Miután Torjai Endre nyugdíjba vonul, hosszas megfontolás után megfogadja pszichológusa tanácsát, és egy óceániai szigetre költözik, hogy utolsó éveit a tenger mellett töltse. Meg akar szabadulni az eseménytelen életét végigkísérő szorongásaitól, nem akar többé megérteni másokat, de leginkább saját maga elől nem akar már menekülni. Hamar rátalál egy idillinek tűnő tengerparti házra, így napjai kezdetben gondtalan semmittevéssel telnek: úszik, nagyokat sétál, és szorgalmasan írja bejegyzéseit a füzeteibe. Amikor azonban nyugalmát feldúlják a váratlanul megjelenő szomszédok, elhatározza, hogy elutazik abba a kommunista országba, amelynek véres polgárháborújáról még évtizedekkel korábban az otthoni hírekből hallott. A látogatás egyre fojtogatóbb emlékeket idéz fel benne, és Torjai ráébred, hogy megint menekül valami elől, de hiába...
Barnás Ferenc új regényének tágas topográfiája és az elbeszélői mindentudás az egyéni szabadságnak csupán a látszatával kecsegtet: a Most és halála óráján kíméletlenül és mesterien szembesít az ember fenyegetettségének állandó és zsigeri tapasztalatával.
"Hányszor eljátszott az utolsó óra, az utolsó nap gondolatával! Fekszik majd valahol, és egyszerre csak rádöbben, hogy ez az utolsó órája. Nincs több idő. Egyedül maradt. Ebben a játékban valóban egyedül marad, nem találhat ki semmit."
Barnás Ferenc 1959-ben született Debrecenben. Középiskolai tanulmányait a Szentendrei Ferences Gimnáziumban végezte. 1978 és 1982 között fizikai munkás. 1982 és 1988 között egyetemi tanulmányokat folytatott Debrecenben, Budapesten és Münchenben, illetve magánúton zenét tanult. 1983 és 2000 között évente 3-4 hónapot utcazenészként fuvolázott Németországban, Svájcban, Angliában, Franciaországban, Olaszországban és Ausztriában. 1988-ban végzett az ELTE magyar nyelv és irodalom, illetve esztétika szakán. 1991-ben doktori fokozatot szerzett ugyanott, disszertációja címe Hermann Hesse világképe. 1988 és 1994 között budapesti művészeti középiskolákban tanított irodalmat és esztétikát. 1990 és 1992 között az ELTE Művelődéstörténeti Tanszékén tanított zeneelméletet. 1994 és 2000 között szabadfoglalkozású író. 2000 óta múzeumi dolgozó. Művei
Az élősködő (regény, 1997) Bagatell (regény, 2000) A kilencedik (regény, 2006) Másik halál (regény, 2012)
Ferenc Barnás was born in 1959 in Debrecen, Hungary. From 1982 until 1988 he takes university courses in Debrecen, Budapest, and München. In 1988 he graduates from Eötvös Loránd University (ELTE) with degrees in Hungarian language/literature and Aesthetics. In 1991 he earns his doctoral degree at ELTE, with a dissertation entitled Hermann Hesse világképe (The World View of Hermann Hesse). From 1988 until 1994 he teaches literature, philosophy and aesthetics in secondary schools for the arts in Budapest. From 1990 until 1992 he works as an instructor of music aesthetics at the Department of Cultural History, ELTE. From 1994 until 2000 lives as a freelance writer. From 2000 to present works at Ernst Museum in Budapest.
Works
Novels Az élősködő (The Parasite) Bagatell (Bagatelle) A kilencedik (The Ninth) Másik halál (Another Death)
Awards
2013: AEGON Prize 2006: Tibor Déry Prize 2001: Sándor Márai Prize
Tulajdonképpen ez is traumaregény. Csak mintha Torjai Endre nem saját múltjának terhét cipelné keresztül a világon, hanem a másokét. Érettünk szenved, mondjuk így. Egyfajta szuperszenzitív karakter, aki képtelen túllépni azokon a fájdalmakon, amelyeket mások másoknak okoznak, és olyan szinten hatásuk alá kerül, hogy pszichológusa tanácsára el is hagyja Magyarországot, és valahol Délkelet-Ázsiában nyit új fejezetet magának. De alkalmasint ezzel csak annyit ér el, hogy más népek történelmi traumáit is kénytelen magába szívni.
Így belegondolva minimum különös, hogy egy szöveg, ahol a központi karakternek ennyire rossz, ennyi fizikai és mentális fájdalmat él át, szóval hogy egy ilyen szöveg ennyire jól olvasható - mondhatni, eteti magát. Ennek egyik oka Barnás elbeszélői módszere, ez a szigorúan külső szemszög, ami mindig csak ábrázol, soha nem engedélyezi magának, hogy elmerüljön Torjai tudatában. Ettől az olvasó is valahogy védve érzi magát: felfogja, mit lát és milyen súlya van ennek, de nem vonódik be a szenvedésbe, nem rántja magába az örvény.
A másik, azt hiszem, a táj. Amikor Torjai pálmafák alatt, meleg homokon heverve, a végtelen tengert bámulva próbálja kontroll alá vonni saját belső világát, ott az olvasó tulajdonképpen szerencsés helyzetben van, mert a vívódás nem az övé, de a tengerérzésből azért részesül. Ami nem kis részben annak tudható be, hogy Barnás nagyon finoman képes érzékeltetni egy távoli világ egzotikumát, a tájat éppúgy, mint a tájba ágyazott kultúrát. El tudom képzelni, hogy ugyanez a regény mondjuk egy novemberi zalai tájban sokkal sötétebb és terhesebb lenne. Amiből ugyan mi profitálunk, de hogy Torjai profitál-e, azon lehet vitatkozni. Hogy fájdalma az új közegben, az új kapcsolódások nyomán oldódik kicsit, vagy csak átstrukturálódik, az olyan kérdés, amiben érzésem szerint Barnás sem akar egyértelműen elköteleződni. Lehet, Torjainak egyszerűen ez a sorsa: cipelni a bűneinket, amíg bírja.
Three and a half I guess. Again its a lot to relate to here from the obviously Indonesian setting to the pervasive presence of historical trauma (G30S PKI) and the ongoing violations, all my "favourite" subjects. At the same time, the book was lacking a clear structure and organizing principle beside the protagonist´s ever growing fear of death. One could argue that it sort of follows the looping, later spiralling thoughts of our character, which would explain the repetitions as well, but the text could still have benefitted from some editing to make it tighter. Also as much as I am a massive fan of the writing of Barnas, this was a relentlessly depressing read, even more so than other pieces of is oeuvre, which is not a small feat.