„Ne egyezkedj a rossz szellemekkel, hanem inkább légy a jó szellem eszköze” – olvashatjuk e kötet címlapján a latin idézetet. A mondat hűen fejezi ki Fáber Szent Péter lelkületét. Olyan férfiről van szó, aki – miközben királynők, királyok, püspökök, vagy a pápa küldetésében gyalogszerrel rótta Európa országútjait – utazásai során angyalokkal társalkodott. Az ő segítségüket kérte, hozzájuk fohászkodott, s egyik legfőbb gondjának tekintette, hogy életében maga is egyre inkább az ő eszközükké váljon.
Fáber Pétert 2013. december 17-én avatta szentté Ferenc pápa, és azóta is mint kedves, ihlető szentjére hivatkozik rá, Ebben a meggyőződésben bocsátja az Olvasó rendelkezésére Fáber Szent Péter lelki feljegyzéseit a Magyar Jezsuita Rendtartomány.
Megmondom őszintén nem olvastam végig. Fáber Szent Péter (1506-1546) az egyik első jezsuita szerzetes volt, Loyola-i Ignác barátja és kortársa, akit egyébként Ferenc pápa 2013-ban avatott szentté.. Egy végletekig istenfélő ember, akinek ez a lelki naplója valójában. Hogy ez mennyire irodalmi élmény? Azt kell mondanom, szinte semennyire. És mennyire lelki segítség, amit ír? Itt is vannak kétségeim. Túlontúl misztikus, a saját küzdelmeit leíró folyamatosan magát ostorozó monológ, ami jó képet fest Péterről, mint egy szentségre méltó és rendkívüli önismerettel rendelkező személyről, de ez egy mai olvasónak vajmi keveset segít lelkileg fejlődni. Talán annyit, hogy a szerzetes is ember, annak minden pozitív és negatív tulajdonságával, a 16. században is az volt, és valószínűleg ma még nehezebb is a dolga, mint akkor. Talán a mai szerzetesek sikerrel forgathatják az ő gondolatait és tanulhatnak belőle, de laikus hívőknek azt hiszem ez kicsit túl sok...