„Hajnali három óra van, Margit a domb tetején áll. Nem tetszik magának. Bugyiban van és vastag a combja. Sose volt még ilyen vastag. A hasa, mint egy takaró, a lábára lóg, mindene ráncos. Undorító. Mi van, ha megjön az udvarlója és meglátja így? Sose veszi feleségül. Akkor soha senki se fogja megvédeni. Mi van, ha meglátja, hogy kövér és ronda és buta és árva. És akkor egyedül marad, és szerencsétlen lesz egész életében. A domb tetején áll, ki tudja mióta. A telihold fénye szétterül, látja az árnyékát is benne. Egy fácáncsalád telepedett le a domboldal tövébe, őket nem érdekli az apró, hajlott hátú nénike furcsa alakja. Margit attól fél, hogy igazából férfiak. Férfiak, akik meglesik, és elégedetlenek lesznek azzal, amit látnak … haza szeretne menni, ki szeretné nyitni a száját és hazamenni, de nem találja, nem talál semmit ebben a hajnali sötétségben egy szál bugyiban a dombon.” (részlet)
Az előszobaajtó tárva-nyitva, a függönyök frissen mosva, a járólapon szétterül a napfény. Margit súrol. Vízbe mártja a rongyot, kicsavarja, majd erős mozdulatokkal dörzsöli a csillogó járólapot.
Aztán valami történik. Valahol éppen most lesz piszkos valami. De mi? És hol? Margit vár, figyel. Mintha hallaná is, ahogyan a kosz a tiszta felületre rátelepszik. Megfordul. Kiönti a szennyes vizet. A cipőket elsodorja az ár, a bejárati ajtót becsapja a szél. Margit a koszos ronggyal törölgetni kezdi a tiszta ablakot. Minden egyre zavarosabb.
Mi történik Margittal? Mit keres a lánya a tévében? De mégis, hogy hívják azt a lányt, és honnan olyan ismerős neki?
A felejtéssel küzdő Margit egyre távolabb kerül a családjától. Egész életében takarított és spórolt. Janka, a lánya, folyton feleslegesen vásárol, az unokája önsegítő foglalkozásokra jár, és nem veszi fel a telefont, ha az anyja hívja.
Egyáltalán, mennyit ért egymás életéből ez a három generáció?
Négy nő, anyák és lányaik, akik egymásba kapcsoló életükkel úgy 80 év időtartamot fognak át - az ilyesmi kibontására úgy alsó hangon hatszáz oldal terjedelmet prognosztizálnék. Aztán tessék, bő 170 oldalban el lehet mondani. Mégpedig úgy, hogy igazából nem maradt ki belőle semmi.
Czakó regénye a tömörítés mesterműve, egyfajta családregény-sűrítmény. Tulajdonképpen egyetlen dologra fókuszál: hogyan alakul át az egyénben a kudarc miatti frusztráció elvárásokká, ami aztán - a dolgok természete szerint - a gyerekben ismét frusztrációvá cseperedik. Ördögi kör. Ilyen körülmények között a szeretet és bántalmazó viselkedés határai elmosódnak, és ebben nincs is semmi specifikus. Közönséges dolgok ezek: hétköznapi traumatermelődés. Hidegség és meg-nem-értés a legszorosabb kapcsolatainkban.
Lassan szeretek történeteket fogyasztani. Tudatosan meg szoktam állítani magam olvasás közben, hogy minél tovább tartson az élmény. Ennél a könyvnél ez egyszerűen lehetetlen volt: egy nap alatt a végére értem.
Czakó Zsófia Távoli rokonok című regénye egy család négy generációjának négy női tagját követi végig. Négy generáció nehézségeit és feladatait.
Két fő oka van annak, hogy meleg szívvel ajánlom ezt a könyvet. Az első a tűpontos karakterábrázolás. A szereplők igaziak, emberiek, valóságosak, és írói oldalról érezhetően tudatosan felépítettek. Az elbeszélésben egyértelműen érezhetőek változások, karakterváltásoknál, a generációk közötti különbségek rendkívül finoman és pontosan jelennek meg. Míg a legidősebb generáció tagja nem kérdőjelez meg semmit, addig a legfiatalabb generáció már reflektál, befelé figyel. A generációkon átívelő változásnak a leírása brutálisan erős. És nem tudom nem összehasonlítani őket.
Olvasás közben nemcsak ezekkel a karakterekkel utaztam, hanem a saját családommal is. A történelmi mérföldkövekhez, korszakokhoz próbáltam illeszteni a saját családtörténetemet: hogy a szüleim, nagyszüleim, dédnagyszüleim hol lehettek, mit élhettek át akkor.
A második ok a szöveg kidolgozottsága. A leírások rendkívül részletesek és pontosak, legyen szó házkörüli munkákról, egy demeciával küzdő személy emlékeinek leírásáról, vagy egy-egy gondolatmenetről. A szöveg végig vitt magával, a történet vizuális, szinte filmszerű, és ez is az oka annak, hogy nem tudtam letenni a könyvet, amíg a végére nem értem.
Telecetliztem, alig győztem kiemelni a részleteket, konkrétan elfogyott a jelölőm!
Nagyon tudom ajánlani ezt az utazást! Köszönöm a Scolar Kiadónak a recenziós példányt.
🪆 ,,Projekció és kapcsolódás, transzgenerációs traumák és feldolgozás, ezek a szavak mindegyik cikkben ott vannak, és Janka minden mondat előtt megfogadja, hogy most figyel, most érteni fogja, miről van szó, de a harmadik sorra már megint összezavarodik, elfelejti a mondat elejét, mintha valaki egész nap csak a kenyér tésztáját gyúrná, de nem gyújtaná be a sütőt, értelmetlen az egész.’’ - ezt mind, és még annyi minden mást is elbír Czakó Zsófia új kis regénye. Közel száz év, négy generáció csendben, matrjoska-szerűen egymásra rakódó élet- és nőiség-alapélményei, párhuzamok és merőben más tapasztalások a tisztességes munka és a családi szerepek koordináta-rendszerében. Magány és elhagyatottság, önbizalom és hiánya, a test és az emlékezet ereje teljében és hanyatlásában.
🪆Olvasás közben számtalanszor meghatódtam, dühös voltam, féltettem vagy csak megöleltem volna a szereplőket. Czakó-sorokat olvasva valahogy mindig így járok: távolról közelítek, megérintek és megérintődök, rájövök hogy (Fodor Ákos szavaival élve) sose nő be a szívem lágya.
🪆 A Távoli rokonok súlyos témákat feszegetve arra vesz rá, hogy érdeklődj, tedd fel azokat a kérdéseket Anyukádnak, Nagymamádnak, Lányodnak, Unokádnak, amelyek segítik az épüléseteket, a kommunikációt, a megértést és végső közelebb visznek benneteket egymáshoz. Húsbavágó soraival már-már kérlel, hogy te ne válj távoli rokonná.