Dolli: Amikor üt az utolsó órád, itt az idő elkezdeni élni

by Judit Fekete

Dolli pontosan tudja, mit szeret, és mit nem. Nem szereti a parkokat, a hangos embereket, a pizzát és általában semmit sem, ami kizökkenti a megszokott rendjéből. Hetven fölött már az ember megtanulja, hogy a világ akkor működik jól, ha kiszámítható. Csakhogy Dolli testében mostanában valami egészen furcsa dolog történik: különös szívdobbanások, megmagyarázhatatlan érzések törnek rá, mintha valami változna benne.

Miközben Dolli próbál rájönni, mi ez a nyugtalanító átalakulás, átmeneti szállásán, a Margaréta Idősek Otthonában is egyre több a furcsa és aggasztó jel. Mikor úgy dönt, kideríti, mi folyik körülötte, véletlenül lázadást szít és alaposan fel is forgatja az otthon addigi nyomasztó rendjét.

Fekete Judit hol nevettető hol torokszorító története az újrakezdésről szól - hetven felett, gurulós bevásárlótáskával, pizzával, lázadással és egy csipetnyinél több bátorsággal. Az író kíméletlen humorral mutatja be: a fejünkben a családi-, az anyai- és a női szerepek mellett az öregedés is be lett betonozva.

240 pages, Paperback

First published May 12, 2026

Reviews

[Kovaxka · Rating 4 out of 5]

Fiatalosnak mondott nyugdíjasként persze lelkesít a témaválasztás, de az irodalmi értéke nem vágott a földhöz. A maga módján szórakoztató és kedves, de – őszintén szólva – külföldi szerzőktől már olvastam sokkal mélyebbet és viccesebbet is az aktív, de kissé különc hetvenesekről. Igazság szerint Dolli (a nevével együtt) végig idegesített kicsit. Azért gyorsan elolvastam, és örülök az üdítő színfoltnak a hazai kötetek között.

[Villő Vajda · Rating 2 out of 5]

Úgy érzem, az alapgondolat jó volt, de a könyv mégis félrecsúszott.
A történet szerint a hetvenhárom éves Dolli elkezdi fiatalabbnak érezni magát, és ehhez mérten a viselkedése is megváltozik – az addig zárkózott öregasszony megindul a világba, olyan dolgokat is ki akar próbálni, amiket addig nem. Megtalálja a hangját, és úgy dönt, használni is fogja: egyszemélyes hadseregként vonul hadba az idősekkel szemben való lenéző bánásmód ellen.

A Dolliban felmerülő társadalmi problémák valósak és korhűek. Az idős hölgy nyehezményezi, hogy gyerekként bánnak vele, nem hozzá, hanem a fiához beszélnek (akkor is, ha ott áll), „néninek” hívják, és általában feltételezik, hogy képtelen gondolkodni. Bepillantást nyerünk az egészségügy hátrányos helyzetébe is, kezdve azzal, hogy Dolli fia egy huszassal szerez ágyat az anyjának. Az öregasszony ezután kénytelen órákat várni egy-egy vizsgálatra, még akkor is, ha időpontja van, és ami a legrosszabb, egyszerűen nem hiszik el neki, hogy jól érzi magát, mintha saját maga nem tudná megállapítani. Az öregotthon, ahová ő is ebédelni jár ehetetlen ennivalót szolgál fel, nem gondoskodnak megfelelően az idősekről. Dolli mindez ellen felszólal, nem hagyja annyiban, megmaradt életerejével igyekszik a normális bánásmódot kiharcolni.

Azonban Dolli karaktere nagyon megnehezíti, hogy szimpatizáljunk vele. Le akarja rombolni az öregek sztereotipizálását, miközben a saját viselkedése beleillik minden sztereotípiába: türelmetlen, követelőző, és feltételezi a bolti eladóról, hogy meg fogja ölni, mert piercingjei vannak. Ami a saját szemében aktivizmus, az valójában nem más, mint ámokfutás mindenki ellen, aki be akarja tartatni a szabályokat. Olyan embereken is áthajt, akik csak a munkájukat próbálják végezni – lehet nem tökéletesen, de attól még nem kéne, hogy ők legyenek a célpont. A tantrumai leginkább egy hisztis gyerekéhez hasonlítanak, amit elvileg pont, hogy el akar kerülni?

Nálam vitte a prímet, amikor Dolli elesett a konyhában, elájult, bevitték a kórházba, és ezen teljesen felháborodott. „Bezzeg, ha húszévesen esett volna el tánc közben, senki nem hüledezett volna. Egyszerűen nem fért a fejébe, hogy hogyan lehet ugyanannak a dolognak ennyire más a megítélése, csak azért, mert idős.” Ez a gondolatmenet teljesen banális. Egyrészt, ha egy húszéves elájul, nagy eséllyel őt is kórházba viszik, agyrázkódás gyanújával. Másodszor, Dolli hetvenhárom éves, és (elvileg) nem hülye, tehát tudja, hogy a teste nem bír el annyit – ennyi idősen egy ilyen esésből csonttörés is lehet, nyilván beviszik a kórházba. Tehát nem minden a kora ellen irányuló diszkrimináció, egyszerűen az abból fakadó elővigyázatosság.

A regény humorát viszont nem lehet megtagadni tőle. Dolli ámokfutása vicces helyzeteket, abszurd beszélgetéseket eredményez, amik nagyon jó egyensúlyban vannak a társadalomkritikával. Dolli egyébként hajlandó nevetni a saját öregségén, sőt, visszaélni vele, csak a környezetének a bánásmódját kifogásolja.