headlight of another train approaching us from the opposite direction.”
January 30, 2016
I like reading Zizek because of his novelty, his agility, his acuity, and his range. Not everything sticks nor do I agree with everything, but I greatly admire him and I value his insights.
Here, he limits his topics to capitalism and communism and it should be no surprise that he supports the communist but how he supports it is invigorating.
After reading this, I want to read more G. K. Chesteron (he loves to quote from Orthodoxy) and view the Batman trilogy (he deconstructs efficiently).
Here, he limits his topics to capitalism and communism and it should be no surprise that he supports the communist but how he supports it is invigorating.
After reading this, I want to read more G. K. Chesteron (he loves to quote from Orthodoxy) and view the Batman trilogy (he deconstructs efficiently).
March 2, 2017
This is the literary equivalent of having a discussion about western politics with your well-read, but currently wasted, great-uncle. There are definitely some good insights in here, but it may still leave a sour taste in your mouth because Slavoj will have started rambling about something else entirely in the next sentence and never expand on the original thought.
February 24, 2016
I'm finally finished. What a ride! Zizek is da man.
December 16, 2020
Really slogged through this one. I'm going to have to get my political reeducation elsewhere.
Displaying 1 - 30 of 124 reviews