What do you think?
Rate this book
Ungerska nationens säkerhet
Den här boken handlar om fjärilar.
Nej, den handlar om en lepidopterolog.
Eller kanske om livets ursprung?
Om nationell säkerhet?
Om ett farväl?
Eller … handlar den kanske om ingenting alls – förutom om våra liv?
I László Krasznahorkais nya roman möter vi en man som redan som liten bestämt sig för att ägna sitt liv åt att forska om fjärilar. Vi möter också en äldre man – vars identitet snabbt avslöjas – som har ett djupt behov av att få träffa den berömde fjärilsexperten.
Inte bara för att tala om fjärilar, utan för att ställa den största av alla frågor: Vad är meningen med livet?
Hur vävs deras liv samman? Hur blir de oumbärliga för varandra? Är detta en roman om en ovanlig vänskap? Ja.
Ett farväl? Ja.
Ett olösligt mysterium om livets början? Också ja.
László Krasznahorkais vindlande prosa fångar det sköra i våra passioner, grymheten i världen utanför, och naturens oföränderliga lagar. En plats där fjärilar, människor, nederlag – och hopp – möts i en enda brännande punkt.
Nej, den handlar om en lepidopterolog.
Eller kanske om livets ursprung?
Om nationell säkerhet?
Om ett farväl?
Eller … handlar den kanske om ingenting alls – förutom om våra liv?
I László Krasznahorkais nya roman möter vi en man som redan som liten bestämt sig för att ägna sitt liv åt att forska om fjärilar. Vi möter också en äldre man – vars identitet snabbt avslöjas – som har ett djupt behov av att få träffa den berömde fjärilsexperten.
Inte bara för att tala om fjärilar, utan för att ställa den största av alla frågor: Vad är meningen med livet?
Hur vävs deras liv samman? Hur blir de oumbärliga för varandra? Är detta en roman om en ovanlig vänskap? Ja.
Ett farväl? Ja.
Ett olösligt mysterium om livets början? Också ja.
László Krasznahorkais vindlande prosa fångar det sköra i våra passioner, grymheten i världen utanför, och naturens oföränderliga lagar. En plats där fjärilar, människor, nederlag – och hopp – möts i en enda brännande punkt.
- GenresFictionLiterature
168 pages, Hardcover
First published November 11, 2025
29 people are currently reading
181 people want to read
About the author
László Krasznahorkai
45 books3,096 followersLászló Krasznahorkai is a Hungarian novelist and screenwriter who is known for critically difficult and demanding novels, often labelled as postmodern, with dystopian and bleak melancholic themes. He was awarded the Nobel Prize in Literature in 2025.
He is probably best known through the oeuvre of the director Béla Tarr, who has collaborated with him on several movies.
Apart from the Nobel Prize, Krasznahorkai has also been honored with numerous literary prizes, among them the highest award of the Hungarian state, the Kossuth Prize, and the 2015 Man Booker International Prize for his English-translated oeuvre.
He is probably best known through the oeuvre of the director Béla Tarr, who has collaborated with him on several movies.
Apart from the Nobel Prize, Krasznahorkai has also been honored with numerous literary prizes, among them the highest award of the Hungarian state, the Kossuth Prize, and the 2015 Man Booker International Prize for his English-translated oeuvre.
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 24 of 24 reviews
January 23, 2026
Nekem ez nagyon betalált. Ott van például a dolog a mondatokkal: hogy hosszú mondatok, kábé egy per fejezet. (Nyugi, nem utánzom!) De komolyan annyira könnyű volt ezt a kanyart venni, a központozást meg az egész nem-egymondatot tagoló apparátust felfüggeszteni, hogy csak néztem. Jé, hát a hosszú mondat végülis rendben van.
Aztán ott ez az egész meta-játék, az íróval, a könyvével amit nem ír meg de amit olvasunk, aminek a főszereplője (nem szpojlerezek) bonyolult és nagyon is átélhető kapcsolatban lesz az íróval. A mellékszál, ami nem is kerül az író tudomására. Meg az egész önlejárató bohóckodás - miközben valahogy, mindeközben eltelik egy kis regénnyi olvasás. Benne az élet meg az irodalom meg minden.
És milyen jókat tudtam néha ezen röhögni! A derű, a rettenthetetlen és reménytelen derű, az lefegyverző.
Ma konkrétan, ám véletlenszerűen megláttam a közértben, az újság- és magazintartó standon egy címoldalt, valamilyen történelmi témájú volt talán de nem vizsgálódtam, elég volt az a felirat, mert ott az állt, hogy Magyar nemzetbiztonság. Éljen.
Aztán ott ez az egész meta-játék, az íróval, a könyvével amit nem ír meg de amit olvasunk, aminek a főszereplője (nem szpojlerezek) bonyolult és nagyon is átélhető kapcsolatban lesz az íróval. A mellékszál, ami nem is kerül az író tudomására. Meg az egész önlejárató bohóckodás - miközben valahogy, mindeközben eltelik egy kis regénnyi olvasás. Benne az élet meg az irodalom meg minden.
És milyen jókat tudtam néha ezen röhögni! A derű, a rettenthetetlen és reménytelen derű, az lefegyverző.
Ma konkrétan, ám véletlenszerűen megláttam a közértben, az újság- és magazintartó standon egy címoldalt, valamilyen történelmi témájú volt talán de nem vizsgálódtam, elég volt az a felirat, mert ott az állt, hogy Magyar nemzetbiztonság. Éljen.
January 21, 2026
Zavarbaejtő. Nem nagyon tetszett ugyanis, és milyen kínos már egy Nobel-díjast lepontozni.
Aztán meg az jutott eszembe, hogy mit sem törődök én ezzel, megírom az őszintét, de akkor meg olyan hamisan lázongónak éreztem ezt a hangot, feltűnősködőnek, hogy én bezzeg szembe megyek a mainstreammel, ha kifejezem a fanyalgásomat.
Harmadjára meg azon tűnődtem el, hogy micsoda hübrisz irányítja ezt a szorongásomat, mármint tényleg azon gyötrődöm, hogy az én kis szerény olvasói véleményem milyen véleményt válthat ki másokból? Ó te jó ég, a díjak mámora…
Elmondom, mi nem tetszett a könyvben. Elképesztő modorosnak találtam. Nem magát a formát, hogy egy tudatfolyam-regénnyel van dolgom, hanem annak túlszerkesztett megvalósítását: a direkt összekavart és így egymásba folyó nézőpontokat, a túlnaivizált főhőst, a túlironizált pszeudo-autófikciót, a következetesen zagyvásított identitás-filozófiát.
A félkövérrel szedett és sorközökkel kiemelt mondattöredékeket.
A fejezetcímeket.
A formáról meg még annyit, hogy lehet ilyet olvasni, bele lehet rázódni, de nekem végig nagyon kényelmetlen volt. Lassú, tűnődő olvasó vagyok, mindig is az voltam, és a fejezet-hosszúságú mondatok közben úgy éreztem, hajszol engem ez a szöveg. Állandóan előreugrált a szemem, nyugtalanná váltam, türelmetlenné. Lehet, hogy ez valami írói bravúr kiszámított következménye, amit talán méltányolni kéne, de én nem tudtam ezt a stílust megszeretni, állandóan ki akartam lépni a szövegből. Csak azért nem tettem le a könyvet, mert az egyik olvasókörben, ami fontos nekem, ez a közös olvasmányunk és én elég stréber vagyok ahhoz, hogy ne menjek készületlenül. Őszintén nagyon kíváncsi vagyok, hogy a közös beszélgetés és feldolgozás hatására közelebb kerülök-e Krasznahorkaihoz, vagy kitartok az itt megfogalmazott benyomásaim mellett.
UPDATE:
Egy hosszú, átbeszélgetett este után itthon a könyvről immár érzékenyítve érzem magam sok olyan finomság és írói megoldás szempontjából, amit az első, kevésbé kedvező benyomásom lesöpört a befogadási horizontról. Legalábbis eljutottam addig az elhatározásig, hogy szívesen elolvasnék egy másik, talán egy korábbi tételt is a Krasznahorkai-életműból.
Aztán meg az jutott eszembe, hogy mit sem törődök én ezzel, megírom az őszintét, de akkor meg olyan hamisan lázongónak éreztem ezt a hangot, feltűnősködőnek, hogy én bezzeg szembe megyek a mainstreammel, ha kifejezem a fanyalgásomat.
Harmadjára meg azon tűnődtem el, hogy micsoda hübrisz irányítja ezt a szorongásomat, mármint tényleg azon gyötrődöm, hogy az én kis szerény olvasói véleményem milyen véleményt válthat ki másokból? Ó te jó ég, a díjak mámora…
Elmondom, mi nem tetszett a könyvben. Elképesztő modorosnak találtam. Nem magát a formát, hogy egy tudatfolyam-regénnyel van dolgom, hanem annak túlszerkesztett megvalósítását: a direkt összekavart és így egymásba folyó nézőpontokat, a túlnaivizált főhőst, a túlironizált pszeudo-autófikciót, a következetesen zagyvásított identitás-filozófiát.
A félkövérrel szedett és sorközökkel kiemelt mondattöredékeket.
A fejezetcímeket.
A formáról meg még annyit, hogy lehet ilyet olvasni, bele lehet rázódni, de nekem végig nagyon kényelmetlen volt. Lassú, tűnődő olvasó vagyok, mindig is az voltam, és a fejezet-hosszúságú mondatok közben úgy éreztem, hajszol engem ez a szöveg. Állandóan előreugrált a szemem, nyugtalanná váltam, türelmetlenné. Lehet, hogy ez valami írói bravúr kiszámított következménye, amit talán méltányolni kéne, de én nem tudtam ezt a stílust megszeretni, állandóan ki akartam lépni a szövegből. Csak azért nem tettem le a könyvet, mert az egyik olvasókörben, ami fontos nekem, ez a közös olvasmányunk és én elég stréber vagyok ahhoz, hogy ne menjek készületlenül. Őszintén nagyon kíváncsi vagyok, hogy a közös beszélgetés és feldolgozás hatására közelebb kerülök-e Krasznahorkaihoz, vagy kitartok az itt megfogalmazott benyomásaim mellett.
UPDATE:
Egy hosszú, átbeszélgetett este után itthon a könyvről immár érzékenyítve érzem magam sok olyan finomság és írói megoldás szempontjából, amit az első, kevésbé kedvező benyomásom lesöpört a befogadási horizontról. Legalábbis eljutottam addig az elhatározásig, hogy szívesen elolvasnék egy másik, talán egy korábbi tételt is a Krasznahorkai-életműból.
November 16, 2025
Az utóbbi Krasznahorkai-kötetek közül ez tetszett a legjobban. Rövid, olvastatja magát, jó karakterek vannak benne, és kifejezetten humoros, különösen a regénybeli Krasznahorkai László jellemzésében. Vicces, hogy az utóbbi időben három általam olvasott regényben is feltűnt egy-egy fiktív Krasznahorkai László/Laci, ezen kívül a Zsömle odavan-ban, ill. Bognár Péter trilógiájának záródarabjában. Más szempontból is hasonlít az új regény Zsömle odavan-hoz: a közelmúlt Magyarországán játszódik (metrópótló jár, Oroszország megtámadja Ukrajnát stb.), rendhagyók a fejezetcímek, van a valós történéseket majdnem pontosan megjósoló álom, amely azonnal valóra válik (miközben a szöveg szándékosan nem ad támpontot, mi az álom és mi a valóság), és a könyv humora is Krasznahorkai előző kötetét idézte számomra.
Régóta tudható, hogy Krasznahorkai ragaszkodik bizonyos szóalakokhoz a magyar helyesírás ellenében (például a keleti tulajdonnevek írásmódja nála angolos átírással szerepel), de például hogy egy idegen szóalak ragozott alakjánál miért nem hagyja hosszabbítani az utolsó magánhangzót (nem tudom feltételezni, hogy a szerkesztői ne vennék ezeket észre, pl. "Palermo-ban"), arra nagyon kíváncsi lennék, ahogy a rendszeresen egybeírt "dehát"-ra sem tudok magyarázatot találni. Ezek persze apróságok, nem nagyon zavarók.
A történet vége számomra nem volt katartikus, bár nem is állítom, hogy az akarna lenni. Összességében kifejezetten tudom ajánlani akár kezdő, akár rutinos Krasznahorkai-olvasóknak a kötetet.
Régóta tudható, hogy Krasznahorkai ragaszkodik bizonyos szóalakokhoz a magyar helyesírás ellenében (például a keleti tulajdonnevek írásmódja nála angolos átírással szerepel), de például hogy egy idegen szóalak ragozott alakjánál miért nem hagyja hosszabbítani az utolsó magánhangzót (nem tudom feltételezni, hogy a szerkesztői ne vennék ezeket észre, pl. "Palermo-ban"), arra nagyon kíváncsi lennék, ahogy a rendszeresen egybeírt "dehát"-ra sem tudok magyarázatot találni. Ezek persze apróságok, nem nagyon zavarók.
A történet vége számomra nem volt katartikus, bár nem is állítom, hogy az akarna lenni. Összességében kifejezetten tudom ajánlani akár kezdő, akár rutinos Krasznahorkai-olvasóknak a kötetet.
January 9, 2026
inte känt en sådan läsglädje på mkt länge!
December 11, 2025
“mikor fáradunk már bele, hogy minden a régi, és már csak a felszín fecseg, és süket csend van odalent, nem hallgatás, érted, Bandi?”
//micsoda áthallás az egyik kedvenc költőm mondatára (“fecseg a felszín, hallgat a mély”) és annak továbbgondolására a nihilben! csodás könyv, és nem csak ezért, azaz, nem csak ezért az egy mondaért, hanem még jópár kontextusból kiragadott és direkt bennehagyott mondatért is, illetve nem csak azért, mert a filozofálgatásaimhoz és a megkergüléseimhez is hasonló, emiatt az egóm valahol érzi magát, ahol nem kéne, sehol, igen leginkább sehol, mert a korlátoltság tudatában pont azt tudhatom, hogy a semmi az, amihez leginkább közelítek, agyban, de minden élő részemmel ösztönösen, és főleg abban, hogy minél többet ismerek meg valamely tudományról, szépen írott szövegről, akár ez előttem éjjel elröppenő szürkésbarna lepkéről, a pizzásdobozban felkínált bűnbocsánatot jelképező langyos árválkodó egy szelet pizzáról, a bennünk élő hernyóról, a szívről, aki egy kutya és “ez a szív nem harap”, Bandiról, mindennapjaink eltűnő angyaláról, a gyarló önpusztító emberi agyagfigurákról, akár magáról az életről, annál nagyobb hiányt, tudatlanságot világít be a szűnni akaró vágy, a lankadatlan kutatás, végezetül a tudás utáni tudás kínlódó levadászása, de micsoda fordulat is az, hogy a vágy önmarcangoló éhsége a semmit szomjazza visszafordíthatatlanul, s örökre eltelítődik abban a sokkban, hogy a megfoghatatlannal tömte tele magát, túlcsordult, és az ujjászületéssel felérő semmi-hányás közben eszmél rá, hogy a legnagyobb remény az, amikor már nincs remény, csak a semmi van, és ha a semmi van, lázadni sem kell többé semmiért, hisz süket csend van odalent, színtelen és végtelen.
//micsoda áthallás az egyik kedvenc költőm mondatára (“fecseg a felszín, hallgat a mély”) és annak továbbgondolására a nihilben! csodás könyv, és nem csak ezért, azaz, nem csak ezért az egy mondaért, hanem még jópár kontextusból kiragadott és direkt bennehagyott mondatért is, illetve nem csak azért, mert a filozofálgatásaimhoz és a megkergüléseimhez is hasonló, emiatt az egóm valahol érzi magát, ahol nem kéne, sehol, igen leginkább sehol, mert a korlátoltság tudatában pont azt tudhatom, hogy a semmi az, amihez leginkább közelítek, agyban, de minden élő részemmel ösztönösen, és főleg abban, hogy minél többet ismerek meg valamely tudományról, szépen írott szövegről, akár ez előttem éjjel elröppenő szürkésbarna lepkéről, a pizzásdobozban felkínált bűnbocsánatot jelképező langyos árválkodó egy szelet pizzáról, a bennünk élő hernyóról, a szívről, aki egy kutya és “ez a szív nem harap”, Bandiról, mindennapjaink eltűnő angyaláról, a gyarló önpusztító emberi agyagfigurákról, akár magáról az életről, annál nagyobb hiányt, tudatlanságot világít be a szűnni akaró vágy, a lankadatlan kutatás, végezetül a tudás utáni tudás kínlódó levadászása, de micsoda fordulat is az, hogy a vágy önmarcangoló éhsége a semmit szomjazza visszafordíthatatlanul, s örökre eltelítődik abban a sokkban, hogy a megfoghatatlannal tömte tele magát, túlcsordult, és az ujjászületéssel felérő semmi-hányás közben eszmél rá, hogy a legnagyobb remény az, amikor már nincs remény, csak a semmi van, és ha a semmi van, lázadni sem kell többé semmiért, hisz süket csend van odalent, színtelen és végtelen.
January 3, 2026
”du slår och viftar förgäves, allt är förgäves, kära vän, du har inte en chans, det har du aldrig haft i ditt liv, inte ens den futtigaste, för av dig, Bandi, och alla oss andra, kommer det aldrig att bli någon fjäril.”
Såklart är jag helt kär i Lasse Krasses nya och underbara lilla roman, det är nog inget chockerande. Glatt överraskad är jag dock av dess meta-karaktär och dess stunder av kärlek och vänskap, som till slut kommer att krossas.
Såklart är jag helt kär i Lasse Krasses nya och underbara lilla roman, det är nog inget chockerande. Glatt överraskad är jag dock av dess meta-karaktär och dess stunder av kärlek och vänskap, som till slut kommer att krossas.
This entire review has been hidden because of spoilers.
January 17, 2026
Krasznahorkai ezúttal a lepkeszakértők világába kalauzol bennünket, egy muzeológus és egy író szokatlan barátsága bontakozik ki oldalról oldalra. Úgy épül a bizalom, ahogy a pillangó is egyre közelebb szálldos, ha tudunk elegendő ideig mozdulatlanul ülni és szemlélődni. Ez a kontempláció is jellemző a könyvre, egy roppant kényelmes fotelből lehetünk tanúi az eseményeknek, kellő távolságból van lehetőség szemlélni a történéseket. Különös, szórakoztató, nagyon hazai alkotás.
December 29, 2025
Enkelt beskrivet - språkligt - en pärla!
”Vad det handlar om, och nu sänkte han huvudet, och nästan mumlade för sig själv, som om det han mumlade inte var riktat åt den andre, var nämligen att
han inte förstod varför det fanns liv,
han hade uppnått sjuttioett års ålder, men trots de tämligen komplext uppbyggda stämningarna i de bilder han tecknat i så många av sina misslyckade verk, hade han bara förmått att ställa denna skrattretande fråga, nämligen
varför vill livet så gärna leva”
”Vad det handlar om, och nu sänkte han huvudet, och nästan mumlade för sig själv, som om det han mumlade inte var riktat åt den andre, var nämligen att
han inte förstod varför det fanns liv,
han hade uppnått sjuttioett års ålder, men trots de tämligen komplext uppbyggda stämningarna i de bilder han tecknat i så många av sina misslyckade verk, hade han bara förmått att ställa denna skrattretande fråga, nämligen
varför vill livet så gärna leva”
Read
January 19, 2026Van az irodalmi előéletnek, ismertségnek, tehetségnek stb. egy olyan szintje, amikor a szerző megengedheti magának azt a szabadságot, azt a függetlenséget, ami az átlagos olvasói igényekre fittyen hány, itt már nincs hízelgés senki felé.
Krasznahorkay azt mondja, hogy "a szó szerelmes a valóságba, de azt nem érintheti meg", hát ebben a kötetben sem érinthette meg, mégis úgy éreztem magam mint a lepkevadász.
Az egész életünk egy bevezetés, a fejezetek e bevezetések alfejezetei, aztán jön a hamarosan vége... ennyi.
Nem igazán tudom hova tenni a kötetet, de egy furcsa érzés kiülepedett a tudatalattimra. Végre egy író, aki érti a tudomány nyelvét is, a céltalan természet felismerése és a célokat kereső irodalom ellentmondásos céltalanságának összefogazódása velem erősen rezonált. Köszönöm.
Krasznahorkay azt mondja, hogy "a szó szerelmes a valóságba, de azt nem érintheti meg", hát ebben a kötetben sem érinthette meg, mégis úgy éreztem magam mint a lepkevadász.
Az egész életünk egy bevezetés, a fejezetek e bevezetések alfejezetei, aztán jön a hamarosan vége... ennyi.
Nem igazán tudom hova tenni a kötetet, de egy furcsa érzés kiülepedett a tudatalattimra. Végre egy író, aki érti a tudomány nyelvét is, a céltalan természet felismerése és a célokat kereső irodalom ellentmondásos céltalanságának összefogazódása velem erősen rezonált. Köszönöm.
February 3, 2026
Az első Krasznahorkai könyv, amit olvastam.
Úgy döntöttem egy kihívásnak is alávetem magam, miszerint nem megveszem, hanem egy könyves kávéházba járok be, amikor az időm megengedi, zárás előtt pár órával olvasni a könyvből. Egészen addig nem vettem észre, hogy nem használ pontokat egy fejezeten belül, ameddig nem kellett sietnem, mert a könyves kávézó lassan zárt, én meg azt mondtam magamnak “na még csak egy mondatot”. Ezután szintén magamnak azt mondtam figyelni fogom, vajon minden fejezet ennyire pontatlan? De az olvasói élmény annyira úrrá lett rajtam, hogy erről a “kihívásomról” megfeledkeztem.
Éreztem a könyvet.
Úgy döntöttem egy kihívásnak is alávetem magam, miszerint nem megveszem, hanem egy könyves kávéházba járok be, amikor az időm megengedi, zárás előtt pár órával olvasni a könyvből. Egészen addig nem vettem észre, hogy nem használ pontokat egy fejezeten belül, ameddig nem kellett sietnem, mert a könyves kávézó lassan zárt, én meg azt mondtam magamnak “na még csak egy mondatot”. Ezután szintén magamnak azt mondtam figyelni fogom, vajon minden fejezet ennyire pontatlan? De az olvasói élmény annyira úrrá lett rajtam, hogy erről a “kihívásomról” megfeledkeztem.
Éreztem a könyvet.
Read
December 9, 2025först… någon som vill köpa en recension?
December 10, 2025
Kifejezetten szórakoztató könyv, a Krasznahorkai László nevű szereplő negatív körülírása mindig megmosolyogtatott. Könnyen olvasható - na jó, talán a lét értelméről való kifejezetten hosszú elmélkedések nem mindig, de mindenképp gyorsan befalható könyv.
Read
January 6, 2026Årets första! En härlig romcom med Krasznahorkai själv som manic pixie dream girl. Tack till min bror för julklappen.
January 19, 2026
Underbar bok, men också skitirriterande??
January 6, 2026
I'm not sure I understood everything but I thoroughly enjoyed the book nonetheless.
January 14, 2026
Szórakoztató és tanulságos. A karakterek élnek a lapokon, és minden olyan otthonos.
January 31, 2026
10/10, bár lehetne 10/7 is,
mert vannak hibái - én hármat találtam -, de vállaltan elfogult vagyok. Kezdetektől követem a szerző pályáját, minden könyvét, és legtöbb interjúját a megjelenését követően igyekeztem elolvasni, és majdnem mindet csodáltam, remekműnek tartottam.
A hiba egy irodalmi műben lehet szándékos, írói koncepcióból fakadó, és akkor igazából nem is kifogásolható - bár azért megállapítható. Az általam talált hibák közül egy biztosan ilyen, egy második talán szándékos, de szerintem inkább nem, a harmadik viszont szerintem majdnem biztosan írói és szerkesztői figyelmetlenségből származó hiba. (Ezt majd a posztom végén kifejtem.)
Ezek a hibák azonban nem befolyásolják az összképet, szerintem A magyar nemzet biztonsága is remekmű, a szerző korábbi csúcsteljesítményeihez hasonlítható.
Szerencsére a Nobel-díj hatására számos remek recenzió, méltatás született a könyvről, ezek közül Varga Bence Fidelióra írt https://fidelio.hu/.../boldognak-kell...... és Valuska László Könyves Magazinon megjelent https://konyvesmagazin.hu/.../kraszna...... recenzióját emelném ki.
Az általam ismertek közül a legambíciózusabb írás, tanulmány Sipos Balázsé, amely a Literán jelent meg. Ezzel kapcsolatban fenntartásaim vannak. Miközben Krasznahorkai korábbi könyveinek megítélésében egyetértek vele, a konkrét könyvről írottakkal vitatkoznék, ha lenne kedvem és energiám hozzá - de nincs. Két megjegyzést azért ideszúrnék: Szerintem 1. Nem, ez a regény nem a Nem (szellemi rokona), nem autofikció. Az, hogy van egy Krasznahorkai László nevű szereplője, akinek a mondandóját a szerző tolmácsolja, inkább modern, avantgard vagy posztmodern gesztus. 2. Nem, ez a könyv nem arról szól, hogy létezhet-e egyáltalán barátság, mert csupán egyetlen barátságról szól, amelynek kimeneteléből a szerző nem általánosít.
Ami az eddig általam olvasott ismertetőkből hiányzik, és amit - bár nem túl fontos, és inkább egy hosszabb elemzésbe kívánkozna - még megemlítek: örömmel fedeztem fel a regénybeli Krasznahorkai természettel kapcsolatos idegenségérzetének, undorának gyökereként a telkének végén álló hatalmas tölgy gyökérzetét, amely Sartre Undorának gesztenyefáját, illetve annak gyökerét idézte, amely kiváltotta (illetve katalizálta) Antoine Roquentin elidegenedettségét és undorát. Hogy ez tudatos vagy tudat alatti párhuzam, azt nem tudom, de nekem bejött.
Egy vicces idézet még a kifogások előtt a 142. oldalról:
"...a koldus, akit név szerint ismert, állítólag Fogarassynak hívták, és régen tudomámyos szocializmust oktatott egy szombathelyi főiskolán..."
Itt nyilván az 1940-es és 1950-es évek marxista filozófusára, Fogarasi Bélára történik utalás.
A hibákról:
1. A cím megtéveszti az olvasót. A szerzőnek joga van hozzá, de ez mégsem elegáns. Egy recenzióban Csikvári F. András írta: "Lehetett volna cím, hogy “Sem trombiták, sem harsonák”. Ezt egy amerikai filmben javasolták a szerkesztők az írónak, mivel a könyvében nincsenek sem trombiták sem harsonák."
A regényben ugyan szerepel a magyar nemzet biztonsága:
"...mert a valóság és a fogalom, azaz amit Isten felmutatott, és amilyen nevet Ádám adott annak, az olyan messze volt és maradt egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől, de úgy is mondhatja, hogy olyan
messze, mint egy pillangó… a magyar nemzet biztonságától..." - ez azonban annyira mélyen meghúzódó kapcsolat a regény egészéhez, hogy direktben kiemelve használhatatlan, átláthatatlan.
A címről még eszünkbe juthat: Ki szavatolja a magyar nemzet biztonságát? Ha Trump és Orbán, akkor az annyit ér, mint a "lepkefing". Ottliknál ez biztatóbb volt:
"Az egyik könyvében volt egy kép, préri, távolban vízesés, sziklafokon a szereplők, s ez állt alája írva: "Szavatolok a lady biztonságáért - mondta a derék indián."
Vigilia 1968 december, Ottlik Géza: Minden megvan (elbeszélés)
2. A szerző által a biológus szereplőnek tulajdonított elmélkedéseknek az evolúcióra vonatkozó részei (szerintem) részben tévesek, és egy, az evolúciót ismerő és elfogadó biológus majdnem biztosan nem gondolná ezeket. Itt nem fejtem ki részletesen, egy korábbi posztomban ezt megtettem:
https://www.facebook.com/varga.zsolt....
Az, hogy a regénybeli Krasznahorkai László időnként (esetleg) butaságokat beszél a természettudományos monológjaiban, az belefér, a bölcsészek gyakran félreértik a természettudósok filozófiai vonatkozású okfejtéseit. Viszont egy biológus, aki szuper a szakmájában, az ekkorákat nem tévedhet.
3. A könyv 102-103. oldalain van egy szerkesztési hiba: egy eseménysort - a betörő érkezésének felfedezését - a szereplő kétszer ismétli meg, majdnem pontosan. Hallottam olyan magyarázatot, hogy az első csak álom, de az nem lehet, mert a szereplőnek máshol nincs ilyen jövőbe látó képessége, és nem is indokolja semmi, hogy itt legyen. Ezt a szerkesztőnek észre kellett volna vennie, és kihúznia.
Befejezésül még egy megjegyzés: olvastam kifogásokat a könyv befejezésével kapcsolatban. Ezt megértem, van aki a direktebb, hatásosabb, csattanóval ellátott befejezéseket kedveli. (Bár az inkább a novellák és bestsellerek eszköze.) Szerintem nagyon jól van ez így befejezve, nincsen nagy csattanó, illik Krasznahorkaihoz. Azért jó így, mert nem rág az olvasó szájába semmit, nincs sem katarzis, sem döbbenet, csak nyugodt elmélkedés, ami aztán csak lassan dolgozódik fel és ülepedik le az emberben. És talány is van. Az egész könyv csupa talány. A szereplők is, a cselekmény is, a végkifejlet is. Lehetőséget ad párhuzamos értelmezésekre, miközben mégis homogén test. Stb. 🙂
mert vannak hibái - én hármat találtam -, de vállaltan elfogult vagyok. Kezdetektől követem a szerző pályáját, minden könyvét, és legtöbb interjúját a megjelenését követően igyekeztem elolvasni, és majdnem mindet csodáltam, remekműnek tartottam.
A hiba egy irodalmi műben lehet szándékos, írói koncepcióból fakadó, és akkor igazából nem is kifogásolható - bár azért megállapítható. Az általam talált hibák közül egy biztosan ilyen, egy második talán szándékos, de szerintem inkább nem, a harmadik viszont szerintem majdnem biztosan írói és szerkesztői figyelmetlenségből származó hiba. (Ezt majd a posztom végén kifejtem.)
Ezek a hibák azonban nem befolyásolják az összképet, szerintem A magyar nemzet biztonsága is remekmű, a szerző korábbi csúcsteljesítményeihez hasonlítható.
Szerencsére a Nobel-díj hatására számos remek recenzió, méltatás született a könyvről, ezek közül Varga Bence Fidelióra írt https://fidelio.hu/.../boldognak-kell...... és Valuska László Könyves Magazinon megjelent https://konyvesmagazin.hu/.../kraszna...... recenzióját emelném ki.
Az általam ismertek közül a legambíciózusabb írás, tanulmány Sipos Balázsé, amely a Literán jelent meg. Ezzel kapcsolatban fenntartásaim vannak. Miközben Krasznahorkai korábbi könyveinek megítélésében egyetértek vele, a konkrét könyvről írottakkal vitatkoznék, ha lenne kedvem és energiám hozzá - de nincs. Két megjegyzést azért ideszúrnék: Szerintem 1. Nem, ez a regény nem a Nem (szellemi rokona), nem autofikció. Az, hogy van egy Krasznahorkai László nevű szereplője, akinek a mondandóját a szerző tolmácsolja, inkább modern, avantgard vagy posztmodern gesztus. 2. Nem, ez a könyv nem arról szól, hogy létezhet-e egyáltalán barátság, mert csupán egyetlen barátságról szól, amelynek kimeneteléből a szerző nem általánosít.
Ami az eddig általam olvasott ismertetőkből hiányzik, és amit - bár nem túl fontos, és inkább egy hosszabb elemzésbe kívánkozna - még megemlítek: örömmel fedeztem fel a regénybeli Krasznahorkai természettel kapcsolatos idegenségérzetének, undorának gyökereként a telkének végén álló hatalmas tölgy gyökérzetét, amely Sartre Undorának gesztenyefáját, illetve annak gyökerét idézte, amely kiváltotta (illetve katalizálta) Antoine Roquentin elidegenedettségét és undorát. Hogy ez tudatos vagy tudat alatti párhuzam, azt nem tudom, de nekem bejött.
Egy vicces idézet még a kifogások előtt a 142. oldalról:
"...a koldus, akit név szerint ismert, állítólag Fogarassynak hívták, és régen tudomámyos szocializmust oktatott egy szombathelyi főiskolán..."
Itt nyilván az 1940-es és 1950-es évek marxista filozófusára, Fogarasi Bélára történik utalás.
A hibákról:
1. A cím megtéveszti az olvasót. A szerzőnek joga van hozzá, de ez mégsem elegáns. Egy recenzióban Csikvári F. András írta: "Lehetett volna cím, hogy “Sem trombiták, sem harsonák”. Ezt egy amerikai filmben javasolták a szerkesztők az írónak, mivel a könyvében nincsenek sem trombiták sem harsonák."
A regényben ugyan szerepel a magyar nemzet biztonsága:
"...mert a valóság és a fogalom, azaz amit Isten felmutatott, és amilyen nevet Ádám adott annak, az olyan messze volt és maradt egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől, de úgy is mondhatja, hogy olyan
messze, mint egy pillangó… a magyar nemzet biztonságától..." - ez azonban annyira mélyen meghúzódó kapcsolat a regény egészéhez, hogy direktben kiemelve használhatatlan, átláthatatlan.
A címről még eszünkbe juthat: Ki szavatolja a magyar nemzet biztonságát? Ha Trump és Orbán, akkor az annyit ér, mint a "lepkefing". Ottliknál ez biztatóbb volt:
"Az egyik könyvében volt egy kép, préri, távolban vízesés, sziklafokon a szereplők, s ez állt alája írva: "Szavatolok a lady biztonságáért - mondta a derék indián."
Vigilia 1968 december, Ottlik Géza: Minden megvan (elbeszélés)
2. A szerző által a biológus szereplőnek tulajdonított elmélkedéseknek az evolúcióra vonatkozó részei (szerintem) részben tévesek, és egy, az evolúciót ismerő és elfogadó biológus majdnem biztosan nem gondolná ezeket. Itt nem fejtem ki részletesen, egy korábbi posztomban ezt megtettem:
https://www.facebook.com/varga.zsolt....
Az, hogy a regénybeli Krasznahorkai László időnként (esetleg) butaságokat beszél a természettudományos monológjaiban, az belefér, a bölcsészek gyakran félreértik a természettudósok filozófiai vonatkozású okfejtéseit. Viszont egy biológus, aki szuper a szakmájában, az ekkorákat nem tévedhet.
3. A könyv 102-103. oldalain van egy szerkesztési hiba: egy eseménysort - a betörő érkezésének felfedezését - a szereplő kétszer ismétli meg, majdnem pontosan. Hallottam olyan magyarázatot, hogy az első csak álom, de az nem lehet, mert a szereplőnek máshol nincs ilyen jövőbe látó képessége, és nem is indokolja semmi, hogy itt legyen. Ezt a szerkesztőnek észre kellett volna vennie, és kihúznia.
Befejezésül még egy megjegyzés: olvastam kifogásokat a könyv befejezésével kapcsolatban. Ezt megértem, van aki a direktebb, hatásosabb, csattanóval ellátott befejezéseket kedveli. (Bár az inkább a novellák és bestsellerek eszköze.) Szerintem nagyon jól van ez így befejezve, nincsen nagy csattanó, illik Krasznahorkaihoz. Azért jó így, mert nem rág az olvasó szájába semmit, nincs sem katarzis, sem döbbenet, csak nyugodt elmélkedés, ami aztán csak lassan dolgozódik fel és ülepedik le az emberben. És talány is van. Az egész könyv csupa talány. A szereplők is, a cselekmény is, a végkifejlet is. Lehetőséget ad párhuzamos értelmezésekre, miközben mégis homogén test. Stb. 🙂
February 1, 2026
I’m not sure I enjoyed this book, nor am I sure whether I read the book correctly. Nothing made sense unless I really tried to think about thinking about the book, which wasn’t very successful.
However I did catch snippets of the underlying messages he was trying to convey, which are a really well-done way to do social commentary.
However I did catch snippets of the underlying messages he was trying to convey, which are a really well-done way to do social commentary.
December 9, 2025
According to other Krasznahorkai fans, it is one of those books that goes on easy on the reader. I loved it, especially in the light of the lecture he gave on the Nobel prize ceremony. “Bandi” to me is one of the new angels, who lives among us without wings.
December 21, 2025
A könyv olvasása után megjött a kedvem egy (egész!) doboz pizzát felvinni Papp Bandihoz és átadni egy ölelés kíséretében. Nagyon könnyen olvasható történet, Krasznahorkai magáról alkotott képének leírása különösen szórakoztató volt. Védjük a lepkéinket és lepkegyűjtőinket mindenáron!
December 29, 2025
Svårfångad - virvlar fram så man nästan blir lite andfådd. Varför ii fokus!
January 18, 2026
hangoskönyv, felolvassa: Máté Gábor
January 31, 2026
Det finns något i boken som jag inte riktigt kommer åt och som jag tror är bra. Men ingen stor läsupplevelse.
January 11, 2026
Imádom a vizeletszagú, korpapelyheket hullajtó írót és a púpos tanár urat is, sőt, most már a lepkéket is, de sokadik Krasznahorkainak így sem annyira erős könyv, sőt, kifejezetten semmilyen az olyanokhoz képest, mint költeményszerű gyöngyörűséggel megírt Báró Wenckheim, Sátántangó, és társai, ráadásul, és ez a másik nagy baj vele: felháborítóan rövid.
Displaying 1 - 24 of 24 reviews