Szertelen novellák, bizarr paródiák, meghökkentő mesék – a hazai stand-up egyik legeredetibb alkotója és a magyar abszurd próza egyik legkiválóbb művelője várva várt újabb könyvében úgy ír, mintha a közönség előtt állna: élő, szellemes és kiszámíthatatlan. A norvég bűnregények görbe tükre (A férfi, aki megölte a férfit, aki megölt egy férfit, avagy 101 hulla Dramfjordban) és a sci-fi-műfaj paródiája (Az utolsó 450 év) után Kőhalmi Zoltán harmadik könyve furfangos rövidprózákat tartalmaz. Az irány most is ugyanaz, mint eddig: a szerző tovább halad az Örkény és Karinthy által kijelölt úton. A hellén helyszínelők Aiszkhülosz halálának okát kutatják, Percule Hoirot háromszor is nyomozni indul, Kazinczy levelezését olvasva bepillantást nyerhetünk a nyelvújítás boszorkánykonyhájába, a szerző megfejti nekünk a Vitruvius-kódot, megtudhatjuk, hogyan szerettek a fizikusok, vagy éppen egy hátborzongató kalandjáték keretében elveszhetünk az állami egészségügy labirintusában.
„A kiadó – mintha csak hallotta volna az író gondolatait – a mentőorvoshoz fordult, tíz darab ezerrealos bankjegyet nyomott a kezébe, és szinte fenyegető hangnemben, valamint tökéletes portugál akcentussal azt mondta: – Nem halhat meg, doktor úr. Még sehogy se áll az új regényével!"
Vannak ebben a könyvben receptek, kritikák, közlemények, tesztek… – talán könnyebb lenne azt felsorolni, mi nincs benne. Unalmas, szellemtelen, sótlan írások, na ilyenek nem szerepelnek e kötetben. Aki ilyen kisprózákra vágyik, kérem, semmiképpen se vásárolja meg ezt a könyvet!
1977-ben született Oslótól délre, Szentesen. Pályatévesztő építészmérnök, aktív humorista. Bár előadóként lett ismert, mindig is azt vallotta, hogy íróember, aki éppen nem ír. Halogató alkotó: előbb rövidebb karcolatai maradtak tollban, majd hosszabb, karakteres elbeszéléseit nem írta meg, később már nagylélegzetű, érett regényei nem készültek el.
Eddig meg nem jelent művei: Űrhajó kapitány űrhajója (2001) Angyalszenny - versek (2007) Mindenkönyv (2012) Ami a Mindenkönyvből kimaradt (2015)
Feleségével és három gyerekével Budapesten él, szabadidejében kávét főz.
Megdöbbentően alacsony elvárásszinttel álltam neki ennek a könyvnek, és ilyenkor marha hálás olvasó vagyok ám. Nem kívánok többet, mint hogy valamivel jobban érezzem magam a szövegben, mint azon kívül, és többet kapják vissza annál az energiánál, mint amit belefektettem. Ez vagy úgy lehetséges, hogy piszok jó a könyv, vagy úgy, hogy ugyan nem piszok jó, de cserébe könnyű olvasni. Úgy vélem, ez egy Kornis-regény és egy világháborús gazdaságtörténet után, valamint egy mexikói nőgyilkosságokról szóló esszéregény közben emberi elvárás. És hát ilyen értelemben nem is csalódtam.
Pár Kőhalmi-novella után még azt hittem, hogy erről akár hosszabbacskát is lehetne írni. A stand up komikusokról, akik bemerészkednek az irodalom fülledt mangroveerdejébe. Az a kémia, ami a papíron működik, működik-e akkor is, ha nincs azonnali visszacsatolás, legfeljebb a megjelenés után két héttel, egy goodreads recenzióban? Aztán arra jutottam, hogy nemigen van min hosszan csámcsogni. Mert egyszerű dolog ez. Az embernek van egy ötlete. Kifordít vagy eltorzít valamit, ami így egyszerre lesz ismerős és meglepő - a kettő közti rést nevezhetjük humornak. Mondjuk fogja a "Kaland, játék, kockázat" sorozat formai elemeit, és a magyar egészségügyre adaptálja. Vagy előveszi minden szülő csatakos rémálmát, az Anna, Peti, Gergő könyveket, és elviszi a motívumait a falig. Esetleg Poirot-t hajigálja olyan abszurd helyzetekbe, ahol a komikum forrása az, hogy Poirot önazonos marad még akkor is, amikor az önazonosság nevetséges. Szóval ilyenek vannak ebben a kötetben. Ötletek. Mégpedig helyenként valóban igazán szórakoztató ötletek. Amelyek mindazonáltal néha hosszabban vannak kidolgozva az optimálisnál. Itt el lehetne mélázni azon, hogy amíg az átlag szépíró akkor kezd el élni, amikor ki kell bontani a témát, addig Kőhalmi akkor hal bele. Mondom, el lehetne, de nem fogok. Összességében jól szórakoztam, és hát mi mást kívánhatna az ember, aki ma háromszor ázott szarrá a hideg esőben.
Már rég nem élek magyarok közt, szóval Kőhalmit élőben nem láttam egy ideje. Imádom ezt a könyvet, megnevettet, emlékeztet, honnan is jöttem. A gyerekeimnek ajánlottam, hogy ha tudni akarják milyen a magyar kultúra, akkor ezt elolvasva teljes képet kaphatnak. Örülök, hogy Zoli van és ír. Hőemelkedésre még mindig Kőhalmi a legjobb homeopátiás megoldás.