What do you think?
Rate this book
Sansz
316 pages, Paperback
Published January 1, 2026
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 2 of 2 reviews
May 17, 2026
Az egyszeri magyar újságíró könyvet akar írni a covidról és a mindenki által megélt karanténokról. El is kezdi, dolgozik rajta, ebből lehet valami. Egyszeri magyar újságírónk egyszer csak azt veszi észre egy beszélgetés alkalmával, hogy nem tudja kimondani a szavakat. Irány a kivizsgálás. Agytumor. Közben párhuzamosan tombol a covid, ott a családja, a tervek a következő néhány évre. A világ kibillen a rendből mikro-, és makroszinten is. Mi legyen a könyvvel? Belemegy a covid és az agyrák is. Ami csodálatos döntés.
Nem tudom, mi a műfaja ennek a könyvnek. Az biztos, hogy könyv, de nem regény. Nem is önéletírás vagy koronapló. Iszonyúan intertextuális, folyamatosan párbeszédet folytat más írásokkal, hogy értelmezni tudjon. Helyenként zavarba ejtően személyes, máskor dokumentumfilmesen informatív, harmadszor meghatóan egzisztencialista. Nem is érdekel, mi a műfaja, egyszerűen köszönöm Urfi Péternek, hogy megírta. Intellektuálisan és érzelmileg is fontos munka, aminek köszönhetően jelenleg kevésbé félek a ráktól.
Nem tudom, mi a műfaja ennek a könyvnek. Az biztos, hogy könyv, de nem regény. Nem is önéletírás vagy koronapló. Iszonyúan intertextuális, folyamatosan párbeszédet folytat más írásokkal, hogy értelmezni tudjon. Helyenként zavarba ejtően személyes, máskor dokumentumfilmesen informatív, harmadszor meghatóan egzisztencialista. Nem is érdekel, mi a műfaja, egyszerűen köszönöm Urfi Péternek, hogy megírta. Intellektuálisan és érzelmileg is fontos munka, aminek köszönhetően jelenleg kevésbé félek a ráktól.
July 29, 2026
Amikor Urfi Péter könyvét a kezembe vettem, a borító, a belső illusztrációk, valamint a nyomtatás minősége alapján érezhető volt a külső igényesség. Nem véletlen, hogy megrendeléskor magabiztosan tettem a kosárba, kerüljön bármennyibe is. Azonban amíg az új könyveknek ilyen magas az ára, addig az olvasóban kimondatlanul is megfogalmazódik egy elvárás a tartalmat illetően.
Úgy voltam vele, hogy a szerkesztő, Péczely Dóra neve garancia lesz erre. Igyekeztem azonban elnyomni ezeket a feltételezéseket, megadva azt az esélyt a könyvnek, hogy tiszta lappal indulhasson.
Ha már a címre asszociálva is az esélylatolgatásnál tartunk, érdemes megemlíteni, hogy a 444 által létrehozott Magyar Jeti kiadónál jelent meg.
Részben ezáltal, kevéssel a kiadást követően már magáénak tudhatott olyan referenciákat, melyekkel más kötetek nem biztos, hogy rendelkezhetnének.
Elkövettem azt a hibát, hogy egyből az utolsó bekezdéshez lapoztam. Érdekelt, mi lesz a lezárás. Örömmel láttam Szerb Antal híres sorát, ám ezt már az Utas és holdvilág óta tudjuk, de mit mond a szerző?
Éreztem, ez lesz az a kötet, aminek olvasása közben meg kell válaszolnom azt a kérdést, mely az egyik Merítés-díj átadón hangzott el Peer Krisztián kötetével kapcsolatban.
Elsősorban líra kategóriára értendő, próza esetén ez máshogy vizsgálandó, de az alapszempont ugyanaz:
„Lehet-e kontextus nélkül olvasni a Bori noteszt?”
Ez esetben így hangzik a kérdés:
Lehet-e egy ilyen művet pusztán a témája alapján megítélni?
A válaszom az, hogy nem. Az adott téma azonban nem vihet el attól, hogy befogadóként a közlés minőségét is vizsgáljam.
Rá is térek a könyvre:
Két naplót kapunk egyben: a covid időszakáról és a szerző betegségéről.
Urfi Péter, mint újságíró, belekezdett a járvány krónikájának megírásába, miközben kiderült, hogy agydaganata van.
Ez a két téma jól érzékelteti az élet kiszámíthatatlanságát, mert mint ahogy a vírus is váratlanul jelent meg, úgy egy súlyos betegség kialakulására sem lehet felkészülni.
Abban is kifejező ellenpontjai ezek egymásnak, hogy amíg az egyikben egy tömegeket érintő betegségről van szó, addig a másik esetben az egyénnek kell megküzdenie a tünetekkel.
A kapcsolódások eltérése is kontrasztként érzékelhető, hiszen egy fertőző betegség során eltávolódnak egymástól az emberek, míg egy rákos beteg esetén a családtagok közelsége egyre fokozódik.
Előnyére válik a kötetnek, hogy érzékelhetően feloldódott az a régi társadalmi szokásokban kialakult hozzáállás, amikor a fiúknak mindenre azt mondták: „katonadolog!”
Azonban még mindig él az a káros meglátás, hogy „az a jó beteg, aki nem panaszkodik.”
Miért ne panaszkodhatna? Urfi Péter nem akarja hősnek beállítani magát. Ellenkezőleg: bevallja, korábban még egy náthától is ágynak dőlt, és mindvégig őszintén hangot ad aggodalmainak.
Az intertextualitás hozza azt az érzést, hogy a művészet mára olyan, mint egy „kortárs tánc”.
Az egyes szövegek hatnak egymásra, és mindig van kihez visszanyúlnunk, kibe kapaszkodnunk.
Ez esetben adta magát a téma, hogy előkerüljön Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül című könyve és Esterházy Péter Hasnyálmirigynaplója.
Ez esetben is a vizsgálatok sorát és a szerző személyes gondolatainak ismertetését fanyar humor szövi át.
Azonban a kötet háromnegyedéig tartó jól strukturált kronológiai haladás, a történések újságírói hangvételű lejegyzése után történik egy törés. Nagy ugrással érünk ahhoz a jelenethez, amikor már a vágyott második kislány is megérkezett a családba.
Folyamatosabbá tette volna a naplót, ha bemutatásra kerül az a folyamat, ami Johanna születését megelőzte, hiszen addig követhettük a házaspár életét a mesterséges megtermékenyítéssel való próbálkozásokon keresztül is.
Észrevételeim ellenére is fontosnak tartom ezt a kötetet, mert a téma még mindig részben tabu: a halálos betegségekről manapság sem beszélünk annyit, amennyit kellene.
Kiváltképpen az agy működését nem ismerjük még eléggé.
Aki állapota miatt sosem tudhatja, mikor jön egy olyan szakasz, amikor átmenetileg nem jutnak eszébe a szavak, attól a szerzőtől nagy teljesítmény ez a kötet.
Magammal viszem azt a részt, amikor felfedezi: a diagnózis után nem a halál kezdett el leselkedni rá, hanem a boldogság.
Ebből az életérzésből, a megváltozott értékrend folyamatának ismertetéséből vittem volna még többet, de olvasás után, ami leginkább bennem maradt, az az idegsebész személyisége.
Ez nem baj, mégis azt érzi az ember, amit egy rossz hír után: lehetett volna másképp is.
Úgy voltam vele, hogy a szerkesztő, Péczely Dóra neve garancia lesz erre. Igyekeztem azonban elnyomni ezeket a feltételezéseket, megadva azt az esélyt a könyvnek, hogy tiszta lappal indulhasson.
Ha már a címre asszociálva is az esélylatolgatásnál tartunk, érdemes megemlíteni, hogy a 444 által létrehozott Magyar Jeti kiadónál jelent meg.
Részben ezáltal, kevéssel a kiadást követően már magáénak tudhatott olyan referenciákat, melyekkel más kötetek nem biztos, hogy rendelkezhetnének.
Elkövettem azt a hibát, hogy egyből az utolsó bekezdéshez lapoztam. Érdekelt, mi lesz a lezárás. Örömmel láttam Szerb Antal híres sorát, ám ezt már az Utas és holdvilág óta tudjuk, de mit mond a szerző?
Éreztem, ez lesz az a kötet, aminek olvasása közben meg kell válaszolnom azt a kérdést, mely az egyik Merítés-díj átadón hangzott el Peer Krisztián kötetével kapcsolatban.
Elsősorban líra kategóriára értendő, próza esetén ez máshogy vizsgálandó, de az alapszempont ugyanaz:
„Lehet-e kontextus nélkül olvasni a Bori noteszt?”
Ez esetben így hangzik a kérdés:
Lehet-e egy ilyen művet pusztán a témája alapján megítélni?
A válaszom az, hogy nem. Az adott téma azonban nem vihet el attól, hogy befogadóként a közlés minőségét is vizsgáljam.
Rá is térek a könyvre:
Két naplót kapunk egyben: a covid időszakáról és a szerző betegségéről.
Urfi Péter, mint újságíró, belekezdett a járvány krónikájának megírásába, miközben kiderült, hogy agydaganata van.
Ez a két téma jól érzékelteti az élet kiszámíthatatlanságát, mert mint ahogy a vírus is váratlanul jelent meg, úgy egy súlyos betegség kialakulására sem lehet felkészülni.
Abban is kifejező ellenpontjai ezek egymásnak, hogy amíg az egyikben egy tömegeket érintő betegségről van szó, addig a másik esetben az egyénnek kell megküzdenie a tünetekkel.
A kapcsolódások eltérése is kontrasztként érzékelhető, hiszen egy fertőző betegség során eltávolódnak egymástól az emberek, míg egy rákos beteg esetén a családtagok közelsége egyre fokozódik.
Előnyére válik a kötetnek, hogy érzékelhetően feloldódott az a régi társadalmi szokásokban kialakult hozzáállás, amikor a fiúknak mindenre azt mondták: „katonadolog!”
Azonban még mindig él az a káros meglátás, hogy „az a jó beteg, aki nem panaszkodik.”
Miért ne panaszkodhatna? Urfi Péter nem akarja hősnek beállítani magát. Ellenkezőleg: bevallja, korábban még egy náthától is ágynak dőlt, és mindvégig őszintén hangot ad aggodalmainak.
Az intertextualitás hozza azt az érzést, hogy a művészet mára olyan, mint egy „kortárs tánc”.
Az egyes szövegek hatnak egymásra, és mindig van kihez visszanyúlnunk, kibe kapaszkodnunk.
Ez esetben adta magát a téma, hogy előkerüljön Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül című könyve és Esterházy Péter Hasnyálmirigynaplója.
Ez esetben is a vizsgálatok sorát és a szerző személyes gondolatainak ismertetését fanyar humor szövi át.
Azonban a kötet háromnegyedéig tartó jól strukturált kronológiai haladás, a történések újságírói hangvételű lejegyzése után történik egy törés. Nagy ugrással érünk ahhoz a jelenethez, amikor már a vágyott második kislány is megérkezett a családba.
Folyamatosabbá tette volna a naplót, ha bemutatásra kerül az a folyamat, ami Johanna születését megelőzte, hiszen addig követhettük a házaspár életét a mesterséges megtermékenyítéssel való próbálkozásokon keresztül is.
Észrevételeim ellenére is fontosnak tartom ezt a kötetet, mert a téma még mindig részben tabu: a halálos betegségekről manapság sem beszélünk annyit, amennyit kellene.
Kiváltképpen az agy működését nem ismerjük még eléggé.
Aki állapota miatt sosem tudhatja, mikor jön egy olyan szakasz, amikor átmenetileg nem jutnak eszébe a szavak, attól a szerzőtől nagy teljesítmény ez a kötet.
Magammal viszem azt a részt, amikor felfedezi: a diagnózis után nem a halál kezdett el leselkedni rá, hanem a boldogság.
Ebből az életérzésből, a megváltozott értékrend folyamatának ismertetéséből vittem volna még többet, de olvasás után, ami leginkább bennem maradt, az az idegsebész személyisége.
Ez nem baj, mégis azt érzi az ember, amit egy rossz hír után: lehetett volna másképp is.
Displaying 1 - 2 of 2 reviews