What do you think?


A csokimikulásos lány
Ez a regény keresi a fényt. Felkapcsolja a gyerekkor lámpáit és bejárja azt a valaha biztonságos világot, ahol még minden rendben volt. Apa, anya, nagyapa, nagymama – akkor még pont az volt, ami akarva volt. Csak később akar a gyerekkor szereplője valami mást. Másnak lenni, nem olyannak, mint akiket ismer. El akarom hagyni a biztonságot, oda akarok menni, ahol van szabadság, ahol nyitva a világ minden ajtaja. És odakerül, és elindul a vergődés, csatározás a tanárokkal, csatározás a felnőttekkel, különösen az apával, akinek ez a valaha sokat ígérő gyerek most a kudarc, a csalódás. Amint megjelenik a vágy, elvész a biztonság. Gimi, Budapest, egyedüllét. Sok ellenséges felnőtt és sok új barát. Az első nagy élményeket, az ismerkedést az önálló élettel egy félelmetes társ kíséri, a szorongás. Lesz-e belőlem valami, mondjuk ha más nem, legalább felnőtt? A regény folyamatosan átjár a biztonságból a támaszokat és segítőket vesztett kamaszkorba és vissza. Közben persze sokat nevetünk és néha sírunk is, de a fogainkat nem csikorgatjuk, mert a sors forgatagos eseményein könnyedén és boldogan siklunk, mert pontosan ismerjük, velünk is ez volt. És minden nehézség mögött felsejlik az az érzés, hogy de jó, hogy vagyunk. A csokimikulásos lány nyomot hagy a szíven, egy turistajelzést, hogy ne tévedjünk el, amikor magunkhoz akarunk közel kerülni.
368 pages, Hardcover
Published September 23, 2025
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 2 of 2 reviews
February 15, 2026
Wow… Háy valahogy annyira gördülékenyen ír! A végén jöttem rá, hogy egyik karakternek sem volt neve :D Szinte minden egyes bekezdés felvet egy egész könyvnyi társadalmi jelenséget, dilemmát, kiváló gondolatébresztő saját magunkkal és környezetünkkel kapcsolatban. Frappáns, az élethez illően egyszerre lassú és gyors olvasmány.
June 17, 2026
"The tears of philistines are the nectar of the gods."
Displaying 1 - 2 of 2 reviews



