Bravúros mutatványok, amiket senki se látott

by Tamás Fábián

336 pages, Paperback

Published September 1, 2025

Reviews

[Kuszma · Rating 3 out of 5]

Ilyen az, amikor az élet az irodalom ellen dolgozik. Az az érzésem, Fábián regénye oly sok mindennek akar tükröt tartani, hogy azt már a szerkezet képtelen cipelni, és magába roskad. Újságírói szempontból erény, ha valakit minden érdekel és mindenről tud beszélni, az irodalomban viszont gyakran a mélység rovására megy, és úgy érzem, itt is ez történt. A szöveg releváns információkat akar közölni a mélyszegénységről, a politikai korrupcióról, a belpesti elit szellemi zártságáról, de még az írói válságok természetéről is - ennyi mindenből könnyebb három jó regényt írni, mint egyet. Ez a fajta közléskényszer mikroszinten is helyenként zavaró (például amikor még a Blahán kószáló random ismeretlenekhez is szociális hátteret mellékel a szerző), de makroszinten teljesen megbillen tőle a szöveg - egyszerre lesz körülményes és sietős. Körülményes, mert lépten-nyomon beleragadunk olyan hosszasan taglalt elemekbe, amelyek tapodtat sem viszik előre a cselekményt, ugyanakkor sietős, mert a szálak zöme nincs kellően kidolgozva és elmélyítve.

Mindezt súlyosbítja, hogy én nem tudtam közel kerülni egyik szereplőhöz sem. Az hiszem, ez azért lehet, mert Fábián elég közel megy a karakterek ahhoz, hogy ironikusan tudja bemutatni őket, de annyira nem, hogy az empátiáig eljusson. Közben meg egyértelmű, hogy a szerző nagyon is empatikus, csak épp ez az empátia megmarad az általánosság szintjén, és nálam nem szivárgott le a szereplőkig.

Látom, hogy sokaknak tetszik ez a regény, lehet, ők a sokszínű kaleidoszkópot látják benne, amiben ráismerhetünk a minket körülvevő valóságra. Szerintem viszont nem elég, ha rámutatunk a valóságra, hogy nézd má', ott van - hisz azért jó páran látjuk, rámutatás nélkül is. A regénynek valahogy többé kell tenni a dolgokat, úgy, hogy lényegüket közben megőrizzék. Ez most az én mércém szerint nem ment igazán.

[Bence Gaspar · Rating 2 out of 5]

Előrebocsátva, hogy nagyon szeretem Fábián Tamás újságírói munkásságát, gyakorlatilag semmilyen szinten nem jött be a könyve, pedig az általa készített interjúk alapján kifejezetten drukkoltam neki, igazán szerettem volna, hogy jó élmény legyen.

Nagyon jót tett volna neki egy sokkal erősebb kezű szerkesztő, aki kigyomlálja az elütéseket (néha értelmetlen szavak maradtak benne, amit biztos kiszúrt volna a helyesírás-ellenőrző), vagy rászól az íróra, hogy nem kell egy karaktert két oldalon belül kétszer is jellemezni, teljesen más tulajdonságokkal, mert az úgy hat, mintha nem olvasták volna át a szöveget.

Nem tudom, írás közben mennyire kronologikus rendben haladt a szöveggel, mindenesetre az elején sokkal több volt a számomra zavaróan túlírt mondat (ezt általában nem értem, mire írják, de itt minden mozzanatra jut nyolcvanhat jelző, elsősorban a "belpesti" leíró részeknél, és ez nem tesz jót neki). A főleg az elején zavaróan hosszú körmondatok jelenléte azért is különösen érdekes, mert az egyik karakterrel körülbelül a tizedik oldalon kimondatja, hogy ez mennyire bosszantó tud lenni.

A szereplőknél néha változtatja a nézőpontot (belső hang vagy narrátor), ami a modern regényeknél elengedhetetlen, de általában (és itt is) totálisan öncélú időugrásokkal együtt rendkívül zavaró, meg amúgy is érthetetlen.

Csomószor alkalmaz szlenget, anglicizmusokat vagy konkrét angol kifejezéseket a narratív részekben, ráadásul ezek jó részét túlhasználja (minden szereplő narratív részeibe bele van szőve, hogy valaki "rottyon van" vagy "rákerül egy trackre", függetlenül attól, hogy milyen társadalmi réteghez tartozik az illető, szóval gyanús, hogy itt az író nyelvhasználata szüremlik át).

A Krusovszkyval való párhuzam más kritikák alapján nem csak nekem ugrott be, bár ez nálam nem dicsérő, ahogy a Krusovszky könyveiről szóló értékelésemben olvasható. Bár Krusovszky íróként szerintem sokkal jobban funkcionál, csak történetet nem nagyon tud kerekíteni, de Fábián Tamás egyikben sem jeleskedik itt. Nekem amúgy még Kemény Lili könyve is beugrott róla, az sem jó értelemben.

Számomra nem igazán kapcsolódtak össze a történetek, felvillanó jeleneteket kapunk, amik többé-kevésbé hitelesnek tűnnek, de nem áll össze egységes egésszé a mű.

Elsőkönyves íróként kifejezetten furcsa, hogy egy sikeres elsőkönyves író szemszögéből írja meg, mennyire nehéz az írás… Nekem ez elég visszásnak hatott, mintha megelőlegezné magának a sikert. Ami egyébként kábé bejönni látszik, szénné van csillagozva a könyv, mintha csak nekem nem tetszene.

Vannak jelenetek, amik kifejezetten jól sikerültek, például látszik, hogy veszekedett már életében a párjával hülyeségeken, de összességében sem a történet, sem a stílus nem ragadott meg, úgyhogy nem hiszem, hogy próbálkoznék más könyvével.

[Judit · Rating 2 out of 5]

Sajnos egyet kell értsek a többi kétcsillagos érétkeléssel, és azt kell mondjam, hogy többet vártam, és csalódnom kellett. Fura, hogy Fábián annyira jól beszél (és kérdez) élőben, de írásban meg ennyire rossz mondatokat hoz össze.
Van benne pár jó ötlet, és pár érdekes valós esemény feldolgozás, de sajnos egyik sincs az én kíváncsiságomat kielégítően kidolgozva. A posztmodern dolgok engem inkább idegesítettek, de ezt akár el is engedném, ha a könyv valamivel kiegyensúlyozná. Ehelyett sajos félkész történetek vannak, melyek közt nem igazán láttam a kapcsolatot. Illetve valahogy hiányérzetet ad az összes megnyitott történet. A korrupt politikai légkör érdekes, és egy 15 éve újságíróként dolgozó szerzőtől ebben vártam a legtöbbet. De valahogy nincs elég összefüggés vagy ennek szerepe a történetben kidolgozva. Kár érte. Én kifejezetten szeretem a jó politikai mellékszálakat. Itt kevés volt.
A két szerző főszereplő vonala egyenesen untatott. De azt amúgy is unnám, mert általánosságban nem szeretem az írók írókról írnak típusú történeteket. Kevés kivétellel (pl. Rachel Cusk). Az viszont egy magas irodalmi szint, amit egy elsőkönyves szerzőtől eleve nem vártam el. Ezt is inkább kár volt beletenni és inkább íróiskola trükknek tűnik (nem tudod, miről írj, írj magáról az írás folyamatáról).
De a legfeleslegesebb és legrosszabbul kidolgozott a civil szervezet szervező házaspár vonala volt. Akiket csak veszekedés közben láttunk. Engem személy szerint kifejezetten zavart, hogy fiúként és lányként hivatkozott egy valószínűleg 32-35 éves párról. De ez egyike a posztmodern húzásoknak, amit nem szerettem. Ez akár hanyagolható is. Ami viszont rossz irodalom volt az továbbra is az a rész, hogy a veszekedésen kívül semmi szerepük. Nincs visszakötve a történetnek ez a vonala a fojtogató politikai helyzethez, vagy a lángokban álló klímakatasztrófa közepén, társadalmilag fellelős személyként saját gyereket vállalni vonalhoz. Ezek mind érdekesek lettek volna. De sajnos nem voltak kigondolva vagy kidolgozva. Még annyi sok oldalon keresztül is, amiből szerintem egy jó 100-120 oldal felesleges volt. Ismét a poszt-covid kor átka: a szerkesztői munka hiánya.
Hogy ez mennyire a szerző, és mennyire a kiadó hibája az kérdéses. De én hallottam interjút Fábiánnal, amiben arról beszél, hogy még a végleges kézirat nyomdai leadása előtt is javítgatott a szövegen, és, hogy rendesek voltak a kiadónál, ahogy ezt elfogadták tőle. Nos, ehelyett inkább kicsit több időt kellett volna inkább adni. Úgy a szövegírásnak, mint a szerkesztésnek.
Mindezek ellenére kíváncsi vagyok a következőre. Talán a könyv körüli hypenak meglesz az a jó hatása, hogy sok visszajelzést kap, és majd a következő könyv jobb lesz.

[gofri · Rating 3 out of 5]

Minden tisztelettel, de azt kell mondjam: nem kell mindenkinek irodalmat írni. Ha a rögvalóság érdekel, kinyitom az internetet (akár a szerző újságírói munkásságának darabjait) – de a művészetben lekopizott valóság nagyon unalmas, a referenciák beazonosíthatók, stb. (a kígyóvállútól a végevankicsiig benne van szó szerint minden) – ennél sokkal több absztrahálás kell az irodalomba (még a lektűrbe is). Ezen kívül kicsit olyan, mintha egy 21. századi PC katalógusból jönnének a politikai-társadalmi-szociális issue-k a migránsoktól a gazdasági válságokig a klímapolitikán át. Közben úgy ír az alsóközéposztályról pl., hogy az már bőven a belpesti érzékeny(ítő) szemszög, nagyon didaktikus. Ahogy az egész, sajnos. Megtudjuk az alapos filozófiai olvasottságot, ha magunktól nem feltételeznénk.
És ilyen mondatok vannak, hogy: „szájának lekonyuló széleit daruval sem lehetne felemelni, szemhéjai sem tesznek meg sok mindent a gravitáció ellen.” :)
Nagyon sajnálom.

[Adri · Rating 2 out of 5]

2,5

Sokat akart mondani, túlírta a könyvet és a féloldalas, soha véget nem érő mondatok között szétesett a történet/történetek. A könyv hemzseg a társadalomkritikától, még a három oldalra feltűnő öreg néninek is meg tudjuk, hogy milyen volt a gyermekkora, hogy halt meg a férje, mennyire elhanyagolt mint idős ember, milyen körülmények között él, sőt még a benzin kutasról és kapunk fél vagy egy oldalnyi leíró szöveget. Van itt NGO, politikai szereplők és a hedonizmusuk, írók (több is), befejezett könyv utáni depresszió, írás folyamat, egyetemista élet, fiatal szülők helyzete, nógrádi cigányság, szülő és gyerekkapcsolatok, felnövéstörténet, addikció, belpesti értelmiség, vidék, gazdagok és szegények, az összes lehető társadalmi törésvonal és még sorolhatnám, ezek amik csak hirtelen eszembe jutottak. Sokszor így éreztem magam olvasás közben:



A legelső pillanat amikor bezártam a könyvet, hogy egy kicsit felálljak a "Két Klaudia" fejezetnél volt, ahol pár oldalon belül elindulunk a Vajnál, kapunk pár megjegyzést a helyről, az ott fogyasztókról, majd a Rákóczi téren lévő lábatlan hajléktalanokról vagyunk, majd a fejezet főhőse megérkezik hogy találkozzon a kiadójának az emberével, akiről meg tudjuk, hogy van egy felesége, két gyereke és nem felhőtlen a viszony kettejük között, nem veszi fel a feleségének a telefont és azon pörög, hogy most emiatt lesz-e veszekedés vagy sem. A főhős közben imposztor szindrómában szenved (egész könyv alatt), csak ötletei vannak, az egyik ötlete, amit kifejt két lányról szól, akiket Molnár Klaudiának hívnak, egymásba szeretnek és a leszbikus kapcsolatukat mindkét családnál máshogy dolgozzák fel. A csavar a történetben, hogy a cigány, szegénységben élő Klaudia családja támogató, amíg a fordított helyzetben élő Klaudiának a közege pedig vonakodik, pedig nagy LMBTQ támogatók. Én értem, hogy ezzel mit akar mondani, tetszik is, de mivel csak ez a felsorolt jelentsor körülbelül 7-8 oldalban van beleszuszakolva a fordított hatását éri el.

Nagyon szerettem volna szeretni ezt a könyvet, sokszor tetszett is amit mondott, de a megvalósítás nem sikerült :(

[Dániel Kustár · Rating 4 out of 5]

Kifejezetten jó stílusában ír Fábián, a regény (? a műfaj vitatható) abszolút olvastatja magát, ami kifejezetten meglepő, tekintve, hogy nem szól semmiről. Megjegyezendő, hogy néha a párbeszédeknél zavaróan nem egyértelmű, hogy melyik mondatot melyik szereplő mondja. Verdikt: jó tollal írt, olvasmányos, erős korrajz-szemelvények és elmélkedések gyűjteménye, inkább bölcsészeknek. Nekem tetszett.

[Kinga · Rating 5 out of 5]

Furcsa egy könyv ez, de nagyon olvastatja magát.
Úgy érzem célközönség vagyok: késő húszas, vidékről a fővárosba költözött értelmiségi, aki rendszeresen retteg azon, hogyan tesszük tönkre a környezetünket. A könyvben feldobott témák így érthetően abszolút meg tudtak szólítani.
A stílushoz kicsit hozzá kellett szokni, mert ezek a sorokon átívelő, ugyanazt a dolgot három-négyféleképpen leíró hasonlatok alapvetően baromi szórakoztatóak és olyan érzése van az embernek, mintha a baráti társaságban valaki éppen teljesen belelendülve monologizálna, mint a legnagyobb showman. DE ez 50-60 oldalakon át fárasztja az agyat, miközben amúgy tényleg nagyon jó hangulatú és beszélt nyelvi hatást kelt.
Ami nekem még kissé furcsa volt az a Bauer Bélás szál. Nagyon kiesett a fő sodorból, mert míg a többiek szálait abszolút összehozta az író a végére. A Bauer-es sztori inkább csak egy példaként szolgált a megbocsátás, újrakezdés, kapcsolatfelvétel témakörben. Ami jó, meg a regénybeli (valóságbeli?) közhangulat leírásához teljesen hozzájárul, csak kicsit furcsa, hogy mindenki más jobban kötődött a fő történethez.

Mindenesetre szerintem tök jó olvasmány volt, a sokszor nyomasztó témáktól függetlenül jól szórakoztam.

[Anna BB · Rating 5 out of 5]

Nem mindig jönnek be a sok (3-4+) szálon futó történetek, Fábián Tamás könyvénél viszont kifejezetten tetszett, hogy fel kell venni a tempót, hogy a könyv megköveteli magának a figyelmet, akárcsak egy jó újságcikk. Az összes szereplő egyéni sztorija nagyon vitt magával, nem azért, mert könnyű velük azonosulni (bár sokukkal az), hanem mert a könyv relatíve rövidségéhez képest is mély, hiteles karakterek lettek, olyanok, akiket jó megismerni, mert van múltjuk, jelenük, jó és kevésbé jó ötleteik, fiókban maradt álmaik, vágyaik. Azért pedig kifejezetten hálás voltam, hogy a történet végén nincs erőltetett összeborulás, nem arra megy ki az egész, hogy mindegyik szál mindenáron egymásba fusson a többivel. Ha valaki nem bírja elviselni, ha egy történet "csapong", sok irányt vesz fel és nincs egyetlen domináns storyline egyértelmű kezdő- és végponttal, az lehet, hogy le fogja tenni, aki viszont szereti az ilyesmit, annak nagyon ajánlom!

[Nancy · Rating 2 out of 5]

A szereplők, a környezet és a témák is adottak voltak ahhoz, hogy nagyon erősen kapcsolódni tudjak és szerethessem a könyvet. Nem sikerült.

Kifejezetten szeretem az olyan könyveket, ami nem lineáris, vagy nem egy szereplőt követ, de ennél a könyvnél az volt az érzésem, hogy nem sikerült egy koncepció mellett elköteleződni és a szerkesztői sem simította el.

Némelyik fejezet annyira nem kapcsolódik a sztorihoz, mintha beékeltek volna egy novellát, változik a narrátor és a stílus is. Néhol barokkos körmondatok, máshol a szereplők semmit nem adó jellemzése (milyen a friszkója és az aznapi outfit) zökkentet ki.

A könyvben valamiféle disztópikus jövőkép is megjelenik, de ez nincs kibontva, miközben ebben az elképzelt jövőben rengeteg dolog annyira kapcsolódik 2024-5 Magyarországához, hogy elvette a varázsát. A slimfit nadrág és a latte avocado is kifejezetten közérthető, de biztosan nem ugyanazt fogja jelenteni 4-6 év múlva. (Nehéz volt elképzelnem, hogy egyszer nem a trapézgatya lesz a kedvencem, de valahogy mégis megtörtént.)

Amennyire jó tud lenni egy könyvben az ismerősség érzése, annyira tűnt fantáziátlannak, amikor aktuális közéleti eseményeket és szereplőket ismertem fel folyamatosan.

[Melinda · Rating 2 out of 5]

Nagyon kíváncsi voltam, de csalódás volt a könyv, sajnos nem fejeztem be. Igyekeztem kitartani, de nem ment.

[Dora Kovacs · Rating 2 out of 5]

Hasonlóan a legtöbb értékelőhöz én is nagyon szerettem volna szeretni - és volt benne jó sok olyan name-dropping, amitől egy volt budapesti egyetemistának megdobban a szíve (Csiga, Macska stb.), de ez pusztán az említés miatt történik, és nem azért, ahogy ír az író róluk. Nem is tudom, hogy egy másik kultúrkörben szocializálódott olvasónak ez mennyire befogadható. Viszont az igazi hiányosságot a felszínesség kapcsán érzem - pár érdekes / jól kidolgozott szálon kívül (Máté drogfüggősége), kicsit az érzem, hogy egy kizárólag tiktokból / telex címlapból informálódó író könyvét olvasnám. A klímaváltozás témájával kapcsolatban meg értem, nagyon meleg van, de ennek a túlmagyarázásnak akkor látnám értelmét, ha valamilyen szinten ad a történethez (azon kívül, hogy Patrik egyedül van sokszor a városban és jobban tud merengeni), vagy akár a politikai szállal jobban össze lenne kapcsolva. Tök jó lett volna, hogyha a mellékszálakból kapunk kicsit többet, mert én a végefelé már szinte el is felejtettem a bankár figurát, illetve a házaspár is nehezen volt kedvelhető, hiszen szinte csak a negatív oldalaik lettek bemutatva. Ezért, amikor végre összeértek a szálak, kevésbé volt katarzis élményem, hiszen Patrikon felül gyakorlatilag nem volt jellemfejlődés (sőt nem is ismertem a jellemüket nagyrészt). Amúgy végig azt éreztem, hogy ez annyira ígéretes alapanyag, bárcsak Máté könyve lett volna megírva és jó lett volna, ha van egy jó szerkesztő aki az elütésekkel kapcsolatban szigorúbban fellép. Remélem a kövi könyvben ez megtörténik.

[Lili Trencsenyi · Rating 3 out of 5]

Furcsa élmény volt ennek a könyvnek az olvasása.
Mindenhol regényként volt feltüntetve, de több mint 100 oldal után sem éreztem, hogy hol fognak összeérni a szálak, ami azért egy 335 oldalas könyvnél erős. Olyan volt, mintha novellákat olvastam volna, amik néha összekacsintottak, egy-egy karakterről pedig mintha több is született volna.
A témák és Fábián Tamás eddigi médiajelenléte miatt nagyon ígéretesnek tartottam, többet vártam volna, mint ami végső soron megvalósult.
A mondatokban a kifejezés módját sokszor szükségtelenül túlbonyolította, nem mindig illett annyira a karakterhez és megtörte a szöveg flow-ját, emiatt nehezebben lehetett benne elmerülni. Egyes történetszálak (pl. a házaspár története) alig lettek kibontva, nehezen is lehetett hozzá kapcsolódni, a funkcióját megérteni, a politikai szálról nem is beszélve, mások pedig kínosan szájbarágósra sikerültek.
Első könyvnek, egészen rendben volt, de remélem a másodikban a kivitelezés is felér majd az ötletek színvonalához.

[Zsofia · Rating 2 out of 5]

2,5/5

Annyira szeretném szeretni ezt a könyvet, de hát ez borzasztó volt. A könyv saját magát leírja a 2. fejezetben. Szó szerint a második fejezet a kritikám. Ömlengős, öncélú. Sehova nem vezető fél oldalas körmondatok. A karakterek laposak, de borzasztó komplexnek érzik magukat. Egy könyv amiben a félig kitalált világban a félig kitalált karakterek élnek a kis bölcsészbuborékukban. Nem értem miért kellett aktuálpolitikát belerakni, már jövőre se lesz releváns a könyv fele, és semmilyen szinten nem befolyásolja a fő cseleményszálat.

Fél csillagot levontam csak és kizárólag arra, hogy egy fejezeten keresztül Bayer Zsoltot kellett olvasnom.

[Bence Varjú · Rating 3 out of 5]

A szerző munkásságából kiindulva előrendeltem a könyvet. Szerettem volna szeretni, de ez valahogy nem sikerül. A nyelvezete ugyan szép, bár sokszor idokolatlanul részletes, így elkerülhetetlenül elvesznek benne a jó gondolatok. Számomra a karakterek leírása után már-már érdektelen volt hogy cselekednek vagy hogy cselekedetüknek mi a hatása. Az aktuálpolitikai hasonlatok zavaróan papírvékonyak - lehet ezt csak a jelenlegi kiélezett közhangulat mondatja velem.
Első könyvnek oké, remélem látunk még valamit Fábián Tamástól.

[Dorottya Szalai · Rating 3 out of 5]

Számomra kicsit túl sokat akart, és ez a próbálkozás érződik is. Az ötlet, és amiről szól az nagyon jó, rengeteg jó gondolattal, de időnként elveszett az érdeklődésem a túl fényesre pucolt mondatoktól.

[Gergő Tóth · Rating 5 out of 5]

Nagyon beszippantott, minden szabadidőmet azzal töltöttem, hogy olvassam.

[Laura Németh · Rating 4 out of 5]

Nem tudtam letenni ezt a könyvet, pár óra alatt elolvastam, ami teljes mértékben az írói stílusnak köszönhető. Nagyon jók a karakterek és érdekesek a pillanatképek az életükből. Egy picit aggódtam, hogy összeáll e majd a végére a kissé csapongó sztori. Olvastam volna még tovább.

[Szeee]

Három és fél. Egyszerre idegesítő és egész jó.