What do you think?
Rate this book
Alexandriai Philón jelentése a Gaius Caligulánál járt küldöttségről
A jeles ókori zsidó gondolkodó és történetíró műve személyes beszámoló az alexandriai zsidóság küldöttségeként Rómában, Caligula császárnál járt követség kimeneteléről, az istencsászár és a zsidó nép vallási szokásainak konfliktusáról. Schill Salamon klasszikus fordítását Uhrman Iván rendezte sajtó alá, s látta el részletes utószóval.
118 pages, Paperback
First published January 1, 40
About the author
Philo of Alexandria
344 books65 followersPhilo (20 B.C.–50 A.D.), known also as Philo of Alexandria (Greek: Φίλων ὁ Ἀλεξανδρεύς, Hebrew: ידידיה הכהן Yedidia Hacohen), Philo Judaeus, Philo Judaeus of Alexandria, Yedidia, "Philon", and Philo the Jew, was a Hellenistic Jewish Biblical philosopher born in Alexandria.
Philo used philosophical allegory to attempt to fuse and harmonize Greek philosophy with Jewish philosophy. His method followed the practices of both Jewish exegesis and Stoic philosophy. His allegorical exegesis was important for several Christian Church Fathers, but he has barely any reception history within Judaism. "The sophists of literalness," as he calls the literalist Jews,[1] "opened their eyes superciliously" when he explained to them the marvels of his exegesis. He believed that literal interpretations of the Hebrew Bible would stifle mankind's view and perception of a God too complex and marvelous to be understood in literal human terms.
Some scholars hold that his concept of the Logos as God's creative principle influenced early Christology. Other scholars, however, deny direct influence but say both Philo and Early Christianity borrow from a common source. For Philo, the Logos was God's "blueprint for the world", a governing plan.
The few biographical details concerning Philo are found in his own works, especially in Legatio ad Gaium ("embassy to Gaius"), and in Josephus. The only event in his life that can be determined chronologically is his participation in the embassy in which the Alexandrian Jews were sent to the emperor Caligula at Rome as the result of civil strife between the Alexandrian Jewish and Greek communities. This occurred in the year 40 CE.
Philo used philosophical allegory to attempt to fuse and harmonize Greek philosophy with Jewish philosophy. His method followed the practices of both Jewish exegesis and Stoic philosophy. His allegorical exegesis was important for several Christian Church Fathers, but he has barely any reception history within Judaism. "The sophists of literalness," as he calls the literalist Jews,[1] "opened their eyes superciliously" when he explained to them the marvels of his exegesis. He believed that literal interpretations of the Hebrew Bible would stifle mankind's view and perception of a God too complex and marvelous to be understood in literal human terms.
Some scholars hold that his concept of the Logos as God's creative principle influenced early Christology. Other scholars, however, deny direct influence but say both Philo and Early Christianity borrow from a common source. For Philo, the Logos was God's "blueprint for the world", a governing plan.
The few biographical details concerning Philo are found in his own works, especially in Legatio ad Gaium ("embassy to Gaius"), and in Josephus. The only event in his life that can be determined chronologically is his participation in the embassy in which the Alexandrian Jews were sent to the emperor Caligula at Rome as the result of civil strife between the Alexandrian Jewish and Greek communities. This occurred in the year 40 CE.
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 of 1 review
August 18, 2026
Gyors kis könyv, alig 120 oldal. Megmondom őszintén nem sokat hallottam eddig Alexandriai Philón munkásságáról. Ez a könyv az egyik fennmaradt "történeti" művét tartalmazza, a "Legatio ad Gaium", azaz követség Gaius-hoz címűt. Még a 19. században fordította le először magyarra ógörögből Schill Salamon (1849-1918). A modern kiadáshoz természetesen kicsit aktualizálni is kellett a nyelvezetet. A könyv maga a fordító előszavával indul, aztán jön a valódi mű, és még van egy kísérőtanulmány is Urhman Iván tollából, ami nagyon sokat segít ezt kontextusba helyezni.
Philón maga feltételezhetően Kr.e 20 körül született, és Kr. u. 40 körül halt meg, de nincs pontos adatunk. Alexandriai zsidó, és még az sem zárható ki, hogy ő már héberül sem tudott, művei is ógörögül születtek. Valójában életműve egy nagy szintézis-kísérlet a hellenisztikus és zsidó világképek egyesítéséről, ami természetesen eleve halálra volt ítélve (utólag könnyű persze ezt minősíteni). Véleményem szerint politeista-politeista világképeket még úgy-ahogy, hosszabb rövidebb ideig lehetett egymáshoz közelíteni, lásd Nagy Sándor terveit a perzsa és a görög világ egyesítésére, vagy épp ahogy a rómaik vették át a görög kultúrát. De a monoteistát, amely egyetlen Isten-t ismer el, nagyon nehezen lehetett volna hasonlóan összedolgozni mondjuk a görög pantheonnal.
És ekkor már a római császárkorban járunk, ahol is elődei valamivel engedékenyebb politikájával szemben Gaius császár, ismertebb nevén Caligula (uralkodott: 37-41) egyre inkább istenként szerette volna magát láttatni és tiszteltetni a birodalom minden népével. A rómaiak és a görögök valószínűleg csak legyintettek, és azt mondták, na jó, itt a következő az "isteni Iulius" után, na bumm. Az ő világképükbe és kultúrájukba ez teljesen belefért. A zsidóknál azonban természetesen kiverte a biztosítékot... A többi már kitalálható, akit érdekel olvasson utána Caligula személyiségének és annak a hajmeresztő tervnek, hogy saját "Kolosszosz-méretű" istenszobrát felállíttassa a jeruzsálemi Templomban, ráadásul a "Szentek Szentjében".
Mikor már tényleg Damoklész kardjaként függött a zsidóság feje felett az őrület ítélete, elküldték többedmagával Philónt a császárhoz, hogy próbálják jobb belátásra bírni. Az esélyekről csak annyit, hogy a követség tagjai fel voltak készülve, hogy mártírokként fogják végezni Rómában... Ennek az előzményeit, majd magát a követjárást meséli el Philón ebben a történetben. Ahogy a kísérőtanulmány is megjegyzi, ne várjuk klasszikus történetírói művet, nincs forráskritika, sem vélemények ütköztetése. Egyesek odáig merészkedtek, hogy ez nem más, mint egy zsidó vitairat, ahol jól beolvasnak Caligulának. Akárhogy is, kicsit rávilágít a zsidó sors nehézségeire, ami a holokauszt előtt 2000 évvel sem volt egyszerű az előbb hellenisztikus, majd római világban.
Maga a bevezető és a kísérőtanulmány, ahogy említettem alapos kontextust ad a mű olvasásához, ezért így együtt értékesnek tartom. Kevesen foglalkoznak ilyen mélységben klasszika-filológiával ma Magyarországon, de aki igen, annak érdemes ezt is ismerni. Továbbra is fenntartom, hogy minden az ókorból ránkmaradt mű érték, amit feladatunk megőrizni, értelmezni, és a lehetőségekhez mérten terjeszteni, hiszen egy letűnt világ utolsó mementói. Ezt a célt ez a kis könyv tökéletesen kielégíti.
Philón maga feltételezhetően Kr.e 20 körül született, és Kr. u. 40 körül halt meg, de nincs pontos adatunk. Alexandriai zsidó, és még az sem zárható ki, hogy ő már héberül sem tudott, művei is ógörögül születtek. Valójában életműve egy nagy szintézis-kísérlet a hellenisztikus és zsidó világképek egyesítéséről, ami természetesen eleve halálra volt ítélve (utólag könnyű persze ezt minősíteni). Véleményem szerint politeista-politeista világképeket még úgy-ahogy, hosszabb rövidebb ideig lehetett egymáshoz közelíteni, lásd Nagy Sándor terveit a perzsa és a görög világ egyesítésére, vagy épp ahogy a rómaik vették át a görög kultúrát. De a monoteistát, amely egyetlen Isten-t ismer el, nagyon nehezen lehetett volna hasonlóan összedolgozni mondjuk a görög pantheonnal.
És ekkor már a római császárkorban járunk, ahol is elődei valamivel engedékenyebb politikájával szemben Gaius császár, ismertebb nevén Caligula (uralkodott: 37-41) egyre inkább istenként szerette volna magát láttatni és tiszteltetni a birodalom minden népével. A rómaiak és a görögök valószínűleg csak legyintettek, és azt mondták, na jó, itt a következő az "isteni Iulius" után, na bumm. Az ő világképükbe és kultúrájukba ez teljesen belefért. A zsidóknál azonban természetesen kiverte a biztosítékot... A többi már kitalálható, akit érdekel olvasson utána Caligula személyiségének és annak a hajmeresztő tervnek, hogy saját "Kolosszosz-méretű" istenszobrát felállíttassa a jeruzsálemi Templomban, ráadásul a "Szentek Szentjében".
Mikor már tényleg Damoklész kardjaként függött a zsidóság feje felett az őrület ítélete, elküldték többedmagával Philónt a császárhoz, hogy próbálják jobb belátásra bírni. Az esélyekről csak annyit, hogy a követség tagjai fel voltak készülve, hogy mártírokként fogják végezni Rómában... Ennek az előzményeit, majd magát a követjárást meséli el Philón ebben a történetben. Ahogy a kísérőtanulmány is megjegyzi, ne várjuk klasszikus történetírói művet, nincs forráskritika, sem vélemények ütköztetése. Egyesek odáig merészkedtek, hogy ez nem más, mint egy zsidó vitairat, ahol jól beolvasnak Caligulának. Akárhogy is, kicsit rávilágít a zsidó sors nehézségeire, ami a holokauszt előtt 2000 évvel sem volt egyszerű az előbb hellenisztikus, majd római világban.
Maga a bevezető és a kísérőtanulmány, ahogy említettem alapos kontextust ad a mű olvasásához, ezért így együtt értékesnek tartom. Kevesen foglalkoznak ilyen mélységben klasszika-filológiával ma Magyarországon, de aki igen, annak érdemes ezt is ismerni. Továbbra is fenntartom, hogy minden az ókorból ránkmaradt mű érték, amit feladatunk megőrizni, értelmezni, és a lehetőségekhez mérten terjeszteni, hiszen egy letűnt világ utolsó mementói. Ezt a célt ez a kis könyv tökéletesen kielégíti.
Displaying 1 of 1 review