A magyar futball története nem pusztán sporttörténet, hanem nemzeti önképünk tükre is, amelyben kirajzolódik a hatalom működése, a társadalom változó arca és persze a a magyar foci minden reménye, illúziója és kudarca. Kele János futballszakíró tíz emlékezetes mérkőzésen keresztül mutatja meg, miként fonódott össze a játék és a politika. Ezek a meccsek egyszerre szólnak gólokról és kihagyott helyzetekről, taktikai döntésekről és sorsfordító pillanatokról, és a korszakok aktuálpolitikai viszonyairól.. Megmutatják, milyen ország figyelte lélegzet-visszafojtva a kilencven perceket, hogyan beszélt a sajtó a mérkőzésekről, milyen nyelvet használt a szakma, és milyen remények vagy illúziók éltek a közönségben. A történetek mögött kirajzolódik a hatalom és a futball viszonya: nyílt politikai beavatkozások, burkolt propaganda, intézményi érdekek és kollektív ábrándok váltják egymást. A Futball/Hatalom mindazoknak szól, akiket érdekel, miként találkozik sport, hatalom és társadalom a magyar futball történetében, akik együtt sírnak és nevetnek a játékosokkal, és akik a pályán túl is keresik a futball valódi jelentését.
Természetesen többről van itt szó, mint hogy Kele elemez tíz sorsfordító meccset a játék hajnalától egészen napjainkig. Ő ennél sokkal nagyobb célokkal áll bele a dologba: a teljes ívét akarja megírni a magyar futball szakmai fejlődésének (helyenként: szakmai satnyulásának), illetve a foci és hatalom viszonyának. Mert hát ugye a futball nem légüres térben kering. Hogy is keringhetne abban, ha egyszer tömegeket mozgat meg? És ami tömegeket mozgat meg, az óhatatlanul a politika érdeklődését is felkelti. Az erős érzelmi elköteleződés, ami a futballklubok és válogatottak felé megnyilvánul, a hatalom szemében egyszerre veszély és lehetőség. Veszély, ha nem képes kontrollálni, és lehetőség, ha a focival kapcsolatos indulatokat be tudja csatornázni magához. Kádár például tartott a Ferencváros szurkolótáborától, gyanús csoportosulásnak tekintette, amit az állambiztonság igénybevételével kell kezelni. Orbán viszont úgy véli, hogy a foci a nemzettudat fontos alkotóeleme, amit ki kell sajátítani. Ha nyer a csapat, az a kormányzat (és mindenekelőtt Szeretett Vezérünk) nagyszerű sportpolitikájának eredménye, ha pedig veszít (ami azért előfordul), az külső körülményeknek köszönhető, a megoldás pedig nyilván az, hogy még több pénzt öntünk a labdarúgás nevezetű feneketlen vödörbe. Kele pedig ennek az összefonódásnak mindkét elemét egyforma komolyan veszi – ugyanolyan lelkiismeretesen utánajár a sport mögött búvópatakként meghúzódó gazdasági és politikai motívumoknak, mint amilyen átélten elemzi maguknak a mérkőzéseknek a taktikai finomságait. Mert hát fogadjuk el, a foci is tudomány, mi több: filozófia. Nem csak arról van szó, hogy izzadt férfiak fel-alá futkároznak, miközben mások idegesen bámulják őket. Hanem kész szimfónia, ahol mindennek centinek jelentősége van. Az, hogy a védelem milyen távol helyezkedik el a középpályától, hogy szeret-e a kapus a mezőnybe kifutni, hogy be van-e gyakorolva a lescsapda, mind-mind adott esetben komplett nemzeteket taszíthat a pokolba vagy emelhet a mennybe. Kivéve persze a nép azon részét, akit futball-agnosztikusnak nevezhetnünk. Mert hát ilyenek is vannak.
Itt jegyezném meg, április 12-e nem várt következménye, hogy megint elkezdett jobban érdekelni a foci. Izgalmasnak tartom a labdarúgáshoz kapcsolódó mitológiák alakulását, a félistenek és eposzi csaták egymásra rétegződését – egy VB például kész Iliász, bukások és felemelkedések története. És az is izgalmas, ahogy az edzők megpróbálják rendszerbe passzírozni azt, ami saját belső törvényeit követve a káosz felé konvergálna – vagyis a 22 izzadt férfi rohangálását. Az elmúlt években ez az érdeklődés bennem valahogy felfüggesztődött, mintegy zárójelbe került, aligha függetlenül attól, hogy mi Magyarország ex-miniszterelnökének kedvenc sportja, és milyen gátlástalanul használta fel saját hatalma érdekében. Megkönnyebbülés, hogy ez az árnyék már nem vetül ránk.
Már maga a koncepció is izgalmas, másrészt pedig a konkrét kidolgozás és a keretrendszer tartalommal való megtöltése is magas minőségűre sikerült, ráadásul én nagyon örültem, hogy a Kelére online helyenként jellemző modoros szóképek, fordulatok itt jóval alacsonyabb intenzitással robbantak a képembe. A könyv elejét egy picit száraznak éreztem, mert annyira sok infót kellett átadni az olvasónak, de ezt leszámítva tényleg egy jól megírt és jól összerakott könyv, még azoknak is ajánlom, akik utálják a (magyar) focit.