A világ egyik első társadalomtudományi kutatóintézete, a Jiddis Tudományos Intézet (YIVO) az 1930-as években pályázatot hirdetett 16-22 év közötti zsidó fiataloknak, hogy írjanak magukról, írják meg, milyennek látják a világukat. Az utolsó felhívást 1939-ben tették közzé. A beérkező anyagok túlélték a második világháborút, és a kor fontos dokumentumai.
A Népszava és az Esterházy Magyarország Alapítvány élet.történet. pályázatának kiírása, amely a holokauszt nyolcvanadik évfordulóján tisztelgés az elnémítottak előtt, már minden 16-22 éves fiatalt megszólított, de a kérdések ugyanazok maradtak: Milyennek látod a világot? Hogyan képzeled el a jövőt? A beérkezett 199 pályaműből a Freeszfe Egyesület által delegált zsűri, Németh Gábor, Szőcs Petra és Upor László választotta ki a díjazott írásokat, amelyeket ebben a kötetben olvashatnak. A pályázat a Budapesti Goethe Intézet, az Erzsébetvárosi Zsidó Örökségért Alapítvány, Polgár András, Olti Ferenc és Szakonyi Péter partneri együttműködésével, Budapest Főváros Önkormányzatának támogatásával valósult meg.
Sokszínű, egyedi történetek magyar fiatalok tollából. Olvashatunk az élményeikről, az utakról, amiket bejártak, megnyílnak arról, hogy látják a helyüket a világban. Az élet.történet pályázat résztvevői bátor őszinteséggel szólalnak meg, egy kötetben, ami ablak lehet egy másik generáció és egy új nézőpont felé.