Jump to ratings and reviews
Rate this book

Rutin

Rate this book
Mécs Anna új regényének lapjain egy teherbeesés küzdelmét követhetjük végig, míg a történet másik szála a már megszületett babával töltött mindennapokról tudósít. A harmincas éveiben járó Borinak nemcsak teste kitettségével kell nap mint nap megharcolnia az orvosi vizsgálatok és beavatkozások útvesztőjében, de kapcsolatainak újrarendeződésével is. A szüleinek való megfeleléssel, a kéretlen tanácsokkal, házasságának feszültségeivel. A Rutin bölcs és szarkasztikus humorral, kendőzetlenül viszi színre, mennyire központi és feszültségekkel teli téma egy harmincas nő baráti körében a gyerekvállalás, és hogy hogyan lehetséges szelíden, de kérlelhetetlenül leválni a családról, ha az ember maga is családot szeretne alapítani.
A két párhuzamos szálat a menstruációs ciklusok váltakozása keretezi, magában hordozva az idő sürgetését, körkörösségét és az időtlenséget is. Kiderül, hogy a vágyott célszalag, a szülés után sem kevesebb a kihívás a mindennapokban, mint előtte, a testet és az érzelmeket kontroll alatt tartani pedig nehezebb, mint megtanulni együtt élni velük - ahogyan a saját gyerekünkkel is.
Mécs Anna regénye látlelet egy olyan korszakról, melyben minden korábbinál több zaj és mesterséges közbeavatkozás nehezíti az úgynevezett reproduktív korú nők dolgát, hogy merjék a saját útjukat járni, meghúzni és megtartani a maguk köreit.

216 pages, Paperback

First published August 27, 2025

48 people want to read

About the author

Anna Mécs

7 books4 followers

Ratings & Reviews

What do you think?
Rate this book

Friends & Following

Create a free account to discover what your friends think of this book!

Community Reviews

5 stars
9 (56%)
4 stars
6 (37%)
3 stars
1 (6%)
2 stars
0 (0%)
1 star
0 (0%)
Displaying 1 - 2 of 2 reviews
Profile Image for Kuszma.
2,864 reviews290 followers
January 4, 2026
Azért valahol elgondolkodtató, hogy irodalmi értelemben vannak még fehér foltok egy olyan, tulajdonképpen általánosnak mondható emberi tevékenység terén is, mint a gyermekvárás a szülés. Úgy értem, a gyermekvállalás elég régóta fajunk kollektív tapasztalatának része, aztán valahogy se Balzacnak, se Tolsztojnak nem jutott eszébe kivallatni a saját anyját, milyen várakozások, félelmek és kínok előzték meg és követték az ő világra jövetelüket. Biztos mert az ideák és eszmék intellektuális világa vonzóbbnak tűnt, mint az a vérrel és magzatmázzal kísért esemény, ami amúgy is csak az emberiség nőnemű részét érintette közvetlenül.

description

Mindegy. Valójában Mécs Anna könyvéről szándékozom beszélni, erről a kiváló regényről. Tulajdonképpen nem is egy regény ez, hanem kettő: az egyik a gyermek akarásának regénye, ahol az elbeszélő kétségek és félelmek között várja a teherbe esést, ami csak nem akar bekövetkezni. A másik a gyermek megszületése utáni időszakot meséli el, a test megváltozását, az újfajta, gyakran elviselhetetlen felelősséget. Mécs mindezt nem lineárisan vezeti elő, hanem a két idősíkot egymásba fonja, ami jó döntés, hisz ha csak a lombikprogramig vezető, kínlódással és önváddal szegélyezett utat látnánk, akkor abba a tévhitbe ringathatnánk magunkat, hogy mindez végül elnyeri végső jutalmát, amikor az elbeszélő teherbe esik, majd révbe ér. De így szembesülünk vele, hogy szó sincs semmilyen révről, Jakab megszületése nem jutalom, hanem újabb alkalom a kínlódásra meg az önvádra. (Na jó, persze az örömre is, de finoman szólva sem azon van a fókusz.)

Azt akartam mondani méltatólag erről a szövegről, hogy "őszinte", de hát a jó regények nem is biztos, hogy tudnak másmilyenek lenni. (Vagy másmilyennek látszani.) Mindenesetre pontos és erős.
Profile Image for T. 📖 K. .
8 reviews2 followers
November 22, 2025
Nagyon sokszor megszakítottam az olvasást, mert számomra végig erősen érződött a tömény frusztráció – mind a baba előtti, mind az utáni időszak leírásában. Úgy érzem, ezt a könyvet nem feltétlen ajánlanám olyasvalakinek, aki éppen nehezített gyermekvállaláson megy keresztül. Lehet, hogy azok számára, akik már a szerzőhöz hasonló élethelyzetben vannak, és megszületett a vágyott gyermek, könnyebb kapcsolódni hozzá. Sőt biztos vagyok benne.

A számomra túlzott elégedetlenség és keserűség mellett néhány megfogalmazás is elég meredek volt – például a “Ha ez a doktornő ezek után kidob, akkor kitépem a haját” mondat. Értem, hogy a könyv tudatosan épít a humorra, szarkazmusra, és én is nyitott vagyok erre a hangnemre, de egészségügyi dolgozóként ezt különösen nehéz volt befogadni.

Mindezek mellett nagyon fontosnak tartom, hogy a nehezített gyermekvállalás ne maradjon tabutéma, és hiszek abban, hogy az irodalomnak komoly terápiás ereje lehet. Személy szerint azonban ez a könyv nekem most nem adott hozzá – bár elismerem, hogy mások számára akár értékes kapaszkodó is lehet.
This entire review has been hidden because of spoilers.
Displaying 1 - 2 of 2 reviews

Can't find what you're looking for?

Get help and learn more about the design.