Truth Wars: The Politics of Climate Change, Military Intervention and Financial Crisis

by Peter Lee

We live in an age of crises that are global in scale and potentially apocalyptic in severity, affecting the lives of millions billions of people. Peter Lee examines the struggle for truth at the heart of these crises to show how political leaders attempt to shape individual behavior, attitudes and identity.

241 pages, Kindle Edition

First published November 5, 2014

About the author

Librarian Note: There is more than one author in the Goodreads database with this name.

Reviews

[Kuszma · Rating 3 out of 5]

Lee kötete tulajdonképpen rendszeralkotási kísérlet. Úgy írja le a tág értelemben vett politikát, mint igazságháborút, ahol különböző igazságverziók küzdenek egymással, és mindegyiknek az a célja, hogy elérje, saját igazságai dogmává kövesedjenek – olyan állításokká, amit az átlagember már nem kíván felülvizsgálni, hanem csak bólint, hogy „de hát ezt mindenki tudja”. Na most nézzünk két példát: 1.) „A Föld gömb alakú. Ezt mindenki tudja.” 2.) „A migránsok rosszak. Ezt mindenki tudja.” A két állítás tényszerűsége között a különbség ég és föld, de a szerzőt nem az érdekli, hogy ezek az ún. „igazságok” mennyire védhetőek, hanem hogy milyen eszközökkel lehet dogmává emelni őket. Ennek érzékeltetésére pedig három példatanulmányt illeszt a szövegbe, hogy jó legyen nekünk.

Az első a klímaváltozással, illetve az ún. „klímaigazsággal” foglalkozik, és itt még úgy fest, Lee tartja magát saját céljaihoz: bemutatja azokat a módszereket az egyszerűsítéstől a szimpla tagadásig, amivel egy adott igazságverzió hirdetői megkísérlik felépíteni (Foucault kifejezésével) „igazságrezsimjüket”. Külön érdekes, hogy azt is bemutatja, a fenti módszerek hogyan fordulnak visszájukra hosszú távon, és gyengítik meg végül az igazságverzió hitelét – ez mindenképpen tanulságos szövegrész volt. Aztán jön a második tanulmány arról, képesek-e bizonyos igazságverziók legitimmé tenni, hogy demokratikus országok beavatkozzanak más, nem-demokratikus államok belügyeibe mondjuk egy jó szaftos katonai intervenció segítségével. Szó se róla, ez is érdekes fejezet, kellően provokatív és olvasmányos, de itt már a szerző mintha kezdene eltávolodni a saját célmeghatározásától – mintha nem lenne képes a választott példát megfelelően integrálni saját „igazságháborús” elméletébe, hanem mintegy véletlenül elkezd érvelni egyik vagy másik álláspont mellett. A harmadik részben pedig (a gazdasági válságra adott amerikai és európai válaszok kapcsán) ez az érzésem még inkább felerősödött, és irritálóvá vált, mint egy kavics a cipőben. Hogy nem veszi észre Lee – gondoltam –, hogy egyre többször használja érvelésében azokat az eszközöket (az egyszerűsítést és a csúsztatást), amiket száz oldallal elébb oly szépen meghatározott? Hogy nem veszi észre, hogy amikor kizárólag az egyik igazságverzióval szemben fogalmaz meg kritikákat, akkor indirekt módon pont a vele harcban álló igazságverziót erősíti, amivel kilép a maga által meghatározott szerepből? No mindegy. Különben érdekes könyv, egy próbát megér. De hogy a magasztos célhoz, amit magának kitűz, nem sikerül végig méltónak maradnia – sőt, idővel egyre távolabb kerül tőle –, az bizony számomra fájdalmas csalódás.