Távoli rokonok

by Zsófia Czakó

„Hajnali három óra van, Margit a domb tetején áll. Nem tetszik magának. Bugyiban van és vastag a combja. Sose volt még ilyen vastag. A hasa, mint egy takaró, a lábára lóg, mindene ráncos. Undorító. Mi van, ha megjön az udvarlója és meglátja így? Sose veszi feleségül. Akkor soha senki se fogja megvédeni. Mi van, ha meglátja, hogy kövér és ronda és buta és árva. És akkor egyedül marad, és szerencsétlen lesz egész életében. A domb tetején áll, ki tudja mióta. A telihold fénye szétterül, látja az árnyékát is benne. Egy fácáncsalád telepedett le a domboldal tövébe, őket nem érdekli az apró, hajlott hátú nénike furcsa alakja. Margit attól fél, hogy igazából férfiak. Férfiak, akik meglesik, és elégedetlenek lesznek azzal, amit látnak … haza szeretne menni, ki szeretné nyitni a száját és hazamenni, de nem találja, nem talál semmit ebben a hajnali sötétségben egy szál bugyiban a dombon.” (részlet)

Az előszobaajtó tárva-nyitva, a függönyök frissen mosva, a járólapon szétterül a napfény. Margit súrol. Vízbe mártja a rongyot, kicsavarja, majd erős mozdulatokkal dörzsöli a csillogó járólapot.

Aztán valami történik. Valahol éppen most lesz piszkos valami. De mi? És hol? Margit vár, figyel. Mintha hallaná is, ahogyan a kosz a tiszta felületre rátelepszik. Megfordul. Kiönti a szennyes vizet. A cipőket elsodorja az ár, a bejárati ajtót becsapja a szél. Margit a koszos ronggyal törölgetni kezdi a tiszta ablakot. Minden egyre zavarosabb.

Mi történik Margittal? Mit keres a lánya a tévében? De mégis, hogy hívják azt a lányt, és honnan olyan ismerős neki?

A felejtéssel küzdő Margit egyre távolabb kerül a családjától. Egész életében takarított és spórolt. Janka, a lánya, folyton feleslegesen vásárol, az unokája önsegítő foglalkozásokra jár, és nem veszi fel a telefont, ha az anyja hívja.

Egyáltalán, mennyit ért egymás életéből ez a három generáció?

176 pages, Paperback

First published January 1, 2025

Reviews

[Kuszma]

Négy nő, anyák és lányaik, akik egymásba kapcsoló életükkel úgy 80 év időtartamot fognak át - az ilyesmi kibontására úgy alsó hangon hatszáz oldal terjedelmet prognosztizálnék. Aztán tessék, bő 170 oldalban el lehet mondani. Mégpedig úgy, hogy igazából nem maradt ki belőle semmi.

Czakó regénye a tömörítés mesterműve, egyfajta családregény-sűrítmény. Tulajdonképpen egyetlen dologra fókuszál: hogyan alakul át az egyénben a kudarc miatti frusztráció elvárásokká, ami aztán - a dolgok természete szerint - a gyerekben ismét frusztrációvá cseperedik. Ördögi kör. Ilyen körülmények között a szeretet és bántalmazó viselkedés határai elmosódnak, és ebben nincs is semmi specifikus. Közönséges dolgok ezek: hétköznapi traumatermelődés. Hidegség és meg-nem-értés a legszorosabb kapcsolatainkban.

Néha minél közelebbi a rokon, annál távolibb.

(Az értékelés írója a Merítés zsűrijének tagja)

[Bianka Kátai]

magával ragadó, valóban nehéz letenni, 2 nap alatt végeztem vele. Amikor épp nem tudtam olvasni, akkor is sokszor eszembe jutott. Baromi jó a stílusa!

[Dóra Esze]

Superwoman a falba simul

Czakó Zsófia harmadik kötete első pillantásra az egymást meg nem értő nemzedékekről szól. A Távoli rokonok női panteon, amelyben egymást követő generációk kínlódnak a kommunikációval: Éva, Margit, Janka, Zsuzsi. Közös bennük, hogy letérnek az örökölt útról. Ez a lázadás már Évánál is megmutatkozik, pedig az ő édesanyja meg sem jelenik a szövegben. Évát Budapestre akarják küldeni a szülei, ám ő éber, sokat hallott arról, mit művelnek a férfiak a fővárosban a cselédből lett kurvákkal. Így hát Dömsödre megy dolgozni, holott még a testvérei is nagy gazdaságokban találnak helyet. Az ő lánya, Margit már hétévesen három kisebb testvére gondját viseli, majd bakfisként elszántan a fővárosba költözik, történhet bármi, ő helyt fog állni. Teljesen mellékesen Margit akkora érzékkel farag embert a húgából és egy elesett kis pesti barátnőjéből, hogy azok később mindketten az Egyesült Államokba disszidálnak. A húgáról, Jankáról nevezi el aztán egyetlen lányát. Janka (Kettő) kamaszkorában zajosan lázad, és mire édesanya lesz, mindent másképp csinál, mint Margit. Zsuzsi kezdetben aláveti magát az anyja szublimált becsvágyának, lelkesedés nélkül strapálja magát, hogy színpadra kerüljön, aztán egyszer csak hagyja az egészet a csudába, és a transzgenerációs traumagyógyítás felé fordul.
Közben a szerző finom, de félreérthetetlen jelzésekkel helyezi el a figuráit a magyar történelemben. A cselekmény nem lineáris, az idős Margittal találkozunk először, majd váratlanul a fiatal Évával. Hogy ő lesz később Margit édesanyja, így egyszer csak évtizedeket lépünk hátra az időben, azt a kontextusból, a cselédsors jellegzetességeiből következtetjük ki. Amikor Éva gazdája beleőszül az aggodalomba a gabonájáért az amerikai tőzsde egy katasztrofális napja miatt, tudhatjuk, hogy 1929-ben járunk. 1956-ot pedig úgy azonosítjuk be, hogy Margit és Gyula volt munkahelyéről több napos furcsa felfordulásról érkeznek hírek, mi pedig tudjuk, hogy a Műszaki Egyetemen dolgoztak korábban.
Az egyfektünkben felfalós kisregény tiszta, nagyerejű nyelvi minimalizmussal dolgozik. A külső eseményeket nett, takaros, ergonomikus, pergő mondatokkal intézi el, a lelki folyamatoknak míves szövegidejük van. Az efféle mondatok elrugaszkodnak a test konfliktusaitól, hol álomvilágban lebegnek, hol a szenvedés mélységébe spiráloznak lefelé. Talán nem spoiler, ha elmondjuk, a belső világ ábrázolása a Margit nevű szereplő esetén a legerősebb, hiszen nála igazán fontos. Mire ugyanis Margitot megismerjük, in medias res, előrehaladott Alzheimere van. Kaleidoszkopikus világában teszünk vezetett túrákat, látjuk, a széthullott múlt darabkái hogyan szövődnek bele egy párhuzamos univerzum jelenébe, amely bár nem igazi, mindenkire hatással van a környezetében. Látjuk, hogy néz ki belülről, amikor egy felnőtt nő fáradtan, sokadszorra bemutatkozik az idős édesanyjának. Az alzheimeres elme metaforák halmazává alakítja a valóságot. A legszebb, legkreatívabb csavarodások a legmegrázóbbak.
A regény valódi bravúrja azonban abban rejlik, hogy a szívfájdító külső történések mögött elhelyez egy szerény díszletet, amely tulajdonképpen fontosabb a cselekménynél. Tudjuk, a huszadik században kutyanehéz volt nőnek lenni Magyarországon, az ilyen életútleírás megrázó, de sok forrásból ismerős. Évát kinézi magának és teherbe ejti egy fiú, aki még az első trimeszter végén hirtelen meghal. Az özvegyet a csecsemővel az idős Molnár veszi szárnyai alá, akitől vetélések után még három gyermeke születik, és aki üti-veri Margitot. Hamarosan Molnár is meghal, Margit ekkor szabadul ki. A fővárosban autodidakta módon megtanul varrni, konyhalány és takarítónő lesz, mert a tisztaság az ő legnagyobb szenvedélye, évtizedekkel később is hű kísérője, amikor az agya már szénaboglya. Az ő választottja Gyula, a jóképű széltoló, aki hamarosan agyba-főbe csalja, hazudozik, kimaradozik, iszik, aztán valahogy mégsem válnak el, pedig indíttatás lenne száz, ok meg ezer. Jankára a maga idején úgy zuhan rá Margit Alzheimere, mint egy lakótelep földrengés után, ő pedig viseli derekasan. Követhetetlen és kiszámíthatatlan édesanyja minden kívánságát teljesíti, pedig Xanaduba vezet az összes kicsikart út, és minden pillanat potenciális életveszély. Janka gyereknevelése azután arra épül, hogy ellenkező előjellel adja át a mintát. Míg őt bőgve vonszolta végig az anyja a piacon, ő azonnal megveszi Zsuzsinak, amire csak rápillant.
Ám a helyzet az, kedves olvasó, hogy ezek az agyonnyilazott sorsú gyerekek-lányok-asszonyok potenciális szuperhősök. Mindent meg tudnak csinálni és bármit kibírnak. Mégsem látja a köpenyüket senki. Ők sem. Ez az ő valódi tragédiájuk: fogalmuk sincs őserejükről, pedig kicsit is szerencsésebb körülmények között látványosan kiemelkednének a környezetükből. Ha ötszáz kilométerrel arrébb születnek, mindenki ők akarna lenni. Margit konkrétan látens üzleti csodagyerek, amihez ér, arannyá változik (rögtönzött varroda, tóparti büfé és játékbolt). Jankánál a diszfunkcióé és a teherbírásé a főszerep, az anyja kézügyessége színes tárgyak halmozásában mutatkozik meg, tisztaságmániája a soha el nem készülő otthon sosem szűnő csinosításában. Zsuzsi sajátos remeteségbe vonja az örökségét: erőltetett előadói próbálkozások után családi sebek gyógyítása – lehet-e teljesítmény ennél láthatatlanabb? Míg Janka zokszó nélkül viseli, amit rámért a sors, Margit pedig feloldódik a saját pszichedelikus valóságában, Zsuzsi, akinek nem elég nagy a hangterjedelme és nem elég vékony a combja televíziós tehetségkutatót nyerni, egyszer csak váratlanul üzen a nagymamájának egy dallal, és abban a néhány szóban minden benne van. Talán ez a regény legszebb, legmegindítóbb, legmélyebb pillanata. Zsuzsi vállalja annak valóságát, hogy közös szenvedésük nem fog megsemmisülni, azt csak megtisztítani lehet. Fel fogja tárni a női vonalat. Tud az elrontott életeket átvilágító szeretetről.
(Megjelent: Magyar Narancs, 2025/40)

[Petra (pszicholvaso)]

🪆 ,,Projekció és kapcsolódás, transzgenerációs traumák és feldolgozás, ezek a szavak mindegyik cikkben ott vannak, és Janka minden mondat előtt megfogadja, hogy most figyel, most érteni fogja, miről van szó, de a harmadik sorra már megint összezavarodik, elfelejti a mondat elejét, mintha valaki egész nap csak a kenyér tésztáját gyúrná, de nem gyújtaná be a sütőt, értelmetlen az egész.’’ - ezt mind, és még annyi minden mást is elbír Czakó Zsófia új kis regénye. Közel száz év, négy generáció csendben, matrjoska-szerűen egymásra rakódó élet- és nőiség-alapélményei, párhuzamok és merőben más tapasztalások a tisztességes munka és a családi szerepek koordináta-rendszerében. Magány és elhagyatottság, önbizalom és hiánya, a test és az emlékezet ereje teljében és hanyatlásában.

🪆Olvasás közben számtalanszor meghatódtam, dühös voltam, féltettem vagy csak megöleltem volna a szereplőket. Czakó-sorokat olvasva valahogy mindig így járok: távolról közelítek, megérintek és megérintődök, rájövök hogy (Fodor Ákos szavaival élve) sose nő be a szívem lágya.

🪆 A Távoli rokonok súlyos témákat feszegetve arra vesz rá, hogy érdeklődj, tedd fel azokat a kérdéseket Anyukádnak, Nagymamádnak, Lányodnak, Unokádnak, amelyek segítik az épüléseteket, a kommunikációt, a megértést és végső közelebb visznek benneteket egymáshoz. Húsbavágó soraival már-már kérlel, hogy te ne válj távoli rokonná.

[Zsofi]

Nagyon jól ábrázolja a transzgenerációs traumát, hogyan veszi át egyik generáció a másiktól, amíg valaki azt nem mondja, hogy elég volt.

[Fanni Bárdos]

Lassan szeretek történeteket fogyasztani. Tudatosan meg szoktam állítani magam olvasás közben, hogy minél tovább tartson az élmény. Ennél a könyvnél ez egyszerűen lehetetlen volt: egy nap alatt a végére értem.

Czakó Zsófia Távoli rokonok című regénye egy család négy generációjának négy női tagját követi végig. Négy generáció nehézségeit és feladatait.

Két fő oka van annak, hogy meleg szívvel ajánlom ezt a könyvet. Az első a tűpontos karakterábrázolás. A szereplők igaziak, emberiek, valóságosak, és írói oldalról érezhetően tudatosan felépítettek. Az elbeszélésben egyértelműen érezhetőek változások, karakterváltásoknál, a generációk közötti különbségek rendkívül finoman és pontosan jelennek meg. Míg a legidősebb generáció tagja nem kérdőjelez meg semmit, addig a legfiatalabb generáció már reflektál, befelé figyel. A generációkon átívelő változásnak a leírása brutálisan erős. És nem tudom nem összehasonlítani őket.

Olvasás közben nemcsak ezekkel a karakterekkel utaztam, hanem a saját családommal is. A történelmi mérföldkövekhez, korszakokhoz próbáltam illeszteni a saját családtörténetemet: hogy a szüleim, nagyszüleim, dédnagyszüleim hol lehettek, mit élhettek át akkor.

A második ok a szöveg kidolgozottsága. A leírások rendkívül részletesek és pontosak, legyen szó házkörüli munkákról, egy demeciával küzdő személy emlékeinek leírásáról, vagy egy-egy gondolatmenetről. A szöveg végig vitt magával, a történet vizuális, szinte filmszerű, és ez is az oka annak, hogy nem tudtam letenni a könyvet, amíg a végére nem értem.

Telecetliztem, alig győztem kiemelni a részleteket, konkrétan elfogyott a jelölőm!

Nagyon tudom ajánlani ezt az utazást!
Köszönöm a Scolar Kiadónak a recenziós példányt.