Lovagoljon Perzsiába a halál!

by Péter Bognár

Bognár Péter kisregénye egyszerre izgalmas krimi, szívszorító családregény – és mindezek paródiája. Mielőtt a láncdohányos bridzsrajongó Tantin néni meghal, utolsó kívánságaként unokaöccsére, az íróra hagy egy vastag, bőrkötéses könyvet, hogy juttassa el egy Perzsa nevű embernek. De kicsoda a Perzsa, és hol van? Lehet-e hinni Tantin néni nyomatékos állításának, mely szerint a könyv semmiképpen sem az író családjának története? A megszállott nyomozás képtelenebbnél képtelenebb kalandokba kergeti az írót, melyek során a történet eljut a háború sújtotta Harkivba, megtudjuk, hogy mire való az irodalom, és hogy hogyan kell kicserélni egy optikai internetkábelt.

128 pages, Hardcover

First published January 1, 2026

Reviews

[Kuszma · Rating 5 out of 5]

Igazából minden rendes regényíró Ottlik legendás székén ül, és az elbeszélés nehézségein elmélkedik. Kívülről nézve olyan, mintha „szét akarná zilálni a határt igaz és hamis között, mintha össze akarná mosni a szavakon innenit a szavakon túlival, mintha fel akarná számolni a valóságot” – ilyen értelemben ő Cipolla, a gonosz varázsló. Közben meg dehogy. Ő is ki van szolgáltatva a szavaknak, uralják őt a saját elmondatlan és elmondhatatlan történetei. Megeszi őt az, amit nem tud vagy amit nem akar elmondani. Aztán egyszer úgy alakul, hogy ott áll egy marcona harcos rá szegeződő fegyvercsöve előtt, és a harcos azt mondja: „Ha megmondod, hogy mire való az irodalom, akkor elengedünk.” Mit fog felelni erre? Mert erre felelni egy írónak – a fegyvercsövektől függetlenül – élet-halál kérdés.

Amíg ilyen jó cuccokat írnak az írók az írás lehetetlenségéről, addig szerintem nincs válságban a regény.

(Az értékelés írója a Merítés zsűrijének tagja.)

[Mihály Szabó · Rating 3 out of 5]

Nagyon gyorsan elolvasható, elég szórakoztató könyv. A szerző előző trilógiájának világában játszódik, amennyiben itt is feltűnik (említés szintjén) "Antal barátom", a főszereplő és egyben narrátor pedig ugyanaz a Bognár Péter nevű író, aki ismét őrült döntéseket hozva bonyolódik egyre mélyebben bele egy (igazából nem is létező) ügybe, megszállottjává válva annak. A legviccesebb számomra az internetkábeles közjáték volt, ott hangosan nevettem (de említhetném a rollerezős jelenetet is), a könyv vége felé viszont (hiába volt továbbra is nyaktörő az elbeszélés lendülete) kissé elveszítettem az érdeklődésemet. Önmagában nekem nem adott nagyon sokat ez a könyv, és gyanús, hogy ez nem is lesz trilógiává duzzasztva. A szerző kedvelőinek azért bátran ajánlható.

[Tóth Jutka · Rating 4 out of 5]

Elgondolkodtat, amit Bognár Péterrel kapcsolatban többen felvetnek: mennyire hiányzik a humor a magyar irodalomból. Deczki Sarolta egyenesen úgy fogalmazott a szerző egy korábbi kötete kapcsán: „Szügyig járunk a traumafeldolgozásban, a nyomorban és a szegénységben, ehhez képest üdítő ez a hang, amely bátran él a szatíra eszközével.”
Az biztos, hogy nekem is jót tett ez a fajta irónia. Végig azon gondolkodtam, hogy eddig miért nem tűnt fel, mennyire hiányzik ez?
Én rezonálok a szomorú történetekkel, vagy túlzottan hozzászoktam ezekhez a témákhoz?
Az olvasói énem miatt van ez, vagy az irodalmi felhozatal alakított ki bennem egy ilyen elfogadó attitűdöt a tragédiákat elbeszélőkkel szemben?
Érdekes ez a jelenség mindenesetre.

Ahogyan az is, mennyire jólesett most az egyszer egy olyan történet, ami nincs túlbonyolítva, túlírva, kigondolva, hanem csak jön gördülékenyen, anélkül, hogy be akarná szakítani az asztalt – mégis magas színvonalon műveli ezt a könnyedséget.
El fogom olvasni Bognár Péter verseit is.